Veszek egy üveg vizet, mert hidratálni kell, 160 yen, motyogja az eladó, vagy legalábbis én így hallom. Nem bámulom a pénztárgépet, elvégre veterán gaijin vagyok, vagy mi, adok neki hát 160 yent, apróban. Szép lassan átszámolja egyszer, majd még egyszer, kicsit kivár és félrenéz, láthatóan valami baja van, de ezt nem óhajtja velem közölni, hanem arra vár, hogy majd én észreveszem és megoldom neki. Egy jó japán ilyenkor már tudná, mi a dolga, de én csak egy genya gaijin vagyok és nem csinálok semmit csak vigyorgok, ha bajod van, baszki, beszélj hozzám! Lassan újra idefordul, átszámolja, mintegy reménykedve, hogy hátha közben titokban odacsempésztem még némi pénzt, és akkor meg lehet úszni a kommunikációt, nem kell szólni a gaijinhoz, de nem kegyelmezek. Végül feladja, ato go en desu ga...*, motyogja, én meg kipengetem neki az 5 yent; ismét csak csatát nyertem egy otaku** felett, aki szeretette volna elkerülni az emberi kontaktust.
Persze a háborút mi, emberek, el fogjuk veszíteni; nemsokára már csak automatáktól lehet üveg vizet venni, de majd azért küldünk egymásnak egy-két twittet, néha.
---------------------------
* még 5 jen lenne, kéremszépen
** szociálisan hendikepped kompjúterbuzi, részletesebben itt
Miért nem kérdeztél rá, hogy mi a probléma? Ha már bunkó, legyen kövér.
VálaszTörlésHülye gaijin. Nemcsak, hogy analfabéta, de még számolni sem tud. :DD
Az könnyítés lett volna, akkor csak válaszolnia kell. Másrészt én csak izlésesen szeretek bunkóskodni.
VálaszTörlésHehe, de végülis a számolgatások közben észrevetted mi a probléma?
VálaszTörlésPersze, elég gyorsan leesett, csak bosszantott, hogy azt várja, hogy a dolog magától megoldódik és ő meg sunnyoghat
VálaszTörlés