Hakata forevör

Na végre egy rámen-poszt! mondhatná a rámen-kedvelő olvasó, de tartok tőle, hogy nem mondja, mert olyan régen írtam rámeneset, hogy bizonyára belenyugodott abba, hogy itt már csak bizarr süteményekről és elegáns éttermekről olvashat, azt is többnyire angolul, és elpártolt valamelyik rivális magyar nyelvű rámen-bloghoz, ahol nagyobb rendszerességgel foglalkoznak a tésztaleves-függő olvasók lelki szükségleteivel. A hallgatásnak az is az oka, hogy mostanában, itt nem részletezendő okok miatt, a korábbiaknál kevesebb ráment szívok magamba, de ezúton üzenem: a rámen-quest nem ért véget, csak a tempó lassult valamelyest. Ennek bizonyítására íme egy környékbeli rámen-ya; a Hide, már jó ideje tervezem, hogy írok róla, mígnem a múlt héten a posztjaim által felajzott, ám még rámen-szűz magyar barátok ittléte újra aktualizálta ezt az alvó projektet.

Egyébként ez is egy lánc, manapság minden jobb kifőzdének ez a végzete, és kyúshúi felmenőkkel rendelkezik. A dekor, bár ez ugye, nem számít, határozottan szakít az oldszkúl rámenes hagyománnyal, dögös grafika és modern vonalú székek. Ácsorgunk tehát a falra erősített, fotókkal illusztrált menü előtt és éppen nagy lendülettel magyarázom Ádáméknak a menü mélységeit, mikor is odaperdül egy helyes japán lány és kérdi, hogy may I help you? Lötyböltem rá egy kis japánt, csak hogy lássa, nem a falvédőről jöttem, hogy akkor ezt meg azt kérnénk, na és még két shóchút is, on rokuszu. A lány flottul felvette a rendelést, és vissza is ismételte, ahogy kell, ekkor vettem észre, hogy van egy másik lány is ott, kevésbé csinos ugyan, de Hide feliratú egyenruhában. Upsz... Így jár, aki segíteni akart a gaijinokon. De jól vette a kanyart, meg kell hagyni.

A hely különben egyértelműen hakatai rámenben utazik, így kevéssé meglepő, hogy a leves alapértelmezésben tonkotsu. Mivel elvem, hogy kár ellentmondani a szakácsoknak, úgyis mi húzzuk a rövidebbet, ráadásul, ha-még-nem-mondtam-volna, a tonkotsu a kedvenc műfajom, nem lehet meglepő, hogy választásomat ráerőltettem kis asztaltársaságunkra is, de talán nem bánták meg. Mert ez a men egyszerűen fenomenális: vékony tészta, ahogy ez már Kyúshúban szokás, de nem sárgás, mint általában, hanem halvány, majdnemhogy fehér, és még a szokásosnál is keményebbre van főzve, nekem nagyon bejön az ilyen. A leves viszont meglehetősen mellbevágó erejű és atom-zsíros. Szeretem én kérem, a karakteres ízeket, de azért ez egy kicsit túlzás, valószinűleg úgy gondolhatták, hogy a levest meg lehet hagyni, de mit tegyek; én szeretném meginni a levét is...

A chashú ugyan nem rossz, de nem emlékezetes. Mivel ezt én már korábban is megállapítottam, most sült disznó-fejhússal (toró) próbálkoztam, ez jó volt, de még ez sem zseniális és a szabály egyébként is az, hogy az alap-chashút kell értékelni, ez tehát amúgy is csak versenyen kívül indulhat. A többi belevaló, jó sok friss zöldhagyma, krémesre főtt tojás és valami ropogós barna izé, kikuragénak hívják és állítólag fagomba, viszont mind nagyon finom, és kicsit fel is húzza a pontszámot.

A konklúzióm ezek után adja magát: ez a kiváló men jobb körítést érdemelne!

Men: 9 - emlékezetes! ezért jöttem vissza már negyedszer is

Leves: 6 - túl sok a zsír

Chashú & the rest: 7 - de csak mert jó benne a fagomba

Összpontszám: 22/30 - dolgozni kellene még a levesen és a húson!

Képeket nem csináltam, tessék helyette nézegetni a Hide weboldalát.