Síléccel sincs párja

A japán közvélekedés úgy tartja, hogy a Fuji-san, nem, NEM, sohasem Fujiyama! inkább nézni való, nem pedig megmászásra. Sok igazság van ebben, egyfelől, mert csodálatosan szép hegy; a japán nemzeti mitológia alapja, a Földanya égnek meredő fallosza, már ha szabad ilyen veretes képzavarral élnem, három-és-fél kilométer magas matematikai egyenlet, megannyi remekmű és giccs ihletője, a Megkerülhetetlen, az Utólérhetetlen, az Egyetlen. Talán nem véletlen, hogy szokták néha a nevét 不二-nak is írni, ez pedig azt jelenti: nincs párja*.

Másfelől, mert megmászni nem feltétlen akkora élmény, különösen nem az nyáron, az úgynevezett mászószezonban, többezer társunkkal együtt taposni a véget érni nem akaró, egyhangú, poros salaklejtőt, ahonnan, ellentétben a többi környező heggyel, még a Fuji-sant sem lehet látni. 

Mindezek ellenére mégiscsak meg kell mászni a Fuji-sant, és nem csak a "mert ott van" mallorizmusa miatt, hanem, hogy utána jobban, mélyebben tudjuk élvezni eredeti küldetését, a gyönyörködtetést. Mert egészen másképp nézünk arra a hegyre, ami már megvolt, mint arra, ami "csak úgy" ott van.

Egy gyakran idézett japán közmondás szerint, aki a Fuji-sant egyszer megmássza, az bölcs ember, de aki másodszor is, az bolond. Nomármost, én jó tizenöt éve egyszer már bölcs lettem, de a bölcsességbe is bele lehet unni, ezért úgy döntöttem, hogy újra nekivágok, de ezúttal síléccel. Ám rendnek kell lennie, és én már a legelején megígértem, hogy túrasítörténetekkel nem untatom itt a Kedves Olvasót, így hát, akit érdekel, kénytelen lesz átfáradni a Csússz és mássz! blog idevágó oldalára, hogy megtudja: sikerült-e másodszor is megmásznom a Fujit**? Vagy ha ez túl macerás, itt meg lehet nézni a képeket.

--------------------------------------- 

* Egészen pontosan: "nem kettő". A Fuji nevének standard írása egyébként 富士, ami valami olyasmit jelent, hogy "gazdag harcos"

** A dolog már egy jó hónapja, május végén esett meg, vélhetőleg van aki tudja már a végét, de hát ez most kicsit lassú szülés volt...