2016. május 3., kedd

Tonkotsu homeland

Japánnak Kagoshima kicsit olyan, mint Nápoly az olaszoknak: tengeröbölben fekvő, pálmafákkal szegélyezett vadregényes déli város, érthetetlen tájszólással, hiresen szép nőkkel és egy bazi nagy tűzhányóval, ami állandóan ott pöfög a város fölött és hozza az ideget az ottlakókra. Igaz, különbségek is vannak azért; vörösbor helyett shóchút* isznak, a római és barokk épitészet helyett a brutalizmus egy vernakuláris változata terjedt el, értsd: igencsak rusnya város, a pizzát pedig rámenre cserélték le.

Kagoshima a Sakurajimával, ezt a képet értelemszerűen loptam
Hoppá, helyben is vagyunk, RÁMEN! Nyilvánhogy elmentünk egy helyi rámenesbe, a Tontoró nevű műintézményt néztünk ki a segédletből és támadtunk meg egy egész napos autós kirándulás befejező aktusa gyanánt. Az üzlethelyiség biztató vizuális paraméterekkel rendelkezett, kellően harsány és enyhén szutykos, a menü pedig faék egyszerűségű: "Tontoró rámen" kis-, közepes- és nagy kiszerelésben, illetve ugyanaz cháshú (extra húsos) kivitelben is. Ja, és volt gyóza is, de csak párolt, un. suigyóza. Mivel a déli sziget, Kyúshú, maga a tonkotsu homeland, a lé tipusát itt még megkérdezni is inzultusnak számitana; NYILVÁNVALÓ, hogy disznócsont-főzet. Judit maradt az alaprámennél (+ egy extra tojás), én bevállaltam a cháshú verziót, mint később kiderült, ez kis hiján végzetes hiba volt, és kértünk egy gyózát is, mert azt szeretjük.

Igy érkezett, csak a tésztát piszkáltam ki a fotó kedvéért
Csinos kis fekete kinai tálban érkezett az anyag, bár azt fel kell, hogy rójam nekik, hogy alapból a lényeg, a MEN, nem látszott, ezt nekem kellett kipiszkálnom az aljáról fotó kedvéért. De pozitivumként emlithetem, hogy a chashú izlésesen kilógott a tálból, hideg volt, ahogy kell! és a vagdalt újhagyma valamint a piritott hagyma is a szemnek kellemes látványelem volt. De a rámen nem látványkonyha, lássuk a medvét! A men jó volt, középvastag és karakteres, de egy árnyalatnyit puhább a kelleténél. A lé a vártnak megfelelően súlyosan zsiros volt, de ezzel együtt szerethető. Mindazonáltal, csak egy-két kanállal ettem belőle, elkerülendő egy rövidebb kórházi kezelést, epegörccsel, inkább az eredeti funkciójának megfelelően, a men izesitésére használtam. 

A belevalók, az apróságoknál kezdve: volt vékonyra szeletelt falfüle gomba - chek, finom. Az újhagyma nem csak jól nézett ki, de friss is volt, a pörkölt hagyma pedig egy kis édes csavart rakott a lébe - dicséretes! Judit tojása, aminek a felét elkoboztam, szintén megfelelő konzisztenciájú, kocsonyás állagú volt. És akkor a chashú: ez egy emlékezetes darab volt; vastagon szeletelt, ez non-standard, hideg, ez igy van rendjén! omlós, súlyosan zsiros, de izletes darab. Egy szelet pont optimális lett volna, de a chashú-menben ezzel nem spórolnak és teljes disznóhús-overkill lett a dolog vége**, de szerencsére jött a kaidama, és megmentett.

A kaidama, betöltve
A kaidama, amint ezt legutóbb megtanultuk, extra adag men-t jelent, amit egy kis tányéron, forrón szervíroznak és a fogyasztónak magamagának kell a maradék lébe csúsztatnia. "Katame"-re, vagyis keményre, kértem, és ez jó döntésnek bizonyult, az előbbinél jóval vékonyabb, markánsan "al dente" ramentésztát kaptam, ami a maradék lével, és persze chashúval, elkeverve optimális mixnek bizonyult, megkockáztatnám: jobb volt, mint az első kör!

Ja, és a suigyoza telitalálat volt, de hát ez egy rámenposzt, igy erről itt nem illik ömlengeni...

Men: 7 (kaidama 9)
Leves: 6
Chashú and the rest: 8 (de ha még egyszer mennék, akkor csak normál adag chashúval kérném)
Összpontszám: 21-23/30

 ------------------------------- 

* ca. 25-35%-os alkoholpárlat, alapanyag gyanánt Kagoshima környékén leginkább az édesburgonya megy ("imoshóchú")
** a disznóhús kicsit olyan, mint az ízesités a pastán: ha rossz a tészta, akkor feljavitja, de az igazán jó pastára nem szabad túl sokat tenni, mert akkor túlzottan dominál... A pasta, ahogy a ramen is, a tésztáról szól, nem pedig a belevalókról