Jegyzetek az utakról

Aztán milyen autód van Tokyóban? kérdezik a haverok otthon, ezzel egyszersmind elvégezve a Nagy Magyar Életszínvonalmérő tesztet, és kissé megütközve hallják, hogy semmilyen. Persze, aki már legalább középhaladó japánista, az tudja, hogy autót Tokyóban csak a bolondok és a nagyon gazdagok tartanak, no meg persze a helyiek, Mert Egy Autó Mégiscsak Kell.

Pedig kell a fenét. A városban tömegközlekedéssel, + szükség esetén egy-egy rövid taxizással, sokkal gyorsabban el lehet jutni bárhová, mint autóval, és akkor még nem is beszélünk a horribilis parkolási díjakról, 10 perc 100 yen, meg ilyenek, és a kötelező, regisztrált parkolóhelyről, ez utóbbi egy hűs 100e forinttal terhelné meg a házipénztárunkat, HAVONTA.

De autózni persze "necesse est", elsősorban is vakáció idején, vidéken, mert azért még Japánban sem megy mindenhová metró. Ilyenkor az ember először ameddig bír, eltömegközlekedik, ha másért nem, hát, hogy elkerülje a városkörnyéki dugókat, majd felveszi a neten bérelt járgányt és nyomás! indulhat a kalandozás. Nem mondanám, hogy ez heti történés, de annyiszor azért már megtettük, hogy megkockáztassak néhány általánosítást azzal kapcsolatban, hogy milyen is autózni Japánban, legalábbis a Tokyó Reloaded szerint. Hát ilyen:

• Sima. Az hogy jók az utak, gondolom nem nagy meglepetés. De hogy ennyire? és mindenütt? és főleg, hogy mindenhol? Az országot belepő úthálózat lenyűgöző és persze az autós szemszögéből nézve felette kényelmes, de lehet, hogy nem csak az autósok szemszögéből kellene nézni.
• Lassú. A főutakon alapból 50 km/óra, az autópályákon 80 km/óra a megengedett sebesség, de egyes, biztonságosnak ítélt szakaszokon rendőrség megengedi a 60, illetve néhány sztrádán akár a 100 km/órás száguldást is. Persze a japánok sem hülyék, és ezt senki nem veszi komolyan, és az országutakon 70, az autópályán 120 a tipikus, de azért ezt sem nevezném észveszejtő tempónak, ráadásul gyakran akad egy-egy szabálykövető típus, aki aztán feltartja az egész sort.

  

  Itt pont engedélyezve van a fékevesztett száguldozás.

• Drága. Hiába szabadulunk meg vidéken a parkolási díjaktól, ott van helyette a másik pénznyelő automata, az autópályadíj... Ezt ugyan el lehet kerülni, de ha a munkásember kiszabadul egy-egy hosszú hétvégére, akkor nem érdemes ezen spórolni. Az így kifizetett pénzek viszont elég horrorisztikus méreteket tudnak kitenni, pl. Tokyótól Kyótoig ez nem kevesebb, mint 9,650 yen, a retúr az egyszerűség kedvéért a duplája, ha ezt rávetítem a Budapest-Debrecen távolságra akkor ez ca. 11.000 HUF-ot jelentene, ehhez képest a heti matrica otthon már rögtön nem is olyan drága. Mondjuk nem is megyek autóval Kyótoba, de azért ez rövidebb távon is elég fájdalmas tud lenni.
• Zsúfolt. Hiába hagyjuk magunk mögött a tokyói dugókat, jönnek az elővárosi dugók. Ha ez is megvolt, hát a Tokyó környéki dugók. Vagy csak úgy, a jelzőtlenek. Sokan vannak ebben az országban, na. A legkeményebb az, amikor valaki egy renkyú, vagyis összefüggő szabadnap, elején akar ki-, vagy a végén bemenni a városba. Egy sima háromnapos ünnep alapból úgy kétszeres szorzó, de ha valaki ugyanezt a három nagy nemzetiünnep-csomópont, Újév, Golden Week, Obon, környékén kisérli meg, akkor good luck...! Egyszer futottam bele fullosan egy ilyenbe, még egyetemista koromban mentünk Tokyóból Sendaiba a Golden Weeken, gyenge 12 óra alatt sikerült abszolválni az egyébként úgy ca. 3-4 órás utat... A legokosabb ilyenkor egyszerűen otthon maradni.
  
• Béna. A béna vezető odahaza sem ismeretlen fogalom, de a bevezetőben említett viszonyok miatt itt gyakoribb az un. "vasárnapi vezető", japánul pépádoráibá (paper-driver), szindróma, vagyis amikor Watanabe úr évente háromszor elviszi a családját egy kis autózásra dugóban ülésre, az eredményt képzelhetjük... 1-el megy, nem indexel, döcög a belső sávban, amikor pedig megelőzöm, rágyorsít és hasonlók. Ezt előre bele kell kalkulálni minden manőverbe.
• Fehér. Minden autó fehér, na jó, majdnem, és újabban egyre inkább kocka, pusztuljon az áramvonal! Aztán, amikor azt hiszem, hogy itt már tényleg csak fehér Toyoták kaphatnak forgalmi engedélyt, elsüvít mellettem egy piros Ferrari, vagy egy racing green Bentley, majd vége az előadásnak, és rallizhatok tovább a szappanosdobozok között.

  

  Ha mi bérelünk autót, az is fehér és kocka
• Száraz. Régebben Japán nem volt különösebben kemény az alkoholfogyasztással kapcsolatban, némiképp bocsánatos kihágásnak számitott. De aztán a sok baleset miatt bekeményítettek; nem is a határérték (0.03%) az érdekes, hanem az, hogy az igen ütős büntetéseket nem csak a sofőrre, hanem az utasokra is kimérik, miért engedted vezetni/ültél be mellé, ha láttad, hogy részeg? Így nem példa nélküli, hogy egy telekocsi egy kapatos sofőrrel 1 millió yen körüli összegbe került a társaságnak. Ilyeténképp az ember fokozottabban ügyel...

Újraolvasva a fentieket, kicsit soknak tűnik a nyavalygás, pedig azért jó dolgok is vannak a japániai autóséletben. Például, hogy gyakorlatilag hiányzik az agresszív vezetők azon típusa, melyeket a köznyelv többnyire "baromarcú"-ként szokott emlegetni, tudjátok, aki lepukkant bömössel jár és leáll orditozni, ha leelőzik. Vagy a lexusos, aki levezetésként nyugdíjasokat rugdal, itt még a yakuza sem megy le erre a szintre, továbbá a kormánytagoknak sem jár alapfelszerelésként a lézerblokkoló. És úgy általában is: figyelmesebben, udvariasabban és mindent összevetve biztonságosabban vezetnek, mint mi otthon, ez nem nagy kunszt, mondhatná persze valaki joggal. De más jóságok is vannak, például, ha leparkol az ember, nem kell rettegnie, hogy feltörik a kocsiját egy benne hagyott nejlonzacskó miatt. Vagy, hogy minden kölcsönautóban van navigáció és villámgyorsan meg lehet találni dolgokat, elég, ha a keresett hely telefonszámát bepötyögöm, igen, ez ilyen egyszerű is tud lenni! Mindent összevetve Japán azért nem mondanám, hogy Japán az autós turizmus Mekkája, de azért nem is lehetetlen jönni-menni, ha az ember nem felejti otthon a józan eszét. De saját kocsit ezután sem veszek, igérem.

------------------------------

Az első két kép a netről van kölcsönvéve, köszike! mert ilyenek fotózni mindig csak azután jut eszembe, hogy megírtam a posztot... De ha megnövök, becs'szó lecserélem sajátra!