Hülyeszabályok - a Vécépapucs

Azt mindenki tudja, hogy Japánban le kell venni a cipőt, mielőtt bemegyünk egy lakásba. Ennek - mint annyi minden másnak Japánban - történelmi oka van: a régi japán házak alaprajza két, élesen elkülönült részre osztható, a földpadlós rész, a doma, ahová bocskorban-cipőben is be lehetett menni, régen az állatokat is beengedték télen, és a tatamival burkolt lakóterület, amit oszlopok tartottak és így nem érintkezett a földdel és szintben is el volt választva, ca. 60-80 cm-el magasabban volt. A tatamira értelemszerűen nem léptek fel cipőben, hiszen - ellentétben pl. a kőpadlóval - nehéz volt tisztítatni és tönkre is ment volna a kemény talpú cipőtől. Ez még nem hülyeszabály, ez teljesen logikus. Amikor aztán a lakások szép lassan elnyugatiasodtak, a most épült lakásokban max. egy tatami-szoba van, de leginkább egy sem, ez a különbségtétel megmaradt, és még a teljesen nyugati stílusú, tatami-mentes lakásokban is szigorúan le kell venni a cipőt az előszobában és papucsba bújni. Én még ezt sem nevezném hülyeszabálynak, hiszen mire jó behordani a sok piszkot a lakásba?

Van viszont a lakásnak egy része, ami területenkívüliséget élvez, vagyis a piszkossági faktora nem a lakáshoz, hanem az utcához igazodik. Ez pedig a WC. Biztosan itt is vannak történelmi okok, valószinűleg a WC is földpadlós helyiség volt régen, de az is lehet, hogy egyszer valaki még a Heian-korban részegen levizelte a WC-padlót, azóta ez így van és kész. A lényeg, hogy ebből kifolyólag a WC-be nem szabad, nem lehet, a házipapuccsal becsoszogni, sem pedig mezitláb vagy zokniban belépni. Ugyanez a helyzet az olyan éttermekben is, ahol le kell venni a cipőt, mert tatami van (sok van ilyen és szeretjük őket). De hát mégiscsak macerás dolog lenne a bejárathoz visszamenni, átvinni a cipőnket a lakáson/éttermen, és csak a WC-hez újra felvenni, majd pedig le és vissza.

Színre lép tehát a Vécépapucs.

Ez egy viszonylag visszafogott dizájn

A Vécépapucs jellegét tekintve olyan mint a házipapucs, csak annál három számmal kisebb, műanyagból van, rikító, ronda színű és gyakran valami vicces van ráírva és/vagy rajzolva. Az elsőt nem tudom miért van, a többire még visszatérünk. Tehát amikor kimegyek vécére, gondosan lerakom a papucsomat a bejárt előtt, kinyitom a WC ajtaját és - ügyelve, hogy ne lépjek se papuccsal, sem pedig mezítláb a borzasztóan piszkos WC padlóra - beleügyeskedem a lábomat a Vécépapucsba. Pontosabban a nagylábujjamat, vagy jó esetben a lábom első felét, a többi ugyanis sajnos kilóg belőle és bizonnyal rettenetesen piszkos lesz. Dolgom végeztével ugyanez fordítva. Igen ám, de míg befelé menet még csak-csak megbotlok a Vécépapucsban és felveszem, kifelé azonban, talán a megkönnyebbülés miatt? erre már ritkábban figyelek. Így hát áll az ember a szoba közepén és az a fura érzése támad, hogy nézik, egy idő után rájön, hogy konkétan a lábát nézik, odapillant és meglát egy pár sárga papucsot, rajta piros, bilin ülő kisfiúval, elvörösödik, hebeg valamit és kimenekül.

Vagy lehet, hogy ez nem is baleset, hanem maga a CÉL? Hiszen a Vécépapucsot viselő gaijin vicces, nagyon vicces, a móka kiapadhatatlan forrása, unalmasabb lenne az ország nélküle...