Best of 2020

Akkor, ahogy ígértem, a legjobb tavalyi fotók. Koronavírus ide vagy oda, azért így visszanézve elég sokat mozogtunk tavaly, igaz, csak belföldön. Sokat túráztunk, főleg Tokyó környékén, de amíg üzemelt a "GO TO" kampány*, ami alatt majd' 50%-os támogatást lehetett kapni belföldi utazásokhoz! még messzebb is elmerészkedtünk, főleg Judit, hiszen neki idén több szabadideje volt. Igy kevéssé meglepő, hogy a képek többsége újfent csak Tokyón kívül készült (7:3).

Az idei év egyébként elhozta az áttörés az iPhone-nak, a Top 10-ben most először 6:4 az iPhone javára, hiszen, főleg mióta mindketten 12-essel vagyunk felszerelve, elég nehéz amellett érvelni, hogy mondjuk síeléshez, hegymászáshoz vagy biciklizéshez érdemes lenne a "nagy" Olympust vinni, lencsékkel. 

Akkor hát lássuk a Top 10-et, akinek ennyi nem elég, az végigbogarászhatja a Top 100-at is, ezen a linken.

Havas világ

A tavalyi év elég gyenge síszezont hozott, először nem volt hó, utána pedig beütött a koronavírus, de ez egy jól sikerült sítúra volt, részletesebben itt, és ami most nekünk még fontosabb: csodálatosan szép havas erdő fogadott bennünket! Ezt még egyébként egy ósdi iPhone 7-el fotóztam, ahhoz képest egész jól sikerült...

Shibuya

A Hachiko-tér este, valamikor februárban. Bírom, ahogy kavarog a sok ember a kirakatok előtt, van benne egy kis noir feeling. Itt még nem volt különösebben magas a maszkot viselők aránya, lehet, hogy vissza kellett volna ide mennem egy hónap múlva? Ez egyébként az Olympus-szal készült, 25 mm-es alaplencsével.

Retekevő-parti

Egy Kyóto környéki faluban, Oharában, évente egyszer, február elején van egy daikon (jégcsapretek) fesztivál, amikor is egy templomban nagy vájdlingokban főzik a retket és ingyen adnak mindenkinek, aki sorban áll érte. Magyarember ekkora potyát nem hagy ki, ráadásul a templom, Sanzen-in, ahol főzték, nagyon szép. Éppen egy nagy csapat nyugdíjas randalírozott ott, és miután megszerezték a zsákmányt, elégedetten csacsogtak a padon.

Chuzenji tó

Egy szép túra után, a Shirane-sant másztuk meg, hazafelé autóval megálltunk a Nikkó feletti Chúzenji tónál és a nap éppen kisütött a felhők közül. Július közepe volt, a járvány éppen eltűnőfélben, reményteljes pillanat volt. Aztán másképp alakult...

Titkos völgy

Ez egy másik gyönyörű túra, talán a legemlékezetesebb az egész évben! az Akita-Komagatekét másztuk meg, amikor egy hosszú, kopár, vulkanikus lejtőn felkapaszodva hirtelen befordultunk ebbe a hihetetlenül szép, élénkzöld, nedves, életteli völgybe, az év talán legszebb pillanata volt. A járványnak köszönhetően szinte csak magunk voltunk és nemsokára a köd is felszállt. Ide azért felcipeltem az Olympust, de megérte.

Rövid pihenő

Ha még nem írtam volna, de írtam, imádom a szitakötőket és Japánban van belőlük jócskán. Itt most egy lótuszvirág-levélen pihen, ami a másik kedvencem, egy kyotoi kertben. Idevágó kutatásaim szerint egyébként ez egy fehérfarkú pásztorszitakötő, még akkor is ha ez most momentán kék. Meglepően jó mélységélességgel sikerült ezt a képet elkapni Juditnak, pedig csak egy iPhone XS, -t használt, mert ez volt kéznél.

Hazafelé a vonaton

Mindig hálás téma a késő esti / kora reggeli vonaton buliból hazatérő, szétcsapatott emberekre vadászni, ezt Judit lőtte, reggel, munkába menet. Figyelemre méltóak a szögek: láb, cipő, kapaszkodó és maga a vonat, a színek, ezúton köszönjük a modellnek a lángvörös nadrágot! és a személyiségi jogakat gondosan megóvó frizura. Ez is iPhone XS, nanáhogy, hiszen ki cipelne munkába egy fullos kamerát?

A palota zárva van

A palota, Oka-Goten, Tano városában, Shikoku szigetén, a koronavírus okán zárva volt, Judit nemes bosszút állva kívülről csinált egy pöpec képet, nekem nagyon tetszik az asszimetrikus kompozició és a különböző modulok ritmusa. A kamera iPhone XS, mert Judit szerint az Olympos nagyon nehéz.

Fürdőszoba, kilátással

Csak, hogy az idei Top 10 se nélkülözze a Fuji-sant: íme egy kép, ezúttal északi irányból. Yamanashiból, egy onsenből. Korán reggel érkeztünk, hogy elkerüljük a tömeget, megérte, mert szép tiszta idő és gyönyörű kilátás fogadott. Ejtőzni a forró vizben és melankólikusan szemlélni a Szent Hegyet, ez utolérhetetlen életérzés! A kamera iPhone, most már 12, mert azt el lehet dugni a törölköző alatt. By Judit. 

Nem fért be

Aki követi a Reloaded Facebook posztjait is, minden bizonnyal találkozott már a #nemfértbe hashtag-gel, és tudja, hogy nálam ez egy fontos tematika: az autó motorházára leengedett redőnyös garázsajtó, mint a japán népi urbánus kultúra egyetemes szimbóluma, körülötte pedig a klasszikus japán kültéri dzsuva**. Japánul olvasóknak külön ínyencség a kocsi elejére biggyesztett 危, "ki", vagyis veszély, kanji. Vajon mi lehet itt a veszélyes? Az ujjakat odacsípő garázsajtó? vagy a sárgarendszámos, vagyis 500 cc-s, dobozautó? Vagy maga a Lét, ebben az elátkozott 2020-as évben?

-----------------------------------

* ezt aztán december vége felé, amikor már tagadhatatlan volt, hogy itt az eddigi legnagyobb, harmadik hullám, felfüggesztették a kampányt

** erről már régóta tervezek írni, a lényeg az, hogy a japánok nagy része semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a kertjét-háza elejét kvázi szeméttárolónak használja

Vírusörömök

Az év első posztja a hagyományok szerint az előző év legjobb fotóiról szól, így hát tekintsük ezt most egy elkésett 2020-as posztnak. Azért a fotókon is dolgozunk közben… 

Sok posztot tudnék arról írni, hogy mi volt ROSSZ a tavalyi évben. De 2020-at ekézése kezd egy kicsit unalmas lenni, és egyébként is: év eleje van, fókuszáljunk inkább a pozitívumokra, mert azért ilyenek is akadtak! Mit is köszönhetünk tehát a pandémiának?

Először is, a környékbeli csavargásokat. Az áprilisi-májusi "első hullám" volt az az időszak, ami legközelebb esett az "európai értelemben vett" lezárásokhoz. Azért ez sem volt olyan véresen komoly, jártunk boltba, sétálni, biciklizni. Setagaya-ku-ban, (ku = kerület*), lakunk, adta magát, hogy járjuk be a környéket. Kiderült, hogy bőven van felfedeznivaló, remek kis templomokat, shinto szentélyeket és sok más apróbb-nagyobb érdekességet találtunk, posztoltam is róla néhányat. Vagyis ha nincs koronavírus, valószínűleg soha nem jutunk el a Macskatemplomba...

Azt is (újra) megtanultuk, hogy milyen szépek a japán hegyek. A járvány miatt elmaradtak a szokásos ázsiai kalandozások, de az országon belül szabadon lehetett utazni, sőt, még állami támogatás is volt rá! és ezen belül a túrázás elég biztonságos opciónak tűnt, különösen, ha nem vonattal, hanem autóval közlekedtünk. Így aztán nyáron-ősszel sok szép túrát csináltunk és reveláció volt, hogy milyen gyönyörű tájak vannak, nem is lehetetlenül messze. Hiába zsúfolt Japán, ha elkerüljük a leghíresebb helyeket, szinte alig van valaki. Továbbá jelentem, hogy a 100 híres japán hegy, Hyakumeizan - 百名山, megmászásában most már 23-nál tartok. Nem hiszem, hogy valaha is meglesz mind a száz, de azért még remélem begyűjtök néhányat! 

Még egy mackókalandunk is volt, szerencsére csak távolról... 

A vadvirágok különösen változatosak és gyönyörűek! 

A harmadik kényszer-szülte örömforrás a főzés lett, gondolom, sokan voltak ezzel így tavaly. Megtanultunk sütni-főzni jónéhány japán klasszikust, amit eddig inkább csak étteremben ettünk, vagy boltban vásároltunk meg. Helló tamagó-yaki, tonjiru, kinpira és társai! Az továbbra is igaz, hogy itt Japánban nincs sok értelme ezeket otthon készíteni, de ha egyszer hazaköltözünk, fontos készségek lesznek ezek majd! Az év kulináris megkoronázása pedig a saját készítésű összerakású újévi osechi-ryóri volt, szerintem egészen csinos lett! Itt azért be kell vallanom, hogy az alkatrészek nagy részét készen vásároltuk, de az japán háziasszony vesse rám az az első követ, aki mindent maga főz az újévi menüben. 

  

------------------------------------

* Angolul ezt "Setagaya city"-nek forditják, de tekintve Tokyo méretét, szerintem a "kerület" szó jobban visszaadja a jelentését

 

Kalászok és szálkák napja

A kínai eredetű, 24 részre osztott szolunáris naptár évszázadokon át meghatározta a mezőgazdasági rítusok idejét és a falvak éves életciklusát. A periódusok első napjának még különleges neve is van. A mai nap neve bóshu, "Szálkák a kalászon". A hozzánk legközelebbi rizsföld a Korakuen kertben van, ott meg lehet vizsgálni a termést, de az  idei enyhe tél, korai meleg és bőséges csapadék biztosan duzzadó kalászokat jelent majd.

A 24 nap nevét olvasva azonban elgondolkodtató, vajon Japán melyik részére illenek a leírások. Tokyóban például november hetedikén még gyakran rövidujjú pólót hordunk, míg február negyedikén híre sincs a tavasznak. Igaz, valószínűleg ezek a régi nevek is az egy hónappal elcsúszott naptárt idézik. A reggeli lapok szerint mindenesetre ma megkezdődött az esős évszak.

A 24 sekki nap

立春   február 4.           risshun, a tavasz kezdete

雨水   február 19.         usui, esővíz

啓蟄   március 6.          keichitsu, a rovarok ébredése

春分   március 21.        shunbun, tavaszi napéjegyenlőség

清明   április 5.             seimei, tiszta, fényes nap

穀雨   április 20.           kukú, gabonaeső

立夏   május 5.             rikka, a nyár kezdete

小満   május 21.           shóman, kalászérés

芒種   június 6.             bóshu, szálkák a kalászon

夏至   június 21.           geshi, nyári napforduló

小暑   július 7.              shósho, kis forróság

大暑   július 23.            taisho, nagy forróság

立秋   augusztus 7.       risshú, az ősz kezdete

処暑   augusztus 23.     shosho, a forróság vége

白露   szeptember 8.     hakuro, fehér harmat

秋分   szeptember 23.   shúbun, őszi napéjegyenlőség

寒露   október 8.           kanro, hideg harmat

霜降   október 23.         sókó, leszáll a fagy

立冬   november 7.        rittó, a tél kezdete

小雪   november 22.      shósetsu, kis hó

大雪   december 7.        taisetsu, nagy hó

冬至   december 22.      tóji, téli napforduló

小寒   január 5.             shókan, kis hideg

大寒   január 20.           daikan, nagy hideg

Április elseje, négyszer

Semmi olcsó átverős poénkodás, Japánban a cseresznyevirágzás nem tréfadolog, hanem nemzeti ügy. Már negyedik éve fotózunk ki április elsején az ablakból, elvileg ez a csúcspont Tokyóban, de meglehetősen eltérő eredménnyel.

2010-ben úgy nagyjából "nanabunsaki", vagyis 70%-os virágzás, volt.

2011-ben éppen mankai volt, előírászerűen.

2012-ben hideg tavasz volt, épp csak nyíltak a virágok. Sakihajime.

Idén, amint az látható, nagyrész már le is virágzott, az undok kis zöld levelek átvették az uralmat.

Bizony, hazakura ez már, a javából. Fúj.

Új szót tanultunk

A múlt hétvégén a Kirigamine fennsikon sítúráztunk. Hideg, de napos idő volt, sok hóval; a körülmények elsőre ideálisnak tűntek - egészen addig, amíg lefókáztunk*, és megpróbáltunk csúszni. A méteres hó teteje ugyanis az elmúlt napok enye időjárása és esőzése során megolvadt, majd visszafagyott és egy kb. 5 milliméteres, fagyott jégkéreg alakult ki rajta. A léc általában ennek a tetején siklott, de időnként beszakadt és behúzta magával a lécet, sőt még a bakancsot is! a porhóba. Kanyarodni ezen a havon semmilyen, általunk ismert technikával nem lehetett, így maradt a klasszikus módszer: egyenes siklás és a végén egy zanya, szerencsére nem volt túl meredek a pálya.

"Monaka yuki" mondta később a házigazdánk, nagyon nehéz hó. És milyen találó a neve - a monaka egy édesség, vékony, roppanós ostyakéregbe töltött, ragadós babpaszta, és ha még nem derült volna ki: a yuki az a hó. Össze lehet hasonlítani a képen.

A monaka nevű édességről bővebben itt.

------------------------------------------------

* a sítúrázásban kevéssé járatos olvasó kedvéért: ez azt jelenti, hogy leszedtük a síléc talpáról a felfelé való haladást lehetőve tevő szőrmeszerű szalagot, sítúra-szlengben fókát. Magáról a túráról még itt lehet olvasni többet.

Színkódok

Ezt a két süteményt úgy egy jó hónapja vettem egy asakusai templomban; mindössze két nappal azután, hogy az évtized hóvihara végigsöpört Tokyón. Januárban cseresznye- és szilva-süteményt vásárolni kicsit korainak tűnik; bár aznap sütött a nap, a templomkertben a szobrok még hósapkát viseltek. Alig három hét múlva azonban már kinyílt az ume (szilva), és ma már a sakura-szezon sincs olyan reménytelenül messze. 

Ume fehérben és rózsaszínben

A két sütemény közül a rózsaszín a sakura, a fehér pedig ume. Honnan lehet ezt tudni? Létezik ugyanis egy színkonvenció, ami szerint az szilvavirág az fehér, a cseresznye pedig rózsaszín. Ennek igazából nem sok értelme van, ugyanis mind a két virágból mindkét variáció előfordul, Tokyóban ráadásul a leggyakoribb Somei Yoshino fajta szirma alapvetően fehér és csak a töve rózsaszin, a szilva pedig nagyjából egyforma valószínűséggel lehet vörös, rózsaszin, vagy fehér. De a szabály az szabály, és ezt a festmények, sütemények és műanyagvirágok egyaránt megbízhatóan betartják. 

Sakura fehérben és rózsaszínben

Azonban gyakran láthatunk kőbe vagy fába faragott virágokat is - ilyenkor a színkód nem segít, de a szirmok alakja igen. Mindkét virágon a párta öt sziromlevélből áll, de a sakura esetében a sziromlevelek végei kicsit behorpadnak, míg az ume szirmai ívesek. Ezt most egyébként ellenőriztem, ez nem csak konvenció, stimmel.

Stilizált ume

A bűzös csemege

Egyik első emlékem Japánból az átható kutyaszarszag az egyetem udvarán, azóta már tudom, hogy ez az ősz beköszöntének legbiztosabb jele. Absztrakt gondolkodás, ennyi kutya a világon nem lehet! és tüzetesebb helyszíni vizsgálat segítségével hamarosan rádöbbentem, hogy az irtózatos bűzt egy lehullott, apró, sárgás gyümölcs okozza. Döbbenetem fokozódott, amikor észrevettem, hogy ezt a büdös, penészedő, trutymós állagú, félig szétrohadt izét szorgos öregasszonyok kis nejlonzacskókba gyűjtik és elviszik. Biztosan a Köjál, gondoltam, de aztán a többiek felvilágosítottak, hogy korántsem, ezt bizony megeszik, mert ez ginnan és finom.

Ginnan a fán: itt még nem annyira büdös

Yakk... Na én ilyet biztosan nem.

Lehullott ginnan: ez már annál inkább

Aztán persze ettem, és eszek azóta is. Igaz, nem a gyümölcs-részét, hanem a magját, ami már teljesen szagtalan, babszemnyi méretű, zöldes-sárgás színű, enyhén ruganyos állagú és kissé kesernyés ízű, és tényleg nagyon finom. Lehet chawan-mushiba, vagy más ételekbe tenni, de talán magában, faszénen grillezve és megsózva a legjobb, remek rágcsi egy kis saké mellé. Egy időben annyira rákattantunk, hogy még recepteket is kitaláltam hozzá, csináltam már ginannos-csirkés rizottót, tofus-ginnanos levest, de a legjobban egy gyöngytyúkos cassarole sikerült, ginnannal és radicchioval, hozzá egy kis fehér borral, mmmm...!!!

Grillezett-sózott ginnan

Ha valaki ezek után odahaza ellenállhatatlan vágyat érezne egy kis sült ginnanra, itt egy biztos tipp: ki kell menni ősszel a Szabadság térre, a TV volt épülete elé. Szagoljunk bele a levegőbe, és ha átható bűzt érzünk, ne az aktuális városvezetést vádoljuk, erről kivételesen nem tehetnek! akkor helyben vagyunk. Lábunkat bugyoláljuk nejlonzacskóba, ezt utána veszélyes hulladékként kell megsemmisíteni, kezünkre húzzunk kesztyűt és szerezzünk egy csipeszt. Keresgéljünk a fűben, a valódi kutyaszar között, höhöhö, és az apró sárgás gyümölcsöket emeljük be a csipesszel egy nejlonzacskóba, gondosan ügyelve, hogy ne érintsük meg közben őket. Ha megvan a kellő mennyiség, a zacskót hermetikusan zárjuk le és vigyük haza a zsákmányt, a villamoson lehetőleg ne viszonozzuk a firtató tekinteteket.

Otthon fogjunk egy nagy vödröt, lehetőleg olyat, amit már semmi másra nem használunk, vegyünk gumikesztyűt, orrunkra rakjunk csipeszt és álljunk neki a csonthéjas* magok megtisztításának. Amikor készen vagyunk és legalább háromszor átöblítettük-ledörzsöltük a magokat, a lehámozott gyümölcshúst vigyük el autóval a legközelebbi lakott településtől legalább 1 km távolságra és ássuk el. Utána kedvesünket, rokonainkat és kollégáinkat kerüljük pár napig, mert gyakorlatilag kizárt, hogy mindeközben nem került a ruháztunkra néhány apró darab a gyümölcsökből, és ezek után úgysem fogják nekünk elhinni, hogy nem kutyaürülékben hemperegtünk.

A megtisztított-megmosott magvak már szabad kézzel is kezelhetőek; ha megszáradtak, el kell rakni őket egy szellős zacskóba, amikor szükség van rá, elővenni, feltörni a csonthéjakat és kibontani a hártyából a gyönge kis magvakat,** utána pedig tegyük, amit a szívünk vagy a recept diktál.*** 

Ginnan, mint egy kaiseki fogás része

Maga a fa is érdekes, amiről származik: japánul ginkónak, magyarul páfrányfenyő, latinul Ginkgo biloba, hívják és a Wiki szerint élő kövület, se rokona, se ismerőse, és már a Júra korban is megvolt, vagyis a dinók is ehhez dörgölődzhettek akkoriban. Egyébként csak buzdítani tudok mindenkit ginkófa ültetésére, mert ősszel csodálatosan szép; szinte egycsapásra, tökéletes sárga színbe váltanak a levelek, valahogy így:

A híres ginkófa sétány Gaienmae mellett, teljes őszi pompában

Odahaza, Andor barátom és szomszédom jóvoltából nekünk is van két szép ginkófánk a kertben. Mivel a ginkó fák kétlakiak, így 50% az esélye, hogy hancúr lesz, ez esetben szeptember vége felé jobb, ha gázálarcban merészkedünk csak ki a házból. Egyelőre még béke van, szépen, és főleg jószagúan, növögetnek, de lehet, hogy csak még serdülés előtt állnak? 

----------------------------------------------

* igazából nem az, csak úgy néz ki, de ez lényegtelen.

** Ha mindez macerásnak tűnik, alternatív megoldásként, főleg ha az ember Tokyóban lakik, vegyük meg a lehámozott, légmentes zacsiba csomagolt magokat a boltban.

*** Ilyeneket találtam egy kis netes kutakodással: a klasszikus ginnanos chawan-mushi, egy érdekes ginnanos-heringes chazuke vagy ez a ginnanos süti, persze mind angolul, sajna.

Szubjektív kertkalauz - 2

Akkor hát folytassuk, ahol a múltkor abbahagytuk:

Júliusban az asagao (hajnalka)

Hajnalkát kár a kertekben keresgélni, helyette menjünk el az Iriya Kishibojin templom környékén tartott piacra és élvezzük a hajdani Edo hangulatát felidéző nyüzsgést, a fejpántos árusok kiabálását, a reggeli forgatagot. Minél korábban kell menni, mert a hajnalka hamar összezárja szirmait!

Augusztusban a hasu (lótusz)

Nyáron az Ueno park szélén elterülő Shinobazu-tó felületét teljesen eltakarják a vízcseppektől szikrázó, kerek, zöld levelek, kiszorítva a télen itt úszkáló fekete kacsákat. A levelek fölé pedig hatalmas, rózsaszín lótuszkelyhek emelkednek.

Szeptemberben a hagi (bokorhere)

Az őszi napéjegyenlőség környékén virágzó bokrot, amely egy népszerű édességnek is kölcsönözte a nevét, a központi fekvésű Shinjuku Gyoenben érdemes keresni. A kertben az adott hónapban nyíló virágokról ingyenes térképet osztogatnak a bejáratnál.

Októberben a kosumosu (pillangóvirág)

A Shówa császár emlékét őrző park alatt állítólag katonai atombunkerek rejlenek — de ez sem a látogatókat, sem a pillangóvirágmezőt nem zavarja.

Novemberben a kiku (krizantém) A Meiji szentély kapuja elé helyezett, könnycsepp alakra trenírozott krizantém kvinteszenciális japán fotótéma.

és az ichó (Ginkgo biloba, páfrányfenyő)

Az Aoyama dórira merőleges ‘Icho Namiki’ sugárutat elegánsan metszett, karcsú páfrányfenyők szegélyezik, dupla fasort alkotva. Derűs, őszi napokon mintha aranylemezek borítanák a fákat.

Decemberben a kóyó (őszi falevelek)

A tehetős Asakura család hajdani háza a divatos, nyüzsgő Daikanyama negyed szélén áll, de ennek ellenére kevesen látogatják. Talán, mert a városban van, de a hagyományos japán ház körül a juharfalevelek csak december elején váltanak színt.

Síléccel sincs párja

A japán közvélekedés úgy tartja, hogy a Fuji-san, nem, NEM, sohasem Fujiyama! inkább nézni való, nem pedig megmászásra. Sok igazság van ebben, egyfelől, mert csodálatosan szép hegy; a japán nemzeti mitológia alapja, a Földanya égnek meredő fallosza, már ha szabad ilyen veretes képzavarral élnem, három-és-fél kilométer magas matematikai egyenlet, megannyi remekmű és giccs ihletője, a Megkerülhetetlen, az Utólérhetetlen, az Egyetlen. Talán nem véletlen, hogy szokták néha a nevét 不二-nak is írni, ez pedig azt jelenti: nincs párja*.

Másfelől, mert megmászni nem feltétlen akkora élmény, különösen nem az nyáron, az úgynevezett mászószezonban, többezer társunkkal együtt taposni a véget érni nem akaró, egyhangú, poros salaklejtőt, ahonnan, ellentétben a többi környező heggyel, még a Fuji-sant sem lehet látni. 

Mindezek ellenére mégiscsak meg kell mászni a Fuji-sant, és nem csak a "mert ott van" mallorizmusa miatt, hanem, hogy utána jobban, mélyebben tudjuk élvezni eredeti küldetését, a gyönyörködtetést. Mert egészen másképp nézünk arra a hegyre, ami már megvolt, mint arra, ami "csak úgy" ott van.

Egy gyakran idézett japán közmondás szerint, aki a Fuji-sant egyszer megmássza, az bölcs ember, de aki másodszor is, az bolond. Nomármost, én jó tizenöt éve egyszer már bölcs lettem, de a bölcsességbe is bele lehet unni, ezért úgy döntöttem, hogy újra nekivágok, de ezúttal síléccel. Ám rendnek kell lennie, és én már a legelején megígértem, hogy túrasítörténetekkel nem untatom itt a Kedves Olvasót, így hát, akit érdekel, kénytelen lesz átfáradni a Csússz és mássz! blog idevágó oldalára, hogy megtudja: sikerült-e másodszor is megmásznom a Fujit**? Vagy ha ez túl macerás, itt meg lehet nézni a képeket.

--------------------------------------- 

* Egészen pontosan: "nem kettő". A Fuji nevének standard írása egyébként 富士, ami valami olyasmit jelent, hogy "gazdag harcos"

** A dolog már egy jó hónapja, május végén esett meg, vélhetőleg van aki tudja már a végét, de hát ez most kicsit lassú szülés volt...

Szubjektív kertkalauz - 1

Hűvös, szeles, esős tavaszunk volt eddig; a cseresznye alig egy hét alatt levirágzott, a lilaakác pedig még addig sem tartott ki. Egy hete beköszönt az esős évszak, de talán lesz még néhány szép napunk, hogy élvezzük a soron következő virágot, az íriszt. A virágokról és az évszakokról már írtam; ezek közül néhány itt olvasható: tél, kora tavasz, tavasz, nyár, kora ősz, ősz. Ezennel pedig megosztom személyes, teljesen pártos és szubjektív kertkalauzomat is. Jó csavargást!




Januárban a tsubaki (kamélia)


Városszerte mindenhol virít a kamélia és eddig még nem találtam meg 'a helyet', de talán a Rikugien kert lesz az, ahol az árnyas részén hatalmasra nőttek a kaméliabokrok.



Februárban az ume (szilvavirág)


A Koishikawa Kórakuen kertjét legszívesebben minden virághoz beírnám; de a szilvafa liget különösen szép.


Yushima Tenjin — a tudás szellemének szentelt templomot februárban ellepik a sikeres egyetemi felvételiért fohászkodó táblácskák és a fehér, rózsaszín, vörös szilvavirágok.



Márciusban a nanohana (repce)


A Hama Rikyú kert ilyenkor a legszebb, ahol a sárga repcemező egy tavaszi, vidéki kirándulásra emlékeztet.



Március-április fordulóján a sakura (cseresznyevirág)

Chidorigafuchi mentén és a vizesárok túloldalán, a császári palota megközelíthetetlen lejtőin, hatalmas, ősi fák borulnak a víztükör fölé.


A botrányos miniszteri látogatásokról és a jobboldali pártok felvonulásáról hírhedt Yasukuni jinja szentély a második világháborúban elhunyt hősök / háborús bűnösök (nem kívánt törlendő) szelleme mellett egy rejtett kertnek is otthont ad, ahol a rózsaszín szirmokkal borított tóban hatalmasra nőtt aranyhalak úszkálnak.


A legöregebb, legfeketébb, leggöcsörtösebb fák az Aoyama temetőben találhatók.


Spain zaka, Roppongi icchome — mert ide csak le kell sétálnunk és máris élvezhetjük a boltívként összeboruló faágak alatt az esti kivilágítást.


A Rikugien kert bejáratánál egy hatalmas shidarezakura fa áll, amit esténként kivilágítanak.



Áprilisban a takenoko (bambuszrügy)


A kamakurai Hokokuji Temple nincs éppen közel hozzánk, de megér egy külön utat. A fiatal hajtások mint megannyi “alien” bukkannak fel a bambuszligetben, és egy kis teaházban még matchát is lehet inni.

...

és a tsutsuji (azálea)


Ha sikerül tökéletesen időzítenünk, akkor a Nezu Jinja kertjében a virágok teljesen belepik az azálea bokrokat. Egyetlen levél sem látszik ki, így mintha hatalmas gombóc fagyik sorakoznának egymás mellett; vanília, eper, málna.

Májusban a fuji (lilaakác)


A Kameido-Tenjin szentélyt tavak és hidak sorozatán keresztül lehet megközelíteni; a vízparton álló pergolákra pedig lila és fehér virágfürtös, ősöreg cserjék csavarodnak.

..

...és a shakuyaku (pünkösdi rózsa) meg a botan (peónia)

Az Ueno Toshogu templom kertje nem nagy, de a görög meander mintára emlékeztető útvonal megsokszorozza a méreteit; a virágokat fehér papírernyők védik a nap ellen.



Júniusban a hanashóbu (írisz)


A Nezu múzeum évente egyszer bemutatja legféltettebb kincsét, Ogata Korin 1705-ben festett paravánját az arany háttérre festett íriszekkel — miközben a kerti tóban virító íriszek mintha csak a képről szöktek volna meg.

...

és az ajisai (hortenzia)


A Hakusai szentély árnyékos kertjében csupa-csupa kék hortenzia virágzik.

A folytatás már meg is érkezett.

Eclipse Breakfast

Zsúfolt hétvége volt; szombaton költöztünk az irodával, vasárnap a szokásos születésnapi croquet-party a barátokkal, hétfőn reggel gyűrűs napfogyatkozás... Az utóbbi megrendezése kisebbfajta elégtétel volt, miután örök sajnálatomra a '99-es magyarországiról japánbeli elfoglaltságaim okán nem láttam, pedig állítólag jobb volt, mint a rendszerváltás (ti. arról is lemaradtam).

Így hát rá is készültünk a barátokkal erősen; Judit összeszervezett egy Napfogyatkozás Reggelit; angolul frappánsabb: Eclipse Breakfast, amire végül heten bírtuk annyira összeszedni magunkat hétfőn, hogy reggel hétkor találkozzunk a Császári Palota előtti nagy fenyőfás-füves parkban. Annál is inkább adekvát dolog falatozás közben nézni a kihúnyó napot, mert a napfogyatkozás japán neve - nisshoku - azt jelenti, hogy napevés. Rendben, akkor a Hold a Napot, mi azért inkább sonkát sajttal...

A napfogyatkozás élvezetében az időjárás kulcsszereplő; egy randa esős idő akár ötven-száz év várakozásra is kényszerítheti a peches érdeklődőt. Majdnemhogy mi is így jártunk... hét végén ugyan szép volt az idő, még hajnalban, sőt, még a napfogyatkozás alatt is kék volt az ég, csak éppen nem arra ahol a Napot ették, na ne, ilyen pechünk nem lehet...! aztán szerencsére időnként ki-ki bukkant a nap, sőt, többnyire még a felhőkön át is lehetett látni a körvonalát. Akkora nagy áhitat azért nem volt: bár korántsem voltunk egyedül a parkban, de nem volt valami nagy a tömeg és ugyan mi bepróbálkoztunk egy bágyadt tapssal az esemény csúcspontján, amikor pont középen volt a nap, de ez nem kapott visszhangot, nem állt le a forgalom, nem hallgattak el a madarak és nem támadt fel a szél kisértetiesen. Egy homeless bácsi a közelünkben pedig nemes egyszerűséggel átaludta az egészet, megvárja inkább a következőt? Hiába, mégiscsak a teljes napfogyatkozás ennek a műfajnak a Paganinija...

Mindazonáltal nagyon szép volt az égi jövés-menés, pompás és felemelő érzés élőben figyelni, ahogy ezek a golyóbisok mozognak a világűrben. És nem utolsósorban: barátokkal piknik-reggelizni munkába menetel előtt sem rossz dolog. Meg is állapítottuk; tulajdonképpen lehetne ilyet csinálni napfogyatkozás nélkül is...

------------------------------------------

Mégsokkaltöbb kép itt látható, a fotózásra egyébként nem igazán készültem, csak elvittem a gépemet, majd-csak-lesz-valahogy alapon, és megszeppenve láttam, hogy a komolyabb fotós arcok mind állvánnyal és sötét szűrővel felszerelkezve vonultak ki. Máskor, ha az ember csak úgy nappal szemben lő egyet, abból azért általában lesz valami, igaz, most is lett: egy bazi nagy fehérség, hát ez most nem jött be, még akkor sem, ha lecsavartam az ISO-t takaréklángra. Utána azzal próbálkoztam, hogy kölcsönkértem Chi full-face napbanéző-lemezét és a lencse elé tartom. Így jó is lett az expozició, csak épp nem volt hajlandó fókuszálni, igen, próbálkoztam a manuál móddal is, míg aztán feladtam, majd nézegetem inkább az interneten mások képeit. Végül az időjárás segített, ugyanis olyan sok felhő jött, hogy már szabad szemmel is nyugodtan a napba lehetett nézni, ekkor újra elkezdtem kattogtatni, csak úgy kézből, érzésből, és egészen tűrhető képek lettek.