A Negyedik Hullám

A mai nappal kezdve újra rendkívüli állapot van Japánban, egy év leforgása alatt immáron harmadszor. Pont egy hónappal ezelőtt írtam, hogy 

"könnyen elképzelhető egy, minden eddiginél erősebb „negyedik hullám" is” 

és menetrendszerűen meg is jött, és aki ezen meg van lepődve az csak magára vethet, hiszen csak a szem erős összeszorításával lehetett nem észrevenni a trendet, ahogy a variánsok világszerte végigsöpörtek a beoltatlan lakosságon. Vagy az agy erőteljes összeszorításával azt hinni, hogy Japán ez alól kivétel lehet. 

A grafikon meredeken emelkedik, a korábbi hullámokhoz képest most az a változás, hogy nem Tokyó, hanem Ósaka az epicentrum, legalábbis egyelőre. Ennek egyértelműen az ott szinte egyeduralkodóvá vált “angol verzió” az oka, és csak idő kérdése, hogy Tokyóban mikor válik dominánsá, nem olyan sokára, attól tartok, ez a mutáció. Osakában már ott tartunk, hogy nem bírják a kórházak, hordják el a betegeket a többi prefektúrába, ahol jelenleg még van hely. 

A járvány felpörgése a mutáns változatok miatt persze másutt sem ismeretlen dolog, de Európában – Amerikában azért már látszik a fény az alagút végén, hiszen a lakosság átoltottsága napról-napra növekszik és az élen haladó országokban, mint Izrael vagy az Egyesült Királyság, a járványnak már szinte vége is van. Mindeközben Japánban eddig a lakosság 0.67%-át oltották be. Nem, nem 67%-át, hanem nulla-egész-hatvanhét százalékát. Igy Japánban az a fény ott szemben jó eséllyel csak egy szemből közeledő gyorsvonat… 

Lassan-lassan a médiában is megfogalmazódik a kérdés, hogy vajh’ miért van ez így? És hogy jól van-e ez így, amikor már nyilvánvaló, hogy csak és egyedül az oltások tudnak minket megszabadítani ettől a vissza-visszatérő borzalomtól? A kormányfő hebeg-habog és oltóanyaghiányról, ami egyre kevésbé igaz, valamint az oltóanyagok biztonságosságának mindent überelő fontosságáról, fontosabb mint az emberek élete? beszél, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ezzel csak az elmúlt fél év bűnös semmittevését takargatja. Hiszen ha Bhután meg tudta szervezni, hogy a Himaláya hegyei között secperc alatt beoltsa a lakosság 64%-át akkor az annál némileg azért fejlettebb japán egészségügynek is illene egy kicsit tempósabban cselekednie. És talán arra való a miniszterelnöki hatalom, hogy ilyen esetben fenékbe tudja billenteni a bürokratákat, akik szerint Ordung muss sein és akkor lesz engedélyezve a Moderna (ez lenne a második hivatalos oltóanyag a Pfizer után) ha majd annak eljön az ideje. 

Ehelyett jön a régi recept, szépen kérnek mindenkit, hogy ha lehet, ne menjen be dolgozni, éttermek bezárnak nyolckor és, ez újdonság, nem árulhatnak alkoholt, és bezárnak a nagy áruházak is. Kérdés, hogy ez elég lesz-e? Mindeközben nagy erőkkel folyik az Olimpia szervezése, mert azt csakazértis megrendezzük! az egyre szkeptikusabb világ pedig a fejét csóválja, hogy nem lesz ez így jó, és nehéz ezzel nem egyetérteni. A külföldi nézőket már kitiltották, és nem fogadnék nagy összegben arra, hogy nem fogják ezt hamarosan a belföldiek is követni. Nagy valószínűséggel ez lesz az első valódi TV-olimpia…

Harc az arcért

A japán és a koreai delegáció rezzenéstelen arccal ül egymással szemben, előtte elmaradt a kézfogás is, és farkasszemet néznek, hosszú-hosszú percekig. Ha ez egy film lenne, kikapcsolnám, micsoda ripacskodás! Így nem viselkednek egymással a diplomaták! de ez a 2019-es valóság, ilyen a viszonya jelenleg Ázsia két vezető demokráciájának. Japán gazdasági szankciók Korea ellen, japán áruk bojkottja és japán cégek értékeinek lefoglalása Koreában, katonai együttműködés felmondása, az események egyre gyorsuló spirálban sorjáznak. 

Nem vállalkoznék arra, hogy felmondjam a sztorit, tessék elolvasni pl. ezt a cikket, elég jól összefoglalja a történteket és arra sem, hogy igazságot tegyek ebben a katyvaszban: egyrészt bonyolult egy ügy, másfelől a fene se tudja, hogy nem vagyok-e elfogult, igyekszem nem az lenni, de hát mégiscsak Japánban lakom. Helyette csak arra szorítkozom, hogy tegyek néhány megállapítást.

Nem mindegy, hogy ki kezdte? A japánok, mert gazdasági szankciókat alkalmaznak egy történelmi vitában, Nem, inkább koreaiak mert illegálisan lefoglalták a japán cégek tulajdonát. Vagy inkább a japánok mert nem fizettek eleget jóvátétel gyanánt. A koreaiak, mert nem elégedettek meg a vigaszhölgyek kompenzációját (másodszor is) lezáró 2015-ös szerződéssel és még több pénzt akarnak. A japánok, mert nem ismerik el a háborús bűneiket, tagadják a vigasznők erőszakos toborzását. A koreaiak, mert nem fogadták el a japán miniszterelnök és a császár 1990-es bocsánatkérését. De mégis inkább a japánok, mert nem kértek bocsánatot tiszta szívből. De akkor már inkább a koreaiak, mert megszegték a 1965-ös szerződést és nem adták oda a japánok által kifizetett kártérítést azoknak, akiket megilletett. Na dehát mégiscsak a japánok foglalták el és tartották megszállva Koreát 35 évig! Na igen, de előtte a középkorban a koreaiak is megpróbáltál Japánt megszállni! És sajnos nem jön senki, aki hazazavarná a kölyköket, mert az ügyeletes csősz, az Egyesült Államok, momentán saját magával van elfoglalva. 

Az arc a legfontosabb. Amíg a Nyugaton legfőbb rossz a bűn, Keleten a szégyen, szokták sommásan mondani, de van benne valami. Vagyis egyik, ha nem a legfontosabb, olvasata annak, amit itt látunk, hogy egyik fél sem akarja "elveszteni az arcát", vagyis megszégyenülve elsomfordálni.

Ez a fő oka, hogy a helyzet eszkalálódik: a felek sikeresen összeeszkábáltak egy olyan hálót, amiből már egyikük sem tud kikecmeregni arcvesztés nélkül. A koreaiak képtelenek feladni a véget nem érő bocsánatkérési és kártérítési követeléseiket, hiszen akkor el kellene ismerniük ezek abszurditását. A furcsa számomra az, hogy noha LENNE mit követelni a japánoktól, például a japán militarizmus és gyarmatosítás korrekt oktatását az iskolákban, ezek a dologok kevés hangsúlyt kapnak, valószinűleg, mert eladhatóbb lenne a TV-ben, ha a japán császár esténként bocsánatot kérne, mint egy-két új paragrafus a japán történelemkönyvekben. Pedig. 

A japánok sem képesek kompromisszumra, hiszen már annyira beásták magukat ezekben az ügyekben, hogy csak minden meghátrálás, még a tárgyalás is, vereséggel és megszégyenüléssel érne fel. Ráadásul, mivel tehetetlenek voltak a koreai lefoglalásokkal szemben, a gazdasági szankciókkal új frontot nyitottak és ezzel egyidőben belemásztak egy hasonló csapdába azzal, hogy azt állítják, mindennek semmi köze az egész ügyhöz, nanáhogy van, de ha ezt elismerik, akkor az ugye, megint csak arcvesztés. Másrészt tényleg maszatolnak; minden eddigi bocsánatkérés, felelősség elismerése úgy lett megfogalmazva, hogy hogy maradjon abban lehetőség az összekacsintásra: oké, ezt most el kellett mondani, de mi tudjuk...

Klasszikus játékelméleti csapdahelyzet, ahol mindkét fél irracionálisan magasra emeli a tétet az eredetileg nem is olyan nagy veszteség elkerülésére. Nem teljesen véletlen, hogy ez így sikerült, a koreaiak kezdettől fogva súlyt fektettek arra, hogy olyanokat követeljenek Japántól, például a császár  bocsánatkérése, ami direkt arcvesztés lenne Japánnak, ez lenne az igazi elégtétel a lassan már jó száz évvel ezelőtti japán okkupációért. Korea láthatólag nagyon szeretné, ha tartósan megkaparinthatná a morális high ground-ot Japánnal szemben, de Japánnak ez, némileg érthetően, nem nagyon van az ínyére.

Mindennek az az eredménye, hogy az arc megőrzése fontosabb, mint a gazdasági-politikai ráció, hiszen egyfelől csak milliárdokban kifejezhető az a kár, amit a két ország a gazdasági szankciókkal és bojkottal egymásnak okoz, másfelől minden viszály Kínát és Oroszországot, és mellékszál gyanánt: Észak-Koreát! erősíti, akiknek pedig kevéssé áll érdekükben a két ország prosperitása.

Itt, kérem szépen, megint csak a politikusok vadítják az embereket. Japánban, legalább is a városokban, az emberek többsége nem nagyon törődik az egésszel, ha már valami, akkor az észak-koreai rakétázás jobban aggasztja őket, a koreai fiúbandák és szappanoperák népszerűsége töretlen, és épp a minap győződhettem meg arról, hogy a koreai sportolók pont ugyanakkora tapsot kapnak, mint a többi országból jövők. Amennyire a TV-ben látom, ez azért Koreában nincs teljesen így, lelkesen folyik a japán áruk bojkottja: a japán sört kiöntik, a japán autókat nem szolgálják ki, és a hivatalnokok japán tollakat és radírgumikat gyűjtenek össze és zárolnak. Hiába, a koreaiak hevesebb vérmérsékletű nép és a japánokkal szemben való acsarkodást nem nehéz felpiszkálni. A japánok az ilyenre csak hűvös lenézéssel reagálnak, ezt sem mondanám sokkal szimpatikusabbnak. Nyilván van sok idős koreai, akiknek a háború alatti történések még ma is valós fájdalmat okoznak, de állítom: a politikai habverés nélkül ez az ügy nem jutott volna el idáig. Ám a politikusok az utóbbi években világszerte újra ráébredni látszanak arra, hogy a gyűlölet erősebb mozgósító erő mindenfajta pozitív üzenetnél, így mindkét oldalon egyre gátlástalanabbul aknázzák ki az ebben rejlő lehetőségeket. És hát van-e fontosabb dolog a világon, mint a következő választást megnyerni? Na ugye, hogy nincs.

Háború azért nem lesz. Mi lesz ebből? Nehéz megjósolni, az én tippem az, hogy a helyzet egy darabig még romlani fog, de azért háborúra talán nem kell számitani, annyira egyik fél sem hülye. De az is látszik, hogy ez a politikai garnitúra, Abe az egyik oldalon, Moon a másikon, nem fog tudni már kibékülni. Így várni kell pár évet, míg új arcok jönnek, aki nem cipelve ezeket a terheket, talán képesek lehetnek arcvesztés nélkül de-eszkalálni a helyzetet. Addig is, Putyin és Xi urak egymás hátát lapolgatva, hahotáznak tovább, és kissé távolabb Kim Jong Il is szelíden mosolyog. Jó hír ez minden autokratának: lám, ilyen a demokráciák, nem bírnak magukkal, örökké csak veszekednek... 

Bajúsz Kapitány

Ami Magyarországnak a menekültügy, vagy ha valakinek úgy tetszik: migráns válság, az a japánoknak az alkotmány értelmezése. Bár nem állítanám, hogy ezen családok vesznek össze, mint ahogy odahaza hirlik, de a japánokhoz saját magukhoz képest legalábbis heves vérmérséklettel vitáznak, a parlamentben pedig még túl is tesznek rajtunk!

Caravaggio sem festhette volna meg szebben...

Ha valaki nem ismerné a dolog hátterét: az amerikaiak által a háború után Japánra oktrojált alkotmány megtiltja a hadsereg fenntartását és csak az úgynevezett védelmi erőket, japánul jieitai, engedi meg és ezeknek bevetését rendkívül szigorú szabályrendszerhez köti. A jelenlegi miniszterelnök, Abe Shintaro, először megpróbálta megváltoztatni az alkotmányt, de mivel ez itt nem megy csak úgy pikk-pakk, mint odahaza, bármekkora többséggel is bir valaki, megelégedett azzal, hogy a jelenlegi alkotmány keretein belül, némi ügyes jogi csűrés-csavarással, adjon nagyobb szabadságot a fegyveres erők külföldi bevetésére. Részletekbe nem mennék bele, akit érdekel itt utánanézhet (vigyázat, angol!), a lényege, hogy ezek a törvény lehetővé teszik, hogy bizonyos, jól meghatározott esetekben a hadsereg az ország határain kivül is, preventiv módon bevethetők legyenek.

A felmérések szerint a szavazók többsége nem támogatja ennek ellenére a kormánypártok, ki azért, mert nem ért vele egyet, mások pedig, mert úgy gondolják, ilyen esetben magát az alkotmányt kellene módositani, de a kormánypártok – többségüket felhasználva - keresztülnyomták változtatásokat, igy aztán most van tüntetés, obstrukció, miegyéb, ahogy azt kell. Dúl persze a kulturkampf az interneten is, rendesen. Ennek keretében a hatalmon levő Liberális Demokrata Párt (LDP) a weboldalán közzétett egy kis kawai videót amiben a hangsúlyozottan fiatalkorú Akari-chan a metrón ülve kérdezgeti az igen a tájékozottnak tűnő Bajúsz Kapitányt, Hige-no-Taichó, hogy minderre miért is van szükség és persze Bajusz Kapitány mindenre pontosan megfelel. Kicsit nyálas, alákérdezős, de hát mindenki úgy tolja kontentet, ahogy tudja.

A dolog ott kezd izgalmas lenni, hogy az ellenzék sem volt rest, fogták a videót, és Akari-chan hangját behelyettesítették egy felvágott nyelvű, érettebb leányzóval, aki pontról pontra megválaszolja Bajusz Kapitány kissé izzadságszagú érveit, kezdve onnan, hogy ugyan mi a francért kezd el beszélni hozzá a metrón, senki nem kérte! Az inyenceknek, értsd: japánul jól tudóknak, ajánlom mindkét verzió alapos, többszöri végighallgatását, a második Akiri-chan-on kifejezetten jókat lehet röhögni, ahogy szivatja az öreget. Ami a nézettséget illeti, sokatmondó, hogy az ellen-verziónak több, mint kétszer akkora a nézettsége és nagyságrenddel több "like"-ja van, mint az eredetinek....

Na jó és akkor én mit gondolok mindenről? Hát elnézést, de ez olyan öregecskedő, egyfelől-másfelől válasz lesz: egyrészt úgy gondolom, hogy 70 évvel a háború után Japánt is megilletik azok a jogositványok, amelyek egy egy normális országnak általában járnak: fenntartani egy hadsereget ami krízishelyzetben megvédheti, ha úgy gondolják, részt venni egy nemzetközi békefenntartó küldetésben és adott esetben közösen is fellépni szövetségeseivel. Ezenfelül magam is úgy vélem, hogy Kina egy terjeszkedő, agressziv hatalom, ami ellen nem árt valamelyest készen állni, különös tekintettel, ha szemet vetettek olyan területekre, gondolok itt a Senkaku szigetekre, ami az ország fennhatósága alá tartozik. Nem beszélve Észak-Koreáról, erről a gyilkos kis rezsimről, ami éppen atombombát barkácsol a sufniban, hogy fenn tudja tartani egy klikk hatalmát, aminek bűnei legalábbis a sztálini Szovjetunióhoz mérhetőek. Nem egy nyugodt sarka ez a világnak, nehogy azt higgye valaki....

Másfelől az egész tényleg büdös egy kicsit… Japán még korántsem dolgozta még fel a második világháborúban elkövetett atrocitásokat, amik, azért hozzátenném, nem mérhetők a náci Németországéhoz, nem nézett szembe a múlttal, nem ismeri el a hibáit, és az alkotmányos farigcsálás mögött bizony érződik egy "megmutatjuk-ezeknek-a-büdös-kinaiaknak" jellegű, avas, revansista mellékiz is. Nem beszélve arról, hogy a Senkaku-szigetek körüli vitát egyértelműen az agyatlan jobber provokáció, az addig magánkázben levő szigetek állami felvásárlása, robbantotta ki. És arra végképp nincs magyarázat, hogy ezeket a változtatásokat miért kell sumák módon, a szavazók megkerülésével, erőből átnyomni, miért nem vállalja fel a miniszterelnök erről a nyiltsisakos vitát...?

De jó dolog is beledumálni mások országába...!

Egy faliújság apropóján

Rendes utamon az iroda felé, gyalog járok, utáljatok! nap mint nap elmegyek egy iskola mellett, ami előtt, ahogy az egy rendes iskolákhoz Japánban illik, faliújság van.

Legutóbb ez volt rajta:

Nicsak, bizony, ez ő, a Fiatal Vezető, a Világ Legszexisebb Férfiúja*, Észak-Korea koronázatlan királya, Kim Jong-Un. Azt még a Japán felületesen ismerők is tudják, hogy Japán és Észak-Korea között annyira azért nem nagy a szerelem, hát akkor ez most mi?

A dolgok megértéséhez vissza kell menni a huszadik század elejére, amikor Japán annektálta Koreát, ekkor indult meg, részben erőszakkal, részben önkéntesen, jobb körülményeket keresve, a koreai emigránsok áradata Japánban, akik a 40-es években már közel kétmillióan voltak a szigetországban. Japán vereségével a koreaiak nagyobb része hazatért, de még ma is mintegy 600 000-re tehető azok száma, akik Japánban élnek. Korea megosztottsága az itt élő koreaikra is kiterjed; ha koreai vagy Japánban, akkor választanod kell az északiak támogatását élvező Chongryon, vagy a déliekkel szövetséges Mindan között**. A Chongryon több, mint 200 iskolát tart fenn Japánban, ezekben a Juche filozófiáján alapuló tantervet használnak és a Kim család dicsőségét hirdetik, az akasakai iskola is ezek egyike lehet. Nem az oktatás az egyetlen profilja a Chongryon-nak: nyílt titok, hogy ez Észak-Korea kihelyezett kém- és propaganda-központja, és gyanítható, hogy a 80-90-es évek emberrablásaihoz is közük lehetett, nem utolsósorban pedig rajtuk keresztül áramlik Koreába a diktatúra fenntartásához szükséges pénzek és termékek jelentős része. Északi disszidensek szerint például a rakétakisérletekhez szükséges alkatrészek 90%-a a Chongryon kezelésében levő hajón jutott Japánból Észak-Koreába.

A pénz legnagyobb része egészen a közelmúltig nem másból, mint a japánok közhelyesen primitív szabadidős passziójából, a filmekből is jólismert pachinkóból folyt be. A pachinkó szalonok tulajdonosainak ugyanis 3/4-e, de egyes források szerint 90%-a, északi kötődésű koreai. A szalonokból a Chongryon közreműködésével 80-as évektől kezdve egyre fokozódó mennyiségben utaltak pénzeket Észak-Koreába, a becslések néhány tízmilliótól az évi egymilliárd US dollárig terjedtek, és ennek a pénznek a nagy része jó eséllyel a borzalmas diktatúra fenntartására lett elköltve. Azóta ezt a vonalat állítólag jórészt felszámolták, de nincs kétségem, hogy a Chongryonban ma is megy az agyalás arról, hogy vajon hogyan lehetne megsegíteni a világ dolgozóinak felszabadításáért rendületlenül küzdő pyongyangi élcsapatot.

Értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy ezt Japán vajon miért hagyta? Egyfelől, mert működött az észak-koreai taktika, miszerint minden, a Chongryon ellen irányuló vizsgálatot a japán rasszizmus és kolonializmus megnyilvánulásaként ítéltek el, ebben még a déliekben is szövetségesekre találtak, hiszen a komenistáktól való félelmet még ma is felülmúlja a Japánnal szembeni gyűlölet. Másfelől, mert, bizony, működik a nukleáris zsarolás, és Japán az elmeháborodottaknak kijáró tiszteletteljes óvatossággal kezeli veszélyes szomszédját. De lassacskán a Japán politikusok is felismerték, hogy a fej homokba dugása nem vezet sehová, és az elmúlt tíz évben a Chongryon gyanús ügyei egyre inkább a felszínre kerülnek és ezzel egyidejűleg fokozatosan felszámolták a pachinkó-kapcsolatot is. A magam részéről gyanítom, hogy ez lehet a közelmúltbeli, a szerencsjátékokat, megszorításokkal de, engedélyező törvényjavaslat mögött is; nem biztos ugyanis, hogy a pachinkó szalonok népszerűsége töretlen lenne, ha például Odaibán legálisan működhetne kaszinó***.

Egyszóval bonyolult ez a világ, és határtalan az ember képessége arra, hogy tönkretegye maga és mások életét.

------------------------------

* Jó-jó, tudom, ez egy viccportál, az eredeti, amerikai Hírcsárda. De a kínai sajtó simán bevette...
** Eredetileg a Chongryonnak volt több tagja, mivel a 40-es évek végén Észak-Koreában mind a lakosság száma, mind pedig az életszinvonal magasabb volt, de az utóbbi időkben már visszaesőben van a támogatottsága a koreaiak körében.
*** Mekkora hülyeség ugyanis már egy büdös és zajos helységben ülve apró fémgolyókat bámulni, ha ehelyett a félkarú rablók varázslatos világában elmerülve lehetne tartalmasan szórakozni...?

A Nagy Gaien Higashi Dóri Fogócska

Ragyogó őszi nap van, kimentem hát körülnézni a városba valami posztolnivaló után. Nem kellett messzire mennem, az orosz követség környékén állt a bál, pedig nem is ma van az Északi Területek Napja*, ment a macska-egér harc a rendőrség és a jobberek, az un. Uyoku, között. Az ideológiai megalapozottságról már korábban írtam, maga a játéktér így néz ki:

A Gaien Higashi Dóri és a Shuto Kosoku Dóro kereszteződése,
egyenesen tovább, ca. 500 m-re, a jobb oldalon van az orosz nagykövetség

A főbb szereplők:

Az Őrszem

A Lezáró

A Jobberautó, tipikusan fekete

A játék célja: bejutni a Gaien Higashi útra és az orosz nagykövetség előtt óbégatni. A rendőrök objektívája ezt megakadályozni. A pontozás a következő: ha a jobberek bejutnak, amiről azért nem nagyon hallottam, akkor ipponnal nyer az Uyoku, hiszen akkor az oroszok valószinűleg diplomáciai diplomáciai jegyzékben tiltakoznak. Ha nem jutnak be, döntetlen, a rendőrök nem tudnak nyerni.

A játék menete: az Őrszem bejelez, hogy jön a Jobberautó. Ezt nem túl nehéz észrevenni, hiszen a fekete autók fülrepesztő hangon üvöltenek hazafias dalokat a hangszóróikból. Sípszó harsan, a forgalomirányítók lezárják a kanyarodó sávokat, a Lezáró rohan, tolja a mobilrácsot. A fekete autó odér, lassít, kicsit megáll, gondolom megkérdezi miért nem lehet bekanyarodni, felvilágosítják, hogy izé... momentán nem alkalmas, javítják az útpadkát, ha lehetnekérnémszépen, fáradjon tovább! majd kiabál valami csúnyát a mikrofonba az oroszokról és eltolja a bringát, ismét sípszó, útzárlat felold, a szúró fájdalom a fülben kissé gyengül. Valahogy így:

Aztán az első kereszeteződésnél kanyarodnak vissza a jobberek, és kezdődik az egész előről, a másik irányból. A játékot nagyjából 2X20 jobber és ugyanannyi rendőr játssza, t.i. az utca túlsó végén szintén megy a fogócska, szerintem ez úgy napi 1-2 millióba biztosan benne van az adófizetőknek, és a készültség 7X24 órás. De szerintem mindezzel együtt megéri, hiszen mindenki jól jár; az Uyoku ideológiai szilárdsága és harckészsége edződik, a rendőrségnél biztosítva van a teljes foglalkoztatottság, az arra járók pedig remekül szórakoznak.

-----------------------------

* Northern Territories Day (北方領土の日), 1981 óta minden február 7-én emlékeznek meg a szigetek elszakításárol, ez olyan japán Trianon-nap, ilyenkor zeng a város a fekete autóktól.

A Nemzeti Szabvány tragédiája

Most, hogy a jobboldal itt is megszerezte a kétharmadot, vagy legalábbis az annak megfelelő teljes alsó- és felsőházi kontrollt, érdekes lesz figyelni, hogy mit is kezd vele*? Írtam már a Három Nyílról, és hogy ebből a harmadik, vagyis a strukturális reformok és a dereguláció, az igazán fontos. Ennek persze sok ága-boga van és korántsem állítanám, hogy amiről most írni fogok, az ezt teljesen lefedi, de szerintem ez annak megkerülhetetlen része kellene legyen. Van ugyanis egy rendszeresen visszatérő, ciklikusan megfigyelhető jelenség a japán gazdaságban, ezt én a "Nemzeti Szabvány tragédiájának" nevezem, és általában az alábbi dramaturgia szerint zajlik:

Első felvonás: Az Őskáosz
Megjelenik egy új technológia vagy terméktípus, mint például a PC vagy a mobiltelefon, de kisebb léptékben is van erre példa, pl. a mi szükebb világunkban, az építőipari szoftvereknél. A piac még az ilyenkor szokásos boldog összevisszaságban leledzik, de azért kezd kibontakozni valami irány, mint például a 80-as években az MS-DOS vagy a 90-esben a GMS. A japán gyártók gyanakodva figyelik ezt a káoszt és fennen hangoztatják, hogy mennyivel jobb termékeket tudnának csinálni a japán vásárlók részére, ha lenne egy jó kis Nemzeti Szabvány, mert ugye, amint azt mindenki tudja, Japánban Minden Teljesen Másképpen Van. Ezután vagy megkérik az illetékes minisztériumot, vagy maguk állnak össze, leginkább a kettő együtt**. Így vagy úgy, de megkezdődik a munka, izgatott és kipirult arcokat látni körös-körül, az állam pedig engedelmesen tolja a pénzt.

Második felvonás: A Virágkor
Megszületik a Nemzeti Szabvány, boldogság, halleluja, hawaii. Eleinte minden jel arra mutat, hogy megérte: a japán gyártók, részben a korán kialakított szabványnak köszönhetően, sok esetben innovatív, előremutató dolgokkal jönnek ki, ilyen volt például az iMode a 2000-es évek elején, ami egyfajta proto-okostelefon létrejöttéhez vezetett és ekkor a világban hasonló nem nagyon volt. De a lépéselőnyt nem használták ki, és nem, vagy csak nagyon erőtlenül, próbálkoztak azzal, hogy a Nemzeti Szabványt világszabvánnyá tegyék. Ez túl komplikált ügynek tűnt, egyébként is, ahhoz a gaijinokkal angolul kellene egyezkedni, az meg milyen macerás egy dolog már! Mindeközben a biznisz Japánban a helyi szabványnak köszönhetően virágzik, külhoni versenytársak esélytelenek, ihaj-csuhaj, sose halunk meg!

Harmadik felvonás: Az Összeomlás
Úgy kezdődik, hogy míg a japán vállalatok a hazai piac langymeleg pocsolyájában dagonyáznak vígan, addig a világ nagyobbik felén öldöklő verseny dühöng. Ez nem feltétlenül kellemes dolog a résztvevőknek, de ennek, és az ezzel együttjáró, csúcsra pörgetett innovációnak, az eredményeképp a Világ szép lassan elgaloppozik a Nemzeti Szabvány mellett, megszületik a Windows 95, az iOS, a Facebook, és még sok minden más is. Egy darabig a Nemzeti Szabvány kiválóan ellátja másod-, vagy talán elsődleges? feladatát, a betolakodó barbárok távol tartását, kinek van arra ideje, hogy a japánokkal bíbelődjön? de amikor már nem marad más feltöretlen szűzföld, végül nekiveselkednek Zipangu feltörésének is. És ez előbb-utóbb sikerülni is szokott... Mindeközben a korábban daliás japán vállalatok döbbenten figyelik, hogy a korábbi piacvezető cégek második, harmadik, végül sokadik helyre szorulnak, eladásaik összeomlanak és végül nem ritkán kivonulnak a piacról. Ki emlékszik már az NEC-re, mint vezető PC gyártóra? Fujitsu telefonra, Toshiba laptopra?

A fenti dráma már sokszor előadásra került, különböző iparágokban és különböző szereposztásokban, így az ember azt hihetné, hogy tanulnak belőle. De nem, még napjainkban is nagy erőkkel folyik a helyi sztandardok gyártása, persze lehet, hogy nekem nem is kellene ezen annyira szomorkodni?

Mi ebből a tanulság? Szerintem az, hogy veszélyes vágyálom a világtól elvonulva saját, "nemzeti" szabványokat kifundálni, és különösképpen igaz ez az IT iparra. Egy darabig hasznosnak tűnhetnek, ám a védett piac résztvevői elkerülhetetlenül lemaradnak a versenyben és az igazság pillanata óhatatlanul eljön, és kíméletlenül szembesíti az elpuhult cégeket a valósággal. Ha pedig természetes módon alakul ki egy ilyen standard, és ezzel együtt egy monopolhelyzet, akkor nem szabad kényelmesen hátradőlve várni, amíg végül a külhoniak ránk törik az ajtót, hanem ki kell vinni a terméket, vagy szabványt, a világba, és meg kell próbálni vele meghódítani.

Mert olyan, hogy "szigetország", nem létezik többé, ez csak egy földrajzi illúzió.

------------------------------------------

* Arra több tuti tippem is van, hogy mit NEM: nem fogja például elvenni a nyugdíj-megtakarításokat, nem csinál új alkotmányt népszavazás nélkül, nem államosítja a trafikokat... Persze ez lehet, hogy azért van, mert az Abe-kormány tényleg jobboldali, és hisz azokban a hagyományos jobboldali értékekben, mint a magántulajdon szentsége, a jogállam mindenek feletti tiszteletben tartása, és az állami beavatkozás minimalizálása.... na jó, abbahagyom.
** Olyan is van, hogy a szabvány nem megegyezéssel, hanem a hazai verseny során természetes módon kialakult monopóliummal jött létre. Ilyen volt például a Mixi nevű szociális network, ami, kicsit az iWiW-hez hasonlóan, egészen sokáig legyőzhetetlennek tűnt az országban, egészen amíg a Facebook fel nem őrölte az utóbbi egy-két évben.

Tessék mondani, ez már a fellendülés?

Ami jó a Toyotának az jó Japánnak, interpretálhatnánk a General Motors-ra kieszelt mondást Japán legnagyobb autógyárára. Márpedig a Toyotának most jó, az üzemi eredménye, operating income, megtriplázódott az elmúlt évben (9.7 milliárd dollár). A párhuzam, úgy tűnik, működik, hiszen a fejlett országok között az első negyedévben Japán érte el a legnagyobb növekedést (3.5% évesítve) és mindezt megkoronázandandó, a japán tőzsde szárnyal, a NIKKEI index nemrég öt és fél éve éve nem látott magasságban, 14.000 pont felett zárt. Ezek után kevéssé meglepő, hogy Shinzo Abe miniszterelnök népszerűségi mutatója az egekben van és az óvatos optimizmus kis zöld hajtásai dugták ki a fejüket az immáron már jó húsz éve aszályos ugarnak tekintett japán gazdaságban*. Mindeközben persze a gazdasági újságírók mutatóujjai már minden bizonnyal görcsöt kapnak a közhelypuska ravaszának szorongatásától, jön is rendesen a csőből a hasonlat, Csipkerózsikától Godzilláig.

A címben feltett kérdésre válaszolva, igen, ez bizony letagadhatatlanul fellendülés, a nagy kérdés az, hogy ez most csak egy múló felvillanás-e vagy pedig igaz lenne Abe februári amerikai látogatása során tett elhíresült kijelentése, miszerint “Japan is back”, és hogy a nyugati világban manapság meglehetősen arrogánsan nyomuló, rosszul öltözött kínai bizniszmeneket hamarosan felváltják-e a disztingvált, ám éppoly arrogáns japánok?

Hát az azért még odébb van. Nem mintha az új kormány nem tapogatódzna jó irányba, legalábbis gazdaságilag*; Abe “három nyíl” gazdasági programja, amit többnyire Abenomics néven emlegetnek, megpróbálja felrázni a begubózott, merev struktúrájú, egyre versenyképtelenebb japán gazdaságot. Annélkül, hogy részletekbe mennék, ezt meghagynám az ehhez nálam sokkal jobban értőknek, a három nyíl az alábbiakat jelenti: a defláció letörése agresszív pénznyomtatással, nagystílű állami beruházási program és a legfontosabb: strukturális reformok a magánberuházások elősegítésére.

A fentiekből eddig igazából csak az első, az un. monetary easing lett bevezetve. Haruhiko Kuroda, a japán jegybank nemrégiban kinevezett vezetője olyan élénkítési programot vezetett be, amihez képest az eddigi próbálkozások kiscsoportos játszadozásnak tekinthetőek; Kuroda úr abbéli szándékáról biztosította a világot, hogy Japán 2014 végéig meg kívánja duplázni a “monetáris bázist”, vagyis magyara fordítva hamarosan kétszer annyi pénz lesz a forgalomban, mint eddig. De hát ez nem gerjeszt inflációt? horkanhat erre fel rémülten a magamfajta, formális gazdasági képzéssel nem rendelkező gazdasági kvázi-kibic. Dehogynem, de éppen ez a cél, megtörni a deflációs spirált, ami lassan már jó húsz éve, a buborékgazdaság kipukkanása óta mérgezi a japán gazdaságot és arra ösztökéli a magánembereket és vállalatokat egyaránt, hogy amennyire lehet, halasszák el vásárlásaikat és beruházásaikat, hiszen ha várnak, minden előbb-utóbb olcsóbb lesz. A pénzbőség egy másik következménye, hogy a yen fél év leforgása alatt nagyjából 30%-ot zuhant az euróhoz, dollárhoz képest, ami nem túl jó hír a magunkfajta importőröknek, de annál jobbat tesz a japán exportnak, ami pédául áprilisban jelentősen megugrott.

A yen árfolyama az USA dollár hoz képest az elmúlt 1 évben (Source: www.xe.com)

Van aki, például Soros György, szerint az ilyen szintű monetáris beavatkozás életveszélyes, mert ha egyszer igazándiból beindul a várva várt infláció, nincs rá garancia, hogy meg lehet állítani a kormány által remélt 2%-os szinten és elszabadulhat, maga alá temetve az egész gazdaságot. Mások úgy vélik, hogy az Abenomics olyan szenzációs recept, amit máshol is, például Európában, alkalmazható lenne és újabb bizonyítékképp lobogtatják a “megszorítások merkeli politikája” elleni lankadatlan küzdelmükben. A Tokyo Reloaded azokkal ért egyet, akik szerint ezt most még nem lehessen tudni. A pénzkibocsájtásnak és a yen ennek következtében kialakult gyengülésének rövid távú sikere tagadhatatlan, de ennek, akár egy kimerült embernek adott adrenalin-injekciónak, a hatása rövidtávú, és ha nem követik gyorsan mélyreható strukturális reformok, az a bizonyos harmadik nyíl, akkor előbb-utóbb kifullad a lendülete, a riválisok majd jól hozzágyengítik a valutájukat a yenhez, és akkor ripsz-ropsz, oda a versenyelőny.

Szerintem az igazi nagy trúváj az lenne, ha sikerülne kicsalogatni a japán társadalmat a csigaházából és megtörni a “nyugdíjba menő ország” szindrómáját. Ehhez azonban sok mindenen kellene egyszerre változtatni: például lenyomni a változásokat minden alkalommal elgáncsoló állami bürokráciát, megértetni az emberekkel, hogy Japán befelé fordulva nem tud prosperálni, és a legfontosabb, OK, tudom, ez egy kicsit úgy hangozik, mint egy politikusi kampányszöveg, de mégis, elhitetni a fiatalokkal, hogy a jövő igenis tud szebb lenni és felesleges már most a nyugdíjas éveikre kuporgatni, ehelyett szabad jól élni, fogyasztani, tanulni, lehetőleg külföldön is! a tehetségeseknek pedig vállalkozni. Persze ehhez, hogy ismét kedvenc vesszőparipámra üljek fel, először meg kellene őket tanítani angolul, mert enélkül mindez aligha fog menni.

Nem triviális lista, ilyen mértékű szemléleti változások egy társadalomban tipikusan csak egy-egy nagyobb megrázkódtatás, háború vagy valami ehhez hasonló volumenű katasztrófa, alkalmával szokott bekövetkezni. De hátha Japánnak ezegyszer sikerül enélkül is?

-------------------------

* Mi magunk is az tapasztaljuk, hogy újabban sorra hívnak minket olyan proszpektek, akikről már régesrég lemondtunk, mint reménytelenül sóher esetekről.

** Amennyire szimpatikus Abe igyekezete a japán gazdaság felrázására, annyire ostobának, és ami még fontosabb: japán szempontból kontraproduktívnak, tartom a nacionalista felhangokat, Yasukuni-látogatás és tsai, amivel éppen a kínai terjeszkedést kordában tartani segítő potenciális szövetségeseiket riasztják el az együttműködéstől, nem beszélve magáról Kínáról, akivel jobb kereskedni, mint veszekedni.

Szavazz rám!

Újra nyakunkon vannak a választások, konkrétan holnap, 16-án, a zűrzavar és kiábrándultság teljes, napról-napra alakulnak, egyesülnek, megszün..., na azt azért nem, pártok, már meg sem kisérlem követni és ezzel a japánok is hasonlóképp vannak. Biztos pont csak egy van: húzzon el a kormány! igen, az, amelyik alig három éve fűt-fát igérve földindulásszerű győzelmet aratott. Mert hát azóta kiderült, hogy osztogatni és közben adótnememelni nem is olyan egyszerű, sőt, még csak úgy szimplán menedzselni a dolgokat sem mindig az, pláne, ha beüt egy földrengés, tsunami és fukushima. A három év alatt vajmi kevés eredményt felmutató és belső vitáktól is sújtott Japán Demokrata Pártnak (DPJ) egyértelmű buktára áll a választás, a kérdés legfeljebb az, hogy mekkora erejük marad ellenzékben.

Jön a jelölt, (nem dublőr!)...

Rendben, tehát akkor a DPJ kuka, de mi legyen helyette? Ehhez nézzük meg, mik is a választási témák: először is, Fukushima után érthető módon, az atomenergia. Ezen a pályán mindenki versenyt tülekedik, hogy ki tudja gyorsabban beigérni a teljes atomtalanítást, 10 év múlva, öt év múlva, azonnal, nyilván, hogy energiaár emelés nélkül. Ha valamelyik párt esetleg megpróbál józanabbul gondolkodni és nem száll be az igérgetésbe, kíméletlenül kigolyózzák.

Aztán persze ott a gazdaság, abban mindenki megegyezik, hogy jó lenne már 20 év után kikászálódni a stagnálásból és nem csak bénultan nézni, ahogy Kína gazdasága eldübörög Japán mellett. Ám hogy ehhez mit is kellene tenni, már elég nagy a tanácstalanság, a jelenleg divatos ötlet az, hogy "fel kellene pörgetni az inflációt". Nem vagyok egy makrogazdasági szakember, de valahogy az az érzésem, ez így önnmagában nem lesz elég...

Végül pedig ott a "kínai kérdés", vagyis, hogy miként reagáljon az ország a Senkaku-szigetek körüli balhéra, a folyamatos és lassan intenzifikálódó kínai provokációkra. Itt egyértelműen a keménykedés a menő, ebben a Japán Restauration Party vezetője, Tokyó nemrég lemondott polgármestere Ishihara jeleskedik a leginkább, úgy véli, Japánnak késznek kell lennie "kardot rántani" Kína ellen, és legjobb lenne, ha Japán nukleáris fegyverekkel fegyverezné fel magát, de Abe, a várhatóan győztes LDP miniszterelnökjelöltje, sem marad le sokkal tőle, ő is úgy véli, hogy Japánnak a sarkára kellene végre állnia Kínával szemben és eltörölné az alkotmányban rögzített korlátokat a katonai költségvetésre és a védekező alapállású hadseregre vonatkozólag.

...és már mondja is.

Tehát minden valószinűség szerint jön vissza a jóöreg Jimintó, angolul LDP, vagyis Liberal-Democrativ Party, és várhatóan lesz megint kormányfői Yasukuni jinja látogatás, hivatalos véleménnyé emelkedik, hogy Nankingi mészárlás nem is (nagyon) volt, és hogy a comfort womenek pedig csak egyszerűen hazudozó kurvák. Mindez nyilván nagy örömet és szimpátiát fog kelteni Japán iránt a környező országokban, beleértve azokat is, akikben pedig akár Japán szövetségeseket is találhatna, Kína pedig minden bizonnyal megijed és feladja igényeit a Senkaku szigetekre. Very clever, indeed.

A mai újságban az egyik kisszínes az volt, hogy egy 94 éves bácsi úgy döntött, indul a választásokon. Kampány büdzsé gyanánt beáldozta a temetésre félretett pénzét, mert úgy gondolja, hogy nem jó irányba megy az ország. Háborús veterán, hét évet töltött a kínai háborúban és sok bajtársát látta meghalni, és úgy gondolja, hogy a mai politikusok túl könnyedén dobálódznak a szavakkal amikor fegyverkezést  és az alkotmány megváltoztatását sürgetik.

Néha jó lenne odafigyelni arra, amit az öregek mondanak.

-------------------------------------

És akkor a mai zene persze mi is lenne más: URH

A Vörös Sárkány odacsap

Ahogyan ez még otthon is olvasható volt, a minap keletkezett egy kis feszkó a Sárga-tengeren. A Kína által követelt, ám de facto Japán által már 1895 óta birtokolt (és fontos hangsúlyozni: előtte lakatlan) Senkaku szigetek felségvizein szeptember elején egy kínai halászhajó 40 percen belül két japán őrhajóval is ütközött. Ez alapján, már csak a valószinűségek szerint is, én hajlamos vagyok elhinni a japán állítást, miszerint az ütközések szándékosak voltak a kínai hajó részéről. Így talán nem meglepő, hogy a japánok letartóztatták a hajó kapitányát és az ügyet lekezdték kivizsgálni. A kínaiak vadul tiltakoztak az eljárás ellen, magas rangú pártvezető figyelmeztette Japánt, hogy "bölcs döntést hozzon" az ügyben. A biztonság kedvéért, és az esettől természetesen teljesen függetlenül, mondvacsinált vádakkal* letartóztattak négy japán állampolgárt Kínában. A japánok erre, okos enged alapon, néhány nap után elengedték a hajóskapitányt, remélve, hogy ezzel lezárható az ügy.

Tévedtek, és az igazi meglepi ezután jött: Kína csak három japánt engedett el, egyet továbbra is fogva tartnak, szegény, rosszkor volt rossz helyen, és mindezeken felül bocsánatkérést és pénzbeli kárpótlást követelnek Japántól. Ezzel egyidőben beindították a "népharag" gépezetet és azóta a kínai nép engedelmesen hergeli is magát a japánok ellen, egyelőre még csak az interneten. A legkeményebb mégis a gazdasági szankció volt: noha Kína ezt hivatalosan tagadja, gyakorlatilag felfüggesztették a japán ipar számára kritikusan fontos ritkaföldfémek exportját és ezzel, különös tekintettel, hogy e nyersanyagok felett Kína lényegében monopóliummal rendelkezik, nagyon nehéz helyzetbe hozták Japánt. Az embargót a hírek szerint azóta ugyan már feloldották, de a jelenlegi helyzet továbbra is meglehetősen megalázó Japán számára: míg ők a megegyezés reményében minden kártyát leraktak az asztalra, a kínaiak, ezeket besöpörve, megtartottak ezt-azt. Az irónikus az egészben az, hogy Kína most éppen úgy viselkedik, mint Japán ezt a 30-as években tette, vagy ahogy minden erőszakos nagyhatalom szokta ezt tenni, amikor is mondvacsinált ürügyeket kreálnak a gyengébb országok megfélemlítésére vagy akár megtámadására. Most ők az erősebbek...

A kérdés, hogy Japán hogyan viseli el az egója ilyetén megtaposását; meghunyászkodik-e vagy pedig éppenhogy befeszül? Bár a politikusok fogadkoznak, hogy nem addig a'! hangulat Tokyóban inkább szomorkás-belenyugvós, mintsem harcias, ezért is, de főleg mivel középtávon nem sok játéktér maradt, én az előbbit valószinűsítem. Jó, kárpótlás meg bocsánatkérés explicite feltehetőleg nem lesz, ezt Kína szerintem inkább azért követeli, hogy legyen miből majd engednie, de sok minden más igen, főleg olyan dolgok, amiről nem is hallunk, vagy ha igen, nem vesszük majd észre, hogy kapcsolatban vannak ezzel az üggyel: kereskedelmi- és vízum-kedvezmények, magasabb nyersanyagárak, meg a Senkaku-szigetek ásványkincseinek "közös kiaknázása". A nagy kérdés továbbra is az, amit korábban feszegettem: hosszabb távon is enged-e Japán a kínai vonzásnak, vagy megmarad az USA szövetségeseként? A minapi ügy ébresztőként is szolgálhatna Japán számára, hogy érdemesebb lenne kicsit messzebbre is nézni és stratégiailag elgondolkodni arról, hogy vajon mi is a fontosabb: a rövid távú gazdasági, vagy a hosszabb távú politikai érdekek? Feltéve, persze, ha Japán érdekének tekinti a demokráciát és a, ha nem is a teljes, de mindenképpen nagyobb, nemzeti függetlenséget. Figyelembe véve az japán külpolitika konszenzusos-maszatolós jellegét, és a gazdasági szereplők apolitikus, profitoreintált pragmatizmusát, nekem továbbra is az az érzésem, hogy marad a sodródás, ekkor pedig óhatatlanul a gravitáció dönt.

Persze az egész dolog mögött nem az a pár négyzetkilométer szikla áll, hanem kőkemény gazdasági és politikai érdekek: halászati jogok, föld alatti gázkészletek. De ha alaposabban szemrevételezzük a dolgot, nem kell bonyolult konteókat kreálni ahhoz, hogy észrevegyük, Kína ezzel nemcsak Japánnak, de a többi környező országnak is üzent: itt most ŐK a legerősebb kutya. Mert vannak itt még Spratly-szigetek, Taiwan ügye, a zavaros indiai határvidék, na meg hát "the rest of the world". Mégiscsak a Nagymamámnak lett volna igaza? gyerekkoromban, a hetvenes években, gyakran mondogatta: majd meglátod kisunokám, jön a sárga veszedelem! Uggyanmá', Nagymama, kőszegények azok, enniük sincs mit! Na, majd meglátod. Hát, ha így megy tovább, még az is lehet, hogy meglátom.

----------------------------------------

* az volt a vád, hogy "katonai objektumokat fényképeztek". Nos, alapvetően egy nagy mezőről volt szó...

(fotó: Wikipedia.org)

A japán szélsőjobb mitológiája

Először Jankától hallottam, utána meg az újság is írta, hogy a világ radikál-jobberei oh, a világért sem nevezném náciknak őket, még megsértődnének! Tokyóban találkoztak a hét végén és persze innen nem hiányozhatnak a mieink sem, hurrá! Mindig érdekelt, hogy mit csinálhatnak a szélső-jobbosok egy nemzetközi összetartáson, elvégre a terület-követelődzés zéró összegű játszma, itt nem olyan könnyű összehozni egy internacionálét milyen lehet például egy visegrádi jobbertalálkozó, muhaha! gondolom, biztosan megbeszélik a közös ideológiai vagy inkább mitológiai? alapokat. Mik is lehetnek ezek? Mivel a többi europér nép jobber-mitológiájában nem vagyok túl tájékozott, így most csak a magyar és japán népmesei motívumok összehasonlítására szorítkoznék.

Először is; kell egy valós nemzeti tragédia, Mohács, Trianon, Don-kanyar, ilyesmi aminek a lantját lehet pengetni. A második világháború erre a japánoknak bőven adna alkalmat Hiroshima, Nagasaki, Okinawa, Iwo-jima és még sorolhatnánk de meglepő vagy talán nem is annyira? módon itt is inkább az Elszakított Nemzettest mítosza a leitmotif. Erről már írtam korábban; számomra kissé groteszk a dolog négy kopár sziget miatt ennyit rinyálni, de hát Istenem, kinek mi jut...

Ellenség nélkül mit sem ér az egész móka, valakit mégiscsak okolni kell a sok sanyarúságért, ami a nemzet éri. Zsidózni itt egy kicsit furán jönne ki bár vannak, akik azért megpróbálják helyette lehet utálni az oroszokat az Északi Területek miatt, ez a XIX. század óta örökzöld klasszikus. Az amerikaiakat meg a kínaiakat érdekes módon olyan hangosan nem szokták szidni, business is business! a koreaiakat manapság pedig még jobbos körökben is csak szőrmentén, két sör után illik csak ekézni, így maradnak tehát úgy általában a Külföldiek, gondolom szerény személyemet is beleértve. A hazai cigányozásnak leginkább az ainuzás lehetne a megfelelője, de ezt kérdés mára az ainuk kvázi-kiirtásával és beolvasztásával értelmét vesztette, a kevés megmaradt ainu őslakosság meg díszműárusként vagy népitáncosként dolgozik Hokkaidón, így őket hibáztatni bármiért is tényleg vicces lenne.

Aztán szükséges egy jó kis összeesküvés-elmélet is, az állítólagos Nagy Hazugságról. Otthon erre adja magát a holocaust-tagadás, itt a nangkingi mészárlásról méreteiben ugyan nem összehasonlítható, de azért a maga ca. 200.000 halottjával ez már tagadásra érdemes lehet terjeszteni, hogy a) egyáltalán meg sem történt b) nem is volt annyi halott, vagy pedig ha mégis, akkor c) nem a japánok csinálták. A legfőbb érv persze az, hogy a "japán ember jó és békés természetű, ergó ilyet gonoszságot sohasem tehetett Q.E.D..." Al-mítoszként lehet még tagadni a comfort women-ek* és a titkos biológia emberkisérletek létezését, meg úgy általában az összes háborús büntettet, beleértve magát a háború indítását is, miszerint a Pearl Harbor hadüzenet nélküli bombázásába Japánt csak belekényszerítette az USA.

Kellenek még jelképek, zászlók, emlékhelyek satöbbi, lehetőleg olyanok, amik eltérnek a hivatalos, országáruló rezsim által használtaktól. Erre otthon ügyesen ki lett találva az árpádsávos, itt is van egy hasonló, a sugaras-napos kyokujitsu-ki**, ami annó a japán császári hadseregé volt, megjegyzendő, ez is piros-fehér csikos, lám! Emlékhelynek a Yasukuni jinja a sok ide temetett háborús bűnössel tökéletes lokáció, ide jól el lehet menni és koszorúzni, meg minden, a kínaiak meg a koreaiak ilyenkor garantáltan berágnak***, bízom benne, hogy hamarosan megszületnek a tervek valami ehhez hasonló jobber Disneyland kialakítására otthon is. Ősvallás sem árt, ha van, itt a japánok jól el vannak látva, elég ignorálni a buddhizmust és akkor ott a shintó. Itt ismerjük el! a mi jobbereink erős lemaradásban vannak; a fehérlókultuszon még sokat kell finomítani, hogy ezzel felérjen és van egy kis ideológiai zavar is a sorokban; az a fránya kereszténység időnként be-be zavar. Erősek vagyunk viszont az írásban: a rovásíráshoz hasonló összetartást sugalló írásmódjuk nem nagyon van a japán szélsőjobbnak, bár a katakanákat feltűnően kerülik, ami pedig némileg ellentmondás, hiszen a kínai kultur-imperializmus elleni harc jegyében inkább a kanjikat kellene kukázniuk, de hát csak az ökör következetes.

Ami persze közös, az a Liberális Métely elítélése és ezzel összefüggésben az Erős Kéz utáni olthatatlan vágyakozás, titokban biztosan sajnálják, hogy az amerikaiak nem törölték el a császárságot, így nincs mit visszakövetelni. Összehasonlítva megint csak a hazai szélsőjobbosaink ideológiai alulfejlettségén siránkoznék egy kicsit: csak gyenge cérnahangok követelik a királyság helyreállítását, a fejedelemségről meg lófejekről meg szinte szó sem esik. A liberális gondolkodás elitélésében viszont egészen jól állunk otthon is...

Egyszóval nagyon remélem, hogy hasznos volt a találkozó, és az elv-társak hamarosan kölcsönösen kipótolják a fájó hiányosságokat. Bizom továbbá abban, hogy az együttműködést még zavaró, vitás területi kérdések is hamarosan rendeződtek, gondolnék itt elsősorban a Borneó és Celebesz hovatartozása körüli sajnálatos félreértésekre...

-------------------------------------------------

* ázsiai szexuális rabszolgák, akiket a második világháború alatt katonai célú bordélyházakba kényszerített a japán hadsereg. Erről többet itt tudhatsz meg (angol).

** a japán hadsereg Önvédelmi Erő és a haditengerészet Tengeri Önvédelmi Erő ma is ezt használja, még több itt.

*** főképp, ha kormánytagok is látogatnak ide, ahogyan ez időről-időre megteszik, bár Kan miniszterelnök becsületére legyen mondva, hogy az ő kormányából senki sem ment még yasukunizni

Párhuzamok, a végjáték

Zárjuk be magunkat egy sötét szobába, dobjuk ki a telefont az ablakon és húzzuk le a kulcsot a vécén. Ez sem rosszabb alternatíva, ahhoz képest amit a japán miniszterelnök, Hatoyama tett az elmúlt nyolc hónapban. Mert azt már az elmúlt években mi is megtanultuk, hogy egy dolog összevissza hülyeségeket igérgetni a kampány során és egy másik ezt be is váltani. Ennél már csak egy rosszabb van; ha görcsösen próbáljuk megvalósítani a nyilvánvalóan betarthatatlan igéreteket...Értem én az okinawaiakat, hogy is ne érteném. Iszonyatosan megszívták a második világháborúban, a partraszálláskor 250.000* ember halt meg, ebből 100.000 helyi civil; ez volt a második világháború legnagyobb emberáldozattal járó ütközete. Utána jött a 27 év amerikai fennhatóság és azóta is ők viselik az USA katonai jelenlétének legnagyobb terhét: miközben Okinawa Japán területének mindössze fél százaléka, az amerikai bázisoknak 75%-a Okinawa területén van. Not fair. Aztán ott vannak a sajnálatos események, azok között is a legszörnyűbb egy 12 éves lány megerőszakolása volt. Mindezek tetejében a legnagyobb katonai repülőtér, a Futenma bázis, egy nagyváros kellős közepén van, iszonyatos zaj, balesetek, miegyéb. Ez utóbbi annyira lehetetlen helyzet, hogy az USA és a Japán kormánya 2006-ben meg is egyezett, hogy elköltöztetik a repülőteret Okinawa egy ritkán lakott részére. A helyiek örültek is, meg nem is; leginkább nyilván azt szerették volna ha elviszik a bázist Okinawáról, máshová, akárhova.

Ekkor jött Hatoyama és számos választási igéretének egyikeként belengette, hogy újratárgyalja a megállapodást az USA-val. Mondani sem kell, hogy az okinawaiak lelkesen mellé álltak, így is van, el a bázissal a szigetünkről! Az elsöprő választási gyözelem után mindenkit meglepett, hogy Hatoyama rögtön azzal kezdte, hogy nekiugrott a Futenma bázis ügyének. Megkezdődtek a tárgyalások, Obama novemberben Japánban járt, udvariasan végighallgatta a japán kolléga mondókájat, majd megköszönte, ő talán inkább maradna a jelenlegi egyeség mellett. Hatoyama nem adta fel, újra próbálkozott. Újabb, picivel kevésbé udvarias elutasítás, egy idő után már nem is nagyon fogadták Washingtonban. Közben Hatoyama még szentebbül megigérte, hogy megoldja a kérdést, meg ám, mégpedig legkésőbb május végéig! de az okinawaiak kezdtek türelmetlenek lenni, valahogy érezték, hogy nem lesz ebből semmi, tüntetések kezdődtek, a helyi vezetők pedig a feltüzelt népet látván, most már minden kompromiszumos megoldást elutasítottak, ami a bázis Okinawán tartásával járt volna**. Az amerikaiak pedig karba tett kézzel, finom mosollyal a szájuk sarkában figyelték, hogyan csinál magából hülyét ez a kis japán***.

A gödör egyre mélyebb lett, már csak a feje búbja látszott ki szegény sórinak. Pár hete végül nyilvánosan elismerte, hogy nem fog menni, a bázis Okinawán marad. A korábbi elfogadható kompromisszum most már egyértelműen vereség volt, hazudtál, Hatoyama! mondták az okinawaiak, az egyik koalíciós partner kilépett a kormányból, a japánok nagy többsége meg kiröhögte tesze-toszaságáért, mindezek eredményeképp a miniszterelnök népszerűségi mutatója 17% alá megy, 8 hónap alatt 70%-ról ide jutni világrekord-gyanús! ráadásul hamarosan fontos felsőházi választások jönnek. Nem volt mit tenni, tegnap kiállt a nemzet elé és bejelentette, hogy lemond.

A problémák ugyan mások az Urál két oldalán, de a javasolt megoldás, a Program, meglehetős hasonló: ezentúl minden jó lesz! a lelkesedés itt is, ott is óriási volt/van, bár a forradalom kifejezéssel errefelé azért csínján bánnak. Szerintem a választást követő macskajajj mértékében sem lesz nagy különbség. Ám azt kétlem, hogy a politikai seppuku követőre fog találni Eurázsia másik végén. Mert Hatoyama ugyan egy naív és ügyetlen, de az országának érdekeit a saját személyes ambíciói fölé helyező politikus. A párhuzamok itt hirtelen véget szakadnak.

-----------------------------------

* ebből 100.000 japán, 50.000 pedig szövetséges katona

** lehet persze azt mondani, és mondják is sokan, hogy minek ide bázis egyáltalán, Yankees, go home! De Hatoyama - és az épeszűbb japán politikusok - pontosan tudják, milyen fontos az amerikai védőernyő egy olyan környéken, ahol egy pszihopata diktátor atombombával van felszerelve és többszázezres hadsereget tart fenn. Ráadásul, valamiért, Kim Yong Il nem kifejezetten lájkolja a japánokat...

*** tőlük meg ezt várták a választók a Toyota-botrány kellős közepén....

Hidak a semmibe

Mit gondoljon az ember, amikor ezt látja az autó navigációs kijelzőjén? Hát először is azt, hogy: WOW! És wow volt bizony, nem is akármilyen: alagútként kezdődött, egy szakaszon viadukt lett belőle, utána megint befúrta magát a hegybe és mire befejeztük a kört, vagy jó 50 méterrel lejjebb lettünk csempészve, úgy, hogy közben sehol nem kellett 70 alá menni. Lenyűgöző mérnöki teljesítmény, hiába, Japánban van a leghosszabb függőhíd, a leghosszabb alagút*, és szinte alig van folyó völgyzárógát nélkül**; kezd olyan lenni már az ország, mint a hajdani Szovjetunió: uralmunk alá hajtjuk a természetet.

Azután, ahogy vezetek tovább a szakadó esőben, felötlik bennem a gondolat: tulajdonképpen minek is? Wakayama prefektúrában, egy Isten háta mögötti helyen autóztunk, forgalom szinte nulla, nagy ritkán egy-egy kis ház, miből élnek itt vajon? hacsak nem abból, hogy integetnek egy zászlóval, hogy útépítés folyik... van egy másik út is, csak az lassabb, no meg persze lehet menni körbe a tengerparton is, de az meg milyen már.

Persze értem én: a nép választott képviselői így hálálják meg a bizalmat helyi választóiknak, köszike, cserébe itt egy jó kis völgyzáró gát: hírkonc az újságíróknak a veszett munkálkodásról, munka a helyi cégeknek, melyek voltak olyan jófejek, és összedobták a pénzt a kampányra és persze néhány nokiásdoboznyi azért a politikusoknak is jut belőle, mert tudni kell, hogy a japán tisztességesség ezen a szinten már nem működik annyira jól. A 90-es években pörgött a legnagyobb fordulatszámmal az ojjektumépítő biznisz, ekkor még ez a gazdaság élénkítésének nemes mázával is le volt öntve. Csak aztán amikor már a sokezredik híd és alagút is megépült és a gazdaság még mindig nem volt igazán élénk, kapta ez a tevékenység az újságíróktól a "hidak a semmibe" nevet. Az új kormány, sok bénázása közepette, becsületére legyen mondva, próbálja leállítani a legnagyobb bonírtságokat, mint amilyen például a Yamba völgyzáró gát, de az elmúlt évtizedekben már a hegyek és szigetek közé beépített sokmillió köbméter beton és acél biztosan ott marad a következő párezer évre.

Az utak, hidak, alagutak, persze alapvetően jó dolgok: infrastruktúra! civilizáció! De jó lenne, ha azért közben nem fogyna el Föld. Japánban, sajnos, már kevés híja van ennek...

---------------------------------------

* ha eltekintünk a csak vízszállításra szolgálóktól

** konkrétan 2675, ezzel Japán 4-ik a világon, csak Kina, USA és India előzi meg, melyek, ugye, egy lehelletnyivel nagyobb országok (http://www.worldwater.org)