Apák Napja

Ma otósant ünnepeltük; ma van az Apák Napja, mert Japánban ilyen is van ám! ugyanis itt a férfiak nem hagyják magukat, és ugyanúgy, ahogy ellentételezésre számíthatnak a Bálint-napi csokoládéért, ez az a bizonyos White Day, a családfő is megkapja, ami jár.

Japánról sokszor elhangzik, hogy meglehetős férfiközpontú társadalom, és ez sok szempontból igaz is: a nők munkahelyi előremenetele enyhén szólva is korlátozott, a szexuális zaklatás nagyrészt még ismeretlen, vagy éppenhogy: NEM ismeretlen, fogalom, és ráadásul még a hagyományos macsós udvariasság sem nagyon dívik, helyette a nők tisztelettudóan előreengedik a férfiakat az ajtóban és ha egy nőre felsegítek egy kabátot, azt hiszi, ki akarok vele kezdeni.

De a látszat, mint sokszor, most is csal, legalább is egy kicsit, a hagyományos családmodellhez itt ugyanis az is hozzátartozik, hogy a férfiú hazaadja a teljes fizetését, a cégek tipikusan a lakásközeli bankba utalnak, és zsebpénzt kap az okásantól. Vagyis a kasszakulcs egyértelműen és szilárdan az asszony kezében volt, és általában van ma is. Tehát a halk szavú, háttérbe húzódó, engedelmes japán feleség csak a külső szemlélő számára létezik, az otthoni erősorrend általában fordított és bizony, az elsárkányosodás folyamata sem ismeretlen.

Otósan ebbéli bánatát munkába fojtja, hétközben éjfél után jár haza, mert settai van, vagy ha nincs, hát megy panaszkodni a karaokébárba a kedvenc mama-sanjához, hogy neki milyen rossz, hétvégén pedig gyakran úgy alakul, hogy el kell menni az okyakusanokkal golfozni, horgászni, lóversenyezni, így nem sok vizet zavar otthon, a lé meg dől. A gyerekek növögetnek, okásan kialakítja a saját baráti köreit és shopping rutinjait, és ahogy otósan araszol felfelé a hivatali szamárlétrán, úgy mozog előre ő is Hachijóji* helyi hierarchiájában. Az újévet és az obont azért együtt töltik és valahogy elviselik egymást, de a Golden Weeken okásan már a barátnőivel utazik Németországba, hogy végigmenjen a Romantischer Strassén, mert otósannak éppen egy konferenciára kell mennie, khm... Bangkokba.

Aztán egyszer csak, 65 évesen, otósan nyugdíjba megy és van ilyenkor otthon meglepi, mert egyszer csak feltűnik odahaza egy némiképp ismerős, kopaszodó, morgós, borderline-alkoholista öregúr, aki az eddigiekkel ellentétben már nem küldi haza a zsét, hanem inkább viszi. Az új helyzet egyik megoldása a válás: a gyerekek már amúgy is felnőttek és megértik, hogy otósan és okásan már nem szerelmesek egymásba és ezentúl akkor inkább külön, de azért persze szeretünk benneteket. A kevésbé radikális változat szerint otósan rááll valami hobbira, horgászat, modellépítés, bridzs, és elvan, akár az a bizonyos befőtt.

Így aztán újra kialakul az equilibrium, okásan viszi a háztartást, otósan molyol a sarokban és csendben van, este kap egy kis sakét, az Apák Napján pedig a gyerekek megjelennek, vagy postán küldenek egy nagy díszdobozt, amiben az a saké, whisky, vagy shóchú, van amit annak idején is annyira szeretett, fel is bontják, és otósan arca kipirosodik, mosolygós lesz és elmeséli, hogy annak idején mekkora nagy ászok voltak ők és hogy egyszer hole-in-one-ja volt az egyik kollégájának.

Másnap otósan későn kel, valahogy, valami nem az igazi, végre elszánja magát és orvoshoz megy, aki a fejét csóválja és azt mondja, hogy be kellene feküdni kivizsgálásra, aztán, amikor otósan elmegy, felhívja okásant és azt mondja neki, hogy nehéz napok várnak rá és persze remény az van, de hát a statisztikák nem igérnek sok jót. Otósan erről nem tud, csak azt látja, hogy a gyerekei és a barátai sorban meglátogatják a kórházban és fényes a szemük, ebből sejteni kezdi, hogy a kivizsgálásnak igazából már vége, beszél az orvossal és megegyeznek, hogy inkább hazamenne, ha már úgy is mindegy, hogy elrendezze a dolgait.

Mert azért a férfiak Japánban is korábban halnak.

-------------------------------------------

* Tokyo egyik nyugati, viszonylag elegáns külvárosa