A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 2., csütörtök

Korszakváltási kínlódások

Szóval akkor itt van ez az új korszak, a Reiwa, lehet találgatni, hogy mit hoz majd, egyelőre úgy tűnik, esőt, tele vannak az újságok Heisei-korszak megemlékezésekkel és Reiwa korszak spekulációkkal, a cikkek többnyire azt jósolják, hogy ilyen szép névvel csakis jó dolgok jöhetnek, dehátperszevannakkihívások. Az mindenesetre látszik, hogy a hangulat vidámabb, mint 30 évvel ezelőtt, az előző korszakváltáskor, mert én már akkor is itt voltam ám! Persze ez nagyrészt annak tudható be, hogy akkor mégiscsak szomorúnak illett lenni, hiszen meghalt a Showa uralkodó, ellenben most erre nincs okunk, hiszen a korábbi császár bölcsen lemondott, és így felhőtlenül ünnepelhetjük a Heisei uralkodó nyugdíjba vonulását, 85 évesen végtére is megérdemli, és a Reiwa császár munkakezdését, 59 évesen végtére is ideje

Az ország sem panaszkodhat, a köz gondos mérnökei úgy ítélték meg, hogy ilyen jeles eseményre kijár a népnek egy kis pihenés és kiosztották minden idők leghosszabb állami ünnepét, 10 nap fizetett szabi! ami a szokásos május eleji Golden Week és pár nap extra szabadság ügyes kombinációjából jött össze. És akkor rögtön itt a dilemma; mit is kezdjünk ezzel a ránk szakadt, gigantikus sabbatical-lal?

Az első gondolat, ami rögtön adja magát, hogy mialatt az ország polgárai ünnepelnek, mi menjünk utazni! Végre egy tisztes hosszúságú alap-vakáció, ezt egy-két nappal feltuningolva már egy európai ésszel is értelemezhető időtartamú utat lehetne összekalapálni. Jó próbálkozás, de hibás: úgy tűnik, hogy a lakosság is úgy döntött, hogy ezt a különleges alkalmat utazással ünnepli meg, minek következtében a repülőjegyek sztratoszferikus magasságokba szöktek fel, értsd ezalatt, hogy a legfapadosabb economy jegyek 3.000 euró környékén indulnak. És még ha valami csoda, vagy gondos előre tervezés, folytán valaki szert is tenne egy jegyre, a reptéri földi poklot nem lehet elkerülni, Naritán már egy héttel a Golden Week előtt jó órás sor állt az átvilágításnál, ott voltam, láttam.

Rendben, akkor tehát az ország kiürül, menjünk mi egy jó kis belföldi vakációra! Wrong again, 125 millió emberből jut is, marad is, próbálkoztunk többfelé is, de az volt a benyomásunk, hogy belföldön is foglalt minden elképzelhető szálláshely. És még ha találunk is valamit: hogy jutunk oda? A repülő- és shinkanzen-jegyek elkeltek, marad a helyjegy nélküli, vagyis leginkább állva, utazás a shinanzenen vagy az autóbérlés, ami pedig nagyjából ekvivalens a 6-12 órás mega-dugókban való ücsörgéssel, és ezt most saját tapasztalatból mondom.

Vagyis ez is kihúzva, így hát akkor a gaijin otthon marad, rövid sétákat tesz vagy biciklizik egyet-egyet Tokyóban, esetleg szigorúan egynapos! túrákat tesz a környékbeli hegyekben. Aki pedig igazán ravasz, és hát mi persze ilyenek vagyunk! az előveszi a laptopját és megcsinálja mindenféle elmaradt munkáját. Ha pedig munka közben úgy szottyan úri kedve, feláll és teát főz magának, sőt, még egy kis ebéd utáni szundikálástól sem riad vissza! Valahogy ilyenféleképp néz hát ki a korszakváltás megünneplése minálunk...

2015. szeptember 21., hétfő

Naplemente, fesztivál, Shinjuku

....a felhőkarcolók mögött lebukó nap fénye megcsillant a mikoshit diszitő arany főnixmadár kitárt szárnyán - és tényleg, valóban igy is történt, csak bizonyitékom nincs róla, mert az első tucat kép után, még jóval a naplemente előtt, lemerült a kamerában az elem. Pedig a hely, az idő és a cselekmény hármas egysége tökéletes harmóniát mutatott ma délután.

Hely: Shinjuku állomás környéke
Idő: napos
Cselekmény: a Kumano jinja éves fesztiválja, mikor is mikoshi-ba, vagyis hordozható szentélybe ült a kamisama és hivei körbecipelik Tokyó legforgalmasabb állomása körül.


Szeptemberben egyébként egymást érik a matsurik. Elég lett volna kisétálni a szomszédos shótengai-ra, a bevásárló utcára, hogy részt vegyek a napéjegyenlőség, a rizsaratás, meg az őszi telehold tiszteletére rendezett ünnepen. Ma, amikor reggel bicajjal tettem egy nagyobbacska kört, legalább öt kisebb-nagyobb matsuri előkészületeit láttam.

Engem azonban kifejezetten a Kumano-jinja érdekelt és ennek két oka is van. Az egyik a “kodak moment” reménye. Shinjuku a legforgalmasabb, legmodernebb városnegyed; reklámokkal teli, zsúfolt, neonfényes. A toronyházak háttere előtt elvonuló, doboló, skandáló, happi-kabátos emberek menete igéretesnek tűnt. De van egy másik ok is. Néhány éve a Kii-félszigeten csavarogtunk és jártunk a Kumano-jinjában is, a mai matsurit rendezőjének anyaszentélyében, melynek emblémája az a háromlábú varjú, ami a Japán Labdarúgó Szövetség, a JFA címerállata lett. A potenciális fotótémákat el lehet képzelni. Hagyjuk.



Itt van azért néhány kép, meg mozi, amit már a telefonommal lőttem.



Matsuri-témában egyébként már irtunk néhányszor, igy az általános hangulatot nem részletezem, itt és itt utána lehet olvasni.

2015. július 26., vasárnap

Egy szolíd matsuri

Matsuriról már többször írtam, de eddig főképp a mikoshi-cipelős, berúgós-kurjongatós típusról tudósítottam, pedig igazából van sok más fajta is. Ezek általában különböző kunsztokra szakosodtak pl. csúszós póznára való felmászás, jeges vízben fürdőzés vagy éppen fáklyákkal való tüzeskedés fatemplomokban, lényeg, hogy veszélyes legyen. A legextrémebb az Onbashira-matsuri Naganóban, amikor is rendkívül részeg emberek hatalmas farönköket eregetnek le egy meredek lejtőn és megpróbálják meglovagolni. Többnyire van egy-két haláleset is, talán ezért is van, hogy ezt a matsurit csak hétévente rendezik meg. 

Tegnap egy ennél jóval szolídabban voltunk, itt csak táncoltak. A kagurazakai Awa-odori matsuri keretében a környék iskoláiban, cégeiben és nyugdíjasklubjaiban alakított, ha itt lenne az irodánk, mi is biztosan fellépnénk! tánccsoportok adnak elő dob- és shakuhachi-zene kiséretében egy-egy hagyományos táncot a kagurzakai lejtőn, lassan vonulva. A zsüri pontoz, a közönség tapsol, a hangulat óriási, kicsit olyan ez, mint ahogy én a riói amatőr szambaklubokat elképzelem; a dobolás és a hőség mindenképpen hasonló, bár úgy rémlik, hogy ott mintha kevesebb lenne a textil a nőkön. Igaz, hogy a táncosok átlagéletkorát tekintetbe véve, ez nem biztos, hogy annyira nagy baj.... 

És akkor néhány kép:

















Videó is van:


És ugyanez junior kivitelezésben:


Kagurazaka egyébként jó kis környék, egyike a kevés megmaradt, valamelyest hagyományosnak mondható tokyói negyednek. Van egy kis multikulti beütése is; ezen a környéken van a Francia Intézet, így sok jó étterem van, francia, japán, vagy éppen fusion. Erősen ajánlott, akkor is, ha éppen nincs nyugdíjasbuli.

2015. január 5., hétfő

Még egy kis Újév

Közben fotóztunk szorgosan sok-sok kadomatsu-t, bepótolva a sok éves újévi távollétet. Ime gy kis gyűjtemény. A teoretikus kontextust itt olvashatjátok el, ami a morfológiát illeti, van felszegezett:


 ...és szabadonálló:

2015. január 2., péntek

Best of 2014

あけまして、おめでとうございます!

...és akkor kezdjük az évet ahogy szoktuk, a 10 legjobb tavalyi fotóval. Amikor válogatni kezdtük a legjobb 100-at, először megijedtünk, hogy gyenge lesz az idei eresztés, mert az év első felében nem sok jó kép termett, ennek részben az is lehetett az oka, hogy mindenfelé utazgattunk. De aztán megvettem a hiper-szuper új gépemet, az Olympus EM-1-et, és ez új lendületet adott; a Top 100 több mint 60%-a a második félév eredménye.

Kyóto és a Shonan tengerpart nagyon erős volt, 3-3 kép, de a maradékot most mind Tokyó vitte. Az új trend a fekete-fehér; bár a Top 10-be végül egy sem került be, a 100-ban 7 B&W is van. Akit érdekel a többi kép is, itt találhatja meg: 

A korábbi évek Top 10 fotói pedig itt vannak: Best of 2014. És ha valakit a korábbi évet Top 10-i is érdekelnének:
Daruma-máglya
Az év elején össze kell szedni a tavaly évi szerencsehozó ezt-azt, és el kell égetni őket, lehetőleg ott, ahol vettük. Itt most a Daruma-babák kerültek a tűzre és ezt Judit fotózta le, és írta is meg.


Kint és bent
Ismét csak Judit képe; Kyótoban, Kómyó-in templomában, ez a híres Tófuku-ji egyik kevésbé ismert mellék-temploma, fotózta. Egy szép késő-tavaszi nap volt, elsőként érkezett, épp nyitogatták ki a shójikat, és még nem zavarta senki a szép átlátást a házon keresztül.


Sanja matsuri
Ez a legnagyobb fesztivál Tokyóban, pontosabban Askausában, itt éppen a mikoshi-csata zajlik. Először azt hittem, valamit elrontottam a színhőmérséklet beállításával, de aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak ilyen volt a bulizók természetes arcszíne...


Vízen járó emberek
Volt egy különös reggel a nyáron Enoshima előtt, amikor köd ülte meg a tengert. Hullámok ugyan alig voltak, de az állószörfösöknek ez ideális gyakorlóidő, így hát kimentek sétálni a vízre, mint megannyi self-made Messiás.


Fényhorgász
A világ legjobb foglalkozása, mondtuk, amikor láttuk az embert, akinek az volt a dolga, hogy összeszedje ezt a sok gyönyörű, szines, fénylő gömböt, amit a császári palotát körülvevő vizesárokban engedtek el egy fesztiválon, Obon idején.


Fuji-san a Daibósatsu hágó felől
Na megint egy Fuji-kép, mondja az olvasó, de mit lehet tenni, ha egyszer olyan szép. Különösen hajnalban, amikor a köd még megül a völgyekben, érzi azt az ember, hogy érdemes volt felmászni és korán felkelni.


Densha-blues
Ahogyan ezt kékinges úr arckifejezéséről is le tudjuk olvasni, vonatozni nem mindig akkora öröm. Naná, hogy nem, ha neki van lapítva az ajtónak az ember....


Reggeli csillogás
A Ginkaku-ji kertjében kaptam el ezt a pillanatot, eltelt egy kevés idő, mig mindenki hajlandó volt kisétálni a képből, amikor még minden nedves volt és csillogó, és a mohák szinte ugráltak a boldogságtól.


Selfie Kyótoban
A selfie-bot feltalálása hatalmas jótétemény volt a japán lányoknak; nem kell ezentúl másokat megkérni, vagy szégyenkezni a közelről fotózott, nagyorrú képek miatt. Kimonóban yukatában pedig összehasonlithatatlanul sikkesebb!


Omikuji
Ez éppen, hogy befért az idei válogatásba, tudniillik csak néhány órával készült éjfél előtt, Kamakurában, a Hachmangu szentélyben kötögeti fel apa és fia (?) a szerencsét hozó jóscédulát, a szokásról bővebben itt olvashattok angolul. A vicces a dologban csak az volt, hogy beszédük alapján kínaiak voltak, nekik a shintó vallás kb. olyan mint magyaroknak a vudu, de hát biztosan úgy álltak hozzá, hogy ártani nem árt...


2014. szeptember 23., kedd

Dobbal-tánccal

A házunk mellett van egy tér, ritkaság Tokyóban! ide szoktak az ingatlanosok mindenféle "ibentó"-t szervezni, ez a katakana megfelelője az "event"-nek, különféle termékbemutatók és vásárok, nyáron sörsátor, hétvégenként biopiac, némelyik nem is rossz. És itt kap helyet az éves rendes matsuri is, az itt lakók szervezésében.

Idén is körbehurcolászták a mikoshit, de erről már írtam itt, valamint itt is, úgyhogy ugorgyunk! utána pedig egy dobzenekar szórakoztatta a tisztelt publikumot. Kisebb-nagyobb dobok részegen történő püfölése sok nép lelkéhez áll közel, a japánoknál a taikó szintén ősi hagyomány, de az ilyen előadás-szerű dobzenekarok, hivatalos nevükön kumi-daikó, csak az 50-es évektől kezdtek elterjedni. A leghíresebb közülük a Sado szigeti Kodó lett, miután már láttam egy párat élőben, az kell mondjam: méltán. De ez nem jelenti, hogy mást ne lenne érdemes megnézni, így ez is egészen jó volt, íme egy kis ízelitő:


És akkor egy csajos rész; a taikóban ugyanis a nők is szerepelhetnek, igaz, a legnagyobb dobokhoz azért nem nagyon engedik őket:


A taikóban a show legalább annyira fontos, mint a hangzás, és mivel a zenészek fizikai igénybevétele jócskán meghaladja egy szinfónikus zenekarét, kedves látvány ez férfi- és női szemnek egyaránt.

A sminknek is rendben kell lennie
A fiúk hasizomból nyomják
Az előadás után nem ért véget a buli, mert ekkor kezdődött az össztánc! A matsuri-zene jellegzetes, szinkópás ritmusára összegyűlt a környék, képtelen vagyok kikerülni a modoros kifejezést, apraja-nagyja, és hamarosan egy jó kis mamidiszkó alakult ki: 80-pluszos nénik ropták az 5-minuszos kislányokkal, és közötte mindenki más.


Lehetne persze cinikusan mondani, hogy bejött az ingatlanosok számitása: jó lett a buli, de azt hiszem itt most nem erről volt szó; gyakran meglepő látni, hogy a világvárosi felszin alatt még mennyire erősek Tokyóban a helyi közösségek és ez a fajta jó értelemben vett "falusiasság" adja meg a városnak azt a rejtett báját, ami oly kedves az itt lakó idegennek.

Korhatár nélküli táncelőadás

2014. augusztus 19., kedd

Tűzvirágok

A hanabi-nézés kissé hasonlatos a droghasználatra: egyre erősebb adagokra van szükség, hogy elérjük a remélt hatást. Mi mostanra odáig jutottunk, hogy elhatároztuk, elmegyünk Japán legnagyobb, na jó: egyik legnagyobb, tűzijátékára*, Nagaokába. Persze, hogy mi a nagy, vagy mi a legnagyobb? az attól függ, miben mérik: a pukkanások számosságában? a nézőszámban? vagy a ráköltött pénzben? Nagaoka specialitása, hogy itt akkora böhöm nagy rakétákat lőnek fel, mint sehol másutt. Csak referenciaképp: a magyar Wiki "tűzijáték" címszava a kaliberek elképzelhető méreteit 2"és 16" hüvelyk között sorolja fel, ehhez képest Nagaokában a legnagyobb rakéta, a Sanjakudama**, 36 hüvelykes. Nagyok, egyszóval.

A tűzijáték akkor ér valamit, ha látjuk is; az élvezetét alapvetően befolyásolja a nézőpontunk. Ezt mások is tudják, ezért a helyfoglalás, a bashotori, kritikus fontosságú. Így hát ott voltunk, pontosabban egyik felünk ott volt, már pár órával hamarabb, hogy egy négyszögletű zöld nejlont lefeszítve magunkévá tegyen jó másfél négyzetmétert a folyóparti töltésen. Judit utána ezt a rekkenő hőségben féltékenyen őrizte, pedig nem lett volna rá szükség: hacsak a szél el nem fújja, a japánoknak eszükbe nem jutna a lerakott helyfoglaló nejlonokat elmozdítani, hiszen az nem az övék.


Öt óra után megindul az emberek áradata, a kivezényelt rendőrök lankadatlanul üvöltöznek a megafonokba, a 22-es szektor megtelt, kérjük legyenek nagyon óvatosak, igen nagy a tömeg! ekkorra mi már jól kiérdemelt helyünkön ülve élvezzük a színes yukatákba öltözött és getában botorkáló fiatalok látványát, és figyeljük, ahogy megteszik első, bizonytalan lépéseiket a néhány órával később jó eséllyel bekövetkező négykézlábas hányáshoz vezető úton. És persze hallgatjuk a hangszórókból recsegő zenét, jönnek az elmaradhatatlan enkák a korosodó helyi sztárok előadásában, a konferanszié negédes felvezetésében, tapsoljuk meg ezt a csodálatos, szívhez szóló dalt! Megtapsoljuk, de meglennék enélkül és helyette inkább csöndben nézném a drámai naplementét és a lassan ibolyaszínűvé váló eget a nígatai hegyek mögött.

Aztán egy nagy durranás, a tömeg boldogan felnyög, és megkezdődik az előadás!

A tűzijáték egyike az egyelőre nem túl számos dolgoknak, ahol a "kínai" nem fosztóképző, elvégre mégiscsak ők találták ki ezt a mókát, de mint megtudtam, azért a japán gyártmányú ebből is pöpecebb. Mert, hogy itt nem gépekkel tömik az anyagot a bombákba, hanem igazi kézműves megmunkálás van, legalábbis így mondja ez a webszájt. Nem vagyok szakértő, de az biztos, hogy nagyon szépek a rakéták, nincs két egyforma minta, csudálatos változatosságú színek és formák rajzolódnak az égre, ráadásul éppen mögötte van a hold, ami még egy külön látványelem a tűzvirágok mögött.


A nagaokai tűzijáték állítólag teljesen "magánerős"; vagyis a rakétákat nem a város fizeti, hanem a helyi tűzijáték-manufaktúrák, Nígata prefektúra erős ebben! mutatják be ez úton termékeiket és próbálnak megrendelőket toborozni. Igy minden szet előtt bemondják a gyártó-szponzor nevét és egy ilyen, jó ötperces kombináció egy-egy külön kis előadás, hatásos felütéssel, lassan fokozódó feszültséggel, majd pedig drámai végkifejlettel. A hálás közönség tapssal fejezik ki elragadtatását. Egy-egy nagyobb szet között, főleg a jó kétórás fesztivál elején, jut idő a magán-megrendelőknek is, akik meglehetősen széles spektrumot fednek le: kezdve a különféle társaságoktól: A nagaókai gimnázium 78-as öregdiákjai ezúton köszöntik szeretett tanárukat, Katakura-senseit, 80 éves születésnapja alkalmából! a kisebb céges megrendelőkön át: A következő fellövést a Kawabata Fogászat szponzorálja. Ne feledkezzünk meg nyáron sem a napi háromszori fogmosásról és a fogselyem helyes használatáról! egészen az "egyéb" kategóriáig: Yumi-chan, kekkon shiyó! Ez utóbbi, az ismeretlen gavallér egy gigantikus vörös rakétával igyekszik nászra bírni a Yumi nevű hölgyet, érthetően hatalmas tapsot kap.

Aztán egy óra elteltével olyan történik, amit még tényleg nem láttam: megnyílik az ég és a nézőtér teljes hosszában, 8-10 helyen egyszerre! lőnek fel rakétákat, amik beragyogják az eget és a magában is eddig is gyönyörű minták most önnmagukat megsokszorozva beborítják az egész horizontot. És újra, és újra és újra... fausti pillanat, szerencsére jó sokáig tart, hát igen, ezért érdemes volt idáig eljönni.



Lehet ezt fokozni? persze, de nem a mérettel. Menjünk inkább le a legközelebbi konbinibe, mindegy melyikbe, és vásároljunk magunk tűzijátékot, párezer yen értékében. Kicsit meglepő, hogy ezt egy olyan országban, ahol minden annyira, de annyira! biztonságos, hogy az már szinte fáj, szabadon megtehetjűk, de hát a tradíció, az szent dolog. Aztán keressünk egy üres placcot, legjobb a tenger- vagy egy folyópart, de ha ilyen nincs kéznél, egy üres parkoló is megteszi, rakjuk ki a zsákmányt, pattintsunk ki egy-két doboz sört, ha rendesek akarunk lenni, akkor készitsünk oda egy vödör vizet is, aztán gyufára fel! kezdjük el azt, ami a hanabizás leglényege: az önfeledt játszadozást a tűzzel.

-------------------------------------

* a hanabi (花火) japánul szó szerint lefordítva "tűzvirág"-ot jelent
** "It have 90 centi meters across in diameter befor launch. weight 300 kilograms. After shoot, It arrive at 650 meter hight and bloom 600 meter across in diameter." (sic) mondja az idevágó szakirodalom.

2014. június 5., csütörtök

Kalászok és szálkák napja

A kínai eredetű, 24 részre osztott szolunáris naptár évszázadokon át meghatározta a mezőgazdasági rítusok idejét és a falvak éves életciklusát. A periódusok első napjának még különleges neve is van. A mai nap neve bóshu, "Szálkák a kalászon". A hozzánk legközelebbi rizsföld a Korakuen kertben van, ott meg lehet vizsgálni a termést, de az  idei enyhe tél, korai meleg és bőséges csapadék biztosan duzzadó kalászokat jelent majd.


A 24 nap nevét olvasva azonban elgondolkodtató, vajon Japán melyik részére illenek a leírások. Tokyóban például november hetedikén még gyakran rövidujjú pólót hordunk, míg február negyedikén híre sincs a tavasznak. Igaz, valószínűleg ezek a régi nevek is az egy hónappal elcsúszott naptárt idézik. A reggeli lapok szerint mindenesetre ma megkezdődött az esős évszak.

A 24 sekki nap
立春   február 4.           risshun, a tavasz kezdete
雨水   február 19.         usui, esővíz
啓蟄   március 6.          keichitsu, a rovarok ébredése
春分   március 21.        shunbun, tavaszi napéjegyenlőség
清明   április 5.             seimei, tiszta, fényes nap
穀雨   április 20.           kukú, gabonaeső
立夏   május 5.             rikka, a nyár kezdete
小満   május 21.           shóman, kalászérés
芒種   június 6.             bóshu, szálkák a kalászon
夏至   június 21.           geshi, nyári napforduló
小暑   július 7.              shósho, kis forróság
大暑   július 23.            taisho, nagy forróság
立秋   augusztus 7.       risshú, az ősz kezdete
処暑   augusztus 23.     shosho, a forróság vége
白露   szeptember 8.     hakuro, fehér harmat
秋分   szeptember 23.   shúbun, őszi napéjegyenlőség
寒露   október 8.           kanro, hideg harmat
霜降   október 23.         sókó, leszáll a fagy
立冬   november 7.        rittó, a tél kezdete
小雪   november 22.      shósetsu, kis hó
大雪   december 7.        taisetsu, nagy hó
冬至   december 22.      tóji, téli napforduló
小寒   január 5.             shókan, kis hideg
大寒   január 20.           daikan, nagy hideg

2013. október 26., szombat

Korai farsang

A Halloween nagyjából annyira japán, mint amennyire magyar, itt is lehetne utálni, mint az amerikai kultúrimperializmus jellegzetes manifesztációját, de ehelyett mi inkább lementünk sétálni Roppongiba és fényképeztük.

Csajok az éjszakában
Ultraman X 4
A Kis  Éjszakai Pillangó
Superman meets Supergirl
A rettenthetetlen Otaku Fighter
A Békakommandó 
Klasszikus ijeszgetős
Egy rakás nyuszilány
Egy SWAT Team, majdnem igazi sebekkel

2013. szeptember 15., vasárnap

Tájfun makrélacsukával

Közeledik Tokyó felé egy irdatlan nagy tájfun, az úgynevezett 18-as, itt nem tisztelik meg a szélviharokat női nevekkel, és mivel már elrontotta a barátainkkal a hosszú hétvégére, hétfőn "Tiszteld az Öregeket Nap" okán munkaszünet van, tervezett kétnapos hegymászós-ottalvós túrát, most úgy döntöttem, bosszúból jól kiszerkesztem.


Szó ami szó, ez egy nagyobbfajta darab, hosszú karjaival kaszál körbe-körbe, hajnalban már rendes esőt kaptunk és Andreas, aki a tengerparton, Enoshima mellett lakik, reggel aggódva hívott, hogy elmentünk-e a túrára, mert náluk már akkora eső volt, hogy a szemben levő házat sem lehetett látni, pedig szűk utcában lakik. Megnyugtattam, hogy lemondtuk a kirándulást és sok szerencsét kívántam a tájfúnhoz, elkél neki, mivel tavaly egy ennél kisebb elvitte a fél háztetőjüket.


A média értelemszerűen nem hagyja ki ezt a ziccert, hogy feltornássza kissé a nézettséget. Reggel óta "tájfun special"-ek sorjáznak minden adón, nosztalgiaműsorokban emlékeznek meg az elmúlt évek nagyobb viharjairól, majd lenge öltözetű, törékeny alkatú riporterlányokat zavarnak ki az esőbe, bizonyára titkon remélve, hogy a szél felkapja őket, vagy legalább a szoknyájukat. Őket morcona, sisakos-esőkabátos férfiak váltják, akik a tengerparton halált megvető pózban, háttérben a partot ostromló hullámokkal jelentik, hogy jön, jön, az évtized legnagyobbja! Helyenként 500 mm esőt jósolnak, ez egész szeptemberben átlagosan hulló csapadék 2-3-szorosa! és ráadásul a vihar középpontja pont Tokyó felé tart, ami amúgy nem túl gyakori dolog, mivel általában Okinawát és Kyúshút célozzák meg az őszi tájfunok, mi inkább csak a széléből szoktunk kapni.


Ezek után ma délelőtt kisütött a nap.

Ha az ember az időjárástól való félelmében lemond egy kirándulást, akkor akaratlanul is a vihar drukkerévé válik, hiszen szeretné bizonyítva látni, hogy jól döntött. Így nem tudtunk őszintén őrülni a ragyogásnak, de ha már így alakult, nekivágtunk a városnak biciklivel. Ezen a hétvégén Tokyóban matsuri-túltengés van, úton-útfélen hallani a dobszót és a mikoshit hurcolászó részeg emberek ihaj-csuhajozását, ott a helyünk! Megcéloztuk hát a legnagyobbat, a megurói SUN matsurit, ami arról híres, hogy Meguro város ezen a napon 6000 darab grillezett sanma halat, Pacific saury, Cololabis saira, vagyis Csendes-óceáni makrélacsuka, osztanak szét ingyen, innen a neve, fonetkusan ugye, sanmatsuri, az ősz kezdetét megjelölendő. Ennyi halat megsütni nagy füsttel jár, ezért egész városrész kékes, olajos, halszagú füstbe burkolódzott, könnyű volt megtalálni a helyszínt.


A potya Japánban is potya, így mire odaértünk, már olyan hosszú sor áll az ingyenhalért, hogy fájó szívvvel lemondtam róla. Azért nem mentünk hiába, volt remek kézműves sör Ibaraki-ból, dobkoncert és oroszlántánc, és persze az elmaradhatatlan mascotok, meg egyáltalán, nagyon vidám volt az egész, és még hasra sem estünk a sárban. Az eső néha el-el eredt, és a záporokat követő napsütés gőzölgő, füllesztő szaunává alakította az iskolaudvart, ahol a halsütés folyik, a közelgő apokalipszisra csak a körben keringő kisautókból hangszórón szóló susogó női hang utalt: hatalmas tájfun közeleg, legyünk óvatosak. Az autókat általában öreg taták vezették, komoly lehet a dolog, ha ők is megkapták a SAS-behívót a helyi önkormányzattól.


Kansaiban azért már nem volt ennyire derűs a helyzet, a tévében látottak szerint esik rendesen, volt egy-két kisebb víztölcsér is, de úgy tünik, ez nem volt még elég erős ok arra, hogy Osakában lemondják a helyi matsurit, a japánok egy kis esőtől nem ijednek meg. De a vihar kétségtelenül közeleg, mi csak egy kis haladékot kaptunk ma Tokyóban, az előrejelzés szerint holnap hajnalban-délelőtt kapunk majd az arcunkba nem kevés szelet és esőt. És akkor majd végre megnyugodhatunk, hogy jól döntöttünk, hogy lemondtuk a kirándulást.


Azért remélem, Andreas barátom háztetője ezúttal a helyén marad...

----------------------------

Utóirat: ahogy az az újságokból talán már kiderült, nem lett vége a világnak, sőt, Tokyót nem is ütötte meg annyira, azért Kyóto környéke kapott rendesen, és amikor elment, ilyen naplementét hagyott engesztelésül, igen, baloldalt az a Fujisan: