Kedvenc szavaim: muzukashii

Benne leszünk a tévében! újságolta büszkén a marketing menedzserünk. Tényleg? és mennyibe lesz ez nekünk? érdeklődtem örökösen gyanakvó, ünneprontó főnökhöz illően. Azt mondták, semmibe! mondta, merthogy valami vasárnap délelőtti biznisz műsorról lenne szó, nem egetverő a nézettség, de hát ha ingyér' van, hadd szóljon!

Jön is az úriember a tévétől, Zegna öltöny, Tumi táska, iPad, és nagyívű prezentációban magyarázza el, hogy mennyire jó lesz nekünk, amikor majd a cégünkről díjtalanul készülő négyperces kisfilmet Japán apraja-nagyja fogja a vasárnap reggeli misoshiru kortyolgatása közben tátott szájjal nézni. És akkor majd dől a pénz, csak győzzük számolni. Milyen szép nap is a mai. Lenne aztán itt még egy apróság, folytatja a snájdig úr és elmagyarázza, hogy noha maga a film természetesen teljesen ingyen van, nagyon szeretnék ha szponzorálnánk a műsort, mondjuk úgy jó kétmillióval.

Magyarországon ez lenne az a pont, amikor hangosan felröhögnénk és hátbaveregetnénk az illetőt vagy éppen vörös fejjel üvöltve kirúgnánk, vérmérséklettől függően, de mi Tokyóban vagyunk és a szemünk sem rebben. Ó, hogyne, persze, ez érthető. És elbeszélgetünk egy darabig a részletekről, kedélyesen, megígérjük neki, hogy feltétlen meg fogjuk fontolni az ajánlatát, csak hát ugye az a fránya büdzsé, abba nem biztos, hogy sikerül beilleszteni ezt a valóban szerény mérhető hozzájárulást, egészen, míg emberünk nem bírja tovább cérnával és rákérdez, hogy mi a tisztelt Direktor Úr véleménye, vajon sikerülni fog-e majd ez a Beillesztés? Ekkor mi belélegzéskor szörcsögő "sss" hangot hallatva ráncoljuk a homlokunkat egy keveset, majd töredelmesen bevalljuk, hogy az chottó muzukashii, vagyis kicsit nehéz lesz, de azért persze igyekezni fogunk. A tévés úr ebben a pillanatban döbben rá, hogy ki van rúgva, mert jó japán lévén tudja, hogy a muzukashii az nem nehéz, csak éppen lehetetlen. Azért még beszélgetünk néhány percig, kölcsönösen biztosítva egymást nagyrabecsülésünkről, majd elbúcsúzunk egymástól, örökre.

A gaijin pályájának első, felívelő, ám még naív és tudatlan szakaszában még nem tudja, hogy ha valami nehéz, akkor nincs remény, kár izmozni és emiatt sokszor pofára is esik. Annál nagyobb elégtétel évek múltán forgatni ugyanazt a pengét, amitől annak idején annyi sebet kaptunk. Chottó muzukashii. Meghalsz, chinpira!