Business games: az udvariaskodás

Ha két japán komolyabban cívódik, ezt gyakran arról lehet észrevenni, hogy hirtelen halkan és kimérten kezdenek beszélni egymással, kiabálni és bunkóskodni yakuza-tempónak számít. Az eltúlzott udvariasság köntösébe csomagolt gúny nem ritka fegyver a japán társadalmi érintkezésben; ha azt tapasztaljuk, hogy valaki az elvárhatón felül készséges vagy túl belátó és ezzel egyidőben a szokásosnál udvariasabb, nem árt résen lenni.

-----------------------------------------

Delikát viszonyom volt az öregúrral, itt nem részletezendő okokból, de úgy gondoltam, rosszban azért nem vagyunk. Sürgősen információra volt szükségem, és ő tudott volna segíteni, írtam hát egy hosszú, udvarias levelet angolul, kapcsolatunk egyik ki nem mondott alaptétele volt, hogy angolul kommunikálunk*. Válaszában azt javasolta, hogy mivel én biztosan nagyon elfoglalt vagyok, találkozzunk két hét múlva. Miután megnyugattam, hogy egy ebédet azért hamarabb is be tudok ütemezni, végül is kaptam egy időpontot egy hétre előre, oké, értem, azt üzeni: nem lehet őt ugráltatni, hiába nyugdíjas. Miután megtudakoltam, hogy nyugatit vagy japán szeretne enni, japán és sobát, megegyeztünk, hogy majd megírom, hogy pontosan hol találkozunk, hiszen ez annak a dolga, aki kezdeményez és ezzel egyúttal üzeni is, hogy állja a cehet, elvégre mégse akarunk a végén játékbirkózni.

Kiválasztottam tehát egy megfelelő árfekvésű soba éttermet a környéken, se nem túl olcsó, se nem túl felvágós, és a találkozó előtt egy nappal visszaírtam, hogy akkor talán ITT. Késő du jött vissza a mail, hogy az nem jó, legyen inkább AMOTT, a naív gaijinnak ilyenkor egyből az jut az eszébe, hogy talán akkor kezdhettük volna ezzel is. De lefoglaltattam a titkárnővel, ezen ne múljon! csak már nem volt időm aznap válaszolni, majd holnap reggel, gondoltam.

"As no reply has sent to this mail, I understood it was cancelled" várt másnap reggel a mailje, na ne...! Rögtön hívtam, foglalt a telefonja, írtam hát mailt, hogy ugyan dehogy, ott leszek, ahová kérte! de semmi válasz. Ekkor már sejtettem, hogy itt most udvariaskodásba bugyolált csicskáztatás folyik, de azt tettem, amit ilyenkor egy japán tenne: tovább szívattam magam és elmentem az étterembe a megbeszélt időre és vártam, persze nem jött. Amikor végre felvette a telefonját, rajtam volt a sor, hogy álnaívan kérdezzem, remélem minden rendben van, mert aggódok, hogy nem esett-e valami baja, hiszen délre beszéltük meg. Ő persze ragaszkodott a sztorijához, azt hitte, hogy nekem valami közbejött, ez teljesen természetes lenne egy ilyen roppantul elfoglalt embernél, mint én, és nem akart zavarni. Nekem ekkorra már megvolt az alibim, hiszen írtam reggel, hogy minden rendben! erre ő egy gyenge sajnos nem tudtam megnézni a mailemet ma reggel típusú kifogással tudott csak visszavágni, amivel érezhetően védekezésbe szorult és rögtön hozzá is tette, hogy sajnálom, hogy feleslegesen fáradt el a találkozóra. Én ekkor persze már megbocsájtó voltam, ó, semmi baj, majd legközelebb. Legközelebb persze már ment minden, mint a karikacsapás. Az már más kérdés, hogy többet nem kértem ki a tanácsát, ez már az én üzenetem volt.

Most persze lehet azt mondani, hogy csak egy hepciás öregúr volt, de vannak azért általános tanulságok is. A gaijin könnyen eltévedhet a japán udvariasságok finom árnyalatai között és összetéveszti az átlátszó udvariaskodást a valódi készségességgel. A japán üzleti világról szóló beszámolókban visszatérő motívum a tárgyalópartnerek kiismerhetetlensége. De a “hai” csak azt jelenti, hogy értem, amit mondasz! közhelyén felül még sok más vajszínű árnyalat is van...

---------------------------------------------

* Pedig igazából japánul jobban értettük egymást. De azt hiszem ez is egy üzenet: ne hidd, hogy olyan okos vagy!