2012. július 8., vasárnap

Kényelmetlen hölgyek

„Akik elfelejtik múltjukat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt”
Jorge Santayana

A minap egy fotókiállításon jártam, Shinjukuban. Fekete-fehér képek, öreg nénikről, akik borzasztó körülmények között tengetik életüket valahol Kínában. Feltűnt, hogy sok olyan portré volt a képek között, amelyiken az öregasszonyok görcsösen összeszorítják a szemeiket, mintha valami szörnyűséget akarnának elfelejteni.

Mert van mit... A nénik ugyanis egyikei a kevés, még életben levő un. "kényelmi hölgyeknek"*, ahogy ezt az egyik veretes japán eufemizmus megfogalmazza, de pontosabb a fordítás, ha azt mondjuk: katonai célú szexrabszolgákA katonai bordélyház valószinűleg a hadsereggel egyidős találmány, de az már japán lelemény, hogy ezekbe ne önkéntes markotányosnőket toborozzanak, hanem, csellel vagy erőszakkal, elraboljanak a megszállt, elsősorban koreai, területekről fiatal nőket és tömegesen prostitucióra kényszerítsék őket, mindezt a már másutt is megszokott alapossággal. Ez a szomorú történet már régóta ismert, aki többet akar olvasni róla itt vikizzen, ami miatt írok róla, az nem is ez, hanem.

A fotókiállítást a Nikon Galériában hirdették meg, még valamikor az év elején. Ám május végén, nem sokkal a kiállítás megnyitása előtt a cég váratlanul bejelentette, hogy "különféle panaszok miatt" (sic!) a kiállítás elmarad. A jól informáltak tudni vélték, hogy a kiállítást a Nikon részvényesei közé beszivárgott szélsőjobboldali nacionalista csoportok próbálták megakadályozni, valószínűsíthető, hogy a évi közgyűlésen való botrányokozással fenyegetőzve, ez gyakori módszer a zsarolásraA fotós, Ahn Sehong, japánban élő, koreai nemzetiségű fényképész azonban nem hagyta annyiban a dolgot, perre ment és ennek eredményeképp a bíróság a Nikont a kiállítás megtartására kötelezte. Így a kiállítás** végül is megnyílt, persze szigorú biztonsági intézkedések közepette, rengeteg rendőr, csomag-átvilágítás, satöbbi

Japán által a második világháborúban elkövetett bűnökre sok esetben nem túlzás a népirtás kifejezés, ám mégsem mérhetőek a náci Németország felelősségéhez. Nem is a mérték teszi ezeket szörnyűvé, sokkal inkább a makacs tagadás fala, ami körülveszi. Bár a japán kormány 1993-ban hivatalosan elismerte és bocsánatot is kért a történtekért, ám azt visszautasította, hogy egyéni kártérítéseket fizessen az áldozatoknak (ahogy ezt magamura kiderítette: ez nem így van) de ennél fontosabb, hogy a szörnyűségeket; nankingi mészárlást, a titkos orvosi kisérleteket, a hadifogoly-táborok brutalitásait azóta is agyonhallgatják vagy bagatellizállják; az iskolai kurrikulumokban alig említik meg őket, az irodalmi művekben, filmekben, kevés kivétellel, nem szerepelnek és a közbeszéd ignorálja; a cinkos összekacsintás, miszerint "ha ez az ára a Nyugat barátságának, hát legyen, de ugye, mi tudjuk, hogy nem így volt", könnyen kitapintható, ha nagyritkán, a sokadik viszki után, szóbakerül az ilyesmi. Még sok kötetes, komoly történelmi munkák is úgy állítják be a Csendes-óceáni háborút, mintha annak a japán hadsereg brilliáns Pearl Harbor-i megelőző csapására válaszul bekövetkezett hiroshimai és nagaszaki atombombatámadás lenne a lényege. A közmegegyezés őreként a szélsőjobboldal folyamatos nyomás alatt tartja a hatóságokat és, amint a fenti példa igazolja, a magáncégeket is, és ezek nem csak üres fenyegetések; a yakuzával összefonódott szélsőjobb már több ízben bizonyította, hogy képes a neki nem tetsző politikusokat megfélemlíteni, nem egy esetben akár meg is megölni.

Saját múltjának szégyenfoltjairól persze kevés nép szeret beszélni, gondoljunk például csak Törökországra, vagy akár saját hazánkra, Németország őszinte szembenézése bűneivel sajnos inkább kivétel, mintsem szabály. Ezenfelül a történelem ritkán, vagy talán sohasem? fekete-fehér és Japán militarizmusa és az ország második világháborús szerepe jóval komplexebb történet, mint ahogy azt a nyugati történetírás általában beállítja. De a bűnök bűnök maradnak és Japán konok hallgatása ürügyet ad és tovább szítja Korea és főleg Kína államilag is tűrt, sokszor alig burkoltan támogatott, Japán-ellenességét. Így termelődnek lassacskán újra ugyanazok az indulatok, amelyek korábbi tragédiákhoz vezettek. 

-----------------------------------------

angolul "comfort women" néven ismertek, ez a japán ianfu 慰安婦 fordítása
**  a fotós honlapján egyébként meg lehet nézni a képeket, megrendítőek.

11 megjegyzés:

  1. "ám azt visszautasította, hogy egyéni kártérítéseket fizessen az áldozatoknak."

    ...mert azt már megtette 1965-ben.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_on_Basic_Relations_between_Japan_and_the_Republic_of_Korea

    És mivel a fenti szerződés alapján hivatalosan nem is tudna egyéni kártérítést fizetni, megpróbálta máshogy is:

    http://www.mofa.go.jp/policy/women/fund/policy.html

    "In July 1996, the AWF decided that the Fund would provide 2 million yen (the atonement money) to each former "comfort women" in the Republic of Korea, the Philippines and Taiwan from these contributions."

    Ez persze nem változtat azon, hogy amit a Nikon tett, az hihetetlenül gyáva és sunyi húzás volt.

    VálaszTörlés
  2. Erről az egészről én a facebookon hallottam, itteni koreaiaktól (=在日), de örülök, hogy megnyílhatott a kiállítás.

    Egyébként egyes japán fórumokon, a "koreai" (在日、チョン stb) szót ugyanúgy használják, mint Mo-on a "zsidót". Korea meg errefelé Izraelnek felel meg.


    Kapcsolódó bejegyzés: http://varaljay.com/2012/05/a-japan-koreai-kejholgy-problema/

    VálaszTörlés
  3. @magamura utánanézve, ebben igazad lehet (javitom is ezt a bejegyzésben), bár abban biztos vagyok, hogy ezekhez a Kinában élő nénikhez nem jutott el ez a pénz. De erről valóban nem biztos, hogy a japánok tehetnek; mint ahogy arról sem, hogy miért nem térhetnek haza szülőföldjükre ezek a koreai öregasszonyok. Sajnos, ahogy írtam, ez egy sok szereplős történet, és korántsem a japánok az egyetlen hunyók abban, ami a háború után történt. De először is sepregessen mindenki a saját háza táján és piszkálja ki a saját szeméből a gerendákat... Igy tekintve pedig van itt (Japánban) teendő bőségest.

    VálaszTörlés
  4. talán azt még hozzá lehetne tenni, hogy ennek az "összekacsintósdinak" jó kis melegágyat szolgáltatott a háború utáni amerikai "Japán a béke és a megbánás országa" tipusú kényszerbeállitás... :(

    közben meg remélem a kiállitás jó volt - fotóilag :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. "De először is sepregessen mindenki a saját háza táján és piszkálja ki a saját szeméből a gerendákat... Igy tekintve pedig van itt (Japánban) teendő bőségest."

    Ezzel tökéletesen egyetértek.

    VálaszTörlés
  7. A makacs tagadás folytatódik: http://www.japantimes.co.jp/text/nn20120710b3.html

    VálaszTörlés
  8. Tökéletesen egyetértek a cikkel: itt Kínában például futószalagon gyártják a (nagy valószínuséggel államilag támogatott) "hos kínai ellenállók küzdelme a gonosz megszálló japán hadsereg ellen" témájú második világháborús filmeket (amikben érdekes módon mindig a kínai ellenállók gyoznek). A kínaiaknak szerintem pontosan az a problémája, amit a cikk említ, nevezetesen hogy a japánok egyszeruen letagadják a szörnyuségeket, amiket elkövettek (pl. nankingi mészárlás). Pedig a történelem világosan megmutatta, hogy a japánok nagyon kegyetlenek tudnak lenni az ellenfeleikkel (japánnal és külföldivel egyaránt).

    Kérdés a szerzohöz: a cikk alapján nekem úgy tunik, hogy a japán átlagember se hiszi el, hogy ezek a szörnyuségek megtörténtek. Ez tényleg így van? Ha igen akkor az eléggé furcsa, mivel a történelem elferdítése inkább a diktatúrákra jellemzo (Japánban pedig tudtommal demokrácia van). Kínában például (noha hivatalosan soha nem hangoztatják) mind a nép, mind a politikusok tudják, hogy mi történt a kultúrális forradalom alatt és a Tienanmen téren.

    VálaszTörlés
  9. Az emberek azt hiszik el amit sokan mondanak nekik és KÉNYELMES elhinni. Japánban nem tagadják explicite, hogy voltak attrocitások, csak ezek mértékét vitatják és úgy kenik el a dolgot, hogy "a háborúban mindig történnek ilyenek".

    Diktatúra és demokrácia nem fekete-fehér a világban, ez Japánban jól látszik. A felület demokrata, de ha ezt megkaparjuk, gyorsan kifeslik, hogy alatta tkp. egy oligarchikus elit vezeti az országot. Ilyen szempontból persze Kína sem "tiszta" diktatúra; a marxista máz alatt szintén egy elit van hatalmon, bizonyos mértékű belső demokráciával, csak más ideológiával, más szövetségi rendszerrel és (fontos!) nagyhatalmi ambiciókkal.

    Azt irod, Kínában "mind a nép, mind a politikusok tudják, hogy mi történt a kultúrális forradalom alatt" - tényleg? tudják az emberek, hogy (jó, én is csak wikiből meg hasonló helyekről tájékozódom, de) itt és ekkor zajlott a világ valaha megtörtént legnagyobb népirtása? Éhinségek, tömeges kivégzések, kannibalizmus satöbbi...

    VálaszTörlés
  10. Maegoss:

    "hogy a japán átlagember se hiszi el, hogy ezek a szörnyuségek megtörténtek. Ez tényleg így van? Ha igen akkor az eléggé furcsa, mivel a történelem elferdítése inkább a diktatúrákra jellemzo"

    Nekem van egy középiskolai japán törikönyvem- igaz, 2000-es kiadás-, de abban ezekkel a dolgokkal nem nagyon foglalkoznak. Pl a Nanjingi vérengzésről csak lábjegyzetben szerepel másfél sor (!) /324.oldal/; a Halhin-goli csatáról, amiben Japán vereséget szenvedett, szintén csak lábjegyzetben olvasni 2 és fél sor terjedelemben /327. oldal/ . Ráadásul ezeket "csak" incidensnek nevezik (事件). A kéjhölgy-probléma (위안부/慰安婦) is csak lábjegyzetben kerül elő, kb 1 sorban /332. oldal/.

    (『詳説日本史 改訂版』 山川出版社2000年)

    VálaszTörlés
  11. A történelem csavargatása szerintem az államberendezkedéstől nagyjából független. Elég ha Európában, vagy akár a szűkebb környezetünkben körülnézünk, mondjuk a Szlovákia-Románia-Magyarország viszonylatban mennyi ferdítés van, MINDEGYIK részről.

    VálaszTörlés