Shitamachi

...vagyis alsóváros, a városnak az a fele, amelyiket nem az arisztokraták, yuppik és az újgazdagok, hanem állítólag az úgynevezett igazi emberek népesítenek be. Megfigyelésem szerint legtöbb városban ez valamiért a keleti oldalon van, gondoljunk csak bele: Budapest, Berlin, London és tsai, ez alól a szabály alól Tokyó sem kivétel. Igaz, itt ennek ideológiai oka is: a buddhista hagyományok szerint a gonosz szellemek északkelet felől jönnek, tehát itt rizikós lakni. Ehhez jön még hozzá, hogy a mai Tokyó keleti fele régen mocsaras, maláriás környék volt, így nem csoda, hogy aki tehette, a dimbes-dombos nyugatra, a Yamanotéra, költözött.

Egy, a kevés autentikusan megmaradt shitamachi utcából (Shibamata)

Persze, azért maradtak is lakók, bőséggel. A tizennyolcadik század közepére Edó, mert ekkor még így hívták Tokyót, a világ akkori legnagyobb városa lett, 1 millió feletti lakossal. Ez volt a shitamachi virágkora; a jó helyek, az éttermek, színházak, sumó-arénák és nem utolsósorban a vöröslámpás negyed, mind a város ezen oldalán volt megtalálhatóak. Gyakran ukiyo-nak, vagyis "lebegő világnak", nevezték a korabeli Edót, ez egyfajta szóvicc volt, ugyanis az ukiyo (浮世) homofón a buddhista 憂き世 kifejezéssel, ami szenvedésekkel teli és magunk mögött hagyandó "gyötrelmekkel teli világot" jelent, de az első karakternek itt "lebegés", vagy áttételes értelemben "frivolitás", értelme van, ami azt sugallja, hogy megfelelő ételek, italok és hölgytársaság esetén néha egészen kibírható is tudott lenni ez a gyötrelem a korabeli Edó városában. Aztán ez a lebegő világ a Meiji reformok, a második világháború, és a modernista építészet csapásai alatt szép lassan semmivé lett, a város központja nyugatra húzódott, és mára már csak itt-ott maradt meg néhány utca, vagy inkább csak ház. Ma a shitamachi inkább csak rezidenciális környék, a kevésbé tehetősek számára.

Ez persze azért nem jelenti, hogy ne lenne érdemes itt körülnézni. A kaja például, mint az alsóvárosokban mindenütt, remekjó, hiszen attól, hogy valaki szegény, jókat enni még szerethet. Persze nyilván nem a flancos olasz és francia éttermeket kell itt keresni, sőt, még sushit sem annyira, hanem sobát, yakitorit, vagy dangót és az ehhez hasonló tenyeres-talpas, de mindazonáltal igen finom, ételeket.

Algában hempergetett dangó és édesburgonyás yókan

Más nevezetességek is vannak, itt van például a shitamachi leghíresebb és egyben legautentikusabb lakója, Tora-san, az utazó ügynök és reménytelen hősszerelmes, akinek Shibamata állomás előtt szobra van, és a közelben levő házát is meg lehet tekinteni. Tora-san valójában soha nem élt itt, tekintve, hogy ő egy kultikus, évtizedeket átívelő és a mai japán identitást bizonyos értelemben megalapozó filmsorozat* hőse volt, de Japánban az már bőven elég, hogy a sztori szerint itt lakott, így a környék afféle zarándokhely lett azóta.

Tora-san szobra a rajongókkal

És akkor néhány fotó a shitamachiból:

Egy hagyományos rizsszaküzlet, kb. 30 féle rizs kapható!

Tora-san nyolc arca

Shichi-gó-san, a 7-5-3 éves gyerekek ünnepe

Egy ifjú szamuráj 

...és a hölgykoszorú

Egy retró-ajándékbolt, pre-pachinkó-kori flipperekkel

--------------------------------

*Az "Otoko wa tsurai yo", magyarul "Nehéz férfinak lenni", címmel 1969 és 1995 között 48 egész estés film készült, Kiyoshi Atsumi főszereplésével. Részletek itt (angolul): http://en.wikipedia.org/wiki/Tora-san