Ismét bátran nézhetek a világ szemébe, mert december óta nekem is van maszkotom. Na, nem nekem, otthon, hanem az ikebana iskolámnak, ahol virágrendezést tanulok.
Kicsit megkéstünk vele, hiszen máshol már irtják őket.... de jobb későn, mint soha.
Csak halkan merem megjegyezni, hogy azért annyira nem vagyok büszke az új kabalafigurára, mert nekem teljesen megfelelt a régi, kalligrafikus logónk is. Sensei, aki jól beszél angolul, ezért fiatalabb korában gyakran tartott a japán nagykövetségek felkérésére külföldön bemutatókat, elmesélte, hogy soha nem a virágokkal kezdte, hanem először egy fehér papírra ecsettel felfestette a SÓ-GETSU írásjeleket. Mert az is a japán kultúra része.
Sensei most már nyolcvan éves, még ismerte iskolánk alapítóját, Teshigahara Sófut. Még nem mertem megkérdezni, mit gondol az iskola új arcáról.
Íme, Ikeru-chan, a pingvinlábú, pironkodó bambuszváza, hajában három szál piros gerberával - egy kislány, aki a sajtóanyag szerint nem csak a virágokat szereti, hanem a helyes fiúkat is és akinek kedvenc időtöltése, hogy lányos témákról fecseg a barátnőivel. Igazgatónk, Akane sensei gyerekekfoglalkozásokat is vezet; ott, a kicsiknek még talán bejön, de nekünk?
A legközelebbi bónenkaira betotyog és fényképezkedhetünk vele? Életnagyságú fényképe Isamu Noguchi kerjét díszíti majd a főépületben? A nagykövetségek vele hirdetik a hagyományps japán kultúrát? Kötelesek leszünk Ikeru-chanos pólót hordani az órán? Szerencsére, lassan fél év telt el, de nem sok nyomát látom sem a honlapon, sem a házban.
És hogy mit cseréltünk le?
No comment.
------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése