2009. szeptember 4., péntek

Tokyo underground

Ezt a képet a Kokkaigijidómae (más néven Tamaike-sannó) állomáson fotóztam. De minek?



















Nem tudom, észrevettétek-e az eligazítótáblán: "Ginza Line 710 m". Az egy dolog, hogy ilyen rendesen ki van írva, de álljon meg a menet, az majdnem egy kilométer! És ez még nem is a leghosszabb, úgy rémlik, láttam már olyan is ami ezervalahány méter, majd levadászom. Mennyire is van egymástól a 4-es metró Vámház téri és Kálvin téri megállója? Meg a Gellért téri? Na ugye. Japániában nem annyira szívbajosak a metróépítők; ez még simán egy megállónak számít.

Így hát bolyongok, végig a hosszú folyosókon, induló vagy érkező vonatok mellett, a tömeggel együtt sodródva, vagy azzal szemben kapálódzva, lépcsőkön le és mozgólépcsőkön fel, sok száz öltönyös sararímen és OL között, majd késő este, kerülgetve az elpilledt részegeket az ekkorra már rendszerint módszeresen összehányt shibuyai állomáson, hogy utána egyedül szálljak le az üres, sápadt fényben fürdő, makulátlanul tiszta Roppongi 1-chome megállónál.

2 megjegyzés:

  1. A legjobb, hogy a távolságról minden kanyarban van "update", így nem adja fel az ember a bolyongást. Mert már csak 682m...

    VálaszTörlés
  2. ...de ha növekszik a szám akkor gyanakodjunk!

    VálaszTörlés