2009. július 18., szombat

Baku

Csapjunk a lovak közé, megnyitjuk az étterem-kritikai rovatunkat! A szabadidő eltöltése Tokyoban jelentős részben a zabálásról szól és én ettől soha nem tántorodtam vissza. A minap a Jiyugaokai "Baku" éttermbe látogott el kritikusunk, természetesen inkognitóban, magát éhes gaijinnak álcázva, mélyen beágyazódva egy kilencfős, japán-amerikai-egyiptomi-magyar társaságba.

Az étterem Okusawa állomástól száz méterre, egy csöndes kis mellékutcában van, ha nem tudod, hogy ide kell jönni, sohasem bukkansz rá (de tudod, sőt, térképed is van!). A bejárat sokat sejtetően visszafogott; az ilyen helyek tudnak néha nagyon ütősek lenni...!

A vacsora persze "kósu" (vagyis előre kiválasztott course, menüsor) volt, igen jól kezdődött, előétel tál, egy kis barna konyaku misóval, rántott saba* (ez picit túl olajos volt), egy rakás tökpüré almadarabokkal és kis csészékben, továbbá mózoku; ez egy igen fura konzisztenciájú alga-egyveleg, nyúlós, majdnem-mondtam-mihez-hasonló zöld színű izé, yuzuval** (kis, illatos japán citrom), ami igen ügyes kis csavar adott az egésznek, nagyon finom volt! Utána jött egy bundába rántott gombócszerű valami, hal-, zöldség- és polipdarabok voltak benne, ez ugyan érdekes volt, de nem átütő.

A következő fogás egy zöldségtál volt: roppanósra sütött brokkoli és paradicsom, valami kis szósszal, nem hangzik túl izgalmasan, de remek volt! Már korábban észrevettem, a paradicsomnak időnként íze is tud lenni, nos, ez ilyen paradicsom volt. Utána főtt isaki jött hagymás-paradicsomos szószban (figyeljünk a paradicsomra, mint leitmotifra!), ez NAGYON jó volt! Az "isaki" nem egy ismert hal, fogalmam sincs, hogy hívják magyarul vagy angolul, a társaságban levő japánok jót vitatkoztak, hogy hogyan is írják (mert Japánban ott kezdődik valaminek az ismerete; ha tudjuk a kanjiját...) de abban megegyeztek, hogy ez egy nyári hal.

Itt egy kis kitérő: nálunk fejlettebb tengeri-gasztronómiai tapasztalattal bíró országokban nemcsak a zöldségeknek, de a halaknak is évszakjuk van. Így aki télen étteremben angolnát vagy katsuót akar enni, az kábé akkora a bunkó (enyhébb esetben gaijin), mint aki mondjuk otthon nyáron kocsonyát kér az étteremben. Az unagit és a katsuót én is tudom, de persze vannak még mélységek...

Az isaki egyszerűen csodálatos volt, omlós, de azért szép állagú fehér halhús, remekül ment hozzá a szósz, nekem ez volt a csúcspont. Pedig az étterem specialitása csak most következett: a paradicsomos nabe. A nabe, az egy cserépedényben, vendégek szeme láttára az asztalon főlő ételfajta (maga a "nabe" szó maga is cserépedényt jelent), rengeteg variációja van és általában nagyon finom. A mai nabét személyesen a fehér szakállú konyhai atyaisten hozta ki, a fedő levételekor kicsapó gőz kiváltotta a kötelező tiszteletteljes "ooooooh!" kiáltást a vendégekből (mélyen kezdve, lassan emelkedő hangon, hosszan elnyújtva, ahogy illik). Utána belerakott egy raklap kínai kelt és elment. Mi hagytuk rotyogni, közben (relatíve) alacsonyabb árfekvésű, de kellemes spanyol fehér- és vörösborral múlattuk az időt.

Tegyünk említést a dekorrol is: a beltér a képen is láthatóan igen decens, visszafogott fények, shoji, tatami, ahogy kell (egyetlen kifogásom, a kis puffok amiken ültünk; se-szék-se-tatami, valahogy nekem nem jön be). Na persze szűk a hely, nagyon, de hát, kérem, ez Tokyo. Aztán kimentem a mellékhelyiségbe és jött a sokk: tele amerikai futball és baseball parafernáliával, mintha egy dinerben lennék. Mert, mondják, a tulaj nagy rajongó. Jó, de miért kell erről nekünk tudni?

Elkészült a nabe! Mindenki óóó-zik meg ááá-zik, engem egy kicsit a paradicsomos káposztára emlékeztet, azt meg nem nagyon szeretem. Azért, ahogy fogy a káposzta és elő-előbukkan egy-egy polipláb meg kagyló, már javul a kép. De ettem már jobb nabét... A végén beleöntik a rizst és egyfajta rizottó-szerűséget csinálnak a maradék szószból, még parmezánt is kapunk rá. Háááát, jelentem a rizottó JOBB. Nekem, ez ugye egy kicsit szívügyem, de legyen az a rizsszem a szósztól felduzzadva, ne pedig előfőzve. Jó, ezt nem hívták rizottónak, ha úgy nézzük nem is volt rossz, kétségtelenül takarékos felhasználása a maradék szósznak.

Aztán kaptunk még fagyit (körte, finom) és teát ahogy kell. A ceh úgy 6-7000 yen körül lehetett (nem tudom pontosan, mert voltak meghivottak is és így mi többet fizettünk), ami mindent összevetve (ca. 3-4 üveg bor + némi sör) nem mondható túlzottnak. Nem volt ez egy rossz hely, csak én vagyok szigorú.

Kaja: 7
Beltér: 8
Kiszolgálás: 10 (ez mindenütt 10 lesz, úgyhogy ezentúl nem is mondom...)

Helyfoglalás: +81-3-3717-1615
Cím: Tokyo, Setagaya-ku, Okusawa 2-11-4-102

*makréla
**illatos, pici japán citrom

3 megjegyzés:

  1. Pity i cannot read it. Next time publish more photos :-) ;-)

    VálaszTörlés
  2. Hmm... maybe I should do the restaurant posts in English next time..?

    VálaszTörlés
  3. azert magyarul atutobb ;-) akos

    VálaszTörlés