Hideg van

Egészen tegnapig szépen sütött a nap, de most beborult és randa hideg lett.

Azt mondják, igazán fázni a meleg országokban lehet. Sok igazság van ebben; ahol rendes tél van (és Mo-t is ide sorolom), ott fel vannak rá készülve, vastagok a falak, dupla az üveg, miegyéb. A japán épületeket tradicionálisan a melegre optimalizálták, legyen nyáron hűvös, szellős, a telet majd csak kibírjuk valahogy! ez a paradigma uralkodik egészen Hokkaidóig, ahol is aztán hirtelen tarthatatlanná válva, átadja a helyét a hőszigetelt dekadenciának. Emlékszem, a Régi Házban irgalmatlan hideg volt a téli reggeleken, pedig mi igen elitélendő és antiszociális módon, mert hát mi van ha földrengés lesz és miattunk ég le a városnegyed? égve hagytuk a fűtőtestet éjjel a hálószobában. Még így is kínos volt reggel kimászni a futon alól és még keservesebb lemenni a földszintre, úgy tenni, mintha megmosakodnék, majd utána gyorsan belebújni a már előre kikészített póló-ing-pulóver kombóba, hogy addig se fázzak, amíg ez az rétegrendet összevadászom, és hogy amikor kilépek az ajtón, megdöbbenve tapasztalhassam, hogy kint melegebb van mint benn, a házban.

De japán tél legsunyibb tulajdonsága, mégsem az, hogy hideg, hanem hogy irgalmatlan hosszú: tessék mondani, nincsenek itt valahogy elcsúszva egy kicsit az évszakok? míg az ősz langyos, kellemes és egészen decemberig tart, karácsony körül bejön a szibériai szél és március végéig haza sem megy, a leghidegebb hónap itt nem január, hanem február. Bizony, ültem én már áprilisban összeszorított fogakkal és lila ajakkal az Inokashira parkban, azt tettetve, hogy a világ legklasszabb dolga hideg szélben, a földön ülve, töksötétben csodálni a cseresznyevirágokat.

No, de ez még odébb van.