2013. május 28., kedd

Kuroza-akatsukiro 黒座暁褸

The name is a bit of a mouthful, so we usually refer to this restaurant as "that black place"*. Not so much on account of the first character in its name, but because the first thing that struck us was that exterior and interior were both painted black. 

The black restaurant is located in Akasaka, near the office, so we followed the usual procedure — lunch first, second and third time and finally, to reward a consistently good performance, dinner. Lunch is always fish, such as ginmutsu no saikyoyaki (grilled with miso, mirin and sake). Dinner choices are more tricky. 


In the true izagaya style, they have a bit of everything - sashimi, grilled fish, yakitori, tempura, noodles, and so on. A friend once ordered steak and that was delicious, too. The portions are not huge, but big enough to share between two. We usually order grilled fish and a few seasonal veggies and finish off with ochazuke. I grew very partial to the ochazuke here. There is a choice of ume (pickled plum), sake or mentaiko.


There is an English menu, but it is a bit limited, listing only the basics. The Japanese menu is more rewarding. Every month, there appears a new, beautifully handwritten sheet of paper, with seasonal offers. The calligraphy is hard to read, and the waiters, though nice and willing to help, are too busy to go through the whole sheet with us. We found that the best policy is to choose the type of food we would like to have and having thus narrowed the choices, to ask what is available in that particular category. 

There is a good selection of regional nihonshu and an even larger one of shochu. Just try to get hold of the older waiters to advise you about the drinks. 

Food: 7/10 (very good) 
Ambiance: 7/10 (pleasant)
Price-performance: 8/10 (excellent value)

------------------------------


* It is not only us, who find it difficult. My Japanese colleagues call it "kuroi toko" which also means "black place" - in Japanese.

Address: 3-11-3 Akasaka, Minato-ku, Tokyo 
Tel: +81 (3) 6229-2668

2013. május 23., csütörtök

Great jobs: Yakultos néni

Lassan, megfontoltan tolja a kézikocsit, mindig a megszokott útvonalon, ha a chilei étterem után találkozom vele, az azt jelenti, késésben vagyok. Néha megáll és szusszan egyet, megigazítja kackiás kis kalapját, aztán megy tovább, hiába, jól jön az a kis mellékes. Ő a yakuruto-no-obachan, a yakultos néni.


Amikor Minoru Shirota a 30-as években a laboratóriumában egy új simasavanyító baktériumtörzset (lactic acid bacteria) nevelt ki, még nem gondolhatta, hogy mennyire hálás lesz neki sok-sok középkorú és idősebb japán nő. Az új baktériumtörzs segítségével készülő édeskés-savanykás-nyálkás egészségital, a Yakult, már a háború előtt forgalomba került, ám az igazi sikertörténet akkor kezdődött, amikor 1963-ban bevezették a házhozszállítást, és azóta lett a japán délelőtti utcakép elmaradhatatlan része a yakultos néni, aki a világoskék kézikocsival lavírozik a járdaszigetek között.

Bár vannak fiatalok is, a legtöbb Yakult Lady, mert ez a hivatalos nevük, gyerekszülés után kapcsolódik be a bizniszbe, és gyakran egészen idős korig tolja a szekeret, a szó szoros és átvitt értelmében is. A hatvanas években gyerekszülés után Japánban a nőknek kevés lehetőségük volt a munkába való visszatérésre, manapság sincs ez nagyon másként, és noha a kereset korántsem volt csillagászati*, csábító szempont az édesanyáknak, hogy a delivery business gyakorlására a szűken vett környéken is van lehetőség. Yakult Ladynek lenni ideális elfoglaltság egy gyerekes édesanyáknak, így időnként rá-rá tudnak nézni a kis szörnyetegre munka közben is, a cég állítólag rugalmasan kezeli a kettős elkötelezettséget. Yakultos nénik egyébként nem csak Japánban vannak, állítólag 32 országban majdnem 80.000 hölgy szerez ily módon magának némi jövedelmet.

Kissé csalódottan olvastam a cég honlapján, hogy a mintegy 41.000 japán yakultos néninek manapság már csak a 3%-a tolja gyalog a kiskocsit**, és a döntő többségük ma már kerékpáron, motorbiciklin vagy, oh szörnyűség! autón szállít házhoz, de szerencsére Akasakában még a régimódi dívik.

Apropos, amint az az évszámokból is kiderül, a Yakult Lady-k idén ötven évesek, Isten éltesse őket!

----------------------------------

* Most sem az; a Yakult honlapja szerint napi 6 órás munkaidőben 100.000-150.000 yent lehet havonta keresni, de ezt persze ahhoz kell viszonyítani, hogy ha ez nem lenne, akkor helyette nem lenne semmi, csak az otthon ülés a gyerekkel.
** Yakult Honsha Co., Ltd International Business Department’s public relations coordinator William R. Henning Jr said 35% of women in Japan deliver the products by car, 31% by motorbike, 28% by bicycle, and 3% each by walking and push cart.



2013. május 19., vasárnap

Tessék mondani, ez már a fellendülés?

Ami jó a Toyotának az jó Japánnak, interpretálhatnánk a General Motors-ra kieszelt mondást Japán legnagyobb autógyárára. Márpedig a Toyotának most jó, az üzemi eredménye, operating income, megtriplázódott az elmúlt évben (9.7 milliárd dollár). A párhuzam, úgy tűnik, működik, hiszen a fejlett országok között az első negyedévben Japán érte el a legnagyobb növekedést (3.5% évesítve) és mindezt megkoronázandandó, a japán tőzsde szárnyal, a NIKKEI index nemrég öt és fél éve éve nem látott magasságban, 14.000 pont felett zárt. Ezek után kevéssé meglepő, hogy Shinzo Abe miniszterelnök népszerűségi mutatója az egekben van és az óvatos optimizmus kis zöld hajtásai dugták ki a fejüket az immáron már jó húsz éve aszályos ugarnak tekintett japán gazdaságban*. Mindeközben persze a gazdasági újságírók mutatóujjai már minden bizonnyal görcsöt kapnak a közhelypuska ravaszának szorongatásától, jön is rendesen a csőből a hasonlat, Csipkerózsikától Godzilláig.

A címben feltett kérdésre válaszolva, igen, ez bizony letagadhatatlanul fellendülés, a nagy kérdés az, hogy ez most csak egy múló felvillanás-e vagy pedig igaz lenne Abe februári amerikai látogatása során tett elhíresült kijelentése, miszerint “Japan is back”, és hogy a nyugati világban manapság meglehetősen arrogánsan nyomuló, rosszul öltözött kínai bizniszmeneket hamarosan felváltják-e a disztingvált, ám éppoly arrogáns japánok?

Hát az azért még odébb van. Nem mintha az új kormány nem tapogatódzna jó irányba, legalábbis gazdaságilag*; Abe “három nyíl” gazdasági programja, amit többnyire Abenomics néven emlegetnek, megpróbálja felrázni a begubózott, merev struktúrájú, egyre versenyképtelenebb japán gazdaságot. Annélkül, hogy részletekbe mennék, ezt meghagynám az ehhez nálam sokkal jobban értőknek, a három nyíl az alábbiakat jelenti: a defláció letörése agresszív pénznyomtatással, nagystílű állami beruházási program és a legfontosabb: strukturális reformok a magánberuházások elősegítésére.

A fentiekből eddig igazából csak az első, az un. monetary easing lett bevezetve. Haruhiko Kuroda, a japán jegybank nemrégiban kinevezett vezetője olyan élénkítési programot vezetett be, amihez képest az eddigi próbálkozások kiscsoportos játszadozásnak tekinthetőek; Kuroda úr abbéli szándékáról biztosította a világot, hogy Japán 2014 végéig meg kívánja duplázni a “monetáris bázist”, vagyis magyara fordítva hamarosan kétszer annyi pénz lesz a forgalomban, mint eddig. De hát ez nem gerjeszt inflációt? horkanhat erre fel rémülten a magamfajta, formális gazdasági képzéssel nem rendelkező gazdasági kvázi-kibic. Dehogynem, de éppen ez a cél, megtörni a deflációs spirált, ami lassan már jó húsz éve, a buborékgazdaság kipukkanása óta mérgezi a japán gazdaságot és arra ösztökéli a magánembereket és vállalatokat egyaránt, hogy amennyire lehet, halasszák el vásárlásaikat és beruházásaikat, hiszen ha várnak, minden előbb-utóbb olcsóbb lesz. A pénzbőség egy másik következménye, hogy a yen fél év leforgása alatt nagyjából 30%-ot zuhant az euróhoz, dollárhoz képest, ami nem túl jó hír a magunkfajta importőröknek, de annál jobbat tesz a japán exportnak, ami pédául áprilisban jelentősen megugrott.
A yen árfolyama az USA dollár hoz képest az elmúlt 1 évben (Source: www.xe.com)
Van aki, például Soros György, szerint az ilyen szintű monetáris beavatkozás életveszélyes, mert ha egyszer igazándiból beindul a várva várt infláció, nincs rá garancia, hogy meg lehet állítani a kormány által remélt 2%-os szinten és elszabadulhat, maga alá temetve az egész gazdaságot. Mások úgy vélik, hogy az Abenomics olyan szenzációs recept, amit máshol is, például Európában, alkalmazható lenne és újabb bizonyítékképp lobogtatják a “megszorítások merkeli politikája” elleni lankadatlan küzdelmükben. A Tokyo Reloaded azokkal ért egyet, akik szerint ezt most még nem lehessen tudni. A pénzkibocsájtásnak és a yen ennek következtében kialakult gyengülésének rövid távú sikere tagadhatatlan, de ennek, akár egy kimerült embernek adott adrenalin-injekciónak, a hatása rövidtávú, és ha nem követik gyorsan mélyreható strukturális reformok, az a bizonyos harmadik nyíl, akkor előbb-utóbb kifullad a lendülete, a riválisok majd jól hozzágyengítik a valutájukat a yenhez, és akkor ripsz-ropsz, oda a versenyelőny.

Szerintem az igazi nagy trúváj az lenne, ha sikerülne kicsalogatni a japán társadalmat a csigaházából és megtörni a “nyugdíjba menő ország” szindrómáját. Ehhez azonban sok mindenen kellene egyszerre változtatni: például lenyomni a változásokat minden alkalommal elgáncsoló állami bürokráciát, megértetni az emberekkel, hogy Japán befelé fordulva nem tud prosperálni, és a legfontosabb, OK, tudom, ez egy kicsit úgy hangozik, mint egy politikusi kampányszöveg, de mégis, elhitetni a fiatalokkal, hogy a jövő igenis tud szebb lenni és felesleges már most a nyugdíjas éveikre kuporgatni, ehelyett szabad jól élni, fogyasztani, tanulni, lehetőleg külföldön is! a tehetségeseknek pedig vállalkozni. Persze ehhez, hogy ismét kedvenc vesszőparipámra üljek fel, először meg kellene őket tanítani angolul, mert enélkül mindez aligha fog menni.

Nem triviális lista, ilyen mértékű szemléleti változások egy társadalomban tipikusan csak egy-egy nagyobb megrázkódtatás, háború vagy valami ehhez hasonló volumenű katasztrófa, alkalmával szokott bekövetkezni. De hátha Japánnak ezegyszer sikerül enélkül is?

-------------------------

* Mi magunk is az tapasztaljuk, hogy újabban sorra hívnak minket olyan proszpektek, akikről már régesrég lemondtunk, mint reménytelenül sóher esetekről.
** Amennyire szimpatikus Abe igyekezete a japán gazdaság felrázására, annyire ostobának, és ami még fontosabb: japán szempontból kontraproduktívnak, tartom a nacionalista felhangokat, Yasukuni-látogatás és tsai, amivel éppen a kínai terjeszkedést kordában tartani segítő potenciális szövetségeseiket riasztják el az együttműködéstől, nem beszélve magáról Kínáról, akivel jobb kereskedni, mint veszekedni.

2013. május 7., kedd

Hana yori dango

Ezek az édes-sós gombóckák a wagashi-család egyik oldalágához tartoznak (de kivételesen NEM babból készülnek), a részletes családfával azonban most ne törődjünk. Elég legyen annyi, hogy jelen példány az asakusai templomnegyedből származik és mitarashi dango névre hallgat.

Alkotóelemei egyszerűbbek már nem is lehetnének: a dango, vagyis a gombóc, kétféle rizsliszt, víz és keményítő összegyúrásából keletkezik, a karamellszerű szósz pedig cukor (vagy mirin), víz, szójaszósz és rizsecet összefőzött elegye. A gombóckákat forró vízben kifőzik, pálcikára húzzák és faszén fölött megpirítják, majd megforgatják a forró szószban. Hogy a mitarashi hogy jön ide, azt nem értem — ez ugyanis nem egy alapanyag, hanem a shinto szentélyek előtti, rituális megtisztulásra szolgáló vízmedence neve. Hogy miért nevez el erről valaki édességet? Állítólag a szósz, amikor forr, úgy gyöngyözik, mint a medencében a friss forrásvíz. Hát, biztosan....

A dango tökéletes harapnivaló két étkezés között - meleg, kiadós, de azért nem veszi el teljesen az étvágyunkat; gyakran árulják templomok közelében, meg matsuri-ünnepeken. A címben idézett közmondás arra utal, hogy szép és jó a költészet, meg minden esztétikai izé (a hana, vagyis a cseresznyevirágzás), de azért maradjunk csak a mindennapok talaján, hiszen mégis a pénz a legfontosabb (a dango, a gombóc). De olyan értelmezést is hallottam már, hogy jó, ha a feleség szép, de még inkább tudjon jól főzni.

Itt találtam egy megbízhatónak tűnő receptet.

2013. május 5., vasárnap

Golden Odaiba

Golden Week van, és ilyenkor Tokyó kiürül, megy, ki merre lát, csak hogy utána órákat ücsöröghessen a mega-dugókban vagy éppen inflálódott árú repülőjegy boldog tulajdonosaként állhasson sorba a hanedai vagy naritai útlevélvizsgálatnál. A szofisztikált gaijin ilyenkor Tokyóban marad*, élvezi a csendet, nyugalmat, madárcsicsergést, pontosabban nem is, mert nem fér a bőrébe és fejébe veszi, hogy el kellene már mégiscsak biciklizni Odaibába, megnézni Gundam Isten szobrát. Azzal persze nem számoltunk, hogy van néhány tíz-százezer ember, akinek a Golden Week nem Tokyóból való kirohanást, hanem éppenhogy Tokyóba való berohanását jelenti, a lehetőséget, hogy megtekintsék a Nagy Romlott Várost, így hát, bár Tokyó nagy része tényleg üres, bizonyos, jól behatárolt helyeken lépni is alig lehet, és kiderült, hogy Odaiba is ezek közé tartozik. 
Odaibai látkép, fő a stílusegység
Odaiba egy mesterséges sziget a Tokyói öbölben, része annak a hatvanas években eredezhető modernista elképzelésnek, ami a tenger felé akarta bővíteni a fővárost. Ennek érdekében szorgalmasan hordták ide a hulladékot, ezt szemérmesen landfill-nek hívják, majd amikor már elég magas volt a szeméthegy, kicsit megdöngölték, és magasházakat építettek rá. Szívós marketingmunkával épp, amikor sikerült végre elhitetni az emberekkel, hogy itt, dacára a pocsék közlekedési kapcsolatoknak, eszméletlenül cool dolog lakni, jött a tohokui földrengés, minek következtében a laza feltöltések folyadékként kezdtek viselkedni, szaknyelven ezt talajfolyósodásnak hívják, és a házak süllyedtek itt-ott pár métert, ami azzal a vicces mellékhatással járt, hogy a csatornanyílások helyenként fél- vagy egy méter magasra nőttek ki a földből, és ez érthetően nem növelte a bizalmat, és ezzel párhuzamosan a lakások értékét, az odaibai magasházakban. Így hát nem marad más, mint újabb marketingberuházásokkal elfeledtetni ezt az apró gikszert és olyan eseményeket szervezni, amelyek ismét fényesre sikálják Odaiba imázsát a könnyen felejtő és nehezen tanuló néptömegek szemében, úgy látszik, hogy a real estate marketing nem különbözik sokban a politikaitól

Milyen hát az odaibai felhozatal a Golden Weeken? Hát először is, itt van az Oktoberfest, az odaibai sörünnep, igaz ugyan, hogy most május van, de ezt az apró részletkérdést a marketingesek elegánsan kezelték azzal, hogy a cím elé odabiggyesztették a tavaszi szót, így ez most a Spring Oktoberfest volt, mert hát hogy nézne az már ki, ha egy sörfesztivált nem Oktoberfestnek hívnának, amikor mindenki tudja, hogy annak az a neve. Ettől eltekintve minden autentikus volt, beleértve a felszolgáló lányok bajor népviseletét is, a lányoknak mondjuk erősen keleties arcvonásaik voltak, de hát ne keressünk már a kákán csomót, különben is, München tele van vietnámival
Volt aztán lányzenekar is, valami AKB48 utánzat, vagy talán maga az AKB48 junior részlege? egy csapat rettenetes fejhangon visító, és iskolai egyenruhájában a seggét rázó tizennégy év körüli kiscsaj, gondolom a pedofil ösztönök legális levezetésére szolgáló titkos kormányprogram részeként, de hát szükség is van effélére egy olyan országban ahol a hímnemű népesség korántsem elhanyagolható százaléka néhány sör után alig pironkodva bevallja, hogy mégiscsak a gimnazista lányok az igaziak. Itt egy rövid kis videó, érdemes a rajongótábort figyelni, elmélyülten csápoló fanok, egészen addig tart, amíg a biztonsági őr le nem állított a filmezéssel, mintha bizony emiatt nem venném meg a lemezüket, muhaha.
Mindezek fölé magasodik Gundam, a Protector szobra, pontosabban nem is szobra, hiszen ez Gundam maga, gigantikus, járóképes robot, bocsánat: mobile suit, teljes fegyverzetben. 2012 óta van itt és őrködik a sziget békéje és biztonsága felett, úgy tűnik, hogy sikerrel, hiszen ott tartózkodásunk cirka egy órája alatt egyetlen ellenséges civilizáció sem merészelte megtámadni Tokyót.
Gundam átható tekintete joggal fagyasztja meg a vért az ereinkben
Hányas cipője lehet?
Teljes fegyverzetben
Gundam és az ő népe
--------------------------------

* egészen pontosan hamar elmegy és még a GW közepén, a tömeges hazatérést megelőzően visszajön