Gravitáció

Ahogy ezt a Tokyo Reloaded politikai kommentátora annak idején jelentette, tavaly ősszel itt járt Obama elnök, és próbált egyezkedni az akkor még viszonylag frissen megválasztott Hatoyama miniszterelnökkel az aktuális ügyekről, főképp az okinawai támaszpont áthelyezéséről, nem sok sikerrel, hiába, jól érezte Ági, hogy a mi reggelink eredményesebb volt! Azóta az álláspontok nem közeledtek, sőt! mintha az ameszok kezdenének belenyugodni, hogy előbb-utóbb el kell hagyniuk Okinawát, helyette inkább a nem túl messze fekvő Guamot akarják elsűlyeszthetetlen anyahajóvá alakítani, az mégiscsak hazai pálya. Ez az egész támaszpontosdi egyébként nem lenne nagy jelentőségű, amolyan nehogy-má-a-mi-falunkba'-mennyen-az-M0 típusú helyi hőbörgés, egy kis kimondatlan megerőszakolják-a-lányainkat-a-négerek felhanggal szinezve; az ilyeneket az elmúlt hatvan évben számtalanszor rutinosan lenyomta a kormányzó liberális-demokrata párt. Egy kis fejlesztési pénz ide, egy kis erő oda, plusz türelem, és máris lehetett bővíteni a bázist. Hatoyama sóri helyzete azonban más: hiszen a kampány során igen mélyre ásta magát abban a gödörben, hogy módosítani kell az egyezségen, amit még az előző kormány kötött az amerikaiakkal.

Ám az ügy túlmutat a katonai jelentőségén, és felveti kérdést, hogy csak egy tapasztalatlan politikus (és itt nem Obamára gondolok) bénázása miatt alakult ki ez a helyzet vagy pedig egy paradigmaváltásnak vagyunk-e a tanui. Ha jobban belegondolunk, ami a két ország kapcsolatában az elmúlt 60 évben történt, az kisebbfajta csodával volt határos: egy tönkrevert, szétbombázott, megszégyenítő feltételekkel békére kényszerített országból az USA legfontosabb ázsiai szövetségese lett és még egyfajta szimpátia nyomai is kialakultak a két ország között, már amennyire a japánok bárkivel is komolyabban szimpatizálni tudnak. De hát miért is kellenek ide az amerikaiak? Hát mert Észak-Korea ugrabugrál, és rakétákat lő át Japán felett és ez módfelett idegesítő, azért. No meg az oroszok; akikről sohasem lehessen tudni, titokban biztosan még mindig Hokkaidóra fáj a foguk. Ja, és hát a Nagy Vörös Sárkány is bármikor odébbgördülhet félálmában és eközben maga sem veszi észre, hogy elnyom egy-két kisebb testű országot a környéken. De hát épp ez az; Kína. A Nagy Vörös Sárkány manapság legfeljebb halvány rózsaszín, az is csak a lágy részein; gazdaságilag Kína, mint ez köztudott, kőkemény kapitalista gazdaság, veszettül növekszik és nagyon is ébren van.

Az ázsiai népek a közhiedelemmel ellentétben jóval kevésbé ideológikusak mint a nyugati országok. Lehet itt nem szeretni a japánokat Nanking, Manchúria, Yasukuni jinja* és sok más egyéb okán (és viszont), és civakodni apró szigetekről a Sárga-tengeren, de business is business, és a két ország az utóbbi húsz évben hihetetlenül szoros és kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat fejlesztett ki. Japán tőkebefektetések, technológia-export, és főleg: kölcsönös piaci lehetőségek (mert nemcsak odahaza minden Made in China).

Mi fog tehát dönteni? Merre orinetálódik Japán a következő öt, húsz, ötven évben? Fontosabb lesz-e nekik az amerikai katonai védőernyő a bizonytalan ázsiai hordákkal ellenében vagy pedig a gazdasági lehetőségek határozzák még a szövetségi politika irányát? Helyre fogja-e állítani az amerikai orientációt az LDP, ha majd visszakerül a hatalomba (mert mibe, hogy visszakerül!)?

A japán politika sohasem volt túlzottan tudatos, általában inkább csak sodródott az árral. Még az USA 1941-es megtámadását is inkább szükségszerű, mintsem stratégiai lépésként élték meg. Így véleményem szerint egészen egyszerűen a gravitáció lesz a meghatározó. Egy ország vonzóereje sok tényezőből áll össze, nagy vonalakban: gazdasági fejlettség, katonai erő és kulturális befolyás. Dacára az internetnek és a transzkontinentális repülőjáratoknak, ez a "gravitációs vonzás" még a globalizálódó világban is a távolság négyzetével arányosan csökken (aki nem hiszi, mérje meg!). Amig Kína - GDP-ben, tankban, és pop-slágerben mérhető - tömege kicsi volt, addig a nagyobb amerikai vonzóerő legyőzte a távolságot. Ám Kína növekszik: gazdasági téren 5-10 éven belül eléri az USA-t, katonailag ez kicsit tovább fog tartani. És ugyan meglehet a véleményünk az amerikai kulturáról (vagy annak hiányáról), valamint hiba lenne a kanji és a cantopop** erejét alábecsülni, de véleményem szerint a kulturális befolyás tekinthető az amerikai vonzóerő legidőtállóbb komponensének. Ám ennek ellenére csak idő kérdése, hogy az USA gyengülő gravitációját mikor győzi le a kínai, hiszen geográfiai helyzete miatt ezt jóval kisebb "össztömeggel" is megteheti. És ekkor, vagy addig is, egyre inkább, közeledik majd Japán Ázsiához, ismét és újra. Jó hír ez az okinawai lányos szülőknek és rossz a demokratáknak, de a történelem sohasem bíbelődött ilyen szűk érdekcsoportokkal...

--------------------------------------------------

* háborús bűnösök hamvait is örző nemzeti emlékhely, ahová a japán miniszterelnökök rendszeresen ellátogattak, ezzel keltve a feszkót a környéken. Hatoyama egyébként eddig mellőzte ezt a vizitet.

** Kantoni nyelvű (vs. mandarin) popzene