2019. augusztus 12., hétfő

Harc az arcért

A japán és a koreai delegáció rezzenéstelen arccal ül egymással szemben, előtte elmaradt a kézfogás is, és farkasszemet néznek, hosszú-hosszú percekig. Ha ez egy film lenne, kikapcsolnám, micsoda ripacskodás! Így nem viselkednek egymással a diplomaták! de ez a 2019-es valóság, ilyen a viszonya jelenleg Ázsia két vezető demokráciájának. Japán gazdasági szankciók Korea ellen, japán áruk bojkottja és japán cégek értékeinek lefoglalása Koreában, katonai együttműködés felmondása, az események egyre gyorsuló spirálban sorjáznak


Nem vállalkoznék arra, hogy felmondjam a sztorit, tessék elolvasni pl. ezt a cikket, elég jól összefoglalja a történteket és arra sem, hogy igazságot tegyek ebben a katyvaszban: egyrészt bonyolult egy ügy, másfelől a fene se tudja, hogy nem vagyok-e elfogult, igyekszem nem az lenni, de hát mégiscsak Japánban lakom. Helyette csak arra szorítkozom, hogy tegyek néhány megállapítást.

Nem mindegy, hogy ki kezdte? A japánok, mert gazdasági szankciókat alkalmaznak egy történelmi vitában, Nem, inkább koreaiak mert illegálisan lefoglalták a japán cégek tulajdonát. Vagy inkább a japánok mert nem fizettek eleget jóvátétel gyanánt. A koreaiak, mert nem elégedettek meg a vigaszhölgyek kompenzációját (másodszor is) lezáró 2015-ös szerződéssel és még több pénzt akarnak. A japánok, mert nem ismerik el a háborús bűneiket, tagadják a vigasznők erőszakos toborzását. A koreaiak, mert nem fogadták el a japán miniszterelnök és a császár 1990-es bocsánatkérését. De mégis inkább a japánok, mert nem kértek bocsánatot tiszta szívből. De akkor már inkább a koreaiak, mert megszegték a 1965-ös szerződést és nem adták oda a japánok által kifizetett kártérítést azoknak, akiket megilletett. Na dehát mégiscsak a japánok foglalták el és tartották megszállva Koreát 35 évig! Na igen, de előtte a középkorban a koreaiak is megpróbáltál Japánt megszállni! És sajnos nem jön senki, aki hazazavarná a kölyköket, mert az ügyeletes csősz, az Egyesült Államok, momentán saját magával van elfoglalva. 

Az arc a legfontosabb. Amíg a Nyugaton legfőbb rossz a bűn, Keleten a szégyen, szokták sommásan mondani, de van benne valami. Vagyis egyik, ha nem a legfontosabb, olvasata annak, amit itt látunk, hogy egyik fél sem akarja "elveszteni az arcát", vagyis megszégyenülve elsomfordálni.

Ez a fő oka, hogy a helyzet eszkalálódik: a felek sikeresen összeeszkábáltak egy olyan hálót, amiből már egyikük sem tud kikecmeregni arcvesztés nélkül. A koreaiak képtelenek feladni a véget nem érő bocsánatkérési és kártérítési követeléseiket, hiszen akkor el kellene ismerniük ezek abszurditását. A furcsa számomra az, hogy noha LENNE mit követelni a japánoktól, például a japán militarizmus és gyarmatosítás korrekt oktatását az iskolákban, ezek a dologok kevés hangsúlyt kapnak, valószinűleg, mert eladhatóbb lenne a TV-ben, ha a japán császár esténként bocsánatot kérne, mint egy-két új paragrafus a japán történelemkönyvekben. Pedig. 

A japánok sem képesek kompromisszumra, hiszen már annyira beásták magukat ezekben az ügyekben, hogy csak minden meghátrálás, még a tárgyalás is, vereséggel és megszégyenüléssel érne fel. Ráadásul, mivel tehetetlenek voltak a koreai lefoglalásokkal szemben, a gazdasági szankciókkal új frontot nyitottak és ezzel egyidőben belemásztak egy hasonló csapdába azzal, hogy azt állítják, mindennek semmi köze az egész ügyhöz, nanáhogy van, de ha ezt elismerik, akkor az ugye, megint csak arcvesztés. Másrészt tényleg maszatolnak; minden eddigi bocsánatkérés, felelősség elismerése úgy lett megfogalmazva, hogy hogy maradjon abban lehetőség az összekacsintásra: oké, ezt most el kellett mondani, de mi tudjuk...

Klasszikus játékelméleti csapdahelyzet, ahol mindkét fél irracionálisan magasra emeli a tétet az eredetileg nem is olyan nagy veszteség elkerülésére. Nem teljesen véletlen, hogy ez így sikerült, a koreaiak kezdettől fogva súlyt fektettek arra, hogy olyanokat követeljenek Japántól, például a császár  bocsánatkérése, ami direkt arcvesztés lenne Japánnak, ez lenne az igazi elégtétel a lassan már jó száz évvel ezelőtti japán okkupációért. Korea láthatólag nagyon szeretné, ha tartósan megkaparinthatná a morális high ground-ot Japánnal szemben, de Japánnak ez, némileg érthetően, nem nagyon van az ínyére.

Mindennek az az eredménye, hogy az arc megőrzése fontosabb, mint a gazdasági-politikai ráció, hiszen egyfelől csak milliárdokban kifejezhető az a kár, amit a két ország a gazdasági szankciókkal és bojkottal egymásnak okoz, másfelől minden viszály Kínát és Oroszországot, és mellékszál gyanánt: Észak-Koreát! erősíti, akiknek pedig kevéssé áll érdekükben a két ország prosperitása.

Itt, kérem szépen, megint csak a politikusok vadítják az embereket. Japánban, legalább is a városokban, az emberek többsége nem nagyon törődik az egésszel, ha már valami, akkor az észak-koreai rakétázás jobban aggasztja őket, a koreai fiúbandák és szappanoperák népszerűsége töretlen, és épp a minap győződhettem meg arról, hogy a koreai sportolók pont ugyanakkora tapsot kapnak, mint a többi országból jövők. Amennyire a TV-ben látom, ez azért Koreában nincs teljesen így, lelkesen folyik a japán áruk bojkottja: a japán sört kiöntik, a japán autókat nem szolgálják ki, és a hivatalnokok japán tollakat és radírgumikat gyűjtenek össze és zárolnak. Hiába, a koreaiak hevesebb vérmérsékletű nép és a japánokkal szemben való acsarkodást nem nehéz felpiszkálni. A japánok az ilyenre csak hűvös lenézéssel reagálnak, ezt sem mondanám sokkal szimpatikusabbnak. Nyilván van sok idős koreai, akiknek a háború alatti történések még ma is valós fájdalmat okoznak, de állítom: a politikai habverés nélkül ez az ügy nem jutott volna el idáig. Ám a politikusok az utóbbi években világszerte újra ráébredni látszanak arra, hogy a gyűlölet erősebb mozgósító erő mindenfajta pozitív üzenetnél, így mindkét oldalon egyre gátlástalanabbul aknázzák ki az ebben rejlő lehetőségeket. És hát van-e fontosabb dolog a világon, mint a következő választást megnyerni? Na ugye, hogy nincs.

Háború azért nem lesz. Mi lesz ebből? Nehéz megjósolni, az én tippem az, hogy a helyzet egy darabig még romlani fog, de azért háborúra talán nem kell számitani, annyira egyik fél sem hülye. De az is látszik, hogy ez a politikai garnitúra, Abe az egyik oldalon, Moon a másikon, nem fog tudni már kibékülni. Így várni kell pár évet, míg új arcok jönnek, aki nem cipelve ezeket a terheket, talán képesek lehetnek arcvesztés nélkül de-eszkalálni a helyzetet. Addig is, Putyin és Xi urak egymás hátát lapolgatva, hahotáznak tovább, és kissé távolabb Kim Jong Il is szelíden mosolyog. Jó hír ez minden autokratának: lám, ilyen a demokráciák, nem bírnak magukkal, örökké csak veszekednek... 

2019. augusztus 9., péntek

Rendkívüli megálló

A shinkanzen természetellenes vehemenciával fékezni kezdett, a hangszórók vijjogni kezdtek, egy narancsos fény villódzott és egy kissé egzaltált női hang azt ismételgette: jishin desu*. Megálltunk, kialudtak a fények, leállt a légkondi is, csendben és sötétben vártuk a földlökéseket,  amelyek néhány másodperc múlva rendben meg is érkeztek. Egy jó darabig ringatódzott a szerelvény, Fukushima, mondogatták körülöttem az utasok, mert hogy épp onnan futott ki a vonat, és nem tűntek nyugodtnak. Hát, mondjuk mi sem voltunk teljesen azok, elátkozott egy hely ez

Aztán egy nyugodtabb hangú kalauz is megszólalt, tájékoztatott, hogy egy 5-ös erősségű földrengés volt Fukushima térségében, és hogy most vizsgálják a síneket, hogy minden rendben van-e, kis türelmünket kérik. Felgyújtották a fényeket, majd a légkondit is visszakapcsolták, kezdett konszolidálódni a helyzet. Ám ekkor újra ideges emberek kezdtek rohangálni a középső folyosón fel-alá, csakhamar kiderült, hogy valaki rosszul lett és be fogunk gurulni a következő állomásra, hogy a mentők elvihessék. 

Tulajdonképpen ennyi a történet, miután a mentés megtörtént, a vonat elindult, és csakhamar újra felgyorsult rendes, 270 km/órás utazósebességre, és alig 20 perces késéssel befutottunk Tokyóba. A rendkívüli leginkább az, hogy nem volt semmi rendkívüli, a vonat nem fúródott a földbe, nem kellett létrán lemászni a magasvasútról, de még csak nem is ragadtunk a nyílt pályán órákig. Pedig egy ötös földrengés azért elég erős ám, potyognának a téglák rendesen a Nagykörúton, de a shinkanzennek szerencsére meg se kottyan, sőt, még a 2011-es nagy tóhokui földrengés során sem volt baleset, pedig az 7-es volt, ez a logaritmikus skálán 100-szor erősebb, mint az 5-ös, és akkor is suhantak a vonatok a környéken. 

Jól meg van ez az ország építve, mi tagadás.

* Földrengés van/lesz

2019. június 1., szombat

A Nagy Wagashi Túra

Nemrégiben írtam egy kategorizáló értekezést a hagyományos japán édességekről, és közben kedvem kerekedett végigenni a listámat. Így született meg a wagashi-körút gondolata és egy napsütéses szabadnapon úgy gondoltam, miért is ne? és elindultam. 

Wagashi persze minden élelmiszer-osztályon kapható, de érdemes levadászni az eldugott mellékutcákban, nemritkán évszázadok óta töretlen népszerűségnek örvendő, aprócska boltokat - kívülről ezeket alig lehet észrevenni, az ajtó előtt talán lóg egy noren a cég nevével, bent egy pult és egy fakeretes vitrin. Minek is ennél több; a törzsvásárlók eddig is jöttek, egyik generáció követi a másikat - cukrászmesterek és vásárlók egyaránt. 

A mai túrát úgy választottam meg, hogy változatos legyen a felhozatal, és egy kis időutazás legyen benne: így lesz évszázados múlttal rendelkező, hagyományos üzlet és újhullámos hely is.

Sakuramochi (1)

Az első állomásom Mukójima volt, a Sumida folyó partján fekvő békés lakónegyed, nem messze a Skytree toronytól. Az Edo korban ez a folyó jelentette Tokyó keleti határát; túlpartja eredetileg mezőgazdasági terület volt, majd az olcsó telekárak vonzását követve festők, keramikusok, írók költöztek ide.

A cseresznyeleveles rizsgombócot, magyarul valami ilyesmit jelent a neve, 1717 óta árulják a Chómeiji templom előtt. A templom sajnos már nem az eredeti, csak egy vasbeton másolat, de a sakuramochi nem változott - vékony, fehér, kicsit nyers állagú rizstészta vörösbab töltelékkel, sóban pácolt cseresznyelevélbe burkolva. Minek is változtatni azon, amit 300 évvel ezelőtt már lerendeztek és azóta is jól működik?

Dangó (2)

Az út túloldalán található bolt sem változhatott sokat fennállása 150 éve alatt, mikor is egy művészetkedvelő helyi kertész úgy döntött, a templomba látogató zarándok eltartanak még egy cukrászdát. A Kototoi Dango név már jelzi, hogy mit árulnak itt - dangót, vagyis gombócot. Azóta sincs más, mint a háromszínű gombóc. A vörös- és fehér variáció babpasztába burkolt rizsliszt-gombóc, a harmadik meg épp fordítva, halványsárga rizsliszt-gombócba töltött, enyhén sós fehérbab-krém. A dangó általában kemény, rágós állagú, ezek azonban puhákvoltak. Mindkét boltban le lehet ülni teázni, de korai lett volna még megpihenni, így csak vásároltam és indultam tovább.

Nerikiri (3)

Jibochóban volt az első munkahelyem; ebédszünetben sok kincset találtam a környék híres antikváriumaiban. Egy épitészeti könyvekre specializált bolt mellett található a Sasama. Eredeti épülete sajnos rég eltűnt, csak néhány belső részlet és a hűséges törzsvásárlók őrzik a hajdani a teaház emlékét. A friss, szezonális nerikirit a teaceremónián matcha mellé szolgálják fel.

Rakugan (4)

Utam következő állomása a Todai egyetem új kávéháza, a Kurogi. Kezdtem fáradni, így a két kilométeres távot taxival tettem meg és úgy terveztem, megérdemlek egy kávét, miközben élvezem a Kengo Kuma sztárépitész által tervezett belső teret - de a 950 yenes (kb. 2.500 Ft) kávéár láttán hirtelen nem is éreztem olyan fáradtnak magam…hiába, elit egyetem, megfizetik.

Vettem egy doboz modern csomagolású rakugant és indultam tovább. Csak később, otthon nyitottam fel a dobozt és el kell ismernem, hogy soha ilyen finom rakugant nem ettem még, mint ez a hagyományos módszerrel, tokushimai wasanbon cukorból készült cukorka.

Monaka (5)

Hongótól metróval mentem tovább a Ginzára - de itt zátonyra futottam. Ki gondolta, hogy ilyen népszerű a Kuuya, ez a csöppecske bolt, épp csak egy ajtó a falban és három vevő egyszerre már nem fér be. 130 éve csak egyetlen dolgot készitenek, monakát, de az már 3-4 nappal előre, rendelésre elfogy, ígyaz utcáról beesve esélyem sem volt.

A Ginzán persze nem nehéz új célpontot találni, ott van egyből a Higashiya. Újhullámos wagashi-bolt, alig tizenöt éve alapították. Érdemes megnézni a honlapjukat, angol is van! mert gyönyörű a design: a sütemény, a csomagolás és a belsőépítészet egyaránt. Itt beszereztem egy modern monaka-változatot - elegáns dobozban fekete, szezámmagos ostya, amit evés előtt saját magunknak kell megtölteni babpasztával. Ráadásként még vettem egy doboz édes senbeit is.

Fukiyose (6)

Nihonbashi egy keskeny mellékutcájában, gyalog nem messze a Ginzától található a 300 éves Nagato. A monakájuk is híres, de némi habozás után inkább egy szokatlan típusú higashit választottam - a Miyamafukiyosét. Miyama egy hegy neve Kyoto közelében; a fukiyose szó pedig a szél által halomba fújt leveleket, virágszirmokat jelenti - vagy ebben az esetben egy doboznyi apró, színes édességet.

Daifuku (7)

Metróval fél óra alatt átértem Azabujubanba; öt évig laktunk ezen a környéken, elegáns boltok, sok gaijin. A Shiroikuro ismét az új generációs wagashit képviseli. Fekete-fehér színvilággal felújított régi faház, ahol végre leültem és egy pohár finom zöldtea kíséretében megkóstoltam a tejszínes túrókrémmel töltött, kakaóval és bambusz-faszénnel feketített piskótatekercset. Tökéletes volt, majd még egyszer visszatérek rá, de innen egy sós-édes daifukut vittem haza.

Yókan (8)

Délnyugati irányban átszelve a várost érkeztem meg Nagaharára. Errefelé, a Tókódai egyetem mellett laktunk, amikor huszonévesen először megérkeztünk Japánba. Közben a vonat leköltözött a föld alá és az állomás környéke is átépült, nemigen ismertem rá. A Wagashi Asobi is az új generációt képviseli; szokatlan ízvilágú, rozmaringgal, kamillával, hibiszkusszal ízesített rakugant árulnak, és rumos, epres-fügés yókant, amit vörösbor mellé ajánlanak, bár szerintem inkább a sherry illene hozzá…

Dorayaki (9)


A célegyenesben még vettem Shinjukuban dorayakit is. A Yui modern, innovatív és kawaii, láthatólag a fiatal nőket célozza meg, de a háttérben egy közel 400 éves nagoyai bolt áll. A dorayaki ráégetett mintája három majmot ábrázol; ennek az a sztorija, hogy egy egy buddhista legenda szerint ha három vágyadat feladod, egy kívánságod teljesülni fog. A majmok itt a vágyakat jelképezik, hát, nem tudom, nem túl jó az ár-értékarány, nem lehetne kéremszépen legalább egy az egyben váltani? Ráadásként még befért a hátizsákba egy doboz higashi juju, kettesével csomagolt, aprócska félgömbök, egyik fehér, másik színes, ez is rakugan, de messze nem olyan jó, mint a másik kettő.

Hazavitte, mind megette… a namagashit még aznap, mert nem áll el; a szárazabb dolgok egy-két hétig bírják. De mielőtt nekiláttunk volna, még fényképeztem: így kirakva egészen impozáns volt a zsákmány… 

Tanulság? Évekig utáltam a babos süteményeket, és csak lassan ébredtem rá, hogy érdemes kipróbálni a minőségi cuccokat, mert azok azért ízlenek. Nem valószínű, hogy valaha megismételném ezt a mániákus túrát, de ez kellett egyszer…

Még több wagashi-post ezen a linken olvasható.

2019. május 2., csütörtök

Korszakváltási kínlódások

Szóval akkor itt van ez az új korszak, a Reiwa, lehet találgatni, hogy mit hoz majd, egyelőre úgy tűnik, esőt, tele vannak az újságok Heisei-korszak megemlékezésekkel és Reiwa korszak spekulációkkal, a cikkek többnyire azt jósolják, hogy ilyen szép névvel csakis jó dolgok jöhetnek, dehátperszevannakkihívások. Az mindenesetre látszik, hogy a hangulat vidámabb, mint 30 évvel ezelőtt, az előző korszakváltáskor, mert én már akkor is itt voltam ám! Persze ez nagyrészt annak tudható be, hogy akkor mégiscsak szomorúnak illett lenni, hiszen meghalt a Showa uralkodó, ellenben most erre nincs okunk, hiszen a korábbi császár bölcsen lemondott, és így felhőtlenül ünnepelhetjük a Heisei uralkodó nyugdíjba vonulását, 85 évesen végtére is megérdemli, és a Reiwa császár munkakezdését, 59 évesen végtére is ideje

Az ország sem panaszkodhat, a köz gondos mérnökei úgy ítélték meg, hogy ilyen jeles eseményre kijár a népnek egy kis pihenés és kiosztották minden idők leghosszabb állami ünnepét, 10 nap fizetett szabi! ami a szokásos május eleji Golden Week és pár nap extra szabadság ügyes kombinációjából jött össze. És akkor rögtön itt a dilemma; mit is kezdjünk ezzel a ránk szakadt, gigantikus sabbatical-lal?

Az első gondolat, ami rögtön adja magát, hogy mialatt az ország polgárai ünnepelnek, mi menjünk utazni! Végre egy tisztes hosszúságú alap-vakáció, ezt egy-két nappal feltuningolva már egy európai ésszel is értelemezhető időtartamú utat lehetne összekalapálni. Jó próbálkozás, de hibás: úgy tűnik, hogy a lakosság is úgy döntött, hogy ezt a különleges alkalmat utazással ünnepli meg, minek következtében a repülőjegyek sztratoszferikus magasságokba szöktek fel, értsd ezalatt, hogy a legfapadosabb economy jegyek 3.000 euró környékén indulnak. És még ha valami csoda, vagy gondos előre tervezés, folytán valaki szert is tenne egy jegyre, a reptéri földi poklot nem lehet elkerülni, Naritán már egy héttel a Golden Week előtt jó órás sor állt az átvilágításnál, ott voltam, láttam.

Rendben, akkor tehát az ország kiürül, menjünk mi egy jó kis belföldi vakációra! Wrong again, 125 millió emberből jut is, marad is, próbálkoztunk többfelé is, de az volt a benyomásunk, hogy belföldön is foglalt minden elképzelhető szálláshely. És még ha találunk is valamit: hogy jutunk oda? A repülő- és shinkanzen-jegyek elkeltek, marad a helyjegy nélküli, vagyis leginkább állva, utazás a shinanzenen vagy az autóbérlés, ami pedig nagyjából ekvivalens a 6-12 órás mega-dugókban való ücsörgéssel, és ezt most saját tapasztalatból mondom.

Vagyis ez is kihúzva, így hát akkor a gaijin otthon marad, rövid sétákat tesz vagy biciklizik egyet-egyet Tokyóban, esetleg szigorúan egynapos! túrákat tesz a környékbeli hegyekben. Aki pedig igazán ravasz, és hát mi persze ilyenek vagyunk! az előveszi a laptopját és megcsinálja mindenféle elmaradt munkáját. Ha pedig munka közben úgy szottyan úri kedve, feláll és teát főz magának, sőt, még egy kis ebéd utáni szundikálástól sem riad vissza! Valahogy ilyenféleképp néz hát ki a korszakváltás megünneplése minálunk...

2019. április 20., szombat

A legrondább ház

Írtam már egy párszor házakról, meg mostanság az Instára is rakok fel (főleg) építészeti képeket, amik tetszenek, van belőlük jónéhány, ezt olvasva, és a japán építészeti magazinokat nézegetve, az hihetnénk: ronda ház itt nincs is. Pedig dehogy.

Most nem arról beszélek, ha valami csak úgy ronda, mert nem volt rá pénzt vagy mert nem foglalkoztak azzal, hogyan néz ki, hanem arról, ha valamit nagy műgonddal és egy rakás pénz elköltve csináltak rondára. Itt van például ez a csoda, Shinjuku mellett az NTT DoCoMo épülete, hivatalos nevén az NTT Docomo Yoyogi Building. Kérem, ne tévesszen meg senkit sem, hogy a kép szép. Az az én érdemem, és persze a kertészé, valamint az időjárásfelelősé, aki ilyen szép viharfelhőket varázsolt az égre. 

A ház maga olyan, mintha gonosz törpék az Empire State Building gagyi utánzatát félig beásták volna a földbe. Mintha egy tévétornyot bedeszkáznak, majd pénzszűke miatt úgyhagynak. Mintha egy csúcsfejú pók meg akarna hágni egy élére állított gyufásdobozt. Ráadásul magában áll, mindenfelől jól lehet látni...
Oké, biztosan van rondább is, de ár-értékarányban számomra ez Tokyóban verhetetlen. Talán még Kínában, vagy a Közel-Keleten akadhat egy-két hasonlóan ízléstelen épület, ami versenyre kelhetne ezzel, de ott nem olyan nagy kunszt.

Vagy te tudsz rondábbat?

2019. március 29., péntek

Wagashi tipológia

wagashi 和菓子 növényi alapanyagokból készített, hagyományos japán édesség. Néhány igen egyszerű alapanyagból: bab, rizs, édesítő- és zselésítőszer, ezekről itt lehet olvasni, végtelen színű, formájú, textúrájú variáció születik. Maga a wagashi szó is egyszerűen lefordítható: wa (japán) kashi (édesség). Otthon talán a mochi szó lehet ismerős, de a mochigashi 餅菓子 csak egyetlen elem a wagashi-világegyetem végtelen skáláján. 

Szigorúan véve három alapvető wagashi kategória létezik: 
  • namagashi 生菓子 vagyis nyers wagashi, amiről sokáig azt hittem, hogy a szó szerint nyerset jelent, de kiderült, hogy csak a 30%-nál magasabb víztartalomra utal), ide tartoznak a különféle mochik, a nerikiri, stb. 
  • han-namagashi 半生菓子, ami a 10%–30% víztartalmú, például sütött édességet jelenti; ilyen például a monaka.
  • higashi 乾菓子, vagyis száraz sütemény, 10% alatti nedvességtartalommal. Ez lehet savanyúcukor, drazsé, zselé, arare (a hajdani zizire hasonlító rizsliszt cukorka), vagy rakugan.
Vásárláskor azonban ezek a kategóriák azonban nem sokat segítenek; érdemes inkább megjegyezni néhány jellegzetes édességtípus nevét. 

Ohagi / Botamochi おはぎ/牡丹餅: Öklömnyi gombóc, a legegyszerűbb, primitív ős-wagashi, rizs és bab kendőzetlen találkozása. Hol a bab van kívül, hol a rizs. Ha ősszel esszük, ohagi a neve, ha tavasszal, akkor botamochi.
Daifuku 大福: Puha mocsigombóc, édes vörösbab krémmel töltve. Koratavaszi változata az ichigo daifuku, amibe egy egész epret is tesznek. A név jelentése “nagy szerencse”. A mochit borító fehér por növényi keményítő; íztelen, csak arra szolgál, hogy ne ragadjon a kezünkhöz a gombóc.
Dangó だんご: Rizslisztből készített gombóc; hagyományosan hármasával adják. Lehet töltött, vagy csak tömény rizs édes, vagy sós szósszal leöntve. Érdemes megjegyezni, hogy a mochi alapanyaga mindig maga a rizs, igy puhább, mint a rizslisztből készített dango. A dangósankyódai című dal a XX-i század utolsó nagy slágere volt.
Nerikiri 煉り切り: Kézzel formált, díszes, szezonális wagashi; az egyik legdrágább típus. A legtöbbször virágokat formázó édesség a teaceremóniák elengedhetetlen kelléke; a japán turistairodalom “ehető művészetként” hivatkozik rá. Fehér adzuki bab shiroan és puha mochi gyúhi édesített keveréke; ízében és állagában egyaránt a mi marcipánunkra hasonlít. A nerikiri általános megnevezés - monakát, vagy daifukut, vagy dorayakit lehet mint típust nevén rendelni, nerikirit azonban nem - minden egyes formának poetikus nevet ad alkotója.
Monaka 最中: Törékeny, vékony rizsostyák közé töltött babpaszta. 
Dorayaki どら焼き: Két kerek palacsintalap, hagyományosan vörös adzuki babpasztával töltve. Elég tömény. A modern változat emészthetőbb - Minakami városában van egy híres namadorayaki bolt, ahol könnyű piskótatésztát töltenek meg habtejszín-krémmel. A dora egy kis kerek japán gong, a yaki pedig azt jelenti, hogy sült. 
Taiyaki 鯛焼き: Hal alakú gofri, adzuki bab, édesburgonya, vagy vaníliapuding töltelékkel.
Manjú 饅頭: Olcsó, párolt édesség, liszt, rizsliszt vagy hajdinaliszt (soba) alapanyagú tésztával és vörös adzuki babbal töltelékkel.
Warabimochi 蕨餅_ Nem rizsből, hanem egy páfrány rizómájából nyert keményítővel készített, mochi állagú zselé. Nyári édesség; általában kinakóval meghintve, nádcukorsziruppal tálalják.
Kusamochi 草餅: Tavaszi édesség. Mochirizs yomogival (japán üröm) keverve, adzuki babbal töltve, faszénen átsütve.
Zundamochi ずんだ餅: Mochigombóc friss zöld szójababbal borítva. Nem tudom, mitől annyira jó, de az. Észak-Japánból származik, mostanában lett széles körben népszerű, még a reptéren is árulják. 
Yatsuhashi 八つ橋: Jellegzetes kyótoi édesség, amit a fahéj kellemes illata jár át - gőzölt rizsliszt-tészta, cukorral, fahéjjal ízesítve, vékonyra nyújtva, babpasztával töltve. Az eredmény picit nyúlós, rágós állagú és nem túl édes. 
Yókan 羊羮: Vastag, tömény, késsel vágható, zselé-szerű édesség. Alapanyaga vörös adzuki babpaszta, kanten, és cukor. Néha mély színű, opálos tömb, néha pedig áttetsző zselé, belül valami mintával, ami felszeletelve válik láthatóvá. Két fő fajtája van, a neri yókan és mizu yókan. Utóbbit nedves, hűsítő állaga miatt nyáron fogyasztják.
Uiró ういろう:   Édesített, ízesített rizsliszt, összegyúrva, megpárolva. Kicsit rágós állaga van, de nem rossz. Nagoya és Odawara az őshazája. 
Rakugan 落雁: Szezonális formába préselt porcukor - pontosabban a wasanbon nevű japán porcukor - valamint rizsliszt keveréke, természetes festékanyagokkal színezve. Olyan, mint egy babaházi teaszoba berendezése; jobb nézni mint enni. Tömény édesség, töményen keserű matcha mellé való.

Castella カステラ: A XVII századi portugál kereskedők által meghonosított piskóta mára már jelegzetesen japán lett. Az alaprecept tojás, cukor, liszt, méz és tej keveréke. Egy tömbben sütik és töltelék nélkül tálalják. 

2019. március 14., csütörtök

Best of 2018

Ha másra nem is jut sok erő, de a a Top 10-es posztot azért kitermelem valahogy... Ha márciusban, hát márciusban, jobb később, mint soha. Tehát akkor ez volt 2018, akinek ez nem elég, itt van 100 kép, böngészgetni, korábbi Best of...-okat pedig itt lehet megnézni.

  • Best of 2017
  • Best of 2016
  • Best of 2015
  • Best of 2014 
  • Best of 2013 
  • Best of 2012
  • Best of 2011
  • Best of 2010


  • Macska az ablakban

    A környéken sétáltunk, sakurára vadászva, amikor megláttuk az utcát felügyelő macskát. Szerencsére volt nálunk gép és sikerült lekapni Őfelségét.


    Koi-nobori

    Ugye ilyenkor sütni illene a napnak, de ez nincs mindig igy, ám rossz időben is lehet pontyzászlókat fotózni. Ezt Gojo-ban (Nara prefektúra) lőttük.


    Lámpák

    Egy a Ginzán nemrég átadott üzletközpontban felfelé néztem és ezt láttam, még jó, hogy nálam volt az iPhone...


    Kerti híd

    Judit a Rikugienben járt áprilisban, amikor éppen tombolt a zöld szín


    Nyári eső

    Shodoshima, négy napig zuhogott az eső, de azért mégis lehetett fotózni.


    Fashion's Night Out

    Óriásnő a szeptemberi divat-karneválon, valahol Omotesandón.


    Elveszett cipő

    Valaki elhagyta a kiscipőjét, nem messze Gaienmae állomástól.


    Régi és új

    Egy érdekes kávéház, gyönyörű kilátással a Suwa tó mellett


    Őszi alkonyat

    ...és akkor egyszer csak megpillantottuk a Fuji-sant (Kirigamine környéke).