Na, de mit is rendeljünk? hát halat mindenképpen, de először is egy-egy pohár pezsgőt, sekkaku ni, ahogy a japán mondaná, amit tulajdonképpen nem tudom, hogy mit jelent, de ilyenkor ezt szokták mondani, ezért én is használom, valami olyasféle, hogy ha-már-egyszer-itt-vagyunk-akkor-ne-szarozzunk, csak kicsit szobatisztább. Aztán kérünk egy kis nachos-t, ne kérdezzétek, hogy fér ez be az olasz-francia-thai konyhába, sehogy, de a tokyoiba teljesen jól, és a nachos finom, ropogós, kellemesen csíp és tejföl is van hozzá, pont jó ehhez a kis pözsgőhöz, Segra Vindas Brut Reserva, ahhoz képest nem is olyan veszélyes áron.
Van egy érdekes rizottó is az étlapon, citromos-okrás-csirkés, ravaszul megkérdeztem, sokáig tart-e? reménykedve, hogy a pincér szomorú arccal bólogatni fog, hogy igen, sajnos, az legalább 20 perc, de nem, tíz perc alatt megvan, nyugtat meg, wrong answer!* inkább maradjunk a halnál: van kardhal zöld curryszósszal és tonhal tempurával, akkor ebben a sorrendben.
A kardhalról kiderül, hogy bundázva van, brrr, emiatt szaladtam Budapesttől Tokyóig, engem, kérem tisztelettel, a sok rántott étel kényszerített gasztronómiai menekült státuszba**, erre itt is ezt kapom, jajj! Mindamellett nem rossz, bár panír nélkül még jobb lenne, és a mellé adott krumplipüré nem szívja fel eléggé a finom curryszószt, nem véletlenül esznek az ázsiaik rizst hozzá.
A maguro (tonhal) kiváló, ez zöldbors-kéregben sütötték meg egy lehelletnyit, éppen csak meg van kapatva, a belseje nyers-vörös, ahogy kell, isteni. A tempura egy hangyányit olajosabb mint illene, de azért elmegy. Iszok még mellé egy pohár Savignon Blanc-ot, sajnos elfelejtettem felírni, hogy mi volt, lényeg, hogy abszolut reduktív, olyan mintha egy rétbe haraptam volna, bodza-bürök-satöbbi-illat, szinte már túlzás.
Desszertként egy pohár pineapple-shiso granita, vagyis shisós-ananászos tört jég, nem egy bonyolult dolog, akár finom is lehetne, csak a jég nincs elég apróra darálva, és ez egy kicsit béna.
Minden panaszkodás mellett az egész expérience összességében kifejezetten kellemes volt, hiába, sokat számít a jó hangulatú belső, na meg a jó társaság... Még az is lehet, hogy egyszer visszamegyek és megkockáztatom a rizottót. Hátha hazudott a pincér...
Kaja: 6
Beltér: 7 (de csak mert Jutka szerint elég ramaty volt a WC)
Ár-értékarány: 7 (9.400 yen volt kettőnknek)
* mert 10 perc alatt úgy lehet csak rizottót csinálni, ha az ember előfőzi a rizst, az pedig kábé olyan mintha a pizzériában mikrohullámú sütőben csinálnák a pizzát, na nem mintha ez példa nélküli volna.
** copyright Pákozdi Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése