2010. május 4., kedd

Fiúk-lányok

Az ötödik hónap ötödik napja a fiúgyermekek ünnepe. A hagyományos kínai asztrológia szerint ugyanis az évnek ez az “legférfiasabb” napja, ekkor legerősebb a jang princípium. Manapság, a női egyenjogúság és a píszi nevében, ezt a napot átkeresztelték a gyermekek ünnepére, de a szimbólumok elárulják az igazságot. Ezen a napon a fiús házaknál szamurájsisakot, kardot és páncélt állítanak ki a bejáratnál és a vázákba a shobu* nevű virág kerül, mert annak is kardformájú a levele. Az ünnep másik szimbóluma a ponty, ami kitartó és erős hal hírében áll, mivel árral szemben is tud úszni. (Szerintem ugyan erre más hal is képes, de azt nem énekelték meg az ókori kínai költők.) A ponty, mint szimbólum, nem az ünnepi asztalra kerül, hanem szélzászlóként (koinobori) lobog a házak előtt. Természetesen az alkalomhoz illő sütemény sem hiányozhat, a kashiwamochi, aminek, mint azt már tudjuk, nem kell megenni a csomagolását, a tölgyfalevelet. Közben találtam egy cikket, amiből végre megtudtam, miért tölgy. Állítólag a tölgyfán a levelek nem hullanak le addig, amíg az új rügyek meg nem jelennek és így ez a családi vérvonal folytatását szimbolizálja.


Mielőtt bárki felháborodna a fiúk elsőbbségén, szeretném leszögezni, hogy a lányoknak is van ünnepe, mégpedig a harmadik hónap harmadik napján. Ez a Hinamatsuri, ahol az előteret a herceg és a hercegkisasszony babája, valamint a boldog házasságot szimbolizáló barackvirág díszíti és ilyenkor sakuramochit kell enni.
A shobu még egy szimbólumot rejt magában, ami tipikus japán játék a szavakkal. A növény, ami egyébként nem is igazán írisz, hanem egy állítólag otthon is fellelhető, "orvosi kálmos" nevű, védett gyógynövény, de itt írisznek tekintik - de ebbe inkább már ne menjünk bele - szóval, a shobu kanjija ez: 菖蒲 . Node, a japán nyelv szépségei közé tartozik, hogy egy adott hangalak gyakran többféle kanjival is leírható. A shobu lehet 尚武 , aminek jelentése harci szellem, vagy 勝負, ami szó szerint győzelmet és veszteséget jelent, de a küzdelemre, versenyre utal. Ami ugye, mindkettő, a fiúgyermekek kívánatos tulajdonsága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése