Best of 2020

Akkor, ahogy ígértem, a legjobb tavalyi fotók. Koronavírus ide vagy oda, azért így visszanézve elég sokat mozogtunk tavaly, igaz, csak belföldön. Sokat túráztunk, főleg Tokyó környékén, de amíg üzemelt a "GO TO" kampány*, ami alatt majd' 50%-os támogatást lehetett kapni belföldi utazásokhoz! még messzebb is elmerészkedtünk, főleg Judit, hiszen neki idén több szabadideje volt. Igy kevéssé meglepő, hogy a képek többsége újfent csak Tokyón kívül készült (7:3).

Az idei év egyébként elhozta az áttörés az iPhone-nak, a Top 10-ben most először 6:4 az iPhone javára, hiszen, főleg mióta mindketten 12-essel vagyunk felszerelve, elég nehéz amellett érvelni, hogy mondjuk síeléshez, hegymászáshoz vagy biciklizéshez érdemes lenne a "nagy" Olympust vinni, lencsékkel. 

Akkor hát lássuk a Top 10-et, akinek ennyi nem elég, az végigbogarászhatja a Top 100-at is, ezen a linken.

Havas világ

A tavalyi év elég gyenge síszezont hozott, először nem volt hó, utána pedig beütött a koronavírus, de ez egy jól sikerült sítúra volt, részletesebben itt, és ami most nekünk még fontosabb: csodálatosan szép havas erdő fogadott bennünket! Ezt még egyébként egy ósdi iPhone 7-el fotóztam, ahhoz képest egész jól sikerült...

Shibuya

A Hachiko-tér este, valamikor februárban. Bírom, ahogy kavarog a sok ember a kirakatok előtt, van benne egy kis noir feeling. Itt még nem volt különösebben magas a maszkot viselők aránya, lehet, hogy vissza kellett volna ide mennem egy hónap múlva? Ez egyébként az Olympus-szal készült, 25 mm-es alaplencsével.

Retekevő-parti

Egy Kyóto környéki faluban, Oharában, évente egyszer, február elején van egy daikon (jégcsapretek) fesztivál, amikor is egy templomban nagy vájdlingokban főzik a retket és ingyen adnak mindenkinek, aki sorban áll érte. Magyarember ekkora potyát nem hagy ki, ráadásul a templom, Sanzen-in, ahol főzték, nagyon szép. Éppen egy nagy csapat nyugdíjas randalírozott ott, és miután megszerezték a zsákmányt, elégedetten csacsogtak a padon.

Chuzenji tó

Egy szép túra után, a Shirane-sant másztuk meg, hazafelé autóval megálltunk a Nikkó feletti Chúzenji tónál és a nap éppen kisütött a felhők közül. Július közepe volt, a járvány éppen eltűnőfélben, reményteljes pillanat volt. Aztán másképp alakult...

Titkos völgy

Ez egy másik gyönyörű túra, talán a legemlékezetesebb az egész évben! az Akita-Komagatekét másztuk meg, amikor egy hosszú, kopár, vulkanikus lejtőn felkapaszodva hirtelen befordultunk ebbe a hihetetlenül szép, élénkzöld, nedves, életteli völgybe, az év talán legszebb pillanata volt. A járványnak köszönhetően szinte csak magunk voltunk és nemsokára a köd is felszállt. Ide azért felcipeltem az Olympust, de megérte.

Rövid pihenő

Ha még nem írtam volna, de írtam, imádom a szitakötőket és Japánban van belőlük jócskán. Itt most egy lótuszvirág-levélen pihen, ami a másik kedvencem, egy kyotoi kertben. Idevágó kutatásaim szerint egyébként ez egy fehérfarkú pásztorszitakötő, még akkor is ha ez most momentán kék. Meglepően jó mélységélességgel sikerült ezt a képet elkapni Juditnak, pedig csak egy iPhone XS, -t használt, mert ez volt kéznél.

Hazafelé a vonaton

Mindig hálás téma a késő esti / kora reggeli vonaton buliból hazatérő, szétcsapatott emberekre vadászni, ezt Judit lőtte, reggel, munkába menet. Figyelemre méltóak a szögek: láb, cipő, kapaszkodó és maga a vonat, a színek, ezúton köszönjük a modellnek a lángvörös nadrágot! és a személyiségi jogakat gondosan megóvó frizura. Ez is iPhone XS, nanáhogy, hiszen ki cipelne munkába egy fullos kamerát?

A palota zárva van

A palota, Oka-Goten, Tano városában, Shikoku szigetén, a koronavírus okán zárva volt, Judit nemes bosszút állva kívülről csinált egy pöpec képet, nekem nagyon tetszik az asszimetrikus kompozició és a különböző modulok ritmusa. A kamera iPhone XS, mert Judit szerint az Olympos nagyon nehéz.

Fürdőszoba, kilátással

Csak, hogy az idei Top 10 se nélkülözze a Fuji-sant: íme egy kép, ezúttal északi irányból. Yamanashiból, egy onsenből. Korán reggel érkeztünk, hogy elkerüljük a tömeget, megérte, mert szép tiszta idő és gyönyörű kilátás fogadott. Ejtőzni a forró vizben és melankólikusan szemlélni a Szent Hegyet, ez utolérhetetlen életérzés! A kamera iPhone, most már 12, mert azt el lehet dugni a törölköző alatt. By Judit. 

Nem fért be

Aki követi a Reloaded Facebook posztjait is, minden bizonnyal találkozott már a #nemfértbe hashtag-gel, és tudja, hogy nálam ez egy fontos tematika: az autó motorházára leengedett redőnyös garázsajtó, mint a japán népi urbánus kultúra egyetemes szimbóluma, körülötte pedig a klasszikus japán kültéri dzsuva**. Japánul olvasóknak külön ínyencség a kocsi elejére biggyesztett 危, "ki", vagyis veszély, kanji. Vajon mi lehet itt a veszélyes? Az ujjakat odacsípő garázsajtó? vagy a sárgarendszámos, vagyis 500 cc-s, dobozautó? Vagy maga a Lét, ebben az elátkozott 2020-as évben?

-----------------------------------

* ezt aztán december vége felé, amikor már tagadhatatlan volt, hogy itt az eddigi legnagyobb, harmadik hullám, felfüggesztették a kampányt

** erről már régóta tervezek írni, a lényeg az, hogy a japánok nagy része semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a kertjét-háza elejét kvázi szeméttárolónak használja

Navégre, Skytree...!

Ma reggel, amikor álmosan kibambultam az ablakon, feltűnt, hogy ritka tiszta a levegő. Most vagy soha! néztünk egymásra Judittal, és elindultunk, otthagyva csapot-papot, a Skytree felé. Régi tartozásunk volt ez már, kezdett ugyanis kínos lenni, hogy már boldog-boldogtalan járt a toronyban, csak mi nem. Ez persze tipikus "hometown effect", mert mi bármikor felmehetünk, ezért soha nem tesszük meg, a megnyitása idején azért halogattuk, mert sokan voltak, mondjuk ez igaz volt, nyáron azért, mert párás a levegő, máskor azért, mert éppen nem értünk rá, most pedig már leginkább csak úgy, megszokásból...

Azért voltak ma is rendesen, még ha nem is a kezdeti idők legendás 3 órás sorai, de 40 perces várakozást most is beígértek. Ám ilyenkor jó gaijinnak lenni, mert a turistáknak van egy külön soruk, ahol némi extra pénzért szinte azonnal felmehetnek, hiszen nekik kevés idejük van. Mondjuk ezt nem biztos, hogy a magunkfajta rezidens gajinoknak szánták, de ezt mi nem hangsúlyozuk ki, és szigorúan csak angolul kommunikáltunk. Ezért nyilván a pokolban égünk majd, vagy büdösbogárként születünk ujjá, kinek hogy tetszik, de hát az még odébb van.... 

Már csak azért is fontos volt ez a kis csínytevés mert így még sikerült elkapni a Fuji-sant, ami, dacára a tiszta időnek, alig negyedórával azután, hogy felmentünk, befelhősödött. Szépen is néztünk volna ki a toronyban, Fuji-san nélkül... Dehát akkor lássuk a képeket végre!

A városunk, nagylátószöggel. Most sem lett kisebb...

Ugyanaz, észak felé nézve

Ime a Fuji-san, még mielőtt teljesen betakaródzott volna

Ginza/Marunouchi és mögötte Roppongi

A tokyói öböl

Azért ne felejtsük el, hogy Tokyó alapvetően ilyen 

A Skytree árnyéka

Az üvegpadlón lenézve

A Skytree alulról

Acélszerkezet-pornó

Ha valaki még több fotót szeretne, van a Skytree-ről egy korábbi posztom is, sok képpel, de csak alulról.

Best of 2014

あけまして、おめでとうございます！

...és akkor kezdjük az évet ahogy szoktuk, a 10 legjobb tavalyi fotóval. Amikor válogatni kezdtük a legjobb 100-at, először megijedtünk, hogy gyenge lesz az idei eresztés, mert az év első felében nem sok jó kép termett, ennek részben az is lehetett az oka, hogy mindenfelé utazgattunk. De aztán megvettem a hiper-szuper új gépemet, az Olympus EM-1-et, és ez új lendületet adott; a Top 100 több mint 60%-a a második félév eredménye.

Kyóto és a Shonan tengerpart nagyon erős volt, 3-3 kép, de a maradékot most mind Tokyó vitte. Az új trend a fekete-fehér; bár a Top 10-be végül egy sem került be, a 100-ban 7 B&W is van. Akit érdekel a többi kép is, itt találhatja meg: 

A korábbi évek Top 10 fotói pedig itt vannak: Best of 2014. És ha valakit a korábbi évet Top 10-i is érdekelnének:

• Best of 2013
• Best of 2012
• Best of 2011
• Best of 2010

Daruma-máglya

Az év elején össze kell szedni a tavaly évi szerencsehozó ezt-azt, és el kell égetni őket, lehetőleg ott, ahol vettük. Itt most a Daruma-babák kerültek a tűzre és ezt Judit fotózta le, és írta is meg.

Kint és bent

Ismét csak Judit képe; Kyótoban, Kómyó-in templomában, ez a híres Tófuku-ji egyik kevésbé ismert mellék-temploma, fotózta. Egy szép késő-tavaszi nap volt, elsőként érkezett, épp nyitogatták ki a shójikat, és még nem zavarta senki a szép átlátást a házon keresztül.

Sanja matsuri

Ez a legnagyobb fesztivál Tokyóban, pontosabban Askausában, itt éppen a mikoshi-csata zajlik. Először azt hittem, valamit elrontottam a színhőmérséklet beállításával, de aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak ilyen volt a bulizók természetes arcszíne...

Vízen járó emberek

Volt egy különös reggel a nyáron Enoshima előtt, amikor köd ülte meg a tengert. Hullámok ugyan alig voltak, de az állószörfösöknek ez ideális gyakorlóidő, így hát kimentek sétálni a vízre, mint megannyi self-made Messiás.

Fényhorgász

A világ legjobb foglalkozása, mondtuk, amikor láttuk az embert, akinek az volt a dolga, hogy összeszedje ezt a sok gyönyörű, szines, fénylő gömböt, amit a császári palotát körülvevő vizesárokban engedtek el egy fesztiválon, Obon idején.

Fuji-san a Daibósatsu hágó felől

Na megint egy Fuji-kép, mondja az olvasó, de mit lehet tenni, ha egyszer olyan szép. Különösen hajnalban, amikor a köd még megül a völgyekben, érzi azt az ember, hogy érdemes volt felmászni és korán felkelni.

Densha-blues

Ahogyan ezt kékinges úr arckifejezéséről is le tudjuk olvasni, vonatozni nem mindig akkora öröm. Naná, hogy nem, ha neki van lapítva az ajtónak az ember....

Reggeli csillogás

A Ginkaku-ji kertjében kaptam el ezt a pillanatot, eltelt egy kevés idő, mig mindenki hajlandó volt kisétálni a képből, amikor még minden nedves volt és csillogó, és a mohák szinte ugráltak a boldogságtól.

Selfie Kyótoban

A selfie-bot feltalálása hatalmas jótétemény volt a japán lányoknak; nem kell ezentúl másokat megkérni, vagy szégyenkezni a közelről fotózott, nagyorrú képek miatt. Kimonóban yukatában pedig összehasonlithatatlanul sikkesebb!

Omikuji

Ez éppen, hogy befért az idei válogatásba, tudniillik csak néhány órával készült éjfél előtt, Kamakurában, a Hachmangu szentélyben kötögeti fel apa és fia (?) a szerencsét hozó jóscédulát, a szokásról bővebben itt olvashattok angolul. A vicces a dologban csak az volt, hogy beszédük alapján kínaiak voltak, nekik a shintó vallás kb. olyan mint magyaroknak a vudu, de hát biztosan úgy álltak hozzá, hogy ártani nem árt...

Fuji-san X 10

Nemrégiben megírta az Index, és hát akkor biztosan így van, hogy hamarosan újra kitör a Fujisan, összeomlik és hamuval borítja be Tokyót. Így legfőbb ideje, hogy összeszedjem a Fuji-sanos képeimet, mert három év alatt összegyűlt már néhány, hogy még legyen idő összehasonlítani az igazival... Lássuk csak, legyen mondjuk ez a tíz:

Fuji-san valamiért egy jó darabig rejtőzködött előlem. Ez volt az első próbálkozás, láthatóan hagy maga mögött még némi kívánnivalót.

Másodszorra legalább az alja már látszott, de ez még mindig nem volt az igazi. 

Így aztán, hogy láthassam, kénytelen voltam eljárni búcsúkba... (Tanabata fesztivál, Hiratsuka)

... vagy pedig szimbólikus kertekbe (Kórakuen, Tokyó).

Aztán egy kirándulás végén, alkonyatkor végre! megláttam... (Ótakeyama)

Utána már rendszeresen, minden évszakban, megmutatta magát, így láttam ősszel (Tanodake),

...télen (Kintoki-san),

majd pedig az idén tavasszal pedig egészen közelről is, először felfelé....

...majd lefelé, ekkor már kicsit gyorsabban.

És végül nyáron, alig két hete, egy mágikus naplemente alkalmával, a Kagenuma beachről.

Remélem azért, hogy még sokáig egyben marad. Kár lenne érte.

Síléccel sincs párja

A japán közvélekedés úgy tartja, hogy a Fuji-san, nem, NEM, sohasem Fujiyama! inkább nézni való, nem pedig megmászásra. Sok igazság van ebben, egyfelől, mert csodálatosan szép hegy; a japán nemzeti mitológia alapja, a Földanya égnek meredő fallosza, már ha szabad ilyen veretes képzavarral élnem, három-és-fél kilométer magas matematikai egyenlet, megannyi remekmű és giccs ihletője, a Megkerülhetetlen, az Utólérhetetlen, az Egyetlen. Talán nem véletlen, hogy szokták néha a nevét 不二-nak is írni, ez pedig azt jelenti: nincs párja*.

Másfelől, mert megmászni nem feltétlen akkora élmény, különösen nem az nyáron, az úgynevezett mászószezonban, többezer társunkkal együtt taposni a véget érni nem akaró, egyhangú, poros salaklejtőt, ahonnan, ellentétben a többi környező heggyel, még a Fuji-sant sem lehet látni. 

Mindezek ellenére mégiscsak meg kell mászni a Fuji-sant, és nem csak a "mert ott van" mallorizmusa miatt, hanem, hogy utána jobban, mélyebben tudjuk élvezni eredeti küldetését, a gyönyörködtetést. Mert egészen másképp nézünk arra a hegyre, ami már megvolt, mint arra, ami "csak úgy" ott van.

Egy gyakran idézett japán közmondás szerint, aki a Fuji-sant egyszer megmássza, az bölcs ember, de aki másodszor is, az bolond. Nomármost, én jó tizenöt éve egyszer már bölcs lettem, de a bölcsességbe is bele lehet unni, ezért úgy döntöttem, hogy újra nekivágok, de ezúttal síléccel. Ám rendnek kell lennie, és én már a legelején megígértem, hogy túrasítörténetekkel nem untatom itt a Kedves Olvasót, így hát, akit érdekel, kénytelen lesz átfáradni a Csússz és mássz! blog idevágó oldalára, hogy megtudja: sikerült-e másodszor is megmásznom a Fujit**? Vagy ha ez túl macerás, itt meg lehet nézni a képeket.

--------------------------------------- 

* Egészen pontosan: "nem kettő". A Fuji nevének standard írása egyébként 富士, ami valami olyasmit jelent, hogy "gazdag harcos"

** A dolog már egy jó hónapja, május végén esett meg, vélhetőleg van aki tudja már a végét, de hát ez most kicsit lassú szülés volt...

Shónan hangulatok

Amikor már nem bírjuk tovább elviselni a nosztalgiát a Régi Ház iránt, lekéreckedünk Andreasékhoz, akik a tengerparton, Katase-Enoshimán laknak. Idén nyáron kéreckedni sem kellett, nyáron Andreasék Németországban meg szanaszét nyaraltak, megkaptuk a kulcsot és mienk volt a ház egy jó hónapig. Kvázi-leköltöztünk egy-két hétre, a hétvégék mellett a lassabb augusztus közepi biznisz közepette dolgozni is innen jártam be pár napig. A Shónan beach-en, ahogy a környéket hívják, lassabb az élet, jól megférnek egymással a fogyatkozó őslakosok, a kiöregedett surfer boyok és girlök és az egyre izmosodó, virgonc nyugdíjas-kolónia.

Hétvégenként pedig surf is up! megtelik a strand fiatalokkal, motorosokkal, szörferekkel, vagy csak a tengerparton ténfergő csajozósokkal. Ilyenkor befigyel egy kis identitászavar is, a sok hawai-i étterem és Aloha! bolt a német kenyérboltokkal és kolbászárusokkal, olasz éttermekkel keveredve zűrzavaros, de végső soron kedves és élhető zagyvalékká válik.

Fényképeztünk is persze, a jobbakat itt lehet megnézni, de a Top 10-et akkor sem lehet megúszni ha lusták vagytok odaklikkelni. Lássuk hát:

Legjobb a monorail-lel érkezni; a 60-as évekbeli hangulat és a Fuji-san látványa kárpótol a zötykölődésért

...de ha 20 éves lennék, én is bizton lowrider robogóval jönnék.

Shirasu, a helyi specialitás. Nem hernyók, csak kis halak, egészben szárítva. Judit nem eszi meg mert néz, de szerintem nem rossz.

Az Enoden, a helyi villamos állomásán a fémverebek időről-időre új ruhát kapnak. Itt most kékben láthatóak, itt pedig narancsszín kardigánban.

Surfer boy, munkába menet.

Surfer girl, szintén elfoglalt...

Kitesurfing, akinek a hullámlovaglás vagy a széldeszkázás már túl egyszerű.

Tobi, vagyis barnakánya. Rengeteg van belőlük és teljesen domesztikáltak; ha nem vigyázunk elviszik a kezünkből a hamburgert.

A tengerpart és a sziget alkonyati fényben.

Fuji-san felsejlik a házak között.