Vírusörömök

Az év első posztja a hagyományok szerint az előző év legjobb fotóiról szól, így hát tekintsük ezt most egy elkésett 2020-as posztnak. Azért a fotókon is dolgozunk közben… 

Sok posztot tudnék arról írni, hogy mi volt ROSSZ a tavalyi évben. De 2020-at ekézése kezd egy kicsit unalmas lenni, és egyébként is: év eleje van, fókuszáljunk inkább a pozitívumokra, mert azért ilyenek is akadtak! Mit is köszönhetünk tehát a pandémiának?

Először is, a környékbeli csavargásokat. Az áprilisi-májusi "első hullám" volt az az időszak, ami legközelebb esett az "európai értelemben vett" lezárásokhoz. Azért ez sem volt olyan véresen komoly, jártunk boltba, sétálni, biciklizni. Setagaya-ku-ban, (ku = kerület*), lakunk, adta magát, hogy járjuk be a környéket. Kiderült, hogy bőven van felfedeznivaló, remek kis templomokat, shinto szentélyeket és sok más apróbb-nagyobb érdekességet találtunk, posztoltam is róla néhányat. Vagyis ha nincs koronavírus, valószínűleg soha nem jutunk el a Macskatemplomba...

Azt is (újra) megtanultuk, hogy milyen szépek a japán hegyek. A járvány miatt elmaradtak a szokásos ázsiai kalandozások, de az országon belül szabadon lehetett utazni, sőt, még állami támogatás is volt rá! és ezen belül a túrázás elég biztonságos opciónak tűnt, különösen, ha nem vonattal, hanem autóval közlekedtünk. Így aztán nyáron-ősszel sok szép túrát csináltunk és reveláció volt, hogy milyen gyönyörű tájak vannak, nem is lehetetlenül messze. Hiába zsúfolt Japán, ha elkerüljük a leghíresebb helyeket, szinte alig van valaki. Továbbá jelentem, hogy a 100 híres japán hegy, Hyakumeizan - 百名山, megmászásában most már 23-nál tartok. Nem hiszem, hogy valaha is meglesz mind a száz, de azért még remélem begyűjtök néhányat! 

Még egy mackókalandunk is volt, szerencsére csak távolról... 

A vadvirágok különösen változatosak és gyönyörűek! 

A harmadik kényszer-szülte örömforrás a főzés lett, gondolom, sokan voltak ezzel így tavaly. Megtanultunk sütni-főzni jónéhány japán klasszikust, amit eddig inkább csak étteremben ettünk, vagy boltban vásároltunk meg. Helló tamagó-yaki, tonjiru, kinpira és társai! Az továbbra is igaz, hogy itt Japánban nincs sok értelme ezeket otthon készíteni, de ha egyszer hazaköltözünk, fontos készségek lesznek ezek majd! Az év kulináris megkoronázása pedig a saját készítésű összerakású újévi osechi-ryóri volt, szerintem egészen csinos lett! Itt azért be kell vallanom, hogy az alkatrészek nagy részét készen vásároltuk, de az japán háziasszony vesse rám az az első követ, aki mindent maga főz az újévi menüben. 

  

------------------------------------

* Angolul ezt "Setagaya city"-nek forditják, de tekintve Tokyo méretét, szerintem a "kerület" szó jobban visszaadja a jelentését

 

Enyésző Setagaya

A híresen magas tokyói telekárakról valószínűleg mindenki hallott már, bár hol van már a 90-es évek csúcsa! Ennek fényében elég meglepő, hogy mennyi roskadozó, elhagyatott ház van a városban. Furcsa kontraszt: néha teljesen jókarban levő épületeket tolnak le egy hétvége lefogása alatt, máskor pedig prima telkeken évekig, évtizedekig? állnak roskadozó, elhagyatott házak. A megoldást ott kell keresni, hogy Japánban a magántulajdon talán még nagyobb szentség, mint bárhol a világon: ha egy telek vagy ház valakié, akkor azt akkor sem veheti el senki, az állam se! ha már meghaltak a tulajdonosok és az örökösök nem jelentkeznek érte. Állítólag nyolc millió, igen, millió, nem ezer! lakatlan ingatlan van az országban és ez már egész komoly problémává nőtte ki magát. Néhány éve emiatt hoztak egy törvényt, mely szerint ha az elhagyatott házakra kivetett kifizetetlen adó, Japánban elég komoly telek- és házadó van, meghalad egy mértéket, akkor a helyi önkormányzatnak jogában áll lebontani és tulajdonba venni az ingatlant. Ez ugyan egyszerűen hangzik, de ott a bökkenő, hogy a törvény előírja, hogy a tulajdonosokat azért erről előzőleg értesíteni kell. A japánok törvénytisztelő és akkurátus emberek, és megpróbálják kiértesiteni a tulajdonosokat, csak hát ugye azok ismeretlenek... Ilyenkor pedig marad a kéztördelés és semmit-nem-csinálás, ebből még baj nem lett bürokratáéknál.

De nem baj, legalább addig is gyönyörködhetünk az enyészet szépségében és ahogyan a természet lassan visszahódítja, ami az övé! Nézzük meg hát mikre bukkantunk ebben a témakörben az elmúlt időben Setagaya kerületben...

Ez a apró régi ház Yoyogi Hachiman állomástól, ami nem egy kifejezetten lepukkant környék, jó ha 200 méterre van, de úgy látszik, még senkinek nem érte meg beépíteni. Nem baj, nekem így is tetszik!

Ez pedig egy elég komoly telek, valahol félúton az Odakyú és a Den-en-toshi vasútvonalak között. A magasabb, kétemeletes szárnyak megrendítően szépen benőtte a lonc! Biciklitemető is van a telken, az ínyenceknek.

Itt lehet, hogy még laknak, de nem biztos. De az biztos, hogy ez is nagyon szép...

--------------------------------------

Forrás és további részletek az elhagyatott házak problémaköréből ezen a linken található (angolul).

Shintó Setagaya

Legutóbb beszéltünk buddhista templomokról, illő tehát hogy a shintóról is szó essen. Az gondolom megvan mindenkinek, hogy a shintó az ősi japán vallás, animizmus, természetimádat, nyolcmillió isten stb, de nem részletezném, mert már az elején megmondtuk, hogy ez egy középhaladó japánblog. Ezenkívül azt is tudni illik, hogy a két vallás nem válik el szigorúan egymástól, a japánok nagy része egyszerre tartja magát shintó és buddhista vallásúnak is, és ebben nem talál semmi kivetnivalót. Ennek szellemében majd’ minden buddhista templom kertjében van egy kis shintó szentély is, fordítva ez valamiért nem igaz. Nézzük hát meg, hogy milyen shintó helyekre akadtunk a környéken a koronavírus-sétákon, mindegyik szigorúan véletlen rábukkanás volt! 

Setagaya Hachiman 

Hachiman az egyik legfontosabb kami, vagyis isten-szerűség, ő konkrétan a háború és az íjászatért felelős és a japán embereknek különösen gondját viseli. Abszolút szinkretikus isten, hiszen Hachiman bodhiszattvaként a buddhizmus is elismeri. A főtemploma Usa-ban van, ami nem tévesztendő össze az USA-val, az előbbi ugyanis egy kisváros Kyúshú szigetén. A setagayai shintó templom rangban ugyan nincs benne az első tízben, de valamiről mégis híres, ez pedig a szumó birkózás. Történt ugyanis, hogy 1091-ben, ez még a Heian időszak! egy Minamoto no Yoshiie nevű, akkortájt meglehetősen erős uraság 10 napig ezen a környéken vesztegelt egy vihar miatt. Ezalatt unalmában egyfelől megalapította a templomot, és a helyieket utasította, hogy ezentúl Hachiman lesz itt a főnök, másfelől a harcosaival birkózással múlatta az időt. Ez az eredete az azóta is jelentős őszi fesztiválnak, ami az Edo korban, 1603-1868, a három legjelentősebb szumó bajnokság egyikévé vált. Máig is ott a ring, és ősszel van egy mini-basho itt, amit, ha a koronavírus is úgy akarja, feltétlen megnézek! 

Szentély a ház tetején 

Nem minden shintó templom van ilyen luxus környezetben, ez itt például csak egy ház tetején talált magának helyet. Nem ritka eset, hogy a shintó papok eladják a templomuk földjét ingatlanspekuláció céljára, ilyenkor, hogy ne haragudjon meg a kami, szorítanak neki egy kis helyet a sarokban. A leghíresebb példa erre talán Kengo Kuma kagurazaka-i temploma, ez annál egy árnyalattal kevésbé szofisztikált, viszont nem pusztán mellette, hanem egyenesen a pap házának a tetején van! 

Modern shintó

Kortárs shintó templom nemcsak a belvárosban van, hanem a mi környékünkön is. Oké, szigorúan véve ez nem Setagaya-ku, hanem Shibuya, de majdnem, nagyon közel van hozzá, és elég érdekes darab, kár lenne ezen kukacoskodni. Ja, és azért piros-fekete, mert megkedveltem ezt az effektet a fényképezőgépemen. 

Rókatemplom

Shintó templomból nem csak nagyok, hanem rengeteg apró is van, ebből talán ez a legszebb, amit  a környéken találtunk. Ez egy Inari szentély, Liza, a rókatündér mindenkinek megvan, ugye? gyönyörűszép régi darab egy kert sarkában. Kellene itt lennie valahol áldozati ajándékként egy darab friss tófunak, a rókák a közmegegyezés szerint ezt szeretik a legjobban, de nem láttam, hát, nem lennék most a környékbeliek helyében...  

Útszéli szentélyek 

Ezen felül van még száz meg ezer kis útszéli shintó szentély, kicsit olyanok ezek mint egy feszület vagy Mária szobor az út mentén, sőt még gyakran a magánkertekben is van egy-egy apró kis privát védő-szentély. Ezekből egy csokor:

Oroszlánok 

Minden rendes shintó templom bejáratánál van két komainu*, mítikus oroszlán-szerű szörny ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, ezeket is szeretjük fotózni, a séták során ezeket gyűjtöttük.

-------------------------------------------

* Kivételek az inari-templomok, ahol rókák vigyáznak ránk

Furcsa Setagaya

A céltalan kóborlás különösen alkalmas random furcsaságok megtalálására. Nevezetes helyeket előre kitervelve is meg lehet találni, de az igazi "only-in-Japan" dolgokra tényleg nincs útikönyv. Most néhány ilyet mutatok be, a környékünkről.

Járvány idején nem árt az óvatosság, ki tudja, hogy a köztéri szobrok biztonságosak-e? Külön felhívnám a figyelmet a maci csipkés maszkjára, nem, nem állítom biztosra, hogy ez egy női fehérneműből készült, de...

Köztéri szobrokra maszkot tenni már a már az egész világszerte afféle mozgalom lett, így nem állíthatom, hogy ez egy akkora nagy nóvum, no de az autókra! az azért mégse annyira elterjedt. Így valóban nyugodtan lehet menni a forgalomba, biztosan nem fertőzünk meg más autókat!

Persze ez nem a koronavírus miatt van, hanem a #nemfértbe egy alkategóriája. Hogy mi is az a nemfértbe, arról itt olvashattok. De azért álljon itt egy kép a legutóbbi idők gyűjtéséből!

Ha pedig már végképp nem fért be, akkor legalább használható lesz az autó, mint plüssállat-napozóhely. Egy vasárnap délelőtt ezt láttam a környékünkön, sajnos nem tartják be a szociális távolságtartás szabályait...:

Kawai (cuki) szörnyekben Tokyó mindig is erős volt, íme egy újabb bizonyíték, a sárkányos játszótér:

A japánoknak persze nincs szükségük kitalált mese-sárkányokra, van nekik igazi is. Igazi megtiszteltetés, hogy amikor biciklizés közben véletlenül rábukkantam a TOHO STUDIOS-ra, Godzilla ennek a stúdiónak a gyermeke, a bejáratnál a King of the Monsters személyesen fogadott! 

Más szörnyek is jól érzik itt magukat Tokyóban, King Kong osztályú szuper-gorillából például már kettőt is találtam a környéken:

A képregények köztudottan kedveltek Japánban, de azért nem minden szuperhősnek jön be ez az ország. Pókember például úgy tűnik, bajba került, kissé be van szorulva, akárcsak mi...

Buddhista Setagaya

Nyilván elő lehet venni az útikönyvet vagy keresgélni a blogokban, majd kitalálni egy optimális útvonalat, mi is szoktuk ezt csinálni, nincs ebben semmi szégyen. De hát most éppen az a feladat, hogy olyan helyeket kell találni, ami NEM híres, nincs az utikönyvekben, és egyébként is: mennyivel izgalmasabb csak úgy felfedezni valamit, random biciklizés alkalmával?!? Eddigi találataink Setagaya kerületben, legalábbis a buddhista templomok tekintetében:

Bambusz-templom / Shóko-in

Csak mi neveztük el Bambusz-templomnak*, mert egy gyönyörű bambuszliget van benne. A bambusz régi mániám, már posztot is írtam róla, és pont most hajtanak az új rügyek, mint megannyi kard, emelkednek ki a földből! Bemenni nem lehet ugyan, de ami közel nő a kerítéshez, azt meg lehet simizni: bársonyos tapintású, olyan mint egy vakond bőre...

Pünkösdirózsa-templom / Kujó-in 

Egy apró kis templom, ahol egy szépen gondozott kertet és abban egy piros napernyő alatt hatalmas pünkösdirózsákat, japánul botan, találtunk. Pünkösd még ugyan messze, itt nyilván nem is ünneplik, de már nagyban virágoztak! A botan Japánban nagyon népszerű virág, rengeteg variációja ismeretes, az erő és bátorság szimbóluma, yakuzák ezért előszeretettel használják, mint tetoválási motívumot.

Törpe-templom / Mitsuzó-in

Amellett, hogy a kert itt is szép volt, hatalmas ginkó-fák, el kell jönni ősszel is! volt egy rakás "hét szerencseisten" szobor is, ebből is a Fukurokuju volt a legimpozánsabb, innen a templom beceneve... Ő a bölcsesség, szerencse, hosszú élet, gazdagság és boldogság istene, igen, ez így mind egyszerre! és a sakkjátékosok különösen nagy becsben tartják, mert ő is szívesen játszik.

Cseresznyevirág-templom / Hóshó-ji

Ide még a "hivatalos" karanténkorszak előtt, április elején, cseresznyevirágzáskor tévedtem be. Az igazi connoisseur-ok szerint a sakura nem a teljes virágzáskor a legszebb, hanem amikor már hullik, mert ilyenkor lehet a legjobban átérezni a szépség és az elmúlás elválaszthatatlanságának keserédes hangulatát... Ezt sikerült itt megcsípni: amikor megélénkült a szél, az egész kertet beborította a virágszirom!

Macska-templom / Gótoku-ji

Ez egy elég híres darab, bevallom, nem ismertük, telis-tele van manekinekó-val, vagyis egyik mancsával kecsesen integető, szerencsehozó szupercuki macskával. A sztori valahogy úgy megy, hogy az Edó korban egy főúr erre kavart egy viharban, amikor is a templom macskája beinvitálta, legalábbis Ii Naotaka úr tanuk előtt ezt állította, a pap házába, ahol csapatával menedékre leltek. Hálából a főúr az Ii klán védelme alá helyezte a templomot, aminek következtében beindult a manekinekó-biznisz, ami láthatólag azóta is virágzik. Még annyit kell tudni, hogy ezek itt jobbkezes macskák, elsősorban szerencsére optimalizálták őket, ha valaki inkább barátokat akar, akkor vegyen valahol másutt balkezes manekinekót, az arra alkalmasabb.

Csináltunk egy Google-térképet is, ahol a fenti templomok be vannak jelölve, amennyiben valaki teljesen véletlenül beléjük akar botlani...

------------------------------------

* nem csak ez, de a többi becenév is az én kitalálmányom...

Random séták

Ilyenkor, koronavírus idején, a szórakozási opciók erősen beszűkülnek: utazni nem lehet, nemhogy külföldre, de még belföldre sem, éttermek, múzeumok, kertek, templomok többnyire zárva. Sétálni azért szabad, de mivel vonatozni sem nagyon ajánlott, marad a csavargás a környéken, gyalog vagy biciklivel, lehetőleg olyan helyeken, ahol kevesen vannak, ez pedig azt jelenti hogy mindent el kell kerülni, ami kicsit is szép vagy híres. Szerencsére Tokyóban a nemszép és nemhíres helyekből erős a felhozatal, elég csak nekiindulni a külvárosban akármerre, toronyiránt.

Tokyó egy nagy falu, szokták mondani, és ebben van valami igazság. De én ennél erősebbet mondok: Tokyó egy nagy erdő, leginkább pedig a külvárosa.

Egy erdő, távolról, a levegőből vagy egy szomszéd hegyről, nézve egységes zöld textúrát mutat, kisimulnak és egybeolvadnak a különbségek és előtűnik egy általános rend. Ha közelről vizsgáljuk az erdő alkotórészeit, egy-egy fát, bokrot, mohát, vagy gombát, szintén láthatjuk a strukturáltságot: a fa törzsét, lomjait, a levelek erezetét, akár hozzáképzelhetjük a gyökereit is, vagyis újra csak egyfajta rendet. Ám pont a köztes, az emberi látószögből az erdő egy nagy összevisszaság: különféle fa, bokor, virág, gomba, moha egymás hegyén-hátán, bármiféle rendező elv nélkül. Lehet persze ezt is szeretni, én például nagyon is, de el kell ismernünk: ez az arca az erdőnek bizony eléggé kaotikus.

Tokyó is éppen abból a léptékből mutatja a legkedvezőtlenebb arcát, ami számunkra a legtermészetesebb. Most nem filóznék azon, hogy ez miért van így, megtettem ez már korábban, csak megállapítom: rendkívül kaotikus, akár egy erdő. De itt is igaz az, hogy ha egy közelebbi vagy távolabbi nézőpontot veszünk fel, jóval több rendet fogunk találni. Ha nagyobb mintát veszünk, erre jó módszer a céltalan barangolás, a kaotikus részletekből egy továbbra sem szép, de meglepően egységes textúra áll össze, Tokyó ilyen léptékben eléggé izotróp, mondhatnánk tudományosan.

Ha pedig nem törődve az összképpel, fejest ugrunk a részletekbe, sok érdekes dologra bukkanhatunk. Egyfelől, ahogy azt már írtam, a japánoknak a kis dolgokhoz sokkal jobb érzékük van mint a nagyokhoz, így ha figyelmesek vagyunk, nem nehéz sok-sok apró, szép, vagy legalább érdekes részletet találni: egy-egy apró kertet, útszéli szentélyt, vagy szobrot. Másfelől a sok ronda épület között is mindig van egy-egy ház, úgy nagyjából egy a ezerből, ami nagyon érdekes, sőt akár: szép, építészetileg.

Most ugye itt Golden Week van, egy hét szabadság, nekiduráltam magam, hogy felteszek pár képet ezekről a random sétákról és bringázásokról szűkebb hazánkban, Setagaya kerületben. Lesznek majd nevesincs templomok, elhagyatott házak, építészeti bravúrok és Fuji-néző helyek. Nyilván bővül a nemfértbe kollekció, de lesznek más kuriózumok is majd. Kalandra fel!

Utcai tárlat

A japánok vonzódása a plüssállatokhoz legendás, a yurukyara jelenség ennek csak egy szelete, minden magára valamit is adó tinédzserlánynak fityeg két-három állatka az okostelefonján, és otthon valszeg egy szekrény, csak azért nem egy egész szoba, mert kevés a hely, van tele hasonlókkal.

Amikor felnőttkorba lépnek, a férfiak kicsit visszavesznek a lendületből, bár legtöbb salariman, ha megszorongatják, bevallja hogy bizony neki is van otthon egy féltve őrzött és nem-is-olyan-kicsi akciófigura-gyűjteménye, de a nők minden hezitálás nélkül tovább rajonganak az édi plüssfigurákért. De mit ér a legjobb gyűjtemény is, ha csak a szekrény mélyén porosodik, vagy ha csak szűk baráti kör láthatja!

Egy környékbeli néni frappánsan megoldotta ezt a dilemmát és csináltatott, egy kb 80 X 40 X 40 cm-es üvegvitrint az utcafronton, ahol állandó plüssállat-kiállitást rendez a környéken lakók kedvéért. Ennyi idős, jó 70+-os, korban már azért a nők is kevésbé vállalják fel, hogy a plüssállatokkal jobban kijönnek mint az emberekkel, de ez a néni úgy tűnik, nem aggódós típus. Az is lehet, persze, hogy nem teljesen százas, pl. galambokat is etet.

Ez például egy Snoopy Kutyás kollekció

Annyit viszont mindenképpen el kell ismerni, hogy a tárlatait igényesen kurálja. Mindig egy határozott koncepció szerint rakja össze az aktuális kiállításokat, mint pl. Donáld Kacsa vagy Snoopy Dog, és vizuálisan gondosan megkomponálja őket. A kollekciókat általában szezonálisan cseréli, de érzékenyen reagál az aktuális történésekre is, pl. nem sok időbe tellett, míg a Nagy Pokemon GO kirajzás idején összeütött egy gyors időszaki Pokemon kollekciót, sajnos erről nem született fotó.

Donáld Kacsa és barátai

A legújabb tárlat valami általam ismeretlen, vízfejű, üres tekintetű plüssfigura a vezérmotívuma, érzésem szerint a modern kor kiüresedett életérzését képezte le szuggesztív és személyes módon. Az szándékosan zsúfolt, repetitív kompozició és a váltakozva egymás felé ill. háttal forduló alakok az emberi kapcsolatok reménytelenségének megkapó szimbólumai. A mellékfiguraként megjelenő Pokemon vélhetőleg a jövőbe, a fejlődésbe vetett hitnek mutatott gunyoros fricska, a pokemonlabda pedig mintegy visszadobja a kérdést a szemlélőnek: merre tovább, emberiség?

Aztán az is kiderült, hogy a néni nem is olyan egyedi eset, találtunk egy másik tárlatot is a környéken, bár messze nem ilyen igényes kivitelben és a kurálás szinvonala sem hasonlitható össze...