Ilyenkor, koronavírus idején, a szórakozási opciók erősen beszűkülnek: utazni nem lehet, nemhogy külföldre, de még belföldre sem, éttermek, múzeumok, kertek, templomok többnyire zárva. Sétálni azért szabad, de mivel vonatozni sem nagyon ajánlott, marad a csavargás a környéken, gyalog vagy biciklivel, lehetőleg olyan helyeken, ahol kevesen vannak, ez pedig azt jelenti hogy mindent el kell kerülni, ami kicsit is szép vagy híres. Szerencsére Tokyóban a nemszép és nemhíres helyekből erős a felhozatal, elég csak nekiindulni a külvárosban akármerre, toronyiránt.
Tokyó egy nagy falu, szokták mondani, és ebben van valami igazság. De én ennél erősebbet mondok: Tokyó egy nagy erdő, leginkább pedig a külvárosa.
Egy erdő, távolról, a levegőből vagy egy szomszéd hegyről, nézve egységes zöld textúrát mutat, kisimulnak és egybeolvadnak a különbségek és előtűnik egy általános rend. Ha közelről vizsgáljuk az erdő alkotórészeit, egy-egy fát, bokrot, mohát, vagy gombát, szintén láthatjuk a strukturáltságot: a fa törzsét, lomjait, a levelek erezetét, akár hozzáképzelhetjük a gyökereit is, vagyis újra csak egyfajta rendet. Ám pont a köztes, az emberi látószögből az erdő egy nagy összevisszaság: különféle fa, bokor, virág, gomba, moha egymás hegyén-hátán, bármiféle rendező elv nélkül. Lehet persze ezt is szeretni, én például nagyon is, de el kell ismernünk: ez az arca az erdőnek bizony eléggé kaotikus.
Tokyó is éppen abból a léptékből mutatja a legkedvezőtlenebb arcát, ami számunkra a legtermészetesebb. Most nem filóznék azon, hogy ez miért van így, megtettem ez már korábban, csak megállapítom: rendkívül kaotikus, akár egy erdő. De itt is igaz az, hogy ha egy közelebbi vagy távolabbi nézőpontot veszünk fel, jóval több rendet fogunk találni. Ha nagyobb mintát veszünk, erre jó módszer a céltalan barangolás, a kaotikus részletekből egy továbbra sem szép, de meglepően egységes textúra áll össze, Tokyó ilyen léptékben eléggé izotróp, mondhatnánk tudományosan.
Ha pedig nem törődve az összképpel, fejest ugrunk a részletekbe, sok érdekes dologra bukkanhatunk. Egyfelől, ahogy azt már írtam, a japánoknak a kis dolgokhoz sokkal jobb érzékük van mint a nagyokhoz, így ha figyelmesek vagyunk, nem nehéz sok-sok apró, szép, vagy legalább érdekes részletet találni: egy-egy apró kertet, útszéli szentélyt, vagy szobrot. Másfelől a sok ronda épület között is mindig van egy-egy ház, úgy nagyjából egy a ezerből, ami nagyon érdekes, sőt akár: szép, építészetileg.
Most ugye itt Golden Week van, egy hét szabadság, nekiduráltam magam, hogy felteszek pár képet ezekről a random sétákról és bringázásokról szűkebb hazánkban, Setagaya kerületben. Lesznek majd nevesincs templomok, elhagyatott házak, építészeti bravúrok és Fuji-néző helyek. Nyilván bővül a nemfértbe kollekció, de lesznek más kuriózumok is majd. Kalandra fel!
Egy erdő, távolról, a levegőből vagy egy szomszéd hegyről, nézve egységes zöld textúrát mutat, kisimulnak és egybeolvadnak a különbségek és előtűnik egy általános rend. Ha közelről vizsgáljuk az erdő alkotórészeit, egy-egy fát, bokrot, mohát, vagy gombát, szintén láthatjuk a strukturáltságot: a fa törzsét, lomjait, a levelek erezetét, akár hozzáképzelhetjük a gyökereit is, vagyis újra csak egyfajta rendet. Ám pont a köztes, az emberi látószögből az erdő egy nagy összevisszaság: különféle fa, bokor, virág, gomba, moha egymás hegyén-hátán, bármiféle rendező elv nélkül. Lehet persze ezt is szeretni, én például nagyon is, de el kell ismernünk: ez az arca az erdőnek bizony eléggé kaotikus.
Tokyó is éppen abból a léptékből mutatja a legkedvezőtlenebb arcát, ami számunkra a legtermészetesebb. Most nem filóznék azon, hogy ez miért van így, megtettem ez már korábban, csak megállapítom: rendkívül kaotikus, akár egy erdő. De itt is igaz az, hogy ha egy közelebbi vagy távolabbi nézőpontot veszünk fel, jóval több rendet fogunk találni. Ha nagyobb mintát veszünk, erre jó módszer a céltalan barangolás, a kaotikus részletekből egy továbbra sem szép, de meglepően egységes textúra áll össze, Tokyó ilyen léptékben eléggé izotróp, mondhatnánk tudományosan.
Ha pedig nem törődve az összképpel, fejest ugrunk a részletekbe, sok érdekes dologra bukkanhatunk. Egyfelől, ahogy azt már írtam, a japánoknak a kis dolgokhoz sokkal jobb érzékük van mint a nagyokhoz, így ha figyelmesek vagyunk, nem nehéz sok-sok apró, szép, vagy legalább érdekes részletet találni: egy-egy apró kertet, útszéli szentélyt, vagy szobrot. Másfelől a sok ronda épület között is mindig van egy-egy ház, úgy nagyjából egy a ezerből, ami nagyon érdekes, sőt akár: szép, építészetileg.
Most ugye itt Golden Week van, egy hét szabadság, nekiduráltam magam, hogy felteszek pár képet ezekről a random sétákról és bringázásokról szűkebb hazánkban, Setagaya kerületben. Lesznek majd nevesincs templomok, elhagyatott házak, építészeti bravúrok és Fuji-néző helyek. Nyilván bővül a nemfértbe kollekció, de lesznek más kuriózumok is majd. Kalandra fel!
Igen, így van: nagyon sok érdekes felfedezést hoz itt a céltalan barangolás. Az apró részletekben.
VálaszTörlés