Időnként sikerül elkapnom egy-egy, a japán kultúrát népszerűsítő, ingyenes előadást. Kóstoltam már nihonshút (sakét), találkoztam tokyói geishával, főztem újévi ételeket és megnéztem, hogyan alakul át egy fiatal kabuki színész nővé a színpadon. Nemrég végre bejutottam egy wagashi-workshopra is. Fogyasztói szemszögből már sokat írtam a témáról, így legfőbb ideje volt egy kis gyakorlatot is szerezni!
Eguchi sensei, az oktatónk, díjnyertes cukrász, a wagashi-formázás mestere. A japán édesség, mint annyi minden más a hagyományos kultúrában, szezonális és a forma, textúra, íz összhangja együttesen idézi meg a változó évszakok szépségét.
A képen látható édességek alapanyaga azonos: vörös és fehér babpaszta, amit a sensei diónyi gombóccá gyúrt, majd könnyed mozdulatokkal a hónapnak megfelelő alakra formált, végül néhány egyszerű eszköz segítségével — háromszög keresztmetszetű fadarab, ceruzaszerű botocska, evőpálcika — néhány másodperc alatt rózsabimbóvá, nőszirommá, vagy madárkává mintázott.
A feladat egy cseresznyevirág megformálása volt. Kaptam három, fóliába csomagolt, színes masszát. Ezeket golyóvá formáltam, oly módon, hogy a külső réteg teljesen beborítsa a vörösbab-tölteléket, majd a marcipánhoz hasonló masszát vaskos hengerré lapítottam. Eddig megtévesztően egyszerűnek tűnt a dolog, de hamarosan kezdődtek a problémák.
A cseresznyevirág öt sziromból áll, így a hengert szemmértékkel öt részre kell osztani. Kezdőknek ez nemigen sikerül, így a sensei sugallatára inkább az egyszerűbb hatodolást választottam. Egy fadarabbal bejelöltem az osztóvonalakat, majd két kézzel, alulról és felülről egyszerre dolgozva alakítottam ki a szirmokat. Egy szirom egy mozdulat, kellene, hogy legyen, de mivel ez nem sikerült, megpróbáltam nyomkodva, ütögetve és masszírozva, ami nem tett jót a végeredménynek.
A végső lépés a sakura-jelleg, vagyis a szirmok végén levő lehelletfinom beharapások kialakítása volt, ezt egy erre rendszeresített fadarabbal kellett a tésztába nyomni. Ezután jött még az apró, sárga bibék készítése — de ezt a sensei már nem bízta rám. Alulról átnyomott egy szitán egy adag, sárgára színezett babpasztát és abból egy keveset egy evőpálcika segítségével leemelt és a virág közepére helyezte.
Ezt a típusú wagashit nerikiri-nek hívják, ezekből a sensei egy nap úgy 400-t készít, hacsak nincs valami ünnep, mert akkor 5-600 is kikerül a keze alól. Nekem egy úgy negyedóráig tartott, viszont legalább elég ronda lett. Do not quit your day job, mondaná erre az angol, igen bölcsen.
Hát, lehet, hogy szerinted, ez nem lett jó, de mondjuk életed első wagashiját talán nem egy mesteréhez kellene mérned:DDD Persze tudom, maximalizmus, de akkor is. Szerintem, nagyon szép lett. Sőt, simán próbálkozhattál volna az öt szirommal. Tessék több önbizalommal hozzáállni a dologhoz. Mire te is a 400. darabot készíted, hidd el, csuklóból fog menni;))
VálaszTörlés