A Kameido-Tenjin szentélyt (亀戸天神社) még az Edo-korban, a XVII. század közepén alapította Sugawara no Michizane egyik leszármazottja, az istenségként tisztelt ősapa emlékére.
A központtól messze, a Sumida folyó túlpartján épült szentély a távolság ellenére népszerűvé vált és meredeken ívelő, piros hídja, nameg a tavasszal virágzó lilaakác jobb években akár másfél méter hosszúra is megnövő virágfürtjei számtalan, korabeli fametszeten feltűnnek.
Ezt a képet például 1865-ben készítette Utagawa Hiroshige, Tokyó száz nevezetességét bemutató sorozata részeként.
Fastforward 300 years.... három évszázad telt el, a város fokozatosan körülfolyta a szentélyt, majd a fölémagasodtak a környező házak is, végül megjelent a háttérben a Sky Tree hatszázméteres tornya.
Ennek ellenére a hely megőrzött valamit hajdani hangulatából, különösen éjjel, amikor a félhomályos kertben a lámpák itt-ott megvilágítanak egy-egy hosszú virágfürtöt és a hideg, mély tóban meg-megcsobban egy láthatalan aranyhal, vagy talán az itt élő, számtalan teknősbéka egyike.
A nappali kép némileg kiábrándítóbb, hiszen hiába van meg a piros híd, ha megérintve hideg és fémesen kong, hiába a szentély épülete, ha közelről kiderül, hogy vasbeton. De ne panaszkodjunk, hanem sajátítsuk el a szelekktív látás hasznos képességét és élvezzük azt, ami nem változott - a lilaakác fürtökben lógó virágfüzérei háromszáz éve sem lehettek ennél szebbek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése