Tavaszi kertek - 2

Ott tartottunk, hogy majd jön az írisz, azálea és a lilaakác. Hát jött.

Minden évben megbotránkoztat az a tobzódó virágáradat, ami május utolsó heteiben elborítja a várost, amikor is a cseresznyevirág halványrózsaszínjét felváltja egy élénkebb, lilás árnyalat, mert az útszéli azáleabokrok virágba borulnak. Budapesten üvegharang alatt próbáltam párásítani, nevelgetni, életben tartani a cserepes azáleabokrom három bimbóját, itt meg az út szélét ültetik be vele, mert jól bírja a benzingőzt. Hiába, Magyarországon éppen a három legfontosabb elem hiányzik - savas talaj, magas páratartalom, mérsékelt tél.

Közben a kertekben szemvillanás alatt elvirágzott a fuji (lila akác), a botan (peónia) és a shakuyaku (pünkösdi rózsa), megint lekéstem róla, de sebaj, mert már virít az ayame, a hanashóbu és a kakitsubata (jobb híján mindhármat nősziromnak hívhatjuk), a szorgos japán kertészek gondos munkája nyomán a fehér, sárga és lila legkülönbözöbb árnyalataiban és keverékében.

Ez valami össznemzeti dolog lehet, mint annó a holland tulipánláz, mert minden tő nőszirom mellett kis tábla mutatja annak nevét, amit aztán a főként nyugdíjaskorú kertlátogatók teleobjektívval, vízfestékkel, de legalább egy jegyzetfüzettel felszerelkezve megörökítenek. Mivel tavaly én is lázasan fotóztam és több száz virágportré született, az idén el vagyok tiltva a kamerától, legalábbis írisz-témában, de szerencsére akad tavalyi fotó bőven....

Végül, az esős évszak kezdetén megjelent az ajisai (hortenzia) is, ami azonban itt nem rózsaszín, hanem kék - állítólag a savas talaj hatására. És lassan beköszönt a párás-forró nyár - de az már ismét egy másik történet lesz.