2009. augusztus 25., kedd

Patisserie Sadaharu AOKI

Kicsit messziről indítok, de úgy gondolom, ideje, hogy hátteret adjak a témámnak. Japánban két, alapvető csoportba sorolják az édességeket: wafu (japán) és yófu (tengerentúli, általában európai vagy amerikai) - ez egyébként sokminden másra is igaz: ételre, ruhára, lakásra, stb. A két kategória természetesen időnként megtermékenyítő hatással van egymásra, de néha katasztrófális eredménnyel jár (pl. spagettivel töltött kenyér, mint szendvics). Nagyon elnagyolva azt is mondhatnám, hogy a wafu dolgok általában jobban sikerülnek, mint a yófu dolgok, hiszen az egyik mögött több évezredes kultúra van, a másik mögött meg csak kb 150 év. Azonban, és visszatérve az édességhez, amikor egy japán cukrász elhatározza, hogy a mestere lesz az európai édességeknek (és ez általában franciát jelent), akkor a tökéletesnél nem adja alább. És itt értem el a mai témához. Sadaharu Aoki japán cukrászmester, aki Franciaországban tanult, majd Párizsban és Tokyoban nyitott üzletet. Párizsban már korábban felfedeztem és utánanéztem az interneten, hogy Tokyoban hol találom meg. Szerencsém volt, mert a három butikja közül (így nevezi a cukrászdáját) az egyik gyalogtávolságra van tőlünk.














A képen látható két gâteau egy kiterjedt sorozat része. Az egyik feketeribizlis-keserűcsokis, a másik kókuszos-fehércsokis ízű. Ezt a típust vékony rétegek alkotják - puha, krémes, roppanós, édes, kesernyés, savanyú - tökéletes összhangban. (Állítólag az Aoki-macaron, amit még nem próbáltam, szintén zseniális és lekörözi az eredeti francia példányokat.) A csomagolás is megemlítendő. Még több Aoki itt: http://www.sadaharuaoki.com/

2 megjegyzés:

  1. Nem szeretem az edesseget, de a kifinomultsagra nalam is kialakultak bizonyos csa'pok, amelyek nyulnak es tapiznak itt-ott. Nem szeretem a tokelyt,...de torekszem ra. Keresem, de ha ratalalnek, zavarba esnek,...vagy legalabbis igy gondolom ;o)))
    Ha egy ilyen tortaszeletre lelnek, mint amit lefenykepeztel, biztosan nem ennem meg.
    Ha hazajossz, akkor is irj a tapasztalaidrol! Biztos sok minden van meg a tarsojodban!

    VálaszTörlés
  2. Hja, azert nem ennem meg a bemutatott tortaszeletet, mert az maga a tokely. Nem kell semmi feleslegesen rosszat a szavaim moge godolni!
    Isten ments'!

    VálaszTörlés