2010. augusztus 8., vasárnap

Tokyó Nagykörútja

Mivel Tokyóban csak a gazdagok, a taxisok, meg a hülyék járnak autóval, logikus, hogy a Nagykörút tokyói megfelelője egy vasútvonal legyen. A Yamanote-sen már 1956 óta kering körbe-körbe, csúcsidőben két és fél percenként, naponta 3.5 millió emberrel*, egy-egy kör 61 percet vesz igénybe. A Yamanote vonal mentén sorjáznak Tokyó központjai: Shinagawa, Shibuya, Shinjuku, Ikebukuró, Ueno, Akihabara és Tokyó (Ginza), hogy csak a fontosabbakat említsem. Jó, ez a kör egy kicsit nagyobb, mint a Nagykörút, keresztben 7, hosszában ca. 14 km de hát Tokyó is nagyobb egy kevéssel Budapestnél. De a fíling, az ugyanaz: a Yamanotén belül van a Város, ami olyan pedig lúzer, hogy körön kívül esik, az vidék, vagy jó esetben is csak külváros.















Egykoron fejből tudtam mind a 29 állomás nevét na, ki mondja meg fejből, hanyadik állomás Uguisudani Komagométől? de mostanában ritkábban használom, az északkeleti szakaszán pedig már vagy tíz éve nem utaztam. De tegnap arra jártam, natsukashii! és fotóztam párat, klikk és akkor nagyobb lesz!

-------------------------------------

* összehasonlításképp: a londoni Underground 12 vonala együttesen szállít napi 2.7 millió utast. (Wikipédia)

A Yamanote befut Otsuka állomásra, háttérben az épülő Sky Tree















Póznák, kábelek














Pikachú attak!

















Tessék kapaszkodni
















2 megjegyzés:

  1. A napokban tanúja voltam egy japán család találkozásának a budapesti metróval.
    Utóbbiról tudni érdemes, hogy a 30-40 éves orosz kocsik ajtaja olyan erővel csapódik össze, hogy jó eséllyel töri ketté az ajtószárnyak közé került utast. Vannak orosz rulettezők: az utolsó pillanatban ugranak be a kocsiba (szegény ember extrém sportja). Az ő esélyeiket az utastársak szokták javítani azzal, hogy visszafogják az ajtókat.
    A japán család szerencsésen bejutott, az ajtó nagy döndüléssel zárodott, mire az anyuka összerezzent. A családfő kommentárja: kimocsííííí... (fincsi...)

    VálaszTörlés
  2. A tokyói metróvagányok egyik kedvenc mutatványa, hogy a záródó ajtókat valamely kiálló testrészük bedugásával blokkolják; (rossz az, aki rosszra gondol!) pl. kezükkel, fejükkel. Na, ha ezt a moszkvai metrón megpróbálnák... Állítólag egyszer Moszkvában egy fickót a kezénél fogva megfuttatott egy tréfás kedvű metróvezető. A végén már húzta... de aztán az alagút előtt megkegyelmezett neki és elengedte. Gondolom, a továbbiakban nem próbálkozott a srác az ilyesmivel.

    VálaszTörlés