A hétvégi újságban láttam ezt a gyerek-getát (fapapucs), ami állatnyomokat hagy a tengerparti homokban. Lehet választani macska, majom, bagoly, gekkó, vagy dinoszaurusz között. Tekinthetném ezt akár a túlfűtött japán kommercializmus újabb példájának is, a kawaii legújabb megnyilvánulásának, de nem teszem, mert szerintem a célközönségnek bejön, és mert helyeslem, hogy a prücsköket szabadtéri rohangálásra ösztönzik.
A dolognak egyébként van egy másik olvasata is: a kézműves hagyományok Japánban is, mint annyi más fejlett országban, lassan feledésbe merülnek. A hagyományos tárgyak, mivel a mai életstílus nem igényli őket, elvesztik funkciójukat és a kortárs lakóterekbe is nehezen illeszthetők be. Ráadásul nincs kinek átadni a generációkon át öröklődő mesterségbeli tudást, ami így, utolsó mestereivel együtt, kihal.
Ilyen körülmények között minden olyan ötlet, kezdeményezés, design örömmel tölt el, ami szellemesen, vonzóan ötvözi a hagyományokat a modern életmóddal. Getában nem könnyű járni, de valaha hétköznapi viselet volt, a gyerekek még futni is tudtak benne. A XIX század külföldi utazói gyakran megemlékeztek arról a különös, kopogó hangról, ami az ünnepre siető tömeget kisérte, amikor az getában elhaladt az ablakuk előtt. Ez a hang mára már teljesen feledésbe merült, hiszen a japánok is csak néhanapján, a nyári vakáció alatt, egy ryókanban, fürdés után húznak fel getát, amikor yukatában, billegő, bizonytalan járással, sétálni indulnak az onsen-városka utcáin.
Nem akarok túl sokat belemagyarázni egy ilyen egyszerű ötletbe, de ha mást nem is ér el, legalább egy érdekes példát mutat a hagyományos kézművestermékek, iparágak művelőinek. És ki tudja, talán ezek a geta-mancsok, a nyári vakáció emlékével, maradandó nyomot hagynak a gyerekekben is.
Ahhhhh I want those!!!!!
VálaszTörlés