A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Top 10. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Top 10. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 16., szombat

Best of 2020

Akkor, ahogy ígértem, a legjobb tavalyi fotók. Koronavírus ide vagy oda, azért így visszanézve elég sokat mozogtunk tavaly, igaz, csak belföldön. Sokat túráztunk, főleg Tokyó környékén, de amíg üzemelt a "GO TO" kampány*, ami alatt majd' 50%-os támogatást lehetett kapni belföldi utazásokhoz! még messzebb is elmerészkedtünk, főleg Judit, hiszen neki idén több szabadideje volt. Igy kevéssé meglepő, hogy a képek többsége újfent csak Tokyón kívül készült (7:3).

Az idei év egyébként elhozta az áttörés az iPhone-nak, a Top 10-ben most először 6:4 az iPhone javára, hiszen, főleg mióta mindketten 12-essel vagyunk felszerelve, elég nehéz amellett érvelni, hogy mondjuk síeléshez, hegymászáshoz vagy biciklizéshez érdemes lenne a "nagy" Olympust vinni, lencsékkel. 

Akkor hát lássuk a Top 10-et, akinek ennyi nem elég, az végigbogarászhatja a Top 100-at is, ezen a linken.

Havas világ

A tavalyi év elég gyenge síszezont hozott, először nem volt hó, utána pedig beütött a koronavírus, de ez egy jól sikerült sítúra volt, részletesebben itt, és ami most nekünk még fontosabb: csodálatosan szép havas erdő fogadott bennünket! Ezt még egyébként egy ósdi iPhone 7-el fotóztam, ahhoz képest egész jól sikerült...

Shibuya

A Hachiko-tér este, valamikor februárban. Bírom, ahogy kavarog a sok ember a kirakatok előtt, van benne egy kis noir feeling. Itt még nem volt különösebben magas a maszkot viselők aránya, lehet, hogy vissza kellett volna ide mennem egy hónap múlva? Ez egyébként az Olympus-szal készült, 25 mm-es alaplencsével.


Retekevő-parti

Egy Kyóto környéki faluban, Oharában, évente egyszer, február elején van egy daikon (jégcsapretek) fesztivál, amikor is egy templomban nagy vájdlingokban főzik a retket és ingyen adnak mindenkinek, aki sorban áll érte. Magyarember ekkora potyát nem hagy ki, ráadásul a templom, Sanzen-in, ahol főzték, nagyon szép. Éppen egy nagy csapat nyugdíjas randalírozott ott, és miután megszerezték a zsákmányt, elégedetten csacsogtak a padon.


Chuzenji tó

Egy szép túra után, a Shirane-sant másztuk meg, hazafelé autóval megálltunk a Nikkó feletti Chúzenji tónál és a nap éppen kisütött a felhők közül. Július közepe volt, a járvány éppen eltűnőfélben, reményteljes pillanat volt. Aztán másképp alakult...


Titkos völgy

Ez egy másik gyönyörű túra, talán a legemlékezetesebb az egész évben! az Akita-Komagatekét másztuk meg, amikor egy hosszú, kopár, vulkanikus lejtőn felkapaszodva hirtelen befordultunk ebbe a hihetetlenül szép, élénkzöld, nedves, életteli völgybe, az év talán legszebb pillanata volt. A járványnak köszönhetően szinte csak magunk voltunk és nemsokára a köd is felszállt. Ide azért felcipeltem az Olympust, de megérte.


Rövid pihenő

Ha még nem írtam volna, de írtam, imádom a szitakötőket és Japánban van belőlük jócskán. Itt most egy lótuszvirág-levélen pihen, ami a másik kedvencem, egy kyotoi kertben. Idevágó kutatásaim szerint egyébként ez egy fehérfarkú pásztorszitakötő, még akkor is ha ez most momentán kék. Meglepően jó mélységélességgel sikerült ezt a képet elkapni Juditnak, pedig csak egy iPhone XS, -t használt, mert ez volt kéznél.


Hazafelé a vonaton

Mindig hálás téma a késő esti / kora reggeli vonaton buliból hazatérő, szétcsapatott emberekre vadászni, ezt Judit lőtte, reggel, munkába menet. Figyelemre méltóak a szögek: láb, cipő, kapaszkodó és maga a vonat, a színek, ezúton köszönjük a modellnek a lángvörös nadrágot! és a személyiségi jogakat gondosan megóvó frizura. Ez is iPhone XS, nanáhogy, hiszen ki cipelne munkába egy fullos kamerát?

A palota zárva van

A palota, Oka-Goten, Tano városában, Shikoku szigetén, a koronavírus okán zárva volt, Judit nemes bosszút állva kívülről csinált egy pöpec képet, nekem nagyon tetszik az asszimetrikus kompozició és a különböző modulok ritmusa. A kamera iPhone XS, mert Judit szerint az Olympos nagyon nehéz.


Fürdőszoba, kilátással

Csak, hogy az idei Top 10 se nélkülözze a Fuji-sant: íme egy kép, ezúttal északi irányból. Yamanashiból, egy onsenből. Korán reggel érkeztünk, hogy elkerüljük a tömeget, megérte, mert szép tiszta idő és gyönyörű kilátás fogadott. Ejtőzni a forró vizben és melankólikusan szemlélni a Szent Hegyet, ez utolérhetetlen életérzés! A kamera iPhone, most már 12, mert azt el lehet dugni a törölköző alatt. By Judit. 

Nem fért be

Aki követi a Reloaded Facebook posztjait is, minden bizonnyal találkozott már a #nemfértbe hashtag-gel, és tudja, hogy nálam ez egy fontos tematika: az autó motorházára leengedett redőnyös garázsajtó, mint a japán népi urbánus kultúra egyetemes szimbóluma, körülötte pedig a klasszikus japán kültéri dzsuva**. Japánul olvasóknak külön ínyencség a kocsi elejére biggyesztett 危, "ki", vagyis veszély, kanji. Vajon mi lehet itt a veszélyes? Az ujjakat odacsípő garázsajtó? vagy a sárgarendszámos, vagyis 500 cc-s, dobozautó? Vagy maga a Lét, ebben az elátkozott 2020-as évben?


-----------------------------------

* ezt aztán december vége felé, amikor már tagadhatatlan volt, hogy itt az eddigi legnagyobb, harmadik hullám, felfüggesztették a kampányt
** erről már régóta tervezek írni, a lényeg az, hogy a japánok nagy része semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a kertjét-háza elejét kvázi szeméttárolónak használja

2020. február 11., kedd

Best of 2019

Oké, tudom, február van, de ez még mindig hamarabb van, mint tavaly, akkor csak márciusban sikerült produkálnom a Best of '19 fotókat. Az idei felhozatal jellegzetessége, hogy szinte mindegyik vidéken, utazás alkalmával készült. Úgy tűnik, Tokyóban már nehezebben vesszük észre az érdekességeket, ezzel is alátámasztva annak idején tett elméletem helyességét: a szem frissessége sajnos elmúlik idővel. Régóta vagyunk itt, hiába...

Buddhista ceremónia

Februárban munka miatt Osakában jártam, utána a hétvégre kivettünk egy autót és mozogtunk egy keveset a környéken. A Daigoji-ban, ez egy jelentősebb templom Kyoto egyik külvárosában, éppen fesztivál volt, ott volt a helyünk. Itt a pap láthatólag valami fontos dolgot csinál, megmutatja a kardot az Istennek? én pedig nyomtam a gombot. Van innen még pár másik fotó is a Top 100-ban, sok jó téma volt.


Jantar Mantar Gunmában

Áprilisban Gunma prefektúrában voltunk, kivételesen nem sízni csak kirándulni, és mivel van ott egy csillagvizsgáló, ezt nyilván nem hagyhattuk ki... Csillagot alig láttunk, pont aznap estére felhősödött be, de a csillagvizsgáló előtt megépítették az indiai Jantar Mantar csillagvizsgáló replikáját és ez alkonyatkor, furcsa, misztikus fényekben fürdőzve igen jól mutatott. 


Kőoroszlán

Judit április végén néhány napos niigatai autós túrára ment a barátainkkal, én közben konferenciáztam, és ott egy kőoroszlánnal barátkozott össze. 


Vonat a hóesésben

Másnap, még mindig ugyanott, eleredt a hó és jött a vonat, Judit pedig nem tétovázott.


Kanda Myójin matsuri

Kétévente, májusban megbolydul Kanda városrész Tokyóban és hatalmas a buli. Itt a mikoshi, (hordozható szentély) látható, és persze az azt cipelő helyiek


Iker-vízesés

Nyáron meleg van, ezért mi a hegyekbe menekültünk egy rövid időre, konkrétan Gifu prefektúrába. Van ott egy szép vízesés, két, szinte tökéletesen egyforma, ágra bomlik egy folyó, azt csíptem meg jó hosszú expozícióval, hogy szép selymes legyen a víz. Ráadásképp jó hűvös is volt..!


Régi Japán

Novemberben pár napig Shikoku szigetén utazgattunk, ezt a képet Takamatsu városban levő skanzenben készítettem, egy régi parasztház nyitott verandáján keresztül az irori-ról (nyitott tűzhely) Kiszűrtem a színeket (a zöld kivételével) innen az időutazós hatás.


Vad fenyők

Ugyanazon a napon, szintén Takamatsuban. Kiderült, hogy itt van egy gyönyörű kert, Ritsurin-enott láttam meg ezeket a démonikus külsejű fenyőfákat, fekete-fehérben, nyilván! akár a Gyűrűk Urában sem hatnának idegenül. 


Őszi kert

Míg én december elején odahaza dolgoztam, Judit Kokubunjiban járt, egészen pontosan a Tonogayato kertben, ahol éppen tomboltak a színek...  


Fuji-san

Az idei Top 10 sem lenne teljes egy Fuji-sanos kép nélkül. Ezt egy napos decemberi túrán fotóztam, Hakone környékén. Ez is kicsit meg van szűrőzve, jólvanna... 


Aki szeretne még képeket nézegetni, itt tekintheti meg a Top 100-at is, és ekézheti bátran a választásainkat, magunk sem vagyunk mindig biztosak a Top 10-ben... És ha van, aki még ennyi kép utána sem lakott jól vizuálisan, a korábbi "Best of..."-okat itt lehet böngészgetni:



  • Best of 2018
  • Best of 2017
  • Best of 2016
  • Best of 2015
  • Best of 2014 
  • Best of 2013 
  • Best of 2012
  • Best of 2011
  • Best of 2010
  • 2019. március 14., csütörtök

    Best of 2018

    Ha másra nem is jut sok erő, de a a Top 10-es posztot azért kitermelem valahogy... Ha márciusban, hát márciusban, jobb később, mint soha. Tehát akkor ez volt 2018, akinek ez nem elég, itt van 100 kép, böngészgetni, korábbi Best of...-okat pedig itt lehet megnézni.


  • Best of 2017
  • Best of 2016
  • Best of 2015
  • Best of 2014 
  • Best of 2013 
  • Best of 2012
  • Best of 2011
  • Best of 2010


  • Macska az ablakban

    A környéken sétáltunk, sakurára vadászva, amikor megláttuk az utcát felügyelő macskát. Szerencsére volt nálunk gép és sikerült lekapni Őfelségét.


    Koi-nobori

    Ugye ilyenkor sütni illene a napnak, de ez nincs mindig igy, ám rossz időben is lehet pontyzászlókat fotózni. Ezt Gojo-ban (Nara prefektúra) lőttük.


    Lámpák

    Egy a Ginzán nemrég átadott üzletközpontban felfelé néztem és ezt láttam, még jó, hogy nálam volt az iPhone...


    Kerti híd

    Judit a Rikugienben járt áprilisban, amikor éppen tombolt a zöld szín


    Nyári eső

    Shodoshima, négy napig zuhogott az eső, de azért mégis lehetett fotózni.


    Fashion's Night Out

    Óriásnő a szeptemberi divat-karneválon, valahol Omotesandón.


    Elveszett cipő

    Valaki elhagyta a kiscipőjét, nem messze Gaienmae állomástól.


    Régi és új

    Egy érdekes kávéház, gyönyörű kilátással a Suwa tó mellett


    Őszi alkonyat

    ...és akkor egyszer csak megpillantottuk a Fuji-sant (Kirigamine környéke).


    2018. január 6., szombat

    Best of 2017

    Akemashite, omedetó gozaimasu! vagyis Felkelt a nap, gratulálok! így szól a hagyományos japán újévi köszöntés, utána gyorsan hozzáteszik, hogy konnendó mó yoroshiku onegaishimasu, vagyis maradok idén is alázatos szolgálatára, csak hogy ne zökkenjenek ki a gazsulálás véget nem érő folyamából. De hát akkor maradunk mi is a szolgálatotokra, remélhetőleg gyakrabban mint tavaly, ami valljuk be! nem volt túl erős év a Tokyo Reloaded történetében. Na de talán majd az idén! 

    Elsőre, ahogy azt már hagyományosan szoktuk, nézzünk körül a tavalyi fotófelhozatalban... Judittal nemkevés harc árán, még karácsony előtt megegyeztünk a Top 100-ban (ezeket itt lehet megtekinteni), de a Top 10-et már nem sikerült összehozni. Ezt az év végi utazás utánra halasztottuk és friss szemmel valóban gyorsabban ment, az eredményt alant lehet megtekinteni. Az új idők szelét mutatja, hogy a Top 10-be két (!!!) iPhone-nal készitett kép is belefért, a 7-es már elképesztően jó minőségű képeket produkál!, de a többség még egyelőre? azért az Olympustól származik.

    Aki kedvet kap korábbi képek böngészésére is, itt teheti meg: 


  • Best of 2016
  • Best of 2015
  • Best of 2014 
  • Best of 2013 
  • Best of 2012
  • Best of 2011
  • Best of 2010

  • Geta

    Egy pár közepesen használt japán facipő, vagyis geta, egy shikokui régi kereskedőház udvarán. Judit járt arra, még valamikor márciusban.


    Száradó halfarkak

    Ez is Judit képe, a magyar nagykövetség közelében lőtte, ahogy egy kocsma kirakta a maradék haluszonyokat száradni, hogy másnap oda lehessen adni a saké mellé rágcsinak. Imádom, hogy ebben az országban a kajából semmi nem vész kárba!


    Bogáncs

    A makrólencsém idén is intenzív használat alatt volt, de a különféle bogár-, virág- és egyéb közelképekből csak ezt az egyet engedtük be a Top 10-be, aki többet szeretne látni, böngésszen a Top 100-ban itt, van bőven!


    Yamabushi ima

    Nyáron, egy négynapos túra során újra megmásztuk a Holdhegyet, a Gassan-t. Amikor felértünk a tetejére, a szentélybe, éppen elkaptunk egy yamabushi zarándokcsoportot, ahogy imádkoztak. Hajdanán, lassan több, mint 20 éve egyszer én is voltam egy ilyen zarándoklaton és akkor a most középen álló ősz szakállú bácsi volt a vezetőnk... de erről majd máskor.


    Táncos

    Augusztusban Shikokun jártam, alapvetően bizniszelni, de ha már ott voltunk, beszálltunk a helyi matsuriba is. Ezt a képet még egy szinházban fotóztam, az igazi ereszdelahajam az utcákon ezután kezdődött csak.


    Székesfővárosi autópálya

    A Shuto Kosokudóro, vagyis a Fővárosi Autópálya, hálás fotótéma, ahogy spagetti-szerűen tekereg a város felett/alatt, van már egy egész albumra való képem. Ezt Judit fotózta a shinjukui Opera City környékén, csak felnézett és már vette is elő az iPhone-ját, és milyen jól tette!


    Szentély

    A tavalyi év kedvenc beállítása a vörös szűrő, minden monokróm, kivéve a pirosat, talán ez lett a legjobb (de itt még van pár másik, ha valakinek ez bejön). Egyébként ezt a shinto szentélyt Tokyó belvárosában, a Kórakuen parkban fotóztam.


    Özönvíz

    Japánt ősszel meg-meg látogatják a tájfunok, ilyenkor van eső bőven, itt most éppen a Ginzán zuhog. Mivel éppen a Blade Runner 2049-t mentünk megnézni, tulajdonképen teljesen stílszerű is volt.


    Napfény

    Besütütt a nap a megurói Teien Art Museum Annex-ének összekötő folyosójára, és mivel az új Olympus Pen-emen csak egy csavarintás a fekete-fehér beállítás, lőttem is azonnal. 90 fokkal elforgatva is jól mutat!


    Naplemente a Goto szigeteken

    Ez itt Japán nyugati legvége, innen tovább már csak a napnyugati barbárok laknak. Igyekszünk minimalizálni a napfel- és lementés képeket, de ezt nem volt szivünk kihagyni... (van egy elég jó felkeltés is is a Top 100-ban, amit a sziget túlpartján fotóztunk).



    2017. január 31., kedd

    Best of 2016

    Huh, sikerült valahogy bepasszírozni januárba a "Best of..." posztot, mégiscsak kínos lett volna, ha az év első posztja februárban születik meg. A hagyományoknak megfelelően tehát akkor íme az általunk legjobb 10-nek ítélt fotónk, de mivel ez erősen szubjektív műfaj, itt megtalálható azért a legjobb 25, sőt, a legjobb 100 is. Alternatív véleményeket, építő kritikákat szívesen fogadunk...

    Az idei Top 10-et illetve 25-öt relatív elég erősnek érezzük a korábbi évekhez képest, de érdekes módon a Top 100-at valahogy nehéz volt összeszedni. Érdekes, hogy a Top 10-ből hét kép három hosszúhétvégés út során született: Yamagatában a nyáron, Iriomotén szeptemberben és Shimane prefektúrában novemberben. Ehhez jön még egy májusi kép Yakushimán, és egy Kyotoban, szegény Tokyóra, TOKYO Reloaded! pedig csak egy maradt. Itt már mindent lefotóztunk volna? Alig hinném...

    Skytree geometria

    Mivel már bizonnyal az összes helyről és szögből le lett fényképezve ez az épület, kevés az esélye, hogy valami olyat sikerült volna megörökíteni, amit másnak még sohase, de hátha... Hiába, a „fényben fürdő tömegek játéka” (ahogy ezt Le Corbusier apó mondta volt az építészetről) megunhatatlan téma.


    Hullámok 

    Amikor elvonult a tájfun Yakushima szigetén, kimerészkedtünk a tengerpartra és lenyűgözve néztük, ahogy még dühöngenek a hullámok. 


    Kis pihenő 

    Yamadera templomának nagy a kertje, sokan dolgoznak ott, hogy rendben tartsák, el is fáradnak, ilyenkor alszanak egy huját. Valahogy így. 


    Kertésznéni 

    A nők persze nem alszanak, ez a megállapíthatatlan korú kertésznéni megállás nélkül motozott, amíg ott voltunk... Van ennek a képnek egy másik változata is, ahol jobban látszik a néni, de hosszas hezitálás után inkább ezt tettük be, jól tettük vajon? 


    Esős évszak

    Ez a kép első körben nekem fel sem tűnt, Judit ragaszkodott hozzá, hogy bevegyük a Top 100-ba, de onnan aztán megállíthatatlanul feltört a Top 10-be is, mert elég jól visszaadja azt, hogy milyen érzés egy régi japán házban lenni, az esős évszak közepén


    Judit 

    Iriomote szigetén, alkonyatkor, megpróbáltam ledolgozni egy keveset a "rólam-sohase-csinálsz-jó-képeket"-típusú szemrehányás-hegyből. Fújt a szél, kócolta a haját, ilyen lett... 


    Rajzfilmrák 

    Szintén Iriomote, kószáltunk a parton, berregtettük a remeterákokat, ez a darab különösen bátor volt, rendíthetetlenül csipkedte az ujjamat, engedjem má' el! és közben ilyen szupercuki szemeket meresztett ránk. 


    Yomegashima

    Matsue városa mellett, alkonyatkor mindig kisebb tömeg nézi, ahogy a nap alábukik a Szent Sziget mögött, Ahová Senki Nem Léphet Be, a papokon kívül, na persze. Ez a naplemente először nem tűnt túl igéretesnek, de aztán valahogy mégicsak kialakult.


    Miko

    A mikok, a shinto szentély szűzei, manapság csak elméletileg, szokta ilyenkor mondani volt egyetemi professzorom, nem nagyon mutogatják magukat, így bosszankodtam egy kicsit, amikor megint lassú voltam és nem sikerült lefotóznom ezt a csinos mikot, amikor átsurrant a két épület között. De szerencsére visszafordult, hogy megigazítsa a facipőjét és akkor elkaptam ezt a közel tökéletes mozdulatot az Izumo-szentély udvarán.


    Üveg teaház

    A teaház egy olyan toposz, amit minden, magára valamit is adó építész életében legalább egyszer megpróbál, ezt a darabot Tokujin Yoshioka tervezte, aki ugyan nem építész hanem képzőművész, de azért egy elég jól sikerült üvegpavilont hozott össze, egy Kyóto felett lebegő teraszon, a Seiryu-den templom előtt. Népszerű naplemente-néző hely, ezért még este is össze-vissza mászkáltak az emberek, de Judit nem rettent meg, exponált egy jó hosszút és nem bánta meg.


    -----------------------------

    A korábbi Top 10 fotók, ha valakit esetleg érdekel:

    2016. január 17., vasárnap

    Best of 2015

    Kicsit lassú ez az évkezdés, legalábbis blogilag, pedig egyébként van pörgés, rendesen...

    Mint ahogy az már hagyomány, kiposztoljuk a tavalyi év legjobb fotóit. Mint ahogy az már hagyomány, most is késhegyig menő vita dúlt a családban, azt, a 10-be? még a 100-ba sem tenném be! vagy pedig NEM, azt nem engedem kidobni!!! de végül valahogy mégiscsak megállapodtunk, ezuttal az alábbiakban.

    A Top 100-ban, amit egyébként itt lehet megtekinteni, van egy rakás makrókép, virág-lepke-bogár, ennek az oka egy új makrólencse, ami azóta más rendesen megszolgálta az árát, és akkor még nem is posztoltam a képeket, amiket a borneói dzsungelben csináltam az év végén.

    Kanda-gawa

    Még a tavalyi télen volt egy jó kis vasárnap délelőtt sétám, a Shitamachiban (alsóváros), ott jónéhány Best 100 fotót sikerült lőni, közte ezt, az ütött-kopott vízparti házakról.


    Ide nem jössz be!

    Egy kutya, amint gyanakvóan néz. Bár lehet, hogy csak unatkozik...


    Buddha a kertben

    A Nezu múzeum kertje régi kedvencünk, itt már irtunk is róla egy külön posztot, tavaly egyszer nyáron mentünk el, ilyenkor általában nics sok látnivaló a kertekben, de nagyon megbarátkoztunk ezzel a Buddha-szoborral.


    Kagurazaka, bon odori

    Augusztusban, a rekkenő hőségben tartják a bon fesztiválokat, Kagurazakán ez különösen vidám, sok a táncos (van még másik is a Top 100-ban)


    Asakichi ryókan, Ise

    Judit ősszel Isében járt, onnan van sok Top 100-as fotó is, de ez a legjobb, nagyon birom a geometriáját a házaknak.



    Barátokkal, pirosban

    Nincs is jobb, mint babrálni a kamera beállitásaival, ez is így született, van egy olyan opció, hogy csak egy színtartományban engedi be a szineket, a többi marad fekete-fehér. Egyébként ez egy jó kis kiránduláson volt, Kirigaminén.



    Shisen-do, Kyóto 

    Egy gyönyörű, és a szokásosnál kevésbé zsúfolt, templom, ez a bejárata.


    Kőlámpás

    Ugyanaz a templom Kyótoban, az azáleabokrok között kikukucskáló, szokatlan alakú kőlámpás kihagyhatatlan volt, és, hála az új 70 mm-es lencsémnek, játszottam egy kicsit a mélységélességgel is.


    Maiko

    Okké-okké, kicsit klisé, de azért mindig ütős maiko-kat, mert Kyótoban szigorúan ez a geishák neve, fotózni egy hagyományos háttér előtt, de az vesse rám az első követ aki ellenállt volna a kisértésnek...



    Tokiói ősz

    A sárguló levelek szintén megunhatatlan téma, és ez egy jól sikerült kompozició Judittól.


    Az is hagyomány, hogy minden évben megy nálunk a fanyalgás, miszerint "tavaly jobb volt a felhozatal", bár most valahogy a fene tudja, tényleg jobbnak tűnik, ti mit gondoltok? Itt vannak az eddig fotók, ha valaki esetleg akar böngészgetni: