2013. szeptember 9., hétfő

A hatszirmú cseresznyevirág története

Időnként sikerül elkapnom egy-egy, a japán kultúrát népszerűsítő, ingyenes előadást. Kóstoltam már nihonshút (sakét), találkoztam tokyói geishával, főztem újévi ételeket és megnéztem, hogyan alakul át egy fiatal kabuki színész nővé a színpadon. Nemrég végre bejutottam egy wagashi-workshopra is. Fogyasztói szemszögből már sokat írtam a témáról, így legfőbb ideje volt egy kis gyakorlatot is szerezni!

Eguchi sensei, az oktatónk, díjnyertes cukrász, a wagashi-formázás mestere. A japán édesség, mint annyi minden más a hagyományos kultúrában, szezonális és a forma, textúra, íz összhangja együttesen idézi meg a változó évszakok szépségét.

január: ume (szilva), február: suisen (nárcisz), március: mizutori (vizimadár), április: sakura (cseresznye), május: shobu (írisz), június: fuji (lilaakác), július: bara (rózsa), augusztus: asagao (hajnalka), szeptember: kikyu (léggömbvirág), október: kiku (őszirózsa), november: tsubaki (kamélia), december: botan (peónia)
A képen látható édességek alapanyaga azonos: vörös és fehér babpaszta, amit a sensei diónyi gombóccá gyúrt, majd könnyed mozdulatokkal a hónapnak megfelelő alakra formált, végül néhány egyszerű eszköz segítségével — háromszög keresztmetszetű fadarab, ceruzaszerű botocska, evőpálcika — néhány másodperc alatt rózsabimbóvá, nőszirommá, vagy madárkává mintázott.


A feladat egy cseresznyevirág megformálása volt. Kaptam három, fóliába csomagolt, színes masszát. Ezeket golyóvá formáltam, oly módon, hogy a külső réteg teljesen beborítsa a vörösbab-tölteléket, majd a marcipánhoz hasonló masszát vaskos hengerré lapítottam. Eddig megtévesztően egyszerűnek tűnt a dolog, de hamarosan kezdődtek a problémák. A cseresznyevirág öt sziromból áll, így a hengert szemmértékkel öt részre kell osztani. Kezdőknek ez nemigen sikerül, így a sensei sugallatára inkább az egyszerűbb hatodolást választottam. Egy fadarabbal bejelöltem az osztóvonalakat, majd két kézzel, alulról és felülről egyszerre dolgozva alakítottam ki a szirmokat. Egy szirom egy mozdulat, kellene, hogy legyen, de mivel ez nem sikerült, megpróbáltam nyomkodva, ütögetve és masszírozva, ami nem tett jót a végeredménynek.

A végső lépés a sakura-jelleg, vagyis a szirmok végén levő lehelletfinom beharapások kialakítása volt, ezt egy erre rendszeresített fadarabbal kellett a tésztába nyomni. Ezután jött még az apró, sárga bibék készítése — de ezt a sensei már nem bízta rám. Alulról átnyomott egy szitán egy adag, sárgára színezett babpasztát és abból egy keveset egy evőpálcika segítségével leemelt és a virág közepére helyezte.

Ezt a típusú wagashit nerikiri-nek hívják, ezekből a sensei egy nap úgy 400-t készít, hacsak nincs valami ünnep, mert akkor 5-600 is kikerül a keze alól. Nekem egy úgy negyedóráig tartott, viszont legalább elég ronda lett. Do not quit your day job, mondaná erre az angol, igen bölcsen.

1 megjegyzés:

  1. Hát, lehet, hogy szerinted, ez nem lett jó, de mondjuk életed első wagashiját talán nem egy mesteréhez kellene mérned:DDD Persze tudom, maximalizmus, de akkor is. Szerintem, nagyon szép lett. Sőt, simán próbálkozhattál volna az öt szirommal. Tessék több önbizalommal hozzáállni a dologhoz. Mire te is a 400. darabot készíted, hidd el, csuklóból fog menni;))

    VálaszTörlés