2010. január 26., kedd

Merre is van Tokyó?

Hülye kérdés, merre lenne, hát keletre. Pedig nem is, hanem sokkal inkább észak-keletre van; a legrövidebb útvonal ugyanis nem a délkör irányában, hanem a Budapest, Tokyó és a Föld közeppontja által meghatározott sík és a Föld felszínének metszete mentén vezet (remélem követtek..), ami nagyjából Szentpétervár-Helsinki irányába esik. Aki már repült Japánba, az tudja, hogy a gépek mindig elkalandoznak messzi északra, nohát, ezért. Így a frankfurti, müncheni és egyéb európai átszállásokat messze übereli a helsinki; a 11+X (X=1-2.5 óra) helyett 9+2-t kell csak utazni, ami hatalmas különbség. A rövidebb repülési időnél talán még fontosabb a dolog pszichológiai oldala: nincs borzasztóbb, mint a tudat, hogy miután 11 óráig egy székbe préselve, telelő büdösborz módjára átvészeltük a transzkontinentális utat, még oldalvást kell menni egy jó ideig, pedig ezzel az erővel már otthon is lehetnénk. Ennél csak egy borzasztóbb van; amikor egy ilyen teljességgel felesleges úton a pilóta Budapest fölé érkezve bejelenti, hogy a köd miatt inkább Schwechaton száll le, mint ahogy ezt hazafelé menet tette, és ráadásul azzal súlyosbította a dolgot, hogy további kellemes utazást kívánt...

Tehát mindaddig, amíg be nem indul a Budapest-Tokyó közvetlen repülőjárat, vagyis becslésem szerint még úgy 50 évig, Budapestről Helsinki lesz a legjobb átszállóhely Tokyó felé. A Finnair már csak ebből van levezetve, becsszó nem szponzorálnak az északi tesók, különben is; szólhatna ez a bejegyzés az Aeroflotról is, de nem szól, nem is tudom, miért*. A Finnair amúgy meg kulturált, tele van üres üléssel, és a stewardesszek pedig többnyire anyai ösztönökkel megáldott, nagyranőtt lappföldi parasztlányok, akik pontosan tudják, hogy mire van szüksége az utasnak a hosszú, kimerítő úton: kedves szavakra és néha egy-egy extra sörre.

Még néhány érv Helsinki mellett:
  • a laptopozás a reptéren nem megtürt, hanem támogatott tevékenység; ingyen wifi és praktikusan kialakított konnektorok vannak a váróhelyiségekben
  • egész jó áron lehet áfonyás vodkát kapni (kár, hogy már dugig voltam pakolva)
  • olyanokat lehet hallani a hangosbemondón, hogy "illve köllnen kükszi malkó" és hasonlók, és ettől nekem mindig jó kedvem lesz
Szóval, jól utaztam? hát nem mondhatnám, sőt, konkrétan pocsékul, de az nem Helsinki meg a Finnair hibája, hogy meg voltam fázva, meg egyáltalán; még a kilenc óra is hét-nyolccal több a kelleténél. De mivel ez a blog nem rólam szól, ezzel nem is untatjuk tovább az Olvasót.

-------------------------------------------

* Nem igaz, tudom. Azért, mert legutóbb, amikor Moszkván át mentem, egy kövér, zöld döglégy körözött a kabinban és amikor végre elaludtam, rámszállt. Bár ne bántsuk azt a legyet: összehasonlíthatatlanul barátságosabb volt, mint az orosz stewardess.

14 megjegyzés:

  1. "stewardesszek pedig anyai ösztönökkel megáldott, nagyranőtt lappföldi parasztlányok"
    Engem meggyőztél. :D

    VálaszTörlés
  2. aki nem értené mégse, miért arra, amerre, annak itt van egy segítő kép :)
    http://www.iflybusiness.com/images/finnair-map1.png

    VálaszTörlés
  3. @雪子 Köszönöm, pont erre gondoltam....

    VálaszTörlés
  4. Azért sajátos az a kedves belső kommunikáció, amivel olyan szépen formázott "jelekkel" tarkítjátok a hozzászólásokat...:-)
    Biztos vagyok benne, hogy ott van a lényeg a sorok között...
    Jó olvasni az ilyen távoli történeteket - sokszor azt mondtam annak, aki ilyen messze megy, úgy írjon, hogy lehet, hogy én, de sokan az ő személvel látjuk a világnak ezt, vagy azt a csodás szeletét, magunk nem jutunk oda...

    VálaszTörlés
  5. @雪子 és akkor engedelmeddel be is rakom a posztba.

    VálaszTörlés
  6. nyugodtan, nem az én képem :)

    VálaszTörlés
  7. Mi 6.-án repülünk Helsinkin keresztül Bp-re, majd kb 1 hét múlva vissza. Eddig Lufthansával meg Air Franceval repültem, ezért a Finn-airra kíváncsi vagyok...azért azt jó hallani, hogy ez a leggyorsabb-legrövidebb útvonal.

    VálaszTörlés
  8. sztem a Helsinki átszállás abszolute nyerő, majd meglátod, igy az átszállás nem teher hanem pihenő. 2 óra az nyag különbség...!

    VálaszTörlés
  9. "2 óra az nagy különbség...! "

    Remélem :) A 11 órás Lufthansa / Erfransz az elég kemény volt...

    VálaszTörlés
  10. ただいまー!
    Ez a finnair tényleg jó volt, legközelebb is ezt fogom használni.
    Minimális finn tudásomat (yksi, kaksi, kiitos,päivää ) is leteszteltem a személyzeten, megértették:)

    VálaszTörlés
  11. Én pedig legközelebb Austriannal, a fene egye meg, már nem volt Finnair jegy. kezd népszerú lenni...

    VálaszTörlés
  12. "kezd népszerű lenni..."

    Akkor ezért volt szinte tele a gép...

    VálaszTörlés