A Gallery Ma karácsonyig "Architecture for dogs" címmel tart kiállítást*, erre azért felkaptam a fejem: építészet kutyáknak, miezmár? Tényleg pont az legnagyobb baja a világnak, most, post-Fukushima, a globális felmelegedés és az Ayala tájfun idején, hogy a kutyuskáknak nem megfelelő az épített környezetük? Például, hogy kiskedvencünk nyakcsigolyája természetellenesen terhelődik, ha gazdája tekintetét keresve állandóan felfelé kell néznie, ez könnyen fájdalmas izületi kopáshoz vezethet! Nem is beszélve arról, hogy érzelmi károsodást is szenvedhet attól, hogy nem tud egyenlő félként gazdája szemébe nézni. Márpedig éppen ilyen és ehhez hasonló, divatos anglicizmussal élve "első világbeli", problémák orvoslására toborozta Kenya Hara a kiállítás résztvevőit és olyan illusztris tagokat verbuvált a csapatba, mint Toyo Itó, Kazuyo Seijima, Kengo Kuma, Sou Fujimoto vagy az Atelier Bow-Wow, azért ez nem annyira gyenge mezőny, két Pritzker-díjassal a kiállítók között!
 |
| A hintázó Beagle House (MVRDV): majd csak ellesz magában a dög |
A kiállítást megtekintve kicsit lehiggadtam, és végső soron azt kell mondjam: nem volt ezzel a kiállítással semmi baj, építészek is csak emberek, nem lehet nekik sem állandóan a világ nagy problémáival küszködni, jól esik néha a kisebbekkel is. Játék volt ez és ötletes dolgok születtek, ez tagadhatatlan. Az építészek nem csak úgy általában tervezgettek, hanem minden alkotónak személyesen kijelölt kutya-megrendelője volt; Kumának mopszli, Tsukamotóéknak tacskó, Seijimának bichon frisé, és így tovább. Nekem leginkább az MVRDV iroda hintázó "Beagle Home"-ja és Ito-san mobil kutyaháza jött be, de Kenya Hara egész második emeletet elfoglaló kutyaszék-tanulmányai is tetszettek.
 |
| Mobil Home for Shiba (Toyo Ito): a kutyakocsik Ferrarija |
Végső soron egy kis önirónikus játékról van szó csupán, egy a szokásostól eltérő léptékű és az előírásoktól, költségektől, akadékoskodó statikus- és épületgépészek mérnököktől mentes világban, ahol az építész végre tökéletes szabadsággal valósíthatja még elképzeléseit és ahol a célközönség farokcsóválásban megnyilvánuló csodálata, különösen, ha stratégikus pontokat némi kutyatáppal turbózzák, garantált. És talán éppen ez a legnagyobb vonzereje a kutyaépítészetnek: a kliens. Mert ugye, magunk között szólva, mi, építészek, már régóta tudjuk, hogy mi is a legnagyobb baj ezzel a szakmával, igen, az örökké akadékoskodó, vagy pont semmilyen visszajelzést nem adó, alul- vagy éppen túlművelt, csóró, vagy pofátlanul gazdag, suhógóba-tornacipőbe vagy direkt piperkőcösen öltönybe-nyakkendőbe öltöző, zseniális gondolatainkat biztosan meg nem értő, mindighülye Megrendelő, hát persze! Ha őt ki lehetne kapcsolni ebből az építészet nevű csodaklassz játékból, ej, be szép is lenne! vagy legalább domesztikálni őket, ahogy a kutyusokkal tettük annak idején, és így olyan kliensünk lenne, aki nem kritizál, hálás, és érdek- sőt feltételmentesen szereti** az elkészült épületet, és persze gazdáját, az építészt.
 |
| Kutya-perspektíva (Kenya Hara) |
Nem kétséges, hogy a kutya-megrendelők minden tekintetben felülmúlják az embereket, kivéve egyet, persze: sajnos nem állják a cehet. Talán ez volt az oka, hogy őket be sem engedték a kiállításra...
 |
| Kutyának nem szabad! Kutyával nem szabad! |
 |
| Egyenlő felek (Kenya Hara) |
 | |
|
 |
| Dakszli-rámpa (Atelier Bow-Wow) |
 |
| No dog, no life! (Sou Fujimoto) |
------------------------
* Ezen az oldalon lehet találni egy rövid leírást és szép képeket a kiállításról, itt pedig az architecturefordogs.com projekt honlapja látható, az összes kiállított tárgy képével + a szupercuki lakókkal, és még a tárgyak tervrajzait is le lehet szedni, ha valaki esetleg meg akarja csinálni Blökinek.
** Egyébként ezen a ponton nem bírom nem elmondani, hogy a magam részéről egyáltalában nem vagyok vevő erre a kutyákkal kapcsolatos "feltétel nélküli szeretet" elméletre, ami mögé olyan olyan, komolynak nevezhető írók is beálltak, mint Kundera vagy Houellebecq. Nyilván jól esik, ha van egy biztos társ az életünkben, aki bárminemű disznóságunk után is áhított csodálattal néz ránk, Hitlernek is bizonyára jól esett, hogy német juhász kutyája feltétel nélkül szerette, de ennek piedesztálra emelése meglehetős érzelmi sivárságról ad tanúbizonyságot. Nem beszélve arról, hová tűnne az a feltétlen szeretet, ha egyszer kifogyna a kutyatápos zacskó... Ha valami felsőbbrendű, akkor az a tettekkel és viszont-szeretettel kölcsönösen kiérdemelt szeretet. Na ez már régen bennem volt... Bocsánat. Nincs mit. Szóra sem érdemes.
Ha tetszett ez a poszt és még olvasnál ilyet, jelentkezz be rendszeres olvasónak a jobb oldali oszlopban, vagy iratkozz fel a Facebook Tokyo Reloaded oldalára, vagy, ha azt jobban kedveled, a G+ Tokyo Reloaded oldalára, ezeken az oldalakon egyéb kisszineseket is találsz majd remélhetőleg!
** Egyébként ezen a ponton nem bírom nem elmondani, hogy a magam részéről egyáltalában nem vagyok vevő erre a kutyákkal kapcsolatos "feltétel nélküli szeretet" elméletre, ami mögé olyan olyan, komolynak nevezhető írók is beálltak, mint Kundera vagy Houellebecq. Nyilván jól esik, ha van egy biztos társ az életünkben, aki bárminemű disznóságunk után is áhított csodálattal néz ránk, Hitlernek is bizonyára jól esett, hogy német juhász kutyája feltétel nélkül szerette, de ennek piedesztálra emelése meglehetős érzelmi sivárságról ad tanúbizonyságot. Nem beszélve arról, hová tűnne az a feltétlen szeretet, ha egyszer kifogyna a kutyatápos zacskó... Ha valami felsőbbrendű, akkor az a tettekkel és viszont-szeretettel kölcsönösen kiérdemelt szeretet. Na ez már régen bennem volt... Bocsánat. Nincs mit. Szóra sem érdemes.
----------------------------
Ha tetszett ez a poszt és még olvasnál ilyet, jelentkezz be rendszeres olvasónak a jobb oldali oszlopban, vagy iratkozz fel a Facebook Tokyo Reloaded oldalára, vagy, ha azt jobban kedveled, a G+ Tokyo Reloaded oldalára, ezeken az oldalakon egyéb kisszineseket is találsz majd remélhetőleg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése