Kényelmetlen hölgyek

„Akik elfelejtik múltjukat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”
Jorge Santayana

A minap egy fotókiállításon jártam, Shinjukuban. Fekete-fehér képek, öreg nénikről, akik borzasztó körülmények között tengetik életüket valahol Kínában. Feltűnt, hogy sok olyan portré volt a képek között, amelyiken az öregasszonyok görcsösen összeszorítják a szemeiket, mintha valami szörnyűséget akarnának elfelejteni.

Mert van mit... A nénik ugyanis egyikei a kevés, még életben levő un. "kényelmi hölgyeknek"*, ahogy ezt az egyik veretes japán eufemizmus megfogalmazza, de pontosabb a fordítás, ha azt mondjuk: katonai célú szexrabszolgák. A katonai bordélyház valószinűleg a hadsereggel egyidős találmány, de az már japán lelemény, hogy ezekbe ne önkéntes markotányosnőket toborozzanak, hanem, csellel vagy erőszakkal, elraboljanak a megszállt, elsősorban koreai, területekről fiatal nőket és tömegesen prostitucióra kényszerítsék őket, mindezt a már másutt is megszokott alapossággal. Ez a szomorú történet már régóta ismert, aki többet akar olvasni róla itt vikizzen, ami miatt írok róla, az nem is ez, hanem.

A fotókiállítást a Nikon Galériában hirdették meg, még valamikor az év elején. Ám május végén, nem sokkal a kiállítás megnyitása előtt a cég váratlanul bejelentette, hogy "különféle panaszok miatt" (sic!) a kiállítás elmarad. A jól informáltak tudni vélték, hogy a kiállítást a Nikon részvényesei közé beszivárgott szélsőjobboldali nacionalista csoportok próbálták megakadályozni, valószínűsíthető, hogy a évi közgyűlésen való botrányokozással fenyegetőzve, ez gyakori módszer a zsarolásra. A fotós, Ahn Sehong, japánban élő, koreai nemzetiségű fényképész azonban nem hagyta annyiban a dolgot, perre ment és ennek eredményeképp a bíróság a Nikont a kiállítás megtartására kötelezte. Így a kiállítás** végül is megnyílt, persze szigorú biztonsági intézkedések közepette, rengeteg rendőr, csomag-átvilágítás, satöbbi. 

Japán által a második világháborúban elkövetett bűnökre sok esetben nem túlzás a népirtás kifejezés, ám mégsem mérhetőek a náci Németország felelősségéhez. Nem is a mérték teszi ezeket szörnyűvé, sokkal inkább a makacs tagadás fala, ami körülveszi. Bár a japán kormány 1993-ban hivatalosan elismerte és bocsánatot is kért a történtekért, ám azt visszautasította, hogy egyéni kártérítéseket fizessen az áldozatoknak (ahogy ezt magamura kiderítette: ez nem így van) de ennél fontosabb, hogy a szörnyűségeket; nankingi mészárlást, a titkos orvosi kisérleteket, a hadifogoly-táborok brutalitásait azóta is agyonhallgatják vagy bagatellizállják; az iskolai kurrikulumokban alig említik meg őket, az irodalmi művekben, filmekben, kevés kivétellel, nem szerepelnek és a közbeszéd ignorálja; a cinkos összekacsintás, miszerint "ha ez az ára a Nyugat barátságának, hát legyen, de ugye, mi tudjuk, hogy nem így volt", könnyen kitapintható, ha nagyritkán, a sokadik viszki után, szóbakerül az ilyesmi. Még sok kötetes, komoly történelmi munkák is úgy állítják be a Csendes-óceáni háborút, mintha annak a japán hadsereg brilliáns Pearl Harbor-i megelőző csapására válaszul bekövetkezett hiroshimai és nagaszaki atombombatámadás lenne a lényege. A közmegegyezés őreként a szélsőjobboldal folyamatos nyomás alatt tartja a hatóságokat és, amint a fenti példa igazolja, a magáncégeket is, és ezek nem csak üres fenyegetések; a yakuzával összefonódott szélsőjobb már több ízben bizonyította, hogy képes a neki nem tetsző politikusokat megfélemlíteni, nem egy esetben akár meg is megölni.

Saját múltjának szégyenfoltjairól persze kevés nép szeret beszélni, gondoljunk például csak Törökországra, vagy akár saját hazánkra, Németország őszinte szembenézése bűneivel sajnos inkább kivétel, mintsem szabály. Ezenfelül a történelem ritkán, vagy talán sohasem? fekete-fehér és Japán militarizmusa és az ország második világháborús szerepe jóval komplexebb történet, mint ahogy azt a nyugati történetírás általában beállítja. De a bűnök bűnök maradnak és Japán konok hallgatása ürügyet ad és tovább szítja Korea és főleg Kína államilag is tűrt, sokszor alig burkoltan támogatott, Japán-ellenességét. Így termelődnek lassacskán újra ugyanazok az indulatok, amelyek korábbi tragédiákhoz vezettek. 

-----------------------------------------

* angolul "comfort women" néven ismertek, ez a japán ianfu 慰安婦 fordítása
**  a fotós honlapján egyébként meg lehet nézni a képeket, megrendítőek.