2010. április 25., vasárnap

A bambusz és a gyermeke


Gyengém a bambusz, ezt sokan tudják rólam, otthon, a kertben van belőle jócskán, aggódom is rendesen, mi lesz, mire hazamegyek, amilyen egy agresszív fajta, bizonyára a nappali közepén fog kinőni. De szeretem, ahogy susog a szélben, nézni a zöldjét télen a hóban és főleg, ahogy tavasszal kihajt, mintha egy kard emelkedne ki a földből. Azért a bambuszligetben van valami félelmetes is; ha közelebbről megnézem, ahogyan az ágak a törzshöz kapcsolódnak, mindig a bogarak csápjait juttatják az eszembe, mint egy kemény kitinpáncél, az egész növény egy kicsit... rovarszerű. Aztán amikor este, a szélben összeütődnek a törzsek és furcsa, túlvilági kattogó hangot adnak.... és az a sebesség, ahogy tavasszal a friss hajtások kihajtnak, akár napi fél métert is tudnak nőni! az egészben van valami különös, nem-növényszerű, megkockáztatom, kicsit természetellenes.


















A bambusz ilyentájt hajt, így hétvégén lementünk megtekinteni az eseményt Kamakurába, a kedvenc bambusznéző helyemre, a Takederába*-ba, ami - ahogy neve is elárulja - bambuszligetéről híres. Mint mindig, most sem bántam meg; a rügyek épp most kezdenek kibújni a földből, és megkezdték villámgyors karrierjüket, melynek végén 10-15 méter magasra is megnőnek. Sajnos, ez a fajta nem terem meg otthon, nem bírja a száraz levegőt és a fagyot.

















Talán nem mindenki tudja, hogy a bambuszrügyet meg is lehet enni, ez a takenoko, a "bambusz gyermeke". A látogatáson felbuzdulva vettünk is egy jó nagy darabot a piacon, hazavittük és megfőztem. Hogy is működik az ilyesmi? Először is, a bambuszrügyet meg kell kopasztani. Legutóbb akkor volt ilyen, enyhén tanácstalan érzésem, amikor a Lehel téri piacról hazavittem egy kakast a Coq au Vin-hez és fel kellett trancsírozni. De az legalább meg volt kopasztva, mig a bambuszrügy szőrösen jön. Mindenestre nekiestem...

















...és kopasztottam...





















...és kopasztottam...






















...míg ide nem jutottam. Ekkor betettem egy edénybe, mellé valami fürészporszerű izét (nuka) ami állítólag kivonja belőle a ciánt, amitől különben keserű lesz, marhajó, gondoltam, ha ez valamiért elmarad, akkor meghalunk ciánmérgezésben? de aztán napirendre tértem a dolog felett és úgy jó húsz percig főztem (amíg a fogpiszkáló át nem megy rajta), akkor lemostam a fűrészport róla, felvágtam és elámultam. Milyen szép!

















Utána felszeleteletem, és a zsengébbik végét csak úgy, a la naturelle vagy ahogy a japánok mondják, sashimiként, könnyű szójaszósszal és wasabival megettük, rizs, tófu, meg effélék kiséretében. A többi megy majd holnap a takegohanba**. Ha meg ugyanezt egy étterembe kéri le az ember, akkor ilyet kap (bambuszos soba). A bambuszt, mi kéremszépen, nézve is és sütve, citrommal a szájában is szeretjük.

------------------------------------

Még több bambusz-kép itt látható.

* bambusztemplom, a hivatalos neve Hokoku-ji
** bambuszos rizs

2 megjegyzés:

  1. Vegre tudom, hogy mi kell hozza! Nalunk nuka/fusuma (rizskorpa) nelkul aruljak.

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom a bambuszrügyet. Sok kajába rakok, de még soha nem láttam egyben pucolatlanul. Most már legalább tudom, hogy miért néznek ki a konzerv rügyek fésűnek. Mert abban csak fél darabok vannak.

    VálaszTörlés