Shintó Setagaya

Legutóbb beszéltünk buddhista templomokról, illő tehát hogy a shintóról is szó essen. Az gondolom megvan mindenkinek, hogy a shintó az ősi japán vallás, animizmus, természetimádat, nyolcmillió isten stb, de nem részletezném, mert már az elején megmondtuk, hogy ez egy középhaladó japánblog. Ezenkívül azt is tudni illik, hogy a két vallás nem válik el szigorúan egymástól, a japánok nagy része egyszerre tartja magát shintó és buddhista vallásúnak is, és ebben nem talál semmi kivetnivalót. Ennek szellemében majd’ minden buddhista templom kertjében van egy kis shintó szentély is, fordítva ez valamiért nem igaz. Nézzük hát meg, hogy milyen shintó helyekre akadtunk a környéken a koronavírus-sétákon, mindegyik szigorúan véletlen rábukkanás volt! 

Setagaya Hachiman 

Hachiman az egyik legfontosabb kami, vagyis isten-szerűség, ő konkrétan a háború és az íjászatért felelős és a japán embereknek különösen gondját viseli. Abszolút szinkretikus isten, hiszen Hachiman bodhiszattvaként a buddhizmus is elismeri. A főtemploma Usa-ban van, ami nem tévesztendő össze az USA-val, az előbbi ugyanis egy kisváros Kyúshú szigetén. A setagayai shintó templom rangban ugyan nincs benne az első tízben, de valamiről mégis híres, ez pedig a szumó birkózás. Történt ugyanis, hogy 1091-ben, ez még a Heian időszak! egy Minamoto no Yoshiie nevű, akkortájt meglehetősen erős uraság 10 napig ezen a környéken vesztegelt egy vihar miatt. Ezalatt unalmában egyfelől megalapította a templomot, és a helyieket utasította, hogy ezentúl Hachiman lesz itt a főnök, másfelől a harcosaival birkózással múlatta az időt. Ez az eredete az azóta is jelentős őszi fesztiválnak, ami az Edo korban, 1603-1868, a három legjelentősebb szumó bajnokság egyikévé vált. Máig is ott a ring, és ősszel van egy mini-basho itt, amit, ha a koronavírus is úgy akarja, feltétlen megnézek! 

Szentély a ház tetején 

Nem minden shintó templom van ilyen luxus környezetben, ez itt például csak egy ház tetején talált magának helyet. Nem ritka eset, hogy a shintó papok eladják a templomuk földjét ingatlanspekuláció céljára, ilyenkor, hogy ne haragudjon meg a kami, szorítanak neki egy kis helyet a sarokban. A leghíresebb példa erre talán Kengo Kuma kagurazaka-i temploma, ez annál egy árnyalattal kevésbé szofisztikált, viszont nem pusztán mellette, hanem egyenesen a pap házának a tetején van! 

Modern shintó

Kortárs shintó templom nemcsak a belvárosban van, hanem a mi környékünkön is. Oké, szigorúan véve ez nem Setagaya-ku, hanem Shibuya, de majdnem, nagyon közel van hozzá, és elég érdekes darab, kár lenne ezen kukacoskodni. Ja, és azért piros-fekete, mert megkedveltem ezt az effektet a fényképezőgépemen. 

Rókatemplom

Shintó templomból nem csak nagyok, hanem rengeteg apró is van, ebből talán ez a legszebb, amit  a környéken találtunk. Ez egy Inari szentély, Liza, a rókatündér mindenkinek megvan, ugye? gyönyörűszép régi darab egy kert sarkában. Kellene itt lennie valahol áldozati ajándékként egy darab friss tófunak, a rókák a közmegegyezés szerint ezt szeretik a legjobban, de nem láttam, hát, nem lennék most a környékbeliek helyében...  

Útszéli szentélyek 

Ezen felül van még száz meg ezer kis útszéli shintó szentély, kicsit olyanok ezek mint egy feszület vagy Mária szobor az út mentén, sőt még gyakran a magánkertekben is van egy-egy apró kis privát védő-szentély. Ezekből egy csokor:

Oroszlánok 

Minden rendes shintó templom bejáratánál van két komainu*, mítikus oroszlán-szerű szörny ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, ezeket is szeretjük fotózni, a séták során ezeket gyűjtöttük.

-------------------------------------------

* Kivételek az inari-templomok, ahol rókák vigyáznak ránk

Chiyó

Amikor az ősidőkben először Japánba érkeztem, elég gyorsan rákaptam a sumóra. Valószinűleg az egzotikum is vonzott, de hamar észrevettem a a dolog sportértékét is, és csakhamar rendes gaijinhoz illően, afféle sumó-fan lettem. Volt ott egy rikishi, aki, azon felül, hogy mindig nyert, azzal tűnt ki, hogy nem volt dagadt, csak hihetetlenül izmos, és ráadásul technikás is. Naná, hogy ő lett a kedvencem, a “Wolf”, vagyis Chiyonofuji, de leginkább “Chiyó”. Mindent megnyert, egyszer 53 meccsen át nem tudták megverni, ezt a rekordot azóta sem tudták megdönteni. Nemcsak erős, de csodálatosan technikás is volt, nem pofozkodott és lökdösődött, hanem a legváltozatosabb, és többnyire igen elegáns! módokon távolította el vagy vágta földhöz nálánál tipikusan nagyobb és nehezebb ellenfeleit. 

Az utolsó meccsét sajnos elbukta... Ma reggel láttam meg a neten, hogy vasárnap, 61 éves korában meghalt. Hasnyálmirigyrák, úgy látszik manapság ez viszi el a legjobbakat. 

Úgy szeretnék rá emlékezni, ahogy a nálánál kétszer nehezebb Konishikit egyszer kirakta a dohyóból. Beugrott a kezével cséplőgépszerűen hadonászó hawaii közelébe, két kézzel megragadta oldalt az övét, felemelte, kicsit talán még meg is rázta, aztán odasétált a dohyó széléhez és lerakta, mint egy zsák szenet, tökéletes tsuridashi! Még meg is fogta utána, nehogy véletlenül leessen és még megüsse magát. Akkor, visszafelé menet, a szája sarkában finoman elmosolyodott...

Végy egy csipetnyi sót

Japán vendéglők bejárata előtt gyakran látni egy kis halom sót, ez az un. morishió (盛塩). A legalább ezer éves szokás eredetére két elmélet is versenyben van; egy kínai és egy japán. A kínai eredetű legenda szerint egy hajdani császár a palotája előtt, kis házakban tartotta 3000 ágyasát és esténként ökörfogaton utazva látogatta sorra őket. Egyikük, hogy a látogatás esélyét növelje, sót tett az ajtaja elé. Az ökör gyakran megállt ott és nyalogatta a kikészített sót, a császár pedig, aki valószínűleg meg sem ismerte a házat, a leleményes hölgynél töltötte az éjszakát. A legenda alapján pedig a sóhalom a vendégeket vonzó szimbólummá vált.

A japán magyarázat szerint a só a rituális megtisztulás ceremóniájának része és elriasztja a háztól a rossz szellemeket. A temetésről hazatérők például, hogy megszabaduljanak minden gonosz hatástól, mielőtt belépnének otthonukba, sóval hintik be magukat, a sumó birkózók pedig, hasonló okokból, egy marék sót szórnak maguk elé, mielőtt fellépnek a dójóra. Az interneten olvastam, hogy ‘95 nyarán, amikor a Seibu Lions baseballcsapata folyamatosan vesztett, menedzserük egy kis halom sóval törte meg a pechszériát. 

Én inkább arra szavaznék, hogy a kínai legenda lehet a morishió-szokás eredete, hiszen lakóházak előtt még nem láttam sóhalmot, de éjszakai bárok, love hotelek előtt annál inkább. De az is lehet, hogy mindkettő igaz, hiszen a vendégek szeszélyeinek kitett üzlet tulajdonosa mindennemű földi és égi védelmet szívesen fogad.

Sumo blues

Miközben a rikishik szorgalmasan dobálják az ördögöt babbal, újabb botrány robbant ki a belterjes sumó-világban. Még a tavalyi baseball-botrány folyamányaként turkált a rendőrség a gyanúba keveredett oyakaták és rikishik SMS üzenetei között és érdekes dolgokra lelt. "Még egy 20-asért átadom neked a győzelem jogát" és: "Kaptam kölcsön győzelmet valakitől? Én csak Koryúnak és Yamatoyamának adtam kölcsön győzelmet, ugye?" vagy: "Ma egyenesen neked fogok ugrani". Ezek és számtalan más hasonló üzenetek, amelyek pénzösszegekre, győzelmek csereberéjére, taktikák egyeztetésre utalnak, minden eddiginél nyilvánvalóbb bizonyítékként szolgálnak arra nézve, hogy valami nem stimmel; itt kérem, bizony bundázás folyik.

Bizonyos értelemben ebben semmi újság nincs, hiszen már régóta rebesgetnek bundákat a sumó környékén. 2000-ben Itai, egy korábbi makenouchi sumós, azt állította, hogy '78 és '91 között a meccsek 80%-a előre le volt vajazva. Meg is nevezett 20 rikishit, köztük yokuzuna Akabonót, akitől állítása szerint személy szerint 400.000 yent kapott egy meccsért. 2007-ben a rettegett hírű yokozuna Asashóryút vádolták meg, hogy 800.000-ért veszi a meccsek darabját, de egy sajtópert követően a legfelsőbb bíróság 44 millió yen kártérítés fizetésére kötelezte a mocskolódó újságokat. Ám mindeddig ezek csak állítások voltak konkrét bizonyíték nélkül. Ehhez képest a mostani botrány bekattintotta az öszödibeszéd-effektet: noha eddig is mindenki sejtette-tudta, de most itt a kőkemény bizonyíték, lám-lám, ezek csalnak!

Jó, de hát melyik sportban nem bundáznak? mondhatná az NB1-en edzett olvasó, de ne felejtsük el, hogy a rikishik Japánban nem egyszerű atléták, hanem shinto hagyomány részei, akik erejüket egyenesen az istenektől kapják. Mintha Európában a katolikus papságról kiderülne, hogy közülük sokan titokban vizezik a bort, vagy, hogy gyerekeket sze... na jó, inkább hagyjuk. Lényeg, hogy a japánok joggal érzik, hogy ha ilyen magasságokba emelik a rikishiket, akkor ehhez méltóan kellene viselkedniük. Véleményem szerint egyébként bundázás mindig is volt, és félek tőle: lesz is, csak a digitális korszakban nehezebb a rossz utakon észrevétlenül osonni, hiszen mindenütt nyomot hagyunk, különösen, ha az ember egy másfélmázsás, kevéssé IT-literált birkózó vagy edző.

Mit tehet most a japán sumószövetség? Első lépésként lépett egy drámait: törölték a haru-bashót, a márciusi Tavaszi Tornát. Ilyen 1946 óta nem történt, és következésképp meglehetősen megrázta az országot, azóta minden nap címlaphír a bundaügy. Elképzelhető, hogy ez egyszer komolyan veszik a dolgot és nekilátnak a régen igérgetett reformoknak: átláthatóvá teszi a sumo-beyák pénzügyeit, új alapokra helyezik a ranglistát a csalás melegágyául szolgáló kachikoshi-makekoshi rendszer helyett*, utánamennek és megszüntetik a yakuza-kapcsolatokat, good luck! egyszóval megreformálják és megtisztítják a sportot.

Vagy választhatják az egyszerűbb utat: eltiltanak néhány rikishit és oyakatát, néhány ember majd nagyokat hajlong a tévében, "meiwaku itashimashita" meg ilyenek, majd megtisztultnak deklarálja a sportot és minden megy tovább a régiben. Ja, egy rövid hajú, kilencujjú, tetovált konzultáns körbejár a sumo-beyákban és elmagyarázza az egybegyülteknek, hogy ha bundázni akartok, akkor azt ne SMS-en beszéljétek meg, seggfejek!

Lehet tippelni melyik a valószinűbb scenárió...

------------------------------------

* A rikishik aszerint mennek előre vagy hátra a ranglistán, a banzukén, hogy megnyerik-e (kachikoshi) vagy elvesztik-e (makekoshi) a 15 mérközés többségét. Egy statisztika szerint az utolsó napon 7-7 re álló rikishik 80% nyer a már biztosan kachikoshira vagy makekoshira álló ellenfelével szemben, ám a következő meccsen ugyanazzal az ellenféllel szemben már átlagosan csak 40%-uk nyer. Nem különös?

Source: Japan Times and Wikipedia

Ki az ördöggel, be a szerencsével!*

...hangzik állítólag a mondóka a Setsubun** ünnepén, de ha a Hie-szentélyben babot hajigálók kiabálták is ezt, nem hallattszott. Ősi kínai szokás szerint, amit a japánok a VIII. században importáltak és mamemakinak*** hívnak, a pirított szójababbal el lehet űzni az ördögöt - merthogy nem szereti, ha kiütik a szemét. A ceremónia otthon is végezhető, az élelmi-szerboltban megvásárolt, pirított, kiporciózott adagok segítségével, de látványosabb, ha egy templomban vagy szentélyben nézzük végig, ahol különféle celebek dobálnak. A sumotorik különösen népszerűek; a Hie-szentélyben ma például az orosz (vagy inkább oszét?) Aran vendégszerepelt. Az elkapott bab szerencsét hoz, különösen akkor, ha megesszük - annyi szemet, ahány évesek vagyunk.

A Setsubun név az évszakok közti napra utal, vagyis elvileg holnap kezdődik a tavasz!

-----------------------------------

* 鬼は外! 福は内! Oni wa soto! Fuku wa uchi!

** setsubun 節分

*** 豆まき vagyis bab-szórás

A helyszín, a Hie-szentély

Aran hajít, a lányok visonganak

A celebek

A veterán babdobálók

Kitty-chan sem maradhat ki

A zsákmány

Három mázsa, ha csattan: akibasho

A sumóra eléggé rájárt a rúd mostanában, botrány botrány hátán, lebundázott meccsek, drogozás, ijime*, yokozuna kocsmai verekedése, majd ezt követő eltiltása, és mindezt megkoronázta az illegális baseball fogadások ügye. Ez utóbbi első hallásra nem tűnik akkora nagy dolognak, de felszínre hozta a sumó és a szervezett alvilág kapcsolatainak problémakörét. Nem mintha ez nem lett volna köztudomású, a yakuzába belépni mindig is egyike volt a lehetséges életpálya-modelleknek a kiöregedett rikishik számára, de mivel a botrány ezt öszödibeszéd-szerű letagadhatatlansággal hozta a felszínre, még a kényelmetlen tényeket nagy egyetértésben asztal alá söprő japán közbeszédben is kiütötte a biztosítékot. Vizsgálat, vezetőcserék, fejek hullása és mindennek tetejébe a nyári, nagoyai tornát nem közvetítette az NHK élőben. Ez aztán már tényleg skandallum a javából, besokallt a nemzet, egyszóval ideális időpontnak tűnt kimenni a Ryógoku Kokugikanba, az őszi tornára, az akibashora.

A megtisztulás már a kapuknál megkezdődik: hangosbemondókon jelentik be, hogy az "erőszakos szervezetek" a yakuzának tudniillik ez a kódneve, tagjainak tilos a belépés még jó, hogy nem hoztam el a nyakbaakasztós yakuza-igazolványomat, muhaha, és hogy elhatárolódnak ezektől a csúnya bácsiktól ja, ha ez ennyire egyszerű, akkor jó. A meccsek már reggel óta folyamatosan mennek, de persze a kutyaütőkre kevesen kíváncsiak, mi a juryo osztály meccseire érünk ki, ekkor még alig lézengenek, a legfelső kategóriára, a makuuchira azért a jobb helyek illetve ülőketrecek, megtelnek, de telt házról szó sincs. Négy óra felé indul meg a makuuchi bevonulása, már ekkor feltűnik, hogy mennyi külhoni rikishi van a legfelsőbb osztályban, ronda szőrös gaijinok jegyzi meg Judit, akinek úgy tűnik, más szempontjai is vannak a szurkoláskor, mint hogy ki tudja a legszebb shitatenagét dobni. Fölöttünk nagy kiáltozás indul; az Ibaragi prefektúrából származó Kisenosató fan klubja hangol, az átlagéletkor 60 körül lehet. Hiába, a fiatalok inkább focit néznek manapság...

A grúz Gagamaru kezd a japán Kyokunankai ellen és remek meccsen kikap pedig milyen szép nagy ember és mennyire jó neve van! Jók a meccsek és ilyenkor még aránylag gyorsan pörögnek, az alacsonyabb rangú rikishiknek nem engedik a sok totojázást; egy dobbantás, egy szájöblítés, egy marék só, oszt' gyerünk! Később majd lassul a tempó, többször is legugolnak és stírölik egymást kettéharaplak, öcsisajt! mielőtt összeugranának. Régen a maukuchiban még nem volt limitálva az idő, akkor indultak amikor készen voltak, mekkora lehetett, amikor két rikishi fél órán át dobálta a sót és nézett egymással farkasszemet! csak hát a TV-közvetítések miatt ezt is korlátozták először 10, majd 6, végül 4 percre, pusztul a világ**.

Közben újra életre az ibaragi szurkológárda, mert jön a földijük, Kisenosató. Csalódniuk kell, mert az orosz Aran földhöz teremti, de azért udvariasan megtapsolják a győztest. Általában is úgy tűnik, hogy ez nem hazai kedvencek napja: Tosayutaka és Takamisakari is veszít. Ahogy jönnek sorba az egyre fontosabb meccsek, kezd nyomasztóvá válni a külföldi túlsúly: bolgár, orosz, észt, grúz na és persze a mindenvivő mongolok, japán már csak mutatóba, azok is többnyire kikapnak. A következő emlékezetes pillanat az, amikor az ügyeletes jó-gaijin, az észt Barutó, cuki óriásbébi-arca van, nem keveredik botrányokba, és nem túl szőrös, rátolja az ellenfelét egy törékeny öreg nénire az első sorban. A nénit kihúzzák, mielőtt megfulladna, majd csakhamar kitámogatják az arénából. Szerencséjére, mert az ezt követő szőrgaijin-rangadón a bolgár ózeki, Kotooshu majdem pont ugyanoda zuhan be a grúz Tochinoshinnel, ezt már nem úszta volna meg a néni ilyen simán, szerintem nem ártana már egy szabály, hogy aki kevesebb kiló, mint ahány éves, ne ülhessen az első sorba.

Ezután Harumafuji gyorsan kivégzi Wakanosatót, ismét egy pont Mongóliának, majd jön a veterán Kaió meccse egy újabb mongol, Tokitenku ellen. Kaió már 38 éves, ő a közönség kedvence, hatalmas üdvrivalgást kap, hiába, ő most a legmagasabban jegyzett japán rikishi, az egyetlen hazai ózeki. Mi is szeretjük, ő már akkor is itt döngölte az agyagot, amikor Tokyó még csak "loaded" volt! és együtt örülünk a közönséggel, amikor egy yoritaoshival kitúrja a dohyóból a mongolt.

Persze a utolsó, Hakuhó meccse a főattrakció, két nekifutás kell, hogy körbe tudják vinni az összes szponzorzászlót, a McDonalds'nak öt is van, nyilván az az üzenet, hogy ha ilyen szép testet akarsz magadnak, egyé' te is sok mekit! a nagy kérdés az, hogy az Asashoryú kiebrudalása miatt egyeduralkodóvá vált yokuzuna képes-e folytatni és túlszárnyalni Chiyonofuji legendás, 53-as nyerősorozatát. Képes volt, bár mai ellenfelének, az eddig nyeretlen japán Homashónak egy pillanatra azért volt esélye: egy ellenlökésnél megcsúszott a yokozuna lába, de összességében Hakuhó elég biztosan vette a kanyart. Minden jel arra mutat, hogy egy jó darabig senki sem fogja tudni megállítani a mongol bajnokot, és hamarosan az Futabayama háború előtt elért, megdönthetetlennek hitt 69-es csúcsát is túlszárnyalja***.

Tehát legenda van születőben, és ez mindig izgalmas dolog... Ám ennek ellenére a sumó hosszabb távon továbbra is nagy bajban van, nem lehet tudni, merre tovább. Sokan Japánban úgy vélik, hogy a gaijin-invázió nem tesz jót a sportnak, elvesznek a hagyományos értékek stb. vagy inkább, mert bántják a magyart japánt? és legjobb volna visszagyömöszölni a gai-dzsinneket a palackba, de kérdés, hogy ez utóbbi esetben kit fog érdekelni a másodosztályú hazai sumósok belterjes meccsei és még inkább: ki fog egyáltalán birkózni? A sumó utánpótlását régen a vidéki parasztgyerekek adták, akiknek ez volt az egyike a kevés felemelkedési lehetőségnek. Manapság erre van sok más, jóval könnyebb út is annál, minthogy valaki éveken át félholtra pofoztassa magát nálánál idősebb-erősebb fiúkkal, ja, és szegény parasztgyerekek meg egyáltalán: gyerekek! egyre kevésbé vannak Japánban. Annál több az ambiciózus, Daginak vagy Pufinak csúfolt tinédzser Mongóliában, Kelet-Európában, Braziliában és akkor még nem is beszéltünk az afrikai sumó szinte határtalan lehetőségeiről! Persze, ha hagyják a sumót tovább elgaijinosodni, akkor az újabb hazai yokozuna várása a Messiáséval kerül egy szintre és ez sem fogja nagyon növelni a japán nézőszámot. Ám ezt könnyen ellensúlyozható lehetne azzal, hogy a sumó egyre népszerűbb a világban, és ez nem is véletlen, hiszen ez egy izgalmas, látványos, nem túlzottan véres és főleg érthető küzdősport, ahol a győzelmet nem vitatható módon adott vagy éppen vett! pontokkal döntik el, hanem az esetek túlnyomó többségében a vak is látja, hogy ki nyert. Csakhogy családi példánál maradjak: Judit abszolút vevő egy kis sumó-nézésre, míg egy box-, birkózó-, vagy akár judómeccsen halálra unná magát. Ám, ha még tovább globalizálják a sportot, az sok változást követelne meg; gaijin-barátabb sumóiskolákat, átláthatóbb tornarendszert, vagy akár horribile dictu! külföldön is rendezett basho(ka)t. Na de ez még odébb van...

Ha valakit behatóbban érdekel ez a sumó-dolog és meg akarja érteni a lingót, amivel hadonászok, ezt az oldalt ajánlom, itt minden le van írva és a meccseket is real-time lehet követni. Ez pedig a fenti nap videós összefoglalója. Itt pedig van még egy csomó kép.

---------------------------------------

* fiatalabb-gyengébb társak szivatása, lelki-fizikai megalázása, nemes japán iskolai hagyomány, sumó-istállóba oltva, még haláleset is volt nemrég.

** közben olvasom, hogy az Index tudósitójának nem jött be igazán ez a meccs előtti maszatolás, hát nem vagyunk egyformák, na.

*** update: és azóta már meg is döntötte, as-of-today 56-nél tart

Kyúshu Bashó live

Javában tart a Kyúshu Bashó, és mivel a hétfő nemzeti ünnep ("Kinró kansha no hi", vagyis "A munka köszöntésének napja" vagy mi a szösz), öt után nézem a nagyokat. Nagyot fordult a sumó-világ tíz év alatt amig távol voltam; míg a 90-es években csak elvétve volt egy-egy külországi rikishi¹, most ők foglalják el a legelőkelőbb poziciókat és szegény japánok már csak a régi videókat nézegetik fátyolos szemekkel hej, amikor Chiyonofuji megragadta azt a dagadt hawaiit és kirakta a doyhóból mint egy zsák krumplit!² Ehelyett most olyanok aprítják őket, mint Barutó, egy szőke, melák észt parasztgyerek, vagy pedig a szintén nem apró termetű, ellenben igen szőrös bolgár, Kotooshu, nem beszélve a mongolokról, akik közül kettő évek óta stabilan uralja a yokozuna rangot, de jönnek fel a többiek is, megállíthatatlanul. Van ám magyar is, Masutó, sajnos nem tudok róla semmit, talán Aurél (aki egyébként, ha úgy tartja kedve, remek twitter-közvetítéseket szokott tolni élőben, magyar idő szerint reggel 8 és 10 között; sumó-fanoknak kötelező! http://twitter.com/aurel5800) tud segíteni?

Szóval, erősen büntetnek a mongolok; tegnap is az über-yokuzuna, Asashóryú a tachiainál először egyszerűen adott egy nyaklevest Tochizakannak, aztán komótosan mögé sétált, megfogta az övénél, egy kicsit rázogatta, majd leültette, mint egy túlméretes pelenkás pólyást a bilire. Hakuhóra ma pedig már a meccs előtt olyan nyuszi szemekkel nézett szegény Chiyotaikai, hogy utána magától értetődő volt, hogy a yokozuna szép nyugodtan kitolta a körből, mint egy traktor. Jók a meccsek, de még jobbak utána az interjúk a lihegő győztesekkel. A sumósok között aránylag kevés az atomtudós, ennek megfelelően a meccs utáni villáminterjún sem a lét nagy kérdéseit feszegetik. Tipikusan az interjú valahogy így zajlik:

- Gratulálunk sorozatban a második győzelméhez!

- Kösz'nm szép'n.

- A tachiai³ alatt mire gondolt, mi volt a stratégia?

- N'm gondo'tam én s'mmire cs'k m'ntem előre oszt gond'tam maj' lesz vmi.

- Holnap milyen stratégiával lép a dohyóba Asashóryú yokozuna ellen?

- A s'ját stílusomba me'ek előre, aho' cs'k b'rok.⁴

^{Ha valaki a magánhagzókat hiányolná, hát, azokat valószinűleg eltakarja a sok izom...}

-------------------------------------------

1 sumó birkózó

2 megjegyzem, az tényleg nem volt semmi, tekintve, hogy Chió ca. 120 kg volt Konoshiki meg 240... (BTW: Chiyonofuji szerintem még mindig a Legnagyobb Király)

3 elindulás (amikor a birkózók egymásnak csapnak)

4 persze, ez eredetiben az igazi, valahogy így hangzik:

- Nirenshó omedetó gozaimasu!

- Ar'gató g'zaimasu!

- Tachiai no toki ni nani wo kangaemashitaka?

- Nanimo kanagemas'n d'shta. Ii tachiai dake de...

- Asu Asashóryú ni taishite dóyú sumó toritai desu ka?

- Jib'nno sumó toritainde, isshok'me g'm'b'rm's.

Update: Asashoryú ma egy maratoni (majdnem két perces!) meccsen nagy nehezen lenyomta a Barutót. Pedig őt szeretjük...

Update2: megvan a link a magyar rikishihez: http://sumodb.sumogames.com/Rikishi.aspx?shikona=masutoo&l=e Hajrá Masutó! Gambare!

Chankónabe

A chankónabe a japánok válasza a gulyáslevesre, csak a húslevest be kell helyettesíteni dashival* a krumplit daikonnal** a gulyást pedig egy sumó-birkózóval. Mert chankónabét csak olyan helyen szabad enni, ahol a sumósok is eszik vagy még inkább: ahol ők főzik. Ez az olyan hely általában Ryógoku környékén található, mert it van a sumó-stadion és általában; itt minden sumó: kis szobrocskák az utcán, sumó-szuvenírüzletek és legfőképpen maguk a sumósok, akiket gyakran lehet látni erre kószálni kimonóban-fapapucsban (illetve időnként szemüvegben és gézmaszkban). Ahogy minden rendes tokyói környéken, úgy itt is van időnként fesztivál és mi véletlenül pont ott voltunk és persze ettünk chankónabét (többfélét is) és finomnak találtuk. Yappari, az volt a legjobb, amit a sumósok főztek (persze lehet, hogy csak úgy csináltak), erről jut eszembe; lassan el kellene mennem egyszer megint egy rendes egy sumó-meccsre és tudósítani...

* a japán konyha alapleve; alapértelmezésben kombu, katsuóbushi, mirin és shóyu alkotórészekből áll (na ezeket viszont már nem csillagozom be, tessék rákeresni, ha valakit érdekel!)

** japán jégretek