Buddhista Setagaya

Nyilván elő lehet venni az útikönyvet vagy keresgélni a blogokban, majd kitalálni egy optimális útvonalat, mi is szoktuk ezt csinálni, nincs ebben semmi szégyen. De hát most éppen az a feladat, hogy olyan helyeket kell találni, ami NEM híres, nincs az utikönyvekben, és egyébként is: mennyivel izgalmasabb csak úgy felfedezni valamit, random biciklizés alkalmával?!? Eddigi találataink Setagaya kerületben, legalábbis a buddhista templomok tekintetében:

Bambusz-templom / Shóko-in

Csak mi neveztük el Bambusz-templomnak*, mert egy gyönyörű bambuszliget van benne. A bambusz régi mániám, már posztot is írtam róla, és pont most hajtanak az új rügyek, mint megannyi kard, emelkednek ki a földből! Bemenni nem lehet ugyan, de ami közel nő a kerítéshez, azt meg lehet simizni: bársonyos tapintású, olyan mint egy vakond bőre...

Pünkösdirózsa-templom / Kujó-in 

Egy apró kis templom, ahol egy szépen gondozott kertet és abban egy piros napernyő alatt hatalmas pünkösdirózsákat, japánul botan, találtunk. Pünkösd még ugyan messze, itt nyilván nem is ünneplik, de már nagyban virágoztak! A botan Japánban nagyon népszerű virág, rengeteg variációja ismeretes, az erő és bátorság szimbóluma, yakuzák ezért előszeretettel használják, mint tetoválási motívumot.

Törpe-templom / Mitsuzó-in

Amellett, hogy a kert itt is szép volt, hatalmas ginkó-fák, el kell jönni ősszel is! volt egy rakás "hét szerencseisten" szobor is, ebből is a Fukurokuju volt a legimpozánsabb, innen a templom beceneve... Ő a bölcsesség, szerencse, hosszú élet, gazdagság és boldogság istene, igen, ez így mind egyszerre! és a sakkjátékosok különösen nagy becsben tartják, mert ő is szívesen játszik.

Cseresznyevirág-templom / Hóshó-ji

Ide még a "hivatalos" karanténkorszak előtt, április elején, cseresznyevirágzáskor tévedtem be. Az igazi connoisseur-ok szerint a sakura nem a teljes virágzáskor a legszebb, hanem amikor már hullik, mert ilyenkor lehet a legjobban átérezni a szépség és az elmúlás elválaszthatatlanságának keserédes hangulatát... Ezt sikerült itt megcsípni: amikor megélénkült a szél, az egész kertet beborította a virágszirom!

Macska-templom / Gótoku-ji

Ez egy elég híres darab, bevallom, nem ismertük, telis-tele van manekinekó-val, vagyis egyik mancsával kecsesen integető, szerencsehozó szupercuki macskával. A sztori valahogy úgy megy, hogy az Edó korban egy főúr erre kavart egy viharban, amikor is a templom macskája beinvitálta, legalábbis Ii Naotaka úr tanuk előtt ezt állította, a pap házába, ahol csapatával menedékre leltek. Hálából a főúr az Ii klán védelme alá helyezte a templomot, aminek következtében beindult a manekinekó-biznisz, ami láthatólag azóta is virágzik. Még annyit kell tudni, hogy ezek itt jobbkezes macskák, elsősorban szerencsére optimalizálták őket, ha valaki inkább barátokat akar, akkor vegyen valahol másutt balkezes manekinekót, az arra alkalmasabb.

Csináltunk egy Google-térképet is, ahol a fenti templomok be vannak jelölve, amennyiben valaki teljesen véletlenül beléjük akar botlani...

------------------------------------

* nem csak ez, de a többi becenév is az én kitalálmányom...

Teknőcök és lilaakác

A Kameido-Tenjin szentélyt (亀戸天神社) még az Edo-korban, a XVII. század közepén alapította Sugawara no Michizane egyik leszármazottja, az istenségként tisztelt ősapa emlékére.

A központtól messze, a Sumida folyó túlpartján épült szentély a távolság ellenére népszerűvé vált és meredeken ívelő, piros hídja, nameg a tavasszal virágzó lilaakác jobb években akár másfél méter hosszúra is megnövő virágfürtjei számtalan, korabeli fametszeten feltűnnek.

Ezt a képet például 1865-ben készítette Utagawa Hiroshige, Tokyó száz nevezetességét bemutató sorozata részeként.

Fastforward 300 years.... három évszázad telt el, a város fokozatosan körülfolyta a szentélyt, majd a fölémagasodtak a környező házak is, végül megjelent a háttérben a Sky Tree hatszázméteres tornya.

Ennek ellenére a hely megőrzött valamit hajdani hangulatából, különösen éjjel, amikor a félhomályos kertben a lámpák itt-ott megvilágítanak egy-egy hosszú virágfürtöt és a hideg, mély tóban meg-megcsobban egy láthatalan aranyhal, vagy talán az itt élő, számtalan teknősbéka egyike.

A nappali kép némileg kiábrándítóbb, hiszen hiába van meg a piros híd, ha megérintve hideg és fémesen kong, hiába a szentély épülete, ha közelről kiderül, hogy vasbeton. De ne panaszkodjunk, hanem sajátítsuk el a szelekktív látás hasznos képességét és élvezzük azt, ami nem változott - a lilaakác fürtökben lógó virágfüzérei háromszáz éve sem lehettek ennél szebbek.

Jön, jön, jön!

Javában benne járunk az áprilisban, felmelegedett az idő és már mind lehullottak a cseresznyevirágok. Következik a tavasz című előadás második felvonása, melynek főszereplői az azálea, a pünkösdi rózsa és a lilaakác. A darabról bővebben a tavalyi, tavaszi kertek című posztban lehet olvasni. 

Április 16 - május 6 Tsutsuju matsuri (azálea) a Nezu-jinja kertjében. 

Április 13 - május 12 Botan  (pünkösdi rózsa) matsuri Uenóban, a Toshogu-kertben.

Április 20 - május 6 Fuji (lilaakác) matsuri a Kameido-Tenjin szentély előtt. 

Ideje tervezni!

Szubjektív kertkalauz - 2

Akkor hát folytassuk, ahol a múltkor abbahagytuk:

Júliusban az asagao (hajnalka)

Hajnalkát kár a kertekben keresgélni, helyette menjünk el az Iriya Kishibojin templom környékén tartott piacra és élvezzük a hajdani Edo hangulatát felidéző nyüzsgést, a fejpántos árusok kiabálását, a reggeli forgatagot. Minél korábban kell menni, mert a hajnalka hamar összezárja szirmait!

Augusztusban a hasu (lótusz)

Nyáron az Ueno park szélén elterülő Shinobazu-tó felületét teljesen eltakarják a vízcseppektől szikrázó, kerek, zöld levelek, kiszorítva a télen itt úszkáló fekete kacsákat. A levelek fölé pedig hatalmas, rózsaszín lótuszkelyhek emelkednek.

Szeptemberben a hagi (bokorhere)

Az őszi napéjegyenlőség környékén virágzó bokrot, amely egy népszerű édességnek is kölcsönözte a nevét, a központi fekvésű Shinjuku Gyoenben érdemes keresni. A kertben az adott hónapban nyíló virágokról ingyenes térképet osztogatnak a bejáratnál.

Októberben a kosumosu (pillangóvirág)

A Shówa császár emlékét őrző park alatt állítólag katonai atombunkerek rejlenek — de ez sem a látogatókat, sem a pillangóvirágmezőt nem zavarja.

Novemberben a kiku (krizantém) A Meiji szentély kapuja elé helyezett, könnycsepp alakra trenírozott krizantém kvinteszenciális japán fotótéma.

és az ichó (Ginkgo biloba, páfrányfenyő)

Az Aoyama dórira merőleges ‘Icho Namiki’ sugárutat elegánsan metszett, karcsú páfrányfenyők szegélyezik, dupla fasort alkotva. Derűs, őszi napokon mintha aranylemezek borítanák a fákat.

Decemberben a kóyó (őszi falevelek)

A tehetős Asakura család hajdani háza a divatos, nyüzsgő Daikanyama negyed szélén áll, de ennek ellenére kevesen látogatják. Talán, mert a városban van, de a hagyományos japán ház körül a juharfalevelek csak december elején váltanak színt.

Szubjektív kertkalauz - 1

Hűvös, szeles, esős tavaszunk volt eddig; a cseresznye alig egy hét alatt levirágzott, a lilaakác pedig még addig sem tartott ki. Egy hete beköszönt az esős évszak, de talán lesz még néhány szép napunk, hogy élvezzük a soron következő virágot, az íriszt. A virágokról és az évszakokról már írtam; ezek közül néhány itt olvasható: tél, kora tavasz, tavasz, nyár, kora ősz, ősz. Ezennel pedig megosztom személyes, teljesen pártos és szubjektív kertkalauzomat is. Jó csavargást!




Januárban a tsubaki (kamélia)


Városszerte mindenhol virít a kamélia és eddig még nem találtam meg 'a helyet', de talán a Rikugien kert lesz az, ahol az árnyas részén hatalmasra nőttek a kaméliabokrok.



Februárban az ume (szilvavirág)


A Koishikawa Kórakuen kertjét legszívesebben minden virághoz beírnám; de a szilvafa liget különösen szép.


Yushima Tenjin — a tudás szellemének szentelt templomot februárban ellepik a sikeres egyetemi felvételiért fohászkodó táblácskák és a fehér, rózsaszín, vörös szilvavirágok.



Márciusban a nanohana (repce)


A Hama Rikyú kert ilyenkor a legszebb, ahol a sárga repcemező egy tavaszi, vidéki kirándulásra emlékeztet.



Március-április fordulóján a sakura (cseresznyevirág)

Chidorigafuchi mentén és a vizesárok túloldalán, a császári palota megközelíthetetlen lejtőin, hatalmas, ősi fák borulnak a víztükör fölé.


A botrányos miniszteri látogatásokról és a jobboldali pártok felvonulásáról hírhedt Yasukuni jinja szentély a második világháborúban elhunyt hősök / háborús bűnösök (nem kívánt törlendő) szelleme mellett egy rejtett kertnek is otthont ad, ahol a rózsaszín szirmokkal borított tóban hatalmasra nőtt aranyhalak úszkálnak.


A legöregebb, legfeketébb, leggöcsörtösebb fák az Aoyama temetőben találhatók.


Spain zaka, Roppongi icchome — mert ide csak le kell sétálnunk és máris élvezhetjük a boltívként összeboruló faágak alatt az esti kivilágítást.


A Rikugien kert bejáratánál egy hatalmas shidarezakura fa áll, amit esténként kivilágítanak.



Áprilisban a takenoko (bambuszrügy)


A kamakurai Hokokuji Temple nincs éppen közel hozzánk, de megér egy külön utat. A fiatal hajtások mint megannyi “alien” bukkannak fel a bambuszligetben, és egy kis teaházban még matchát is lehet inni.

...

és a tsutsuji (azálea)


Ha sikerül tökéletesen időzítenünk, akkor a Nezu Jinja kertjében a virágok teljesen belepik az azálea bokrokat. Egyetlen levél sem látszik ki, így mintha hatalmas gombóc fagyik sorakoznának egymás mellett; vanília, eper, málna.

Májusban a fuji (lilaakác)


A Kameido-Tenjin szentélyt tavak és hidak sorozatán keresztül lehet megközelíteni; a vízparton álló pergolákra pedig lila és fehér virágfürtös, ősöreg cserjék csavarodnak.

..

...és a shakuyaku (pünkösdi rózsa) meg a botan (peónia)

Az Ueno Toshogu templom kertje nem nagy, de a görög meander mintára emlékeztető útvonal megsokszorozza a méreteit; a virágokat fehér papírernyők védik a nap ellen.



Júniusban a hanashóbu (írisz)


A Nezu múzeum évente egyszer bemutatja legféltettebb kincsét, Ogata Korin 1705-ben festett paravánját az arany háttérre festett íriszekkel — miközben a kerti tóban virító íriszek mintha csak a képről szöktek volna meg.

...

és az ajisai (hortenzia)


A Hakusai szentély árnyékos kertjében csupa-csupa kék hortenzia virágzik.

A folytatás már meg is érkezett.

Helyzetjelentés a sakurafrontról

Kövessük északra a sakura frontvonalat!* buzdítanak a plakátok az állomáson. Ahogy melegszik az idő, a "frontvonal"egyre halad az ország hosszában felfelé, egészen Hokkaidóig. Tokyóban három héttel ezelőtt volt a hanami-csúcs, de Sendaiban, háromszáz kilométerrel északabbra, szombaton ismét utolértem.

Mankai, vagyis teljes virágzás, mondták vendéglátóim; ilyenkor mindenki megy a parkba ebédelni - és én irigyeltem őket, mert melegen sütött a nap, élvezet volt kint ülni a szabadban, míg Tokyóban a hanami elmaradhatatlan kelléke a sapka-sál, gyakran süvítő széllel, borús idővel dacolva fagyoskodunk csak azért is a virágzó fák alatt. 

Sendaiban a sakura is más volt, mint nálunk. Tokyó jellemző fajtája a Sómei Yoshino (Prunus × yedoensis), aminek fürtökben lógó, halványrózsaszín virágai szinte fehérek; a szirmok vége középen bemetszett, a töve lilásvörös. Az öt szirom jellegzetes körvonala gyakran díszít kimonót, lakkdobozt, vagy kerámiatálat, de még tetoválásként is népszerű.

Sendaiban, a Tsutsujigaoka Parkban azonban shidarezakura szegélyezte az utakat; a tivornyázó társaságok boltívszerűen lehajló, hosszú ágak alatt ültek. A virágok aprók, sötét rózsaszínűek. A parkon belül még sokféle cseresznyefa nőtt - fehér, halvány-, vagy sötét rózsaszín, sokszirmú yaezakura fajták.

A japán díszcseresznye attól olyan szép, hogy a virágok megelőzik a leveleket, így tavasszal a fát mintha rózsaszín felhő burkolná be - vagy vattacukor, ízlés szerint. A hazakura állapot, amikor már hullanak a szirmok és kibomlanak a levelek, esztétikai szempontból alacsonyabb rendű. A yamazakura**, vagyis hegyi cseresznye például nem igazán kóser, mivel a levelek még a virágok előtt megjelennek. 

Ehető gyümölcs persze nem terem ezeken a fákon, így nyáron megint méregdrága amerikai cseresznyét eszünk...

 -------------------------------------

 * a “sakura zensen” szószerinti fordítása 


 ** Lafcadio Hearn, a népi legendák összegyűjtője írja, hogy a lapos orrú, előreugró állkapcsú embereket yamazakurának csúfolják, mert a foguk (ha, hangzásra = levél) megelőzi az orrukat (hana, ami meg úgy hangzik, mint a virág) - én ugyan ezt soha nem hallottam, de ha így van, elég kegyetlen mondás. (Glimpses of Unfamiliar Japan)

Instant ligetek

Gazdasági válság ide vagy oda, azért a munka nem áll le Tokyóban. Irodából nem épül mostanában annyi, de apartment házból annál inkább, főképp a belvárosban. Kezdenek ráébredni ugyanis az emberek, persze a developerek erőteljes noszogatására, hogy jó dolog ugyan a családi ház aprócska kerttel a külvárosban, de nem biztos, hogy érdemes ezért naponta órákat vonatozni, az egyik kollégám pl. napi 2 X 130 percet utazik! hanem helyette megteszi egy városi lakás is. És mivel üres telek már kevéssé van, marad a harmadik dimenzió: föl, a magasba! Így egyre több lakó-toronyház épül a belvárosban, ez a szépség a Roppongi Tokyo Club Residence nevet viseli, sokat gondolkodhattak rajta a kreativok, nem mondanám, hogy nagyon innovatív építészet, de úgy tűnik, népszerű. 

De most nem is ez a lényeg, hanem ami a ház körül van. Milyen rendes, hogy így vigyáznak a meglevő fákra! gondolhatná a kóbor építész, ám bármilyen hihetetlen, az összes fa, IGEN, a nagy is! frissen lett ültetve. Jó, persze, földlabda és daruskocsi, de akkor is! ezek legalább 20-25 éves fák! Valószinűleg a törzseken látható vászon-tekerésnek is lehet valami szerepe a művelet sikerében, nem ismerem a pontos technológiát, csak lenyűgözve figyelem, ahogy helyes kis ligetek pattannak ki a földből szinte egy éj leforgása alatt. 

Hát, talán ezt is jó lenne importálni Japánból, a Toyota meg Vii mellett...

Őszi kertek – 2

És most, kedves közönség, megérkezett a várva várt, a páratlan, a nagyszerű - itt dobpergés, fanfárok következnek - KÓYÓ*. Az őszi falevelek szezonja októberben kezdődik, ilyenkor az időjárás bizonytalansága és a turistaipar erőfeszítése által gerjesztett össznemzeti hisztéria egyre fokozódik, ennél már csak a cseresznyevirágzás az izgalmasabb, találgatjuk, vajon meleg, vagy hűvös ősz lesz az idén, remegve figyeljük az időjárásjelentést, amint a kóyó-front lassan húzódik lefelé a térképen, IGEN, már elérte Kyótot! - és aggódunk, hogy mi lesz, ha hirtelen beáll a fagy, vagy ha még a színváltás előtt elszáradnak és összepöndörödnek a levelek, vagy neadj'Isten egy szeles-esős idő egyszerűen leveri őket.

A kóyó-időszak főszereplője a momiji (Acer palmatum, japán juhar), amit már az is jelez, hogy a két szó egyazon írásjel különböző olvasata. Ugye, emlékszünk még a cseresznyevirágra, amit tavasszal egyszerűen hana (virág) névvel illettünk. Juharfa minden magára valamit adó kertben van, lehetőleg úgy elhelyezve, hogy a lemenő nap fénye átvilágítson a leveleken.

A falevelek őszi színváltásában ismét találkozik a szépség és az elmúlás keltette melankólia filozófikus gondolatköre. A hőmérséklet sajnos már nem alkalmas a piknikre, igy a kóyó idején inkább csak öregesen sétálunk a fák alatt, vagy higgadt méltósággal ülünk a verandán és csodáljuk a napfényben izzó, bíbor, karmazsinvörös, cinóber piros, narancs- és citromsárga színű leveleket.

A japán juhar azért olyan gyönyörű ősszel, mert a levelek nem sárgulnak-barnulnak, hanem egységesen váltanak színt. Még egy ilyen fa van, az aranysárga, legyező-levelű ichó (Ginkgo biloba, páfrányfenyő), de ez csak a nagyobb kertekben látható - vajon a termés kellemetlen szaga miatt? Én egyébként a cseresznyefát is nagyon szeretem az ablakunk alatt, ami tarka, zöld-sárga-barna-vörös színeivel igazi őszi hangulatot áraszt.

A kóyót persze nem csak a kertekben lehet élvezni, érdemes kimozdulni a városból és a hegyoldalakon keresni, lehetőleg egy szabadtéri onsenben elnyúlva. A napfény ellenére is hűvös időben jól esik a forró víz - hiába, már közeleg a tél, ismét nyílik a tsubaki (kamélia), folytatódik az örök körforgás.

----------------------------------------------

*Kóyó = karmazsinvörös levelek 紅葉
Még több kóyó képet itt lehet nézegetni.

Őszi kertek - 1

Ilyentájt a magára valamit is adó természet- és kertkedvelő gaijin már türelmetlenül várja a kóyót, vagyis a levelek színváltását, és tematizált weboldalakat bújva fontolgatja, mikor és hová érdemes majd kirándulni menni, hogy éppen telibe kapja a bombasztikus őszi színeket. Ebből kifolyólag ilyenkor kertekbe sem jár, majd novemberben, gondolja, és így a koraőszről általában megfeledkezik, az egyfajta vakfoltba esik és nyom nélkül elmúlik. Pedig ez rövidlátó és hibás gondolkodásra vall és mint ilyen, kerülendő. Én az idén, talán éppen ennek a sorozatnak köszönhetően, a szokásosnál jobban figyeltem és ezennel kijelentem, hogy bizony van élet a kóyó előtt (is) a tokyói kertekben. 

Kinmokusei

Gránátalma

Szeptemberben virít a hagi (bokorhere), az őszi napéjegyenlőség édességének névadója, aminek pillangó alakú, halvány, lila virágai szinte eltűnnek a levelek között, október elején pedig a kinmokusei (illatosfa) hoz aprócska, illatos, narancssárga virágfürtöket. A cserjék virágai kicsit szolídabbak ugyan, a különböző termések azonban annál harsányabb színeket vonultatnak fel - a murasaki shikibu (lilabogyó) hihetetlen színárnyalatú lila gömböcske, műanyag gyöngynek hamarabb hihető, mint élő bogyónak, a zakuro (gránátalma) felhasadt termésének belseje vérvörös, a kerek vagy ecsetfej alakú kaki (datolyaszilva) pedig élénk narancsszín. 

Krizantém-csoda

Ősszel kevesebb a virág, de a színvariációk kárpótolnak ezért; a kiku (krizantém) például fehér, sárga, rózsaszín, lila, rozsdavörös színekben virít. A krizantémot egyébként elősorban nem a kertekben érdemes keresni, hiszen október közepétől, formára idomitott példányok százait láthatunk a templomudvarokon kiállítva. Ez egyben az össznemzeti kerthobbi egyik csúcs-eseménye, akár a hollandok a tulipánt, a magyarok pedig mondjuk a muskátlit? a világ összes többi kertésze az orchideát, a japánok a császári jelképnek is betudható krizantémot turbózzák egészen addig, hogy már szegény édes anyukája sem ismerne rá. Szépnek ugyan szépek, de ezek a gyakran drótvázzal megtámogatott genetikai csodák számomra már kicsit távol esnek az általam kedvelt kert-ideáltól, jobban szeretem mondjuk a kosumosu-t (pillangóvirág) aminek kócosan dűlöngélő ágyásai még el tudják hitetni, hogy nem is egy harmincmilliós város közepén írom ezt a posztot. 

Pillangóvirág-mező

Azért ha majd eljő az ideje, irok a kóyóról is, ne tessék aggódni. 

----------------------------- 

A mai poszt szereplői, a megjelenés sorrendjében: 

hagi = bokorhere = Japanese bush clover = Lespedeza bicolor var japonica 

kinmokusei = illatosfa = Sweet osmanthus = Osmanthus fragrans 

murasaki shikibu = lilabogyó = Purple beautyberry = Callicarpa japonica 

kosumosu = pillangóvirág = Garden cosmos = Cosmos bipinnatus

Itt pedig lehet még több virágot, bogyót és főképp pedig temérdek génmódosított krizatémot nézegetni.

Nyári kertek

Japánban négy évszak van és ezt meglehetős gyakorisággal tudtomra is hozzák, általában egy kérdés részeként: Önöknél hány évszak van? Amikor biztosítom róla a beszélgetőpartneremet, hogy négy, akkor olyan “welcome to the club” szemekkel néz rám. Mindezek ellenére a tavasz és a nyár közé titokban beékelődik egy ötödik, nem-hivatalos évszak is, az esős. Angolul “rainy season”, japánul 梅雨 (tsuyu), vagyis szilvaeső.

A kertek talán ilyenkor a legszebbek - a nedves sziklák és lépőkövek zöld-kék-ezüst-arany színárnyalattal csillognak, a moha pedig hirtelen feléled, megduzzad és élénkzöld színű lesz. Virág azonban egyre kevesebb van; a tavasz elmúltával már csak az árnyékos-kék ajisai (hortenzia) nyílik.

Az esős évszak végével aztán beköszönt az igazi nyár - meleg, párás és közel kibírhatatlan. A kertek számára ez nem jó időszak; a perzselő hőség és az eső hiányában leülepedő por kiszárítja, megfakítja a néhány hete még harsogó színeket. De azért ilyenkor is van mit nézni; így augusztusban gyakran látni egy rózsaszín virágú fát*, amit kínai selyemmirtuszként azonosítottam be, de valószinűleg nem őshonos errefelé, mert nincs japán neve.

A lakóházak kertjeiben virágzik a yuri (liliom) és a keritésekre felkúszik a kék asagao (hajnalka) - ez utóbbiról már írtam ebben a korábbi posztban.

Júliusi estéken, amikor enyhül a forróság, gyakran megcsap a kuchinashi** (gardénia) bóditó illata is. Otthon csak cserepes virágként ismertem, itt derékig érő, formára nyírt bokor, melynek fehér virága kisértetszerűen dereng fel a nagy, sötétzöld levelek között.

A nyári kertek legszebb virága azonban a hasu (lótusz), melynek hatalmas, fehér vagy rózsaszín virágkelyhei kecsesen emelkednek kerek, széles, zöld levelek fölé. Lakókertekben általában kerámiaedényben nevelik, de a közparkokban sokszor egy egész tavat benő. Az iszapos tóból kiemelkedő lótuszvirág, mint a spirituális tisztaság szimbóluma***, a buddhista templomkerteknek is kedvelt eleme. Azt is mondják, hogy a lótusz a lélek fejlődését jelképezi: a gyökere a mindennapi, materialista élet iszapjából ered, a szára a tapasztalat vizében növekedik és a virágja a megvilágosodás napfényében nyílik, ezért is van, hogy a Megvilágosodottat gyakran ábrázolják lótuszvirág kelyhében ülve.

További képeket a nyári kertek virágairól itt találtok.

------------------------------------------------

* Sarusuberi (Crepe myrtle)

** Gardenia jasminoides

*** "the spirit of the best of men is spotless, like the new lotus in the [muddy] water which does not adhere to it" Lalitavistara

Tavaszi kertek - 2

Ott tartottunk, hogy majd jön az írisz, azálea és a lilaakác. Hát jött.

Minden évben megbotránkoztat az a tobzódó virágáradat, ami május utolsó heteiben elborítja a várost, amikor is a cseresznyevirág halványrózsaszínjét felváltja egy élénkebb, lilás árnyalat, mert az útszéli azáleabokrok virágba borulnak. Budapesten üvegharang alatt próbáltam párásítani, nevelgetni, életben tartani a cserepes azáleabokrom három bimbóját, itt meg az út szélét ültetik be vele, mert jól bírja a benzingőzt. Hiába, Magyarországon éppen a három legfontosabb elem hiányzik - savas talaj, magas páratartalom, mérsékelt tél.

Közben a kertekben szemvillanás alatt elvirágzott a fuji (lila akác), a botan (peónia) és a shakuyaku (pünkösdi rózsa), megint lekéstem róla, de sebaj, mert már virít az ayame, a hanashóbu és a kakitsubata (jobb híján mindhármat nősziromnak hívhatjuk), a szorgos japán kertészek gondos munkája nyomán a fehér, sárga és lila legkülönbözöbb árnyalataiban és keverékében.

Ez valami össznemzeti dolog lehet, mint annó a holland tulipánláz, mert minden tő nőszirom mellett kis tábla mutatja annak nevét, amit aztán a főként nyugdíjaskorú kertlátogatók teleobjektívval, vízfestékkel, de legalább egy jegyzetfüzettel felszerelkezve megörökítenek. Mivel tavaly én is lázasan fotóztam és több száz virágportré született, az idén el vagyok tiltva a kamerától, legalábbis írisz-témában, de szerencsére akad tavalyi fotó bőven....

Végül, az esős évszak kezdetén megjelent az ajisai (hortenzia) is, ami azonban itt nem rózsaszín, hanem kék - állítólag a savas talaj hatására. És lassan beköszönt a párás-forró nyár - de az már ismét egy másik történet lesz.

Tavaszi kertek - 1

Ha már írtam a téli kertekről, akkor az esélyegyenlőség és a political correctness jegyében muszáj a tavasziakról is szót ejteni. Mivel még javában benne vagyunk a tavaszban és nem lenne illedő tavalyi képek felhasználásával előreugrani az időben, essék most először szó a kora tavaszi kertekről.

Tagadhatatlan, hogy ebben az időszakban a sakura uralja a kert-, sőt, az utcaképet. Március végétől, amikor az első virágok kibomlanak, április közepéig, amikor hóviharként kavarog a városban a hulló rózsaszín szirom, minden más virág háttérbe szorul. A hanami (virágnézés) kifejezés is egyedül és kizárólag a virágzó cseresznyefák (és nagy mennyiségű alkohol) élvezetére vonatkozik.

Most azonban, miután a szombati vihar az utolsó cseresznyevirágokat is lefújta a fákról, nézzünk körül, mi mindent találunk még a kertekben és az utak mentén. Otthonról is ismerős az áprilisban virító, napsárga yamabuki (Kerria japonica, vagy boglárkacserje), a hófehér yukiyanagi (japán gyöngyvessző) és a lila, rózsaszín, fehér mokuren (magnólia, vagy liliomfa). De virágzik a hármas elágazású, sárga virágbojtos mitsumata bokor és a fukszia-rózsaszín, korai mitsuba tsutsuji (egy azáleaféle) - mindkettő gyakran látható a hegyoldalakon is. A harsány tavaszi színek mellett üdítően hat a momiji (juhar) friss, világoszöld leveleit pettyező, sötétvörös virága. A kora tavaszi kertekben sétálva, gyakran megcsap egy édes virágillat, aminek nehéz megtalálni az eredetét - a jinchoge (boroszlán) jellegtelen, apró, fehér viaszvirágait.

A vidéki, tavaszi táj jellegzetes színfoltja az élénksárga nanohana (repce) is, ami Tokióban legnagyobb tömegben Hama Rikyú kertben látható. A repce fiatal hajtása és virágja, a tavaszi konyha egyik specialitása - könnyedén megpárolva, kesernyés ízű, enyhén csípős köret lesz belőle. Ma is ezt ettük délben az udon mellé.

Nemsokára majd jön az írisz, azálea és a lilaakác is, de erről majd máskor.

Téli kertek

Lassan megérkezik a tavasz, de még mielőtt virágozni kezdenének a cseresznyefák, szeretném elmesélni, milyenek is errefelé a téli kertek. Otthon a legtöbb kert november végére már szomorú látványt nyújt, a fák kopárak, a lehullott levelek rothadnak a sárban és majd csak a téli zúzmara, vagy a mindent elfedő, puha hótakaró szépiti meg ismét a képet.

A japán kertek azonban a téli hónapokban is szemet gyönyörködtetőek. Tokyóban ritkán esik a hó és a hőmérséklet sem gyakran süllyed a nulla pont alá, így mindig virágzik valami - decembertől a tsubaki (kamélia), januárban a mansaku (varázsmogyoró), a róbai (illatos tündérfa) és a biwa (japánnaspolya), februárban az óbai (téli jázmin), a jinchoge (boroszlán), majd az ume (szilvafa), március elején pedig az asebi (japán babérhanga). A szolíd, téli virágok mellett előtérbe kerülnek a kecses, “S alak”-ra nevelt, tű-ritkított fenyőfélék is.

A növények hagyományos, téli védelme is dísze a kertnek. A hidegre érzékeny virágtöveket szalmasapka melegíti és a fák törzsét is szalmával tekerik be - gondolom, eredetileg elsősorban az állatok ellen. A fenyőfák felé-köré pedig egy kenderkötelekből készített, ritkás “sátrat” feszítenek ki, hogy a nagyritkán hulló hó ne üljön meg az ágaikon és ne hajlítsa meg a gondosan alakra nevelt (vagy inkább kínzott) ágaikat.

Még több kép a téli kertekről itt látható.

Szilvavirágzás 2011

Két nap trutymóesés után, hóesésnek tudniillik ez aligha volt nevezhető, kisütött a nap és mi rohantunk Kórakuenbe umét nézni.

Talán nem kell külön mondanom: nem voltunk egyedül. Ha virágzik a szilva, vagy: kamélia, cseresznye, írisz, azálea, lila akác, no meg persze a kóyó, az őszi levelek, a japán ember szalad, rohan, és nem felejti el magával vinni képrögzítő alkalmatosságát, a helyszínre érve pedig dühödten dokumentál. Tíz évvel ezelőttig a nyersanyag ára még némiképp gátat szabott a tobzódásnak, ám a digitális korszak beköszöntével leomlottak a falak és megkezdődött a fékevesztett fotó-szaturnália, ami azóta is tart. A cél, hogy az összes szilvavirág az összes lehetséges szögből, az összes elképzelhető kamera-beállítással, mindenki által le legyen fényképezve. Ez konzervatívan számolva is egy kilenc szabadságfokkal bíró rendszer, és akkor az időfaktort még nem is vettem figyelembe! így eltelik még egy kevés idő, míg elérik a célt, de odaadásukat látva nincs kétségem, hogy egy szép napon ez megvalósul.

A blogger egy darabig unottan fotózgatja a szilvavirágokat, ám egy idő után nem tud ellenállni a csábításnak, és elkezdi a fotósokat megörökíteni. Az összeset, az összes lehetséges szögből, az összes... na de ezt már tudjuk.