Félelem és reszketés Tokyóban

Az asszociáció útján hűsítő technikák erről már egész sorozatot írtunk egyik legősibb módja a szellemidézés. Ha hiszünk benne, ha nem, a nyár a horror- és kísértettörténetek ideje. A Kabukiza leadja a Yotsuya kaidan bosszúhistóriát, a mozik a legújabb “Kör”-t és a vidámparkokban benépesül az elvarázsolt kastély. Idén ráadásul egyszerre három múzeum is kiállítást rendezett a japán mondavilág fantázialényeiről. 

A Mitsui Emlékmúzeumban a “Yókai: Demons, Folklore Creatures and Gegege no Kitaró” című kiállítás régi metszeteket helyezett Shigeru Mizuki népszerű képregénysorozata mellé. Az ukiyoe és a manga rokonsága szerintünk első pillantásra belátható és arról sem kellett sokat győzködni minket, hogy Kitaró szörny-ellenfelei igen hasonlítanak az Edo-korabeli, többszáz éves fametszetek yókai-démonalakjaihoz. 

Ahogy azonban a régi nyomatokat nézegettük, bennem egy másik összefüggés kezdett felderengeni — lehet, hogy megtaláltam az ételfejű kabalafigurák őseit? Korábban úgy gondoltam, hogy a kedves, önfeláldozó Anpanman lehetett az, de úgy tűnik, a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak vissza. 

Ez a Bakemono-zu például katalógusszerűen mutatta be az alakváltoztatásra képes démonokat: lehetnek állatok (tigris, róka, szitakötő, béka), közönséges használati tárgyak (legyező, teáskanna, papírlámpa, kőlámpás), vagy ételfejű szörnyek (hal, tök, répa, retek). 

Ma a megyék és városok nevezetes ételeket és jellegzetes termékeket mutatnak be a kabalafigurákon, míg annak idején talán azért ábrázolták ezeket, mert a közönséges háztartási tárgyak alakját felvevő démonok a mindennapokba is becsempészték a rettegést, ha félrenézel, lehet, hogy rád ugrik és szétmarcangol a teáskanna!