Mások nacionalizmusa

Február 7-e az Északi Területek Napja Japánban. Ilyenkor a valamit magára adó japán jobber kitűzi a hinomarut, vagy még inkább a kyokujitsu-kit a szigorúan feketére festett kisfurgonjára vagy terepjárójára és felvonul az utcán, lehetőleg valahol az orosz nagykövetség környékén* és a kocsira szerelt hangszóróból hazafias dalokat recsegve követeli az Északi Területek azonnali visszaadását. De mi ez a felhajtás e négy, Isten háta mögötti, gyéren lakott sziget körül, melyek összterülete alig haladja meg Japán 1%-át?

A Kuril szigeteket a XIX-ik században gyarmatosította a shogunátus, addig csak az ainuk lakták. Egy idő után az oroszok is terjeszkedtek a környéken, ez ügyben csattantak is a japánokkal 1905-ben és rendesen le lettek nyomva. Japán megkapta az összes Kuril-szigetet, egészen fel, Kamcsatkáig és Szahalin déli felét. A második világháború végén, amikor nyugaton már véget értek a harcok, Sztálin, Trumannak tett igéretéhez híven és gyaníthatóan nem kedve ellenére, megtámadta Mandzsúriában a japánokat, majd felpakolta a katonákat, és elindult partraszállni Hokkaidón. Jött azonban Hiroshima és Nagasaki és a háború gyorsabban véget ért mint az amerikaiak eredetileg gondolták** és ezért - állítólag - inkább azt javasolták orosz egyre-kevésbé-barátaiknak, hogy forduljanak inkább a szigetek felé. Így is lett, az oroszok aztán ott gyorsan berendezkedtek, a japánok pedig a háborút lezáró San Francisco-i szerződésben lemondtak az összes hódításukról, ezen belül a Kuril szigetekről is. Illetve a japánok szerint nem is így volt, a Kuril szigetekről tényleg lemondtak, de a négy sziget (Etorfu, Kunashiri, Shikotan és a Habomai-sziklák) őszerintük nem része a Kuril szigetcsoportnak, ehüm... uraim! ez elég béna magyarázat...! és azt különben sem jogtalanul szerezték, ez viszont mondjuk igaz, más kérdés hogy az ainu őslakosok erről mit gondolnak. Lényeg, hogy a japánok rendesen elkülpolitizálták a dolgot, a kritikus időben puhák voltak, utána most meg hiába keménykednek, a vonat elment. Elég zavaros a történet, akit közelebbről érdekel, wikizzen rá, de ez a cikk még talán annál is jobb összefoglalót ad.

A megcsonkított ország érzése pedig mélyen beleégett a japán nemzeti pszichébe, amolyan helyi Trianon-szindróma. Még az olyan higgadt, liberális gondolkodású értelmiségiek is, mint a volt professzorom, lázba jönnek, amikor szóba kerül a Hopporyódó-mondai. Mert hogy az oroszok illegálisan vannak ott! Mondtam, hogy hát igen, a háború után a vesztesekkel gyakran megesett az ilyesmi, nekünk is eltűnt egy kisebb darab az országból, úgy a kétharmada, lakosságostul. Az más, az egy szerződés alapján volt, de itt az oroszok MEGSZEGTÉK A SZAVUKAT! Hűha, mondom, ez már komoly, az oroszok? háborúban? elképesztő, ki hallott már ilyet! És így tovább... felhívni arra a figyelmet, hogy izé, Japán itt a környéken mégiscsak csinált egy-két kópéságot és ahhoz képest ez az 1% azért talán nem akkora nagy ügy, maga a hazaárulás.

A Hopporyódó (Északi Területek) problémaköre azóta is meglehetősen terheli a japán-orosz viszonyt, még a békeszerződés sincs megkötve a két ország között emiatt és így mindkét fél komoly üzletektől esik el. A 90-es években, amikor a Jelcin-korszak alatt az oroszok engedékenyebbek lettek, már volt szó néhány sziget visszaadásáról, némi cash fejében, naná! de a japánok ragaszkodtak a "mindent vissza!" elvéhez és Putin alatt az oroszok itt is bekeményítettek. Így a Hoppóryódó-mondai marad, ahogy eddig volt, a politikusok néha tárgyalgatnak, a nacionalisták vonulnak, a japánok meg csendben, szívósan utálják az oroszokat. És viszont. Hiába, mások nacionalizmusa mindig vicces egy kicsit...

------------------------------

* közel azért nem engedik őket a rendőrök, erről bővebben képpel-mozival ebben a posztban lehet olvasni
** véleményem szerint ez az oka, hogy ma Tokyó nem a Japán Demokratikus Köztársaság fővárosa (és Dél-Japán fővárosa nem Osaka)