2010. január 19., kedd

Glossary


Ezt már régóta meg akartam csinálni; mert továbbra is sok a japán szó a bejegyzésekben; erről nem tudok, de nem is akarok lemondani. Nem megmagyarázni ezeket kicsit arrogáns dolog volna, de minden alkalommal mégse írhatok le mindent újra meg újra egy magát középhaladónak tituláló blogban. Így hát elv az egyszer elmondtam, aki hiányzott magára vessen. Rendben, elmondtam, de HOL? hangozhat a jogos kérdés, nohát ezentúl ez itt lesz, a japán szavakat be fogom ide linkelni és ezzel vége a sorszélességeket elcsúfító superscripteknek és a csillagozást is csak az igazi megjegyzésekre fogom használni. Azt azért nem igérem, hogy visszamenőlegesen is, egyből, mindent, de legalább is ezentúl.

Így legyen. Hát akkor lássuk:

aimai: kétértelmű, nem meghatározott, maszatolt
arbaitó (vagy röviden csak baitó): a német "Arbeit" szóból katakanásított, részmunkaidős foglalkoztatottságot jelölő kifejezés.
ayashii: gyanús, kétértelmű, szexuálisan telített
bentó: dobozba rakott, szépen elrendezett finomságok. Ebédre is ilyet visznek magukkal, ezek persze egyszerűbbek, de ha étteremben adják az kifejezetten gourmet is tud lenni
bónenkai: szó szerint: "felejtsd-el-az-évet-parti"; Karácsony előtt megtartandó céges buli, a hanamihez hasonlóan remek alkalom szép beszédekre és fekvehányásra, valamint jelentős szerepe van a párkapcsolatokban is
buchó: osztályvezető, demiurgosz
chashu: érlelt, lassan főzött hideg disznóhús, a rámen egyik lényegi eleme
chinpira: növendék yakuza, kistáska, lótifuti tagja a nagyhírű Cégnek
chirashi-zushi: rizzsel összekevert nyers haldarabok, a sushi legegyszerűbb, de cseppet sem alávaló formája
chirihajime: a cseresznyevirágok hullásának kezdete, egyesek iskolák szerint a sakura élvezetének legtökéletesebb ideje
enka: érzelmes japán dal, az un. magyarnóta lelki rokona; rendszerint valaki nyavalyog benne az elhagyott kedvese miatt és a haláleset sem ritkaság
gaijin: külföldi, (szó szerint idegen) beleértve a hazájukban tartózkodó embereket, legalábbis a japánok szemszögéből nézve, ha éppen arra járnak
geisha: (芸者 a két karakter jelentése művészet és ember) professzionális előadó, aki egy partin zenével, tánccal, beszélgetéssel szórakoztatja a vendégeket. NEM prostituált.
gobó: hosszú, fekete petrezselyemszerű gyökér, kicsit rágós, de nagyon egészséges és szerintem finom is. Ha jól tudom, magyarul feketegyökér a neve.
gyóza: húsos töltelékkel megtömött kis batyuk; egyfajta ravioli kínai módra, de a japánok is nagyon szeretik, remek parti-kaja
hanami: szó szerint "virágnézés" de ez csak a sakurára értendő. A japán esztétika kalocsai szőttese, mindamellett tényleg látványos
hazakura: a cseresznyevirágok azon állapota, amikor a virágok mellett már megjelennek a kis zöld levelek is; a japánok szerint esztétikailag elitélendő állapot
isogashii: elfoglalt; a japán sararíman alapértelmezett állapota
izagaya: a kocsma japán megfelelője, csak itt enni is lehet mindenfélét, néha jót, máskor meg kevésbé jót
jingu, jinja: shintó szentély
kabuki-arc: szép, vékonyan metszett, európaiasabb férfiarcokat szokták így hívni, a kabuki-szinészek után
kakkoicsinos, helyes, főleg fiúkra mondják, de lehet pl. ruha vagy tevékenység is kakkoi
kaizen: "folyamatos tökéletesítés", a dolgok végtelenségig történő reszelése, a jobbnál-is-jobb minőségű cuccok előállításának japános szellemisége
kakarichó: csoportvezető, kisfőnök, kápó
kanpai: egészségünkre! (szó szerint: "fenékig")
The landing place of the link
kawaii: édi, cuki, a süldő lányok alapértelmezett jelzője, hosszan elnyújtott második "a"-val az igazi
mama-san: a karaoké bár tulajdonos-dizőze, általában korábbi hostess, anyaistennő és üzletasszony egy személyben
mankai: a cseresznyevirágok teljes kivirágzása; a közvélekedés szerint ilyenkor a legszebb a sakura
miso: a japán gasztronómia egyik alapvetése, általános ételízesítő, erjesztett, édeskés barnás püré, amit szójababból, rizsből, sóból és még ki tudja mi mindenből készítenek, more here
maki-zushi: egy darab algalevélbe (nori) tekert sushirizs és nyers hal
mondai: probléma
mochi: rizsből kalapált ragacsos massza, időseknél vezető halálok
moyashi: szójababcsira; köztudomású, hogy a Tokyo Reloaded főszerkesztője nem szereti, ha túl sok van belőle a rámenben (ha még nem mondta volna...)
natsukasii: oh-be-nosztalgikus, a régi szép idők
nori: alga, zöld, halízű, szeretjük
LDP: Liberal-Democratic Party, japánul Jimintó, ez volt hatalmon 1955 óta majdnem folyamatosan, more here
okyakusan: a Vásárló, aki nem csak, hogy always right de egyenesen kamisan, vagyis (kis)Isten
OL: office lady, a sararíman "yin" párja
onigiri: háromszögletűre gyúrt rizsgombóc, valami finomsággal a közepén (pl. umeboshi, lazacikra stb.) noriba tekerve, a zsíroskenyér japánbeli megfelelője: olcsó és mégis mindenki szereti. Receptért ide klikkelj!
otósan: apa, papa, apuci, papi, papácska - vagy átvitt értelemben minden apa-korú és kinézetű férfiember, 30 felett, aki még nem éri el az ojísan (nagyapa/bácsi) kategóriáját.
Régi Ház: a szerzők lakhelye 1996-2000 között. Szerettek ott lakni. Bővebben erről még itt lehet olvasni.
renkyú: szó szerint "sorozat-pihenés", nem mintha ilyen nem lenne otthon, de az "egymást-sorban-követő-szabadnapok" vagy "három- illetve négy- vagy többnapos ünnep" típusú, bénácska kifejezések helyett már elnézést, de hadd használjam ezt, mert olyan kis frappáns, és mert bevallom, magunk között is így hívjuk. Arról nem is beszélve, hogy a renkyú, ellentétben magyar társával, legyőzhetetlen, sohasem marad el, mert törvény mondja ki, hogy ha szombatra vagy vasárnapra esik, akkor a hétfő az szabadnap, úgy ám!
rotenburó: szabadtéri onsen, vagyis hévíz, más megfogalmazásban a gyönyör egyik legmagasabb foka,  ülni a forró vízben és nézni közben a tájat
sakihajime: a cseresznyevirágok nyílásának kezdete; ilyenkor csak az amatőrök vagy a turisták mennek hanamizni
sashimi: nyers hal, nagyon finom! (és a közhiedelemmel ellentétben többnyire nem is halízű). Nem bosszantásiból, csak tényszerűen: Tokyóban jobb, mint odahaza.
setsuden: áramtakarékosság; minden bizonnyal a 2011-es év leggyakoribb szava, jelentése lecsavart világítás és felcsavart légkondi.
settai: az okyakusanok szórakoztatása amit általában heveny fejfájás követ
shachó: főnök, igazgató, Jóisten, a Bölcsesség Kiapadhatatlan Tárháza és az Igazság Letéteményese, Akinek-Minden-Vicce-Vicces
sararíman: bérből-fizetésből élő (a salaryman katakanásítása)
sentó: közfürdő
sekkaku ni: szó szerint: "nagy fáradtsággal", de inkább: hamáregyszerittvagy akkor adjuk meg a módját!
shinkanzen: szó szerint "új fővonal", ütődött, japán szavakat ki nem mondani képes külföldiek, vagy a külföldieket egytől-egyig ütődőtteknek vélő japánok számára más szóval: "bullet train": Japán területét egyre inkább behálózó, közel 300 km/óra sebességgel közlekedő gyorsvonat, csúcsidőben 5 percenként jár. Bővebben itt.
shuden: az utolsó vonat, úgy éjfél felé, a Nagy Vízválasztó, ezután csak a nagyon elszántak maradnak bulizni, hiszen aki lemarad az utolsó vontaról, az már csak taxival, súlyos pénzekért tud hazamenni, vagy esetleg alhat kapszulahotelben
soba: buckwheat, vagyis hajdinatészta. Szürkésbarna, nyers ízű valami, spagettiszerű kiszerelésben, hidegen vagy meleg levesben tálalják. Rá lehet kattani és akkor ízleni fog.
sóri: (vagy sóridajin) miniszterelnök
tarentó: a "talent" katakanásítása, televíziózás céljaira kitenyésztett, tetszetős külsejű, de hígagyú specimen, (többnyire nőstény) vagyis újmagyarul celeb
teishoku: set lunch, vagyis menü, amiben mindig van leves, rizs, főétel, savanyúság esetleg kávé és/vagy desszert is
uketsuke: bejelentkezés, regisztráció; minden japánbeli tevékenység, legyen az kiállítás, lábáztatás vagy sítúra, kiindulópontja és alapeleme
wagashi: japán édességek összefoglaló neve. Jó esély van rá, hogy édes bab (adzuki) a töltelékük...
yukata: könnyű nyári vászonpongyola. Amikor egy tokyói tűzijátékon kimonós lányokat látunk, na azok yukatában vannak...

4 megjegyzés:

  1. "Akinek minden vicce vicces" - telitalálat. :)

    VálaszTörlés
  2. shikanzen: "Japán területét egyre inkább behálózó, közel 3 km/óra sebességgel közlekedő gyorsvonat" - 2 nulla lemaradt a sebesség végéről

    VálaszTörlés
  3. "közel 3 km/óra sebességgel közlekedő gyorsvonat"

    az valószínűleg a MÁV :)

    VálaszTörlés