A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tradició. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tradició. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 16., szombat

Shintó Setagaya

Legutóbb beszéltünk buddhista templomokról, illő tehát hogy a shintóról is szó essen. Az gondolom megvan mindenkinek, hogy a shintó az ősi japán vallás, animizmus, természetimádat, nyolcmillió isten stb, de nem részletezném, mert már az elején megmondtuk, hogy ez egy középhaladó japánblog. Ezenkívül azt is tudni illik, hogy a két vallás nem válik el szigorúan egymástól, a japánok nagy része egyszerre tartja magát shintó és buddhista vallásúnak is, és ebben nem talál semmi kivetnivalót. Ennek szellemében majd’ minden buddhista templom kertjében van egy kis shintó szentély is, fordítva ez valamiért nem igaz. Nézzük hát meg, hogy milyen shintó helyekre akadtunk a környéken a koronavírus-sétákon, mindegyik szigorúan véletlen rábukkanás volt! 

Setagaya Hachiman 

Hachiman az egyik legfontosabb kami, vagyis isten-szerűség, ő konkrétan a háború és az íjászatért felelős és a japán embereknek különösen gondját viseli. Abszolút szinkretikus isten, hiszen Hachiman bodhiszattvaként a buddhizmus is elismeri. A főtemploma Usa-ban van, ami nem tévesztendő össze az USA-val, az előbbi ugyanis egy kisváros Kyúshú szigetén. A setagayai shintó templom rangban ugyan nincs benne az első tízben, de valamiről mégis híres, ez pedig a szumó birkózás. Történt ugyanis, hogy 1091-ben, ez még a Heian időszak! egy Minamoto no Yoshiie nevű, akkortájt meglehetősen erős uraság 10 napig ezen a környéken vesztegelt egy vihar miatt. Ezalatt unalmában egyfelől megalapította a templomot, és a helyieket utasította, hogy ezentúl Hachiman lesz itt a főnök, másfelől a harcosaival birkózással múlatta az időt. Ez az eredete az azóta is jelentős őszi fesztiválnak, ami az Edo korban, 1603-1868, a három legjelentősebb szumó bajnokság egyikévé vált. Máig is ott a ring, és ősszel van egy mini-basho itt, amit, ha a koronavírus is úgy akarja, feltétlen megnézek! 


Szentély a ház tetején 

Nem minden shintó templom van ilyen luxus környezetben, ez itt például csak egy ház tetején talált magának helyet. Nem ritka eset, hogy a shintó papok eladják a templomuk földjét ingatlanspekuláció céljára, ilyenkor, hogy ne haragudjon meg a kami, szorítanak neki egy kis helyet a sarokban. A leghíresebb példa erre talán Kengo Kuma kagurazaka-i temploma, ez annál egy árnyalattal kevésbé szofisztikált, viszont nem pusztán mellette, hanem egyenesen a pap házának a tetején van! 


Modern shintó

Kortárs shintó templom nemcsak a belvárosban van, hanem a mi környékünkön is. Oké, szigorúan véve ez nem Setagaya-ku, hanem Shibuya, de majdnem, nagyon közel van hozzá, és elég érdekes darab, kár lenne ezen kukacoskodni. Ja, és azért piros-fekete, mert megkedveltem ezt az effektet a fényképezőgépemen. 


Rókatemplom

Shintó templomból nem csak nagyok, hanem rengeteg apró is van, ebből talán ez a legszebb, amit  a környéken találtunk. Ez egy Inari szentély, Liza, a rókatündér mindenkinek megvan, ugye? gyönyörűszép régi darab egy kert sarkában. Kellene itt lennie valahol áldozati ajándékként egy darab friss tófunak, a rókák a közmegegyezés szerint ezt szeretik a legjobban, de nem láttam, hát, nem lennék most a környékbeliek helyében...  


Útszéli szentélyek 

Ezen felül van még száz meg ezer kis útszéli shintó szentély, kicsit olyanok ezek mint egy feszület vagy Mária szobor az út mentén, sőt még gyakran a magánkertekben is van egy-egy apró kis privát védő-szentély. Ezekből egy csokor:


Oroszlánok 

Minden rendes shintó templom bejáratánál van két komainu*, mítikus oroszlán-szerű szörny ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, ezeket is szeretjük fotózni, a séták során ezeket gyűjtöttük.



-------------------------------------------

* Kivételek az inari-templomok, ahol rókák vigyáznak ránk

2020. május 4., hétfő

Buddhista Setagaya

Nyilván elő lehet venni az útikönyvet vagy keresgélni a blogokban, majd kitalálni egy optimális útvonalat, mi is szoktuk ezt csinálni, nincs ebben semmi szégyen. De hát most éppen az a feladat, hogy olyan helyeket kell találni, ami NEM híres, nincs az utikönyvekben, és egyébként is: mennyivel izgalmasabb csak úgy felfedezni valamit, random biciklizés alkalmával?!? Eddigi találataink Setagaya kerületben, legalábbis a buddhista templomok tekintetében:

Bambusz-templom / Shóko-in

Csak mi neveztük el Bambusz-templomnak*, mert egy gyönyörű bambuszliget van benne. A bambusz régi mániám, már posztot is írtam róla, és pont most hajtanak az új rügyek, mint megannyi kard, emelkednek ki a földből! Bemenni nem lehet ugyan, de ami közel nő a kerítéshez, azt meg lehet simizni: bársonyos tapintású, olyan mint egy vakond bőre...


Pünkösdirózsa-templom / Kujó-in 

Egy apró kis templom, ahol egy szépen gondozott kertet és abban egy piros napernyő alatt hatalmas pünkösdirózsákat, japánul botan, találtunk. Pünkösd még ugyan messze, itt nyilván nem is ünneplik, de már nagyban virágoztak! A botan Japánban nagyon népszerű virág, rengeteg variációja ismeretes, az erő és bátorság szimbóluma, yakuzák ezért előszeretettel használják, mint tetoválási motívumot.


Törpe-templom / Mitsuzó-in

Amellett, hogy a kert itt is szép volt, hatalmas ginkó-fák, el kell jönni ősszel is! volt egy rakás "hét szerencseisten" szobor is, ebből is a Fukurokuju volt a legimpozánsabb, innen a templom beceneve... Ő a bölcsesség, szerencse, hosszú élet, gazdagság és boldogság istene, igen, ez így mind egyszerre! és a sakkjátékosok különösen nagy becsben tartják, mert ő is szívesen játszik.


Cseresznyevirág-templom / Hóshó-ji

Ide még a "hivatalos" karanténkorszak előtt, április elején, cseresznyevirágzáskor tévedtem be. Az igazi connoisseur-ok szerint a sakura nem a teljes virágzáskor a legszebb, hanem amikor már hullik, mert ilyenkor lehet a legjobban átérezni a szépség és az elmúlás elválaszthatatlanságának keserédes hangulatát... Ezt sikerült itt megcsípni: amikor megélénkült a szél, az egész kertet beborította a virágszirom!


Macska-templom / Gótoku-ji

Ez egy elég híres darab, bevallom, nem ismertük, telis-tele van manekinekó-val, vagyis egyik mancsával kecsesen integető, szerencsehozó szupercuki macskával. A sztori valahogy úgy megy, hogy az Edó korban egy főúr erre kavart egy viharban, amikor is a templom macskája beinvitálta, legalábbis Ii Naotaka úr tanuk előtt ezt állította, a pap házába, ahol csapatával menedékre leltek. Hálából a főúr az Ii klán védelme alá helyezte a templomot, aminek következtében beindult a manekinekó-biznisz, ami láthatólag azóta is virágzik. Még annyit kell tudni, hogy ezek itt jobbkezes macskák, elsősorban szerencsére optimalizálták őket, ha valaki inkább barátokat akar, akkor vegyen valahol másutt balkezes manekinekót, az arra alkalmasabb.


Csináltunk egy Google-térképet is, ahol a fenti templomok be vannak jelölve, amennyiben valaki teljesen véletlenül beléjük akar botlani...

------------------------------------

* nem csak ez, de a többi becenév is az én kitalálmányom...

2015. január 5., hétfő

Még egy kis Újév

Közben fotóztunk szorgosan sok-sok kadomatsu-t, bepótolva a sok éves újévi távollétet. Ime gy kis gyűjtemény. A teoretikus kontextust itt olvashatjátok el, ami a morfológiát illeti, van felszegezett:


 ...és szabadonálló:

2015. január 2., péntek

Best of 2014

あけまして、おめでとうございます!

...és akkor kezdjük az évet ahogy szoktuk, a 10 legjobb tavalyi fotóval. Amikor válogatni kezdtük a legjobb 100-at, először megijedtünk, hogy gyenge lesz az idei eresztés, mert az év első felében nem sok jó kép termett, ennek részben az is lehetett az oka, hogy mindenfelé utazgattunk. De aztán megvettem a hiper-szuper új gépemet, az Olympus EM-1-et, és ez új lendületet adott; a Top 100 több mint 60%-a a második félév eredménye.

Kyóto és a Shonan tengerpart nagyon erős volt, 3-3 kép, de a maradékot most mind Tokyó vitte. Az új trend a fekete-fehér; bár a Top 10-be végül egy sem került be, a 100-ban 7 B&W is van. Akit érdekel a többi kép is, itt találhatja meg: 

A korábbi évek Top 10 fotói pedig itt vannak: Best of 2014. És ha valakit a korábbi évet Top 10-i is érdekelnének:
Daruma-máglya
Az év elején össze kell szedni a tavaly évi szerencsehozó ezt-azt, és el kell égetni őket, lehetőleg ott, ahol vettük. Itt most a Daruma-babák kerültek a tűzre és ezt Judit fotózta le, és írta is meg.


Kint és bent
Ismét csak Judit képe; Kyótoban, Kómyó-in templomában, ez a híres Tófuku-ji egyik kevésbé ismert mellék-temploma, fotózta. Egy szép késő-tavaszi nap volt, elsőként érkezett, épp nyitogatták ki a shójikat, és még nem zavarta senki a szép átlátást a házon keresztül.


Sanja matsuri
Ez a legnagyobb fesztivál Tokyóban, pontosabban Askausában, itt éppen a mikoshi-csata zajlik. Először azt hittem, valamit elrontottam a színhőmérséklet beállításával, de aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak ilyen volt a bulizók természetes arcszíne...


Vízen járó emberek
Volt egy különös reggel a nyáron Enoshima előtt, amikor köd ülte meg a tengert. Hullámok ugyan alig voltak, de az állószörfösöknek ez ideális gyakorlóidő, így hát kimentek sétálni a vízre, mint megannyi self-made Messiás.


Fényhorgász
A világ legjobb foglalkozása, mondtuk, amikor láttuk az embert, akinek az volt a dolga, hogy összeszedje ezt a sok gyönyörű, szines, fénylő gömböt, amit a császári palotát körülvevő vizesárokban engedtek el egy fesztiválon, Obon idején.


Fuji-san a Daibósatsu hágó felől
Na megint egy Fuji-kép, mondja az olvasó, de mit lehet tenni, ha egyszer olyan szép. Különösen hajnalban, amikor a köd még megül a völgyekben, érzi azt az ember, hogy érdemes volt felmászni és korán felkelni.


Densha-blues
Ahogyan ezt kékinges úr arckifejezéséről is le tudjuk olvasni, vonatozni nem mindig akkora öröm. Naná, hogy nem, ha neki van lapítva az ajtónak az ember....


Reggeli csillogás
A Ginkaku-ji kertjében kaptam el ezt a pillanatot, eltelt egy kevés idő, mig mindenki hajlandó volt kisétálni a képből, amikor még minden nedves volt és csillogó, és a mohák szinte ugráltak a boldogságtól.


Selfie Kyótoban
A selfie-bot feltalálása hatalmas jótétemény volt a japán lányoknak; nem kell ezentúl másokat megkérni, vagy szégyenkezni a közelről fotózott, nagyorrú képek miatt. Kimonóban yukatában pedig összehasonlithatatlanul sikkesebb!


Omikuji
Ez éppen, hogy befért az idei válogatásba, tudniillik csak néhány órával készült éjfél előtt, Kamakurában, a Hachmangu szentélyben kötögeti fel apa és fia (?) a szerencsét hozó jóscédulát, a szokásról bővebben itt olvashattok angolul. A vicces a dologban csak az volt, hogy beszédük alapján kínaiak voltak, nekik a shintó vallás kb. olyan mint magyaroknak a vudu, de hát biztosan úgy álltak hozzá, hogy ártani nem árt...


2014. szeptember 23., kedd

Dobbal-tánccal

A házunk mellett van egy tér, ritkaság Tokyóban! ide szoktak az ingatlanosok mindenféle "ibentó"-t szervezni, ez a katakana megfelelője az "event"-nek, különféle termékbemutatók és vásárok, nyáron sörsátor, hétvégenként biopiac, némelyik nem is rossz. És itt kap helyet az éves rendes matsuri is, az itt lakók szervezésében.

Idén is körbehurcolászták a mikoshit, de erről már írtam itt, valamint itt is, úgyhogy ugorgyunk! utána pedig egy dobzenekar szórakoztatta a tisztelt publikumot. Kisebb-nagyobb dobok részegen történő püfölése sok nép lelkéhez áll közel, a japánoknál a taikó szintén ősi hagyomány, de az ilyen előadás-szerű dobzenekarok, hivatalos nevükön kumi-daikó, csak az 50-es évektől kezdtek elterjedni. A leghíresebb közülük a Sado szigeti Kodó lett, miután már láttam egy párat élőben, az kell mondjam: méltán. De ez nem jelenti, hogy mást ne lenne érdemes megnézni, így ez is egészen jó volt, íme egy kis ízelitő:


És akkor egy csajos rész; a taikóban ugyanis a nők is szerepelhetnek, igaz, a legnagyobb dobokhoz azért nem nagyon engedik őket:


A taikóban a show legalább annyira fontos, mint a hangzás, és mivel a zenészek fizikai igénybevétele jócskán meghaladja egy szinfónikus zenekarét, kedves látvány ez férfi- és női szemnek egyaránt.

A sminknek is rendben kell lennie
A fiúk hasizomból nyomják
Az előadás után nem ért véget a buli, mert ekkor kezdődött az össztánc! A matsuri-zene jellegzetes, szinkópás ritmusára összegyűlt a környék, képtelen vagyok kikerülni a modoros kifejezést, apraja-nagyja, és hamarosan egy jó kis mamidiszkó alakult ki: 80-pluszos nénik ropták az 5-minuszos kislányokkal, és közötte mindenki más.


Lehetne persze cinikusan mondani, hogy bejött az ingatlanosok számitása: jó lett a buli, de azt hiszem itt most nem erről volt szó; gyakran meglepő látni, hogy a világvárosi felszin alatt még mennyire erősek Tokyóban a helyi közösségek és ez a fajta jó értelemben vett "falusiasság" adja meg a városnak azt a rejtett báját, ami oly kedves az itt lakó idegennek.

Korhatár nélküli táncelőadás

2014. július 28., hétfő

Végy egy csipetnyi sót

Japán vendéglők bejárata előtt gyakran látni egy kis halom sót, ez az un. morishió (盛塩). A legalább ezer éves szokás eredetére két elmélet is versenyben van; egy kínai és egy japán. A kínai eredetű legenda szerint egy hajdani császár a palotája előtt, kis házakban tartotta 3000 ágyasát és esténként ökörfogaton utazva látogatta sorra őket. Egyikük, hogy a látogatás esélyét növelje, sót tett az ajtaja elé. Az ökör gyakran megállt ott és nyalogatta a kikészített sót, a császár pedig, aki valószínűleg meg sem ismerte a házat, a leleményes hölgynél töltötte az éjszakát. A legenda alapján pedig a sóhalom a vendégeket vonzó szimbólummá vált.


A japán magyarázat szerint a só a rituális megtisztulás ceremóniájának része és elriasztja a háztól a rossz szellemeket. A temetésről hazatérők például, hogy megszabaduljanak minden gonosz hatástól, mielőtt belépnének otthonukba, sóval hintik be magukat, a sumó birkózók pedig, hasonló okokból, egy marék sót szórnak maguk elé, mielőtt fellépnek a dójóra. Az interneten olvastam, hogy ‘95 nyarán, amikor a Seibu Lions baseballcsapata folyamatosan vesztett, menedzserük egy kis halom sóval törte meg a pechszériát. 


Én inkább arra szavaznék, hogy a kínai legenda lehet a morishió-szokás eredete, hiszen lakóházak előtt még nem láttam sóhalmot, de éjszakai bárok, love hotelek előtt annál inkább. De az is lehet, hogy mindkettő igaz, hiszen a vendégek szeszélyeinek kitett üzlet tulajdonosa mindennemű földi és égi védelmet szívesen fogad.

2014. június 5., csütörtök

Kalászok és szálkák napja

A kínai eredetű, 24 részre osztott szolunáris naptár évszázadokon át meghatározta a mezőgazdasági rítusok idejét és a falvak éves életciklusát. A periódusok első napjának még különleges neve is van. A mai nap neve bóshu, "Szálkák a kalászon". A hozzánk legközelebbi rizsföld a Korakuen kertben van, ott meg lehet vizsgálni a termést, de az  idei enyhe tél, korai meleg és bőséges csapadék biztosan duzzadó kalászokat jelent majd.


A 24 nap nevét olvasva azonban elgondolkodtató, vajon Japán melyik részére illenek a leírások. Tokyóban például november hetedikén még gyakran rövidujjú pólót hordunk, míg február negyedikén híre sincs a tavasznak. Igaz, valószínűleg ezek a régi nevek is az egy hónappal elcsúszott naptárt idézik. A reggeli lapok szerint mindenesetre ma megkezdődött az esős évszak.

A 24 sekki nap
立春   február 4.           risshun, a tavasz kezdete
雨水   február 19.         usui, esővíz
啓蟄   március 6.          keichitsu, a rovarok ébredése
春分   március 21.        shunbun, tavaszi napéjegyenlőség
清明   április 5.             seimei, tiszta, fényes nap
穀雨   április 20.           kukú, gabonaeső
立夏   május 5.             rikka, a nyár kezdete
小満   május 21.           shóman, kalászérés
芒種   június 6.             bóshu, szálkák a kalászon
夏至   június 21.           geshi, nyári napforduló
小暑   július 7.              shósho, kis forróság
大暑   július 23.            taisho, nagy forróság
立秋   augusztus 7.       risshú, az ősz kezdete
処暑   augusztus 23.     shosho, a forróság vége
白露   szeptember 8.     hakuro, fehér harmat
秋分   szeptember 23.   shúbun, őszi napéjegyenlőség
寒露   október 8.           kanro, hideg harmat
霜降   október 23.         sókó, leszáll a fagy
立冬   november 7.        rittó, a tél kezdete
小雪   november 22.      shósetsu, kis hó
大雪   december 7.        taisetsu, nagy hó
冬至   december 22.      tóji, téli napforduló
小寒   január 5.             shókan, kis hideg
大寒   január 20.           daikan, nagy hideg

2014. március 11., kedd

Szerencse a zsákban

Judit a minap ezzel állított haza, biztosan megint valami ütődött ízű sütemény, gondoltam, de minek rá a madzag? Felvilágosított, hogy ez egy omamori, vagyis amulett, ami házasságunkat hivatott megvédeni, mitől is? nagyon cuki és csak 700 yen volt, a hülyének is megéri. Hát jó.
Enmusubi omamori: egy pár gyöngyvirágot ábrázol, ami a boldogság szimbóluma
Az omamori  (お守り) egyébként azt jelenti, hogy "védő" és eredetileg papírból vagy fából volt, elkorcsosult korunk ma már bármilyen anyagot megenged, általában egy kis díszes zacsiban van és gyakran egy imát vagy vallásos idézetet is rejt, amit nem illik kipiszkálni, mert akkor elveszti a dolog a varázserejét. Ezenkívül, a Darumához hasonlóan, tanácsos évente megújítani, így az előző évben esetlegesen rátapadt balszerencse nem ugrik át idénre. De mit tegyünk a régivel? kukába semmiképp se dobjuk, ez óriási tiszteletlenség volna az istenséggel szemben, aki eddig segített minket, legjobb visszavinni oda, ahol vettük, ott majd, kissé hasonlóan a veszélyes hulladékhoz, szakszerűen és biztonságosan, és főképp tiszteletteljesen, megsemmisítik, aminek pedig az egyetlen helyes módja az elégetés. 

Az amulettezés nemzetközi diszciplína, szerte a világban cipeltek emberek már sárkányfogat, szentek szőrét, puskagolyót, és ki tudja még mi mindent. Persze Japán nem lenne japán, ha nem akarna egy kis rendet vágni ebben az ordas kuplerájban, semmi egyénieskedés! ISO-kompatibilis amulettek! így az omamori itt az alábbi kategóriákban van rendszeresítve:
  • 交通安全 (kōtsū-anzen): ez megvéd minket a közúti balesetektől
  • 厄除 (yakuyoke): ezzel elkerül a gonosz(ság)
  • 開運 (kaiun): "szerencse kinyílik", megnyerjük az ötöslottót, meg ilyenek
  • 学業成就 (gakugyō-jōju): átmegyünk majd tőle a vizsgán
  • 商売繁盛 (shōbaihanjō): sikeresek leszünk az üzleti életben
  • 縁結び (enmusubi): párra lelünk és utána ásó-kapa 
  • 家内安全 (kanaianzen): családi béke-biztonság
  • 子授け (kosazuke): termékenység-amulett, csak túlzásba ne essünk vele!
  • 安産 (anzan): könnyű és biztonságos szülésünk lesz
A fenti választékból ki-ki kiválaszthatja a neki megfelelőt, figyelem, nincs megúszom-az-adófizetést vagy nem-bukom-le-a-szeretőmmel omamori! majd elballaghat a kedvenc shintó vagy buddhista templomába, Lord Buddha gondolom dobna egy faceplam-ot ennek hallatára, és megvásárolhatja a szerencséjét, biztonságát, vagy boldogságát. Ej, ha ilyen egyszerű is lenne ez...!

2014. február 26., szerda

Pót-házak

Néha, például olyan napokon, mint ma, amikor először érzem, hogy jön a tavasz, hirtelen hiányozni kezd a Régi Ház. Ez ellen a legjobb gyógyszer egy hétvége Andreaséknál, Katase-Enoshimában, de ha ez nem megy, akkor tüneti kezelésként megteszi valami más, régi ház is, ahol beszívhatom a tatami illatát. Szórványosan, rejtetten, de még létezik néhány ház, ami túlélte az 1923-as földrengést, a második világháborús gyújtóbombákat, és a még ezeknél is pusztítóbb ingatlanfejlesztési lázat. Némelyik ezek között még látogatható is, az alábbi három a kedvencem. Ha hétköznap megyek, amikor kevesen vannak, még azt is elhitethetem magammal, hogy az enyémek.


A daikanyamai Asakura ház az egyik legjobb hely erre, mert kevesen ismerik; erről már írtunk.


Hosszas átépítés után, nemrég nyílt meg újra Asakura Fumio szobrász otthona. A művész majdnem hatvan évig élt itt és ahogy egyre sikeresebb lett, úgy bővítette, szépítette a házat; a műterem és a könyvtár európai stílusú, a kert és a lakórész japán. Valaha ez volt a kedvenc helyem Tokióban, főleg, mert egyáltalán nem volt múzeum jellege — ezt, sajnos, az átépítéssel tönkretették, ráadásul már fotózni sem engednek — de a ház azért még mindig nagyon szép, érdemes megnézni.


Nemrég találtam egy új helyet Jiyúgaokában is. A Kosó-an egy kávéház, gyönyörű kerttel, ahol a tulajdonos még mindig az emeleten lakik.

Persze, a főúri családok hajdani otthonai közül is sok látogatható, de akármilyen szépek is ezek, valahogy még soha nem éreztem otthon magamat. De erről majd valamikor máskor írok.

--------------------------------------------


Cím: 29-20 Sarugakucho, Shibuya-ku

Tel: 03-3476-1021
Nyitva: 10 - 18, hétfőn zárva

Cím: 7-18-10, Yanaka, Taito-ku
Tel: 03-3821-4549
Nyitva: 9:30 - 16:30, hétfőn és pénteken zárva

Cím: 1-24-23 Jiyugaoka, Meguro-ku
Tel: 03-3718-4203
Nyitva: 11 - 18:30, szerdán zárva

2014. február 4., kedd

Daruma-máglya

Hétfőn setsubun volt, a babhajigáló, ördögűző szertartás, de mivel erről már az előző években beszámoltam, ezért tegnap inkább elmentem a Nishi Arai Daishi templomba, Daruma-égetést nézni. 


Daruma, a kerekded, piros kabalafigura a kitartás, állhatatosság, odaadás jelképe és mindenféle vállalkozást sikerre visz. Névadója, Bódhidharma, az indiai származású zen mester, a legenda szerint kilenc évig meditált egy barlangban, miközben karja és lába lassan elcsökevényesedett - azt hiszem, nem kell tovább magyaráznom a szimbolikát. Egy japán közmondás szerint az igazi férfi "Nanakorobi Yaoki," vagyis ha hétszer elbukik, nyolcadszor is felkel - ez a papírmasé Darumára is igaz, mivel az üreges figura alul súlyosabb, tehát mindig talpra áll = felülkerekedik a viszontagságon és leküzdi a balszerencsét. 


A babáknak először csak egy-egy fehér folt van a szemük helyén. Az egyik szemet akkor kell kifesteni, amikor megvesszük, a másikat, amikor teljesült a kívánságunk. Választások környékén gyakran látni a tévében politikusokat, akik hatalmas ecsettel festik a közel emberméretű Daruma szemét. 


A hagyomány szerint év végén vissza kell vinni a Darumát oda, ahol vettük és a templomok szertartásosan elégetik azokat. Azt még értem, hogy elégetik, hiszen a szemétbe dobni valahogy nem való olyasmit, ami szerencsét hozott. De miért jár le a szavatossága egy év alatt? Erre még nem jöttem rá... Üzleti modellnek mindenesetre nem rossz, hiszen legközelebb újat, lehetőleg még nagyobbat kell venni.


Félórába sem telt és a magasra tornyozott Darumákból csak egy kis halom hamu maradt. 

2013. szeptember 29., vasárnap

Félelem és reszketés Tokyóban

Az asszociáció útján hűsítő technikák erről már egész sorozatot írtunk egyik legősibb módja a szellemidézés. Ha hiszünk benne, ha nem, a nyár a horror- és kísértettörténetek ideje. A Kabukiza leadja a Yotsuya kaidan bosszúhistóriát, a mozik a legújabb “Kör”-t és a vidámparkokban benépesül az elvarázsolt kastély. Idén ráadásul egyszerre három múzeum is kiállítást rendezett a japán mondavilág fantázialényeiről. 

A Mitsui Emlékmúzeumban a “Yókai: Demons, Folklore Creatures and Gegege no Kitaró” című kiállítás régi metszeteket helyezett Shigeru Mizuki népszerű képregénysorozata mellé. Az ukiyoe és a manga rokonsága szerintünk első pillantásra belátható és arról sem kellett sokat győzködni minket, hogy Kitaró szörny-ellenfelei igen hasonlítanak az Edo-korabeli, többszáz éves fametszetek yókai-démonalakjaihoz. 


Ahogy azonban a régi nyomatokat nézegettük, bennem egy másik összefüggés kezdett felderengeni — lehet, hogy megtaláltam az ételfejű kabalafigurák őseit? Korábban úgy gondoltam, hogy a kedves, önfeláldozó Anpanman lehetett az, de úgy tűnik, a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. 

Ez a Bakemono-zu például katalógusszerűen mutatta be az alakváltoztatásra képes démonokat: lehetnek állatok (tigris, róka, szitakötő, béka), közönséges használati tárgyak (legyező, teáskanna, papírlámpa, kőlámpás), vagy ételfejű szörnyek (hal, tök, répa, retek). 

Ma a megyék és városok nevezetes ételeket és jellegzetes termékeket mutatnak be a kabalafigurákon, míg annak idején talán azért ábrázolták ezeket, mert a közönséges háztartási tárgyak alakját felvevő démonok a mindennapokba is becsempészték a rettegést, ha félrenézel, lehet, hogy rád ugrik és szétmarcangol a teáskanna!

2013. július 22., hétfő

Japán kedvenc szentje

Ha Nikkóban járunk, sohasem mulasztjuk el, hogy ellátogassunk a Daiya folyó völgyébe, a Narabi-jizókhoz a Kanmangafuchi zúgójához, erre a szomorkás hangulatú, titokzatos helyre, ahol a vízpermettől mindig nedves a levegőben ül sorban száz Jizó szobor, vagy 101? a legenda szerint attól függ, hogy melyik irányból számolod őket, és várják, hogy átvezethessék a halott gyerekek lelkét a túlvilágba.
Narabi-jizók (Nikkó)
Jizó Bosatsu, vagy ahogy gyakrabban emlegetik: O-jizó-sama, eredetileg egy boddhisattva, vagyis olyan megvilágosodott egyén, aki ahelyett, hogy visszavonulna a Nirvánába, inkább segíti az itt maradottaknak megvilágosodni, afféle Jézus-figura a buddhizmusban, már amennyire az ilyen párhuzamoknak bármi értelmük van. Szanszkrit neve Ksitigarbha, és arra esküdött fel*, hogy addig nem vonul vissza Buddhaként a Nirvánába, amíg a pokol összes lakója el nem éri a megvilágosodást, így vélhetőleg velünk lesz még egy ideig. A japán buddhista hitvilágban a Samsara körforgásába szorult lények, vagyis mindnyájunk, segítője, de azon belül is az utazók és zarándokok, a terhes és vajúdó asszonyok, a tűzoltók és gyermekek, de leginkább és legfőképpen a korán meghalt vagy meg nem született kisdedek védelmezőjeként ismert. 

A születésük előtt meghalt gyermekekkel keményen bánik a buddhizmus: mivel nem volt alkalmuk életükben elég jótettet felhalmozni, ellenben már bőségesen okoztak fájdalmat és szenvedést szüleiknek, ezért arra ítéltetnek, hogy az idők végezetéig köveket tornyozzanak fel a Sanzu folyó partján, ahelyett, hogy átkelnének rajta a Túlvilágba. Ha mindez még nem elég kegyetlen büntetés; időről-időre démonok támadnak rájuk vasrudakkal, szétrugdossák a kövekből készített tornyaikat, és a ruháiktól megfosztott, védtelen gyermekek kezdhetik előről a munkát.

Így hát esténként új piros kötényt és sapkát kötsz Jizó-samának, és amikor elkészült, elmész a templomba, fizetsz a papnak bőségesen, hiszen azt mondta, ezzel tudod a leginkább enyhíteni halott magzatod szenvedését, majd lemész a folyópartra a Jizó-szobrokhoz, építesz te is egy tornyot a kavicsokból, ezzel is segítve gyermeked véget nem érő munkáját, végül kiválasztod a legszebben mosolygó O-jizó-samát, felöltözteted új ruhájába és mantráját mormolva, Om ka ka kabi sanmaei sowaka, könyörögsz hozzá, hogy rejtse köpenyegébe őt a rátámadó Datsueba démonok elől, és minél hamarább segítse át az Amida Nyugati Mennyországába, sírsz egy keveset, majd hazamész és próbálsz egy egész évig nem gondolni arra, hogy mi történt azon a szerda délelőtt a klinikán.

Meditáció
Jizó az Alvilág Kapujában (Osore-san)
Ima a gyermekek lelkéért (Chaosudake)
Jizó-sama, 3000 méter felett (Ontake-san)
Mackó, gazdáját várva (Kintoki-san)
Útszéli Jizó-szobor
Egy erdei Jizó, utasok védelmezője
Divatos Jizó (Zenpukuji)
Jókedvű jizók (Zójó-ji)
-----------------------------

Még többet a Jizó-hagyományról itt olvashatsz: 
* "Not until the hells are emptied will I become a Buddha; not until all beings are saved will I certify to Bodhi." http://buddhism.about.com/od/iconsofbuddhism/a/jizo.htm

2013. július 16., kedd

Mikoshi-csata

Dobok és botok végére szerelt csörgők asszimetrikus ütemére, lassú ritmusban hullámzik a tömeg, és ahogy egyre többen gyűlnek össze a téren, úgy fokozódik a hangulat, hiába kezd csepegni az eső, először csak cseppekben, majd egyre erősebben, az emberek nem tágítanak, és ekkor végre! felbukkan a két nagy mikoshi közül az első, lassan, ringatózva közeledik, majd a második is, fokozatosan kivehetővé válnak az izzadt testek és a kivörösödött arcok, egyre közelebbről hallatszik fundóshi-ba és happi-ba öltözött, vagy inkább vetkőzött? nem is kicsit részeg emberek kurjongatása, érezni a dagadó erőfeszítést, ahogy próbálnak haladni a nehéz szentéllyel a vállukon, de ez nem nagyon megy, nem kis részben mert a csapat némely tagjai szándékosan húzzák-tolják visszafelé a szentélyt, fékezve a sebességet, hiszen az sem jó, ha túl gyors a haladás, azt az Isten, aki mindeközben a szentélyben csendben gubbasztva figyeli az eseményt, nem szereti, nem méltó hozzá a rohanás, neki ez a lassú, hullámzó haladás a megfelelő, ez a kettőt előre, egyet hátra mozgás, ami minden bizonnyal jobban kifejezi az isteni létet és annak minden velejáró attribútumát.

Végül egymás mellé kerül a két mikoshi, és megkezdődhet a csata, a két csapat, a két Isten és szolgái, egymásnak feszül és összecsap, persze csak játszásiból, mert különben jól megvannak ők egymással, ki-ki a saját birodalmában, amit most a mikoshi körbehurcolásával újra csak megerősítenek, hogy egyik se merjen még csak gondolni sem a másik területére való bemerészkedésre, mert akkor nem ilyen játékos lenne a harc, hanem véres és komoly, istennyilákkal és mennydörgéssel, és ezt illusztrálandó, most már nem is csak csepereg, hanem zuhog, árad, ömlik az eső.

Várakozás
Mikoshi-harc
Vajon sikerül-e letépni a bácsi fülét?
"Tavaly jobb volt..."
Elered az eső

Ha még több képet szeretnél látni a hétvégi katase-enoshimai Tenno-sai matsuriról, itt megteheted. Ha pedig általában nem érted, hogy mi ez az egész, ebben a posztban olvashatsz róla.