2020. május 16., szombat

Shintó Setagaya

Legutóbb beszéltünk buddhista templomokról, illő tehát hogy a shintóról is szó essen. Az gondolom megvan mindenkinek, hogy a shintó az ősi japán vallás, animizmus, természetimádat, nyolcmillió isten stb, de nem részletezném, mert már az elején megmondtuk, hogy ez egy középhaladó japánblog. Ezenkívül azt is tudni illik, hogy a két vallás nem válik el szigorúan egymástól, a japánok nagy része egyszerre tartja magát shintó és buddhista vallásúnak is, és ebben nem talál semmi kivetnivalót. Ennek szellemében majd’ minden buddhista templom kertjében van egy kis shintó szentély is, fordítva ez valamiért nem igaz. Nézzük hát meg, hogy milyen shintó helyekre akadtunk a környéken a koronavírus-sétákon, mindegyik szigorúan véletlen rábukkanás volt! 

Setagaya Hachiman 

Hachiman az egyik legfontosabb kami, vagyis isten-szerűség, ő konkrétan a háború és az íjászatért felelős és a japán embereknek különösen gondját viseli. Abszolút szinkretikus isten, hiszen Hachiman bodhiszattvaként a buddhizmus is elismeri. A főtemploma Usa-ban van, ami nem tévesztendő össze az USA-val, az előbbi ugyanis egy kisváros Kyúshú szigetén. A setagayai shintó templom rangban ugyan nincs benne az első tízben, de valamiről mégis híres, ez pedig a szumó birkózás. Történt ugyanis, hogy 1091-ben, ez még a Heian időszak! egy Minamoto no Yoshiie nevű, akkortájt meglehetősen erős uraság 10 napig ezen a környéken vesztegelt egy vihar miatt. Ezalatt unalmában egyfelől megalapította a templomot, és a helyieket utasította, hogy ezentúl Hachiman lesz itt a főnök, másfelől a harcosaival birkózással múlatta az időt. Ez az eredete az azóta is jelentős őszi fesztiválnak, ami az Edo korban, 1603-1868, a három legjelentősebb szumó bajnokság egyikévé vált. Máig is ott a ring, és ősszel van egy mini-basho itt, amit, ha a koronavírus is úgy akarja, feltétlen megnézek! 


Szentély a ház tetején 

Nem minden shintó templom van ilyen luxus környezetben, ez itt például csak egy ház tetején talált magának helyet. Nem ritka eset, hogy a shintó papok eladják a templomuk földjét ingatlanspekuláció céljára, ilyenkor, hogy ne haragudjon meg a kami, szorítanak neki egy kis helyet a sarokban. A leghíresebb példa erre talán Kengo Kuma kagurazaka-i temploma, ez annál egy árnyalattal kevésbé szofisztikált, viszont nem pusztán mellette, hanem egyenesen a pap házának a tetején van! 


Modern shintó

Kortárs shintó templom nemcsak a belvárosban van, hanem a mi környékünkön is. Oké, szigorúan véve ez nem Setagaya-ku, hanem Shibuya, de majdnem, nagyon közel van hozzá, és elég érdekes darab, kár lenne ezen kukacoskodni. Ja, és azért piros-fekete, mert megkedveltem ezt az effektet a fényképezőgépemen. 


Rókatemplom

Shintó templomból nem csak nagyok, hanem rengeteg apró is van, ebből talán ez a legszebb, amit  a környéken találtunk. Ez egy Inari szentély, Liza, a rókatündér mindenkinek megvan, ugye? gyönyörűszép régi darab egy kert sarkában. Kellene itt lennie valahol áldozati ajándékként egy darab friss tófunak, a rókák a közmegegyezés szerint ezt szeretik a legjobban, de nem láttam, hát, nem lennék most a környékbeliek helyében...  


Útszéli szentélyek 

Ezen felül van még száz meg ezer kis útszéli shintó szentély, kicsit olyanok ezek mint egy feszület vagy Mária szobor az út mentén, sőt még gyakran a magánkertekben is van egy-egy apró kis privát védő-szentély. Ezekből egy csokor:


Oroszlánok 

Minden rendes shintó templom bejáratánál van két komainu*, mítikus oroszlán-szerű szörny ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, ezeket is szeretjük fotózni, a séták során ezeket gyűjtöttük.



-------------------------------------------

* Kivételek az inari-templomok, ahol rókák vigyáznak ránk

5 megjegyzés:

  1. És az is shintó, igaz, amikor az üzletekben, vendéglőkben van a falon fejmagasság fölött egy pici oltár a polcon? Doku-filmekben láttam, ahogy a vendéglős az aznapi első lefőzött kajából tesz oda egy adagot.

    Olyan furcsa, hogy van, ahol ez fennmaradt, elképzelem, ahogy a mai Magyarországon fennmarad Pannónia idejéből a római többistenhit, és mondjuk a keresztény esküvő után a párok még elmennek a legközelebbi Vénusz vagy Junó-szentélyhez is, áldozni egyet...

    VálaszTörlés
  2. Igen, sok vendéglőben, irodában, magánlakásban van egy kis shinto szentély. Egy barátunk látott egyet egy atomerőműben is.

    VálaszTörlés
  3. Egy ideje nem jártam nálad - de jó látni a sok új, érdekes posztot 😊

    VálaszTörlés
  4. Satori Bhante: A sintoizmus c. könyvében olvastam, hogy a buddhizmus elterjedésével a legtöbb buddhista templom mellé építettek egy sintó szentélyt, hogy annak kamija megvédi az ott elhelyezett Buddha-szobrot. Talán ez lehet a magyarázat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unknown-ként jelentem meg... Máté Judit, a blog rendszeres és lelkes olvasója

      Törlés