2013. augusztus 26., hétfő

Jegyzetek az utakról

Aztán milyen autód van Tokyóban? kérdezik a haverok otthon, ezzel egyszersmind elvégezve a Nagy Magyar Életszínvonalmérő tesztet, és kissé megütközve hallják, hogy semmilyen. Persze, aki már legalább középhaladó japánista, az tudja, hogy autót Tokyóban csak a bolondok és a nagyon gazdagok tartanak, no meg persze a helyiek, Mert Egy Autó Mégiscsak Kell.

Pedig kell a fenét. A városban tömegközlekedéssel, + szükség esetén egy-egy rövid taxizással, sokkal gyorsabban el lehet jutni bárhová, mint autóval, és akkor még nem is beszélünk a horribilis parkolási díjakról, 10 perc 100 yen, meg ilyenek, és a kötelező, regisztrált parkolóhelyről, ez utóbbi egy hűs 100e forinttal terhelné meg a házipénztárunkat, HAVONTA.

De autózni persze "necesse est", elsősorban is vakáció idején, vidéken, mert azért még Japánban sem megy mindenhová metró. Ilyenkor az ember először ameddig bír, eltömegközlekedik, ha másért nem, hát, hogy elkerülje a városkörnyéki dugókat, majd felveszi a neten bérelt járgányt és nyomás! indulhat a kalandozás. Nem mondanám, hogy ez heti történés, de annyiszor azért már megtettük, hogy megkockáztassak néhány általánosítást azzal kapcsolatban, hogy milyen is autózni Japánban, legalábbis a Tokyó Reloaded szerint. Hát ilyen:
  • Sima. Az hogy jók az utak, gondolom nem nagy meglepetés. De hogy ennyire? és mindenütt? és főleg, hogy mindenhol? Az országot belepő úthálózat lenyűgöző és persze az autós szemszögéből nézve felette kényelmes, de lehet, hogy nem csak az autósok szemszögéből kellene nézni.
  • Lassú. A főutakon alapból 50 km/óra, az autópályákon 80 km/óra a megengedett sebesség, de egyes, biztonságosnak ítélt szakaszokon rendőrség megengedi a 60, illetve néhány sztrádán akár a 100 km/órás száguldást is. Persze a japánok sem hülyék, és ezt senki nem veszi komolyan, és az országutakon 70, az autópályán 120 a tipikus, de azért ezt sem nevezném észveszejtő tempónak, ráadásul gyakran akad egy-egy szabálykövető típus, aki aztán feltartja az egész sort.
    Itt pont engedélyezve van a fékevesztett száguldozás.
  • Drága. Hiába szabadulunk meg vidéken a parkolási díjaktól, ott van helyette a másik pénznyelő automata, az autópályadíj... Ezt ugyan el lehet kerülni, de ha a munkásember kiszabadul egy-egy hosszú hétvégére, akkor nem érdemes ezen spórolni. Az így kifizetett pénzek viszont elég horrorisztikus méreteket tudnak kitenni, pl. Tokyótól Kyótoig ez nem kevesebb, mint 9,650 yen, a retúr az egyszerűség kedvéért a duplája, ha ezt rávetítem a Budapest-Debrecen távolságra akkor ez ca. 11.000 HUF-ot jelentene, ehhez képest a heti matrica otthon már rögtön nem is olyan drága. Mondjuk nem is megyek autóval Kyótoba, de azért ez rövidebb távon is elég fájdalmas tud lenni.
  • Zsúfolt. Hiába hagyjuk magunk mögött a tokyói dugókat, jönnek az elővárosi dugók. Ha ez is megvolt, hát a Tokyó környéki dugók. Vagy csak úgy, a jelzőtlenek. Sokan vannak ebben az országban, na. A legkeményebb az, amikor valaki egy renkyú, vagyis összefüggő szabadnap, elején akar ki-, vagy a végén bemenni a városba. Egy sima háromnapos ünnep alapból úgy kétszeres szorzó, de ha valaki ugyanezt a három nagy nemzetiünnep-csomópont, Újév, Golden Week, Obon, környékén kisérli meg, akkor good luck...! Egyszer futottam bele fullosan egy ilyenbe, még egyetemista koromban mentünk Tokyóból Sendaiba a Golden Weeken, gyenge 12 óra alatt sikerült abszolválni az egyébként úgy ca. 3-4 órás utat... A legokosabb ilyenkor egyszerűen otthon maradni.
  • Béna. A béna vezető odahaza sem ismeretlen fogalom, de a bevezetőben említett viszonyok miatt itt gyakoribb az un. "vasárnapi vezető", japánul pépádoráibá (paper-driver), szindróma, vagyis amikor Watanabe úr évente háromszor elviszi a családját egy kis autózásra dugóban ülésre, az eredményt képzelhetjük... 1-el megy, nem indexel, döcög a belső sávban, amikor pedig megelőzöm, rágyorsít és hasonlók. Ezt előre bele kell kalkulálni minden manőverbe.
  • Fehér. Minden autó fehér, na jó, majdnem, és újabban egyre inkább kocka, pusztuljon az áramvonal! Aztán, amikor azt hiszem, hogy itt már tényleg csak fehér Toyoták kaphatnak forgalmi engedélyt, elsüvít mellettem egy piros Ferrari, vagy egy racing green Bentley, majd vége az előadásnak, és rallizhatok tovább a szappanosdobozok között.
    Ha mi bérelünk autót, az is fehér és kocka
  • Száraz. Régebben Japán nem volt különösebben kemény az alkoholfogyasztással kapcsolatban, némiképp bocsánatos kihágásnak számitott. De aztán a sok baleset miatt bekeményítettek; nem is a határérték (0.03%) az érdekes, hanem az, hogy az igen ütős büntetéseket nem csak a sofőrre, hanem az utasokra is kimérik, miért engedted vezetni/ültél be mellé, ha láttad, hogy részeg? Így nem példa nélküli, hogy egy telekocsi egy kapatos sofőrrel 1 millió yen körüli összegbe került a társaságnak. Ilyeténképp az ember fokozottabban ügyel...
Újraolvasva a fentieket, kicsit soknak tűnik a nyavalygás, pedig azért jó dolgok is vannak a japániai autóséletben. Például, hogy gyakorlatilag hiányzik az agresszív vezetők azon típusa, melyeket a köznyelv többnyire "baromarcú"-ként szokott emlegetni, tudjátok, aki lepukkant bömössel jár és leáll orditozni, ha leelőzik. Vagy a lexusos, aki levezetésként nyugdíjasokat rugdal, itt még a yakuza sem megy le erre a szintre, továbbá a kormánytagoknak sem jár alapfelszerelésként a lézerblokkoló. És úgy általában is: figyelmesebben, udvariasabban és mindent összevetve biztonságosabban vezetnek, mint mi otthon, ez nem nagy kunszt, mondhatná persze valaki joggal. De más jóságok is vannak, például, ha leparkol az ember, nem kell rettegnie, hogy feltörik a kocsiját egy benne hagyott nejlonzacskó miatt. Vagy, hogy minden kölcsönautóban van navigáció és villámgyorsan meg lehet találni dolgokat, elég, ha a keresett hely telefonszámát bepötyögöm, igen, ez ilyen egyszerű is tud lenni! Mindent összevetve Japán azért nem mondanám, hogy Japán az autós turizmus Mekkája, de azért nem is lehetetlen jönni-menni, ha az ember nem felejti otthon a józan eszét. De saját kocsit ezután sem veszek, igérem.

------------------------------

Az első két kép a netről van kölcsönvéve, köszike! mert ilyenek fotózni mindig csak azután jut eszembe, hogy megírtam a posztot... De ha megnövök, becs'szó lecserélem sajátra!

2013. augusztus 18., vasárnap

A vécépapucs eredete

Még jó régen írtam a vécépapucsról, a japán kultúra eme enigmatikus termékéről. Akkor azt állítottam, eredete a múlt ködébe vész, de íme, most rábukkantam egy szálra, ami talán felgöngyölíthető, lenyomozható: egy fix, porcelán vécépapucs, ami oda van cementezve, ezért megkerülhetetlen és elfelejthetetlen. Lehet, hogy ez volt az archetípus, és csak ez után jelent meg a modernebb, mobil vécépapucs? Vagy ez csak egy mellékág, kitérő a vécépapucsok  évezredes evoluciójában?

Újabb rejtély a múlt feneketlen kútjából.

------------------------------

Aoyama Bekkan, Otaru, Hokkaidó

2013. augusztus 14., szerda

Hülyeszabályok: bicikliparkolás

Nyilvánvaló, hogy egy olyan rendezett, mondhatni tüchtig, város, mint Tokyó számára, már tényleg csak egyetlen akadálya maradt, hogy versenyre kelhessen London, Párizs vagy akár Velence szépségével, és ez nem más mint a parkoló biciklik gusztustalan látványa. Eltompult gaijin agyammal ugyan nehéz felfognom, mi baj lehet azzal, ha a korláthoz támasztom a gépet, zavarom a járókelőket? a két fa között? most komolyan? de hát biztosan velem lehet a baj.

Vizuálisan környezetszennyezek
Lényeg, hogy mostanában egyre gyakrabban céduláznak meg, és nemrég új táblákkal is megfenyegettek, hogy Most Már Tényleg Azonnal Elviszik a Biciklimet*. Mondjuk, ennek nagyobb a füstje, mint a lángja, de azért vicces látni a nagy igyekezetet. Este leballagok a gépért, leszedem az aznapi cédulákat, gondosan ügyelve, hogy azokat újrafelhasználásra alkalmas alakban ragasszam fel a korlátra, majd másnap visszatérek ugyanoda, szűziesen tiszta bringámmal. Néha az is felmerül bennem, hogy mi lenne ha annak a temérdek pénznek, amit erre a nagyszabású cédulázós operációra költenek, egy részét arra spendíroznák, hogy jól kinéző és használható biciklitárolókat helyezzenek ki az utcára, igaz,  mihez kezdene akkor az a temérdek közterületfelügyelő?

Ennek pl. már komoly cédula-gyűjteménye van (nem az enyém)
A stratégia továbbfejlesztett változata figyelhető meg a Kamiyachó állomás melletti Tsutaya videotéka előtt, itt a parkolást már fizikailag próbálják meg ellehetetleníteni, az én esetemben mondjuk mérsékelt sikerrel. És hogy a parkolásriasztó rendszer már majdnem olyan ronda, mint a parkoló biciklik? Ugyan már. Ezt bőségesen kárpótolja a fejekben levő rend szépsége!

Így már mindjárt szebb!
----------------------------------------

* Néha valóban levágják a bicikliket, felpakolják egy teherautóra és elviszik egy központi tárhelyre, túszként. Némi váltságdíjjal egy ideig, talán egy hónap? ki lehet váltani, de aztán eltűntetik őket, szerintem eladják Észak-Koreába. Csak egy olyan ku (kerület) van, Shinagawa, ahol nagyon példamutatóan, megjavítják és eladják a gépeket, egyszer már én is vettem ott bringát, bagóért.

2013. augusztus 5., hétfő

Egy darab Kalifornia

Igértem, hogy beszámolok a másik kedvenc omotesandói kávézónkról, igaz, ez már majdnem Shibuyában van, a "STREAMER"-ről. Nahátakkor.

A tulajdonos-barista, Hiroshi Sawada, 2008-ban az első ázsiai győztese volt a Tejeskávéöntő Művészeti Világbajnokságnak (Latte Art World Championship), igen, megérett a világ a pusztulásra! méghozzá rekordmagasságú pontszámmal, ami újabb példa arra, hogy ha a japánok komolyan beleállnak valamibe, akkor előbb-utóbb ők lesznek a legjobbak.

A zászlóshajó itt alapvetően a latte, de ezalatt nem azt a kiherélt löttyöt kell érteni, amit a Starbucksban adnak, hanem olyat amiben bőven van anyag is, értem ezalatt az eszpresszót. Egy méltató weboldal szerint a latte "silky and syrupy with hints of citrus complementing the delicate acidity", jó, akkor legyen ilyen, én megint csak arra szorítkoznék, hogy szerintem is nagyon jó kávéjuk. És persze mindehhez jön Sawada-san latte-artja; elképesztő virágminták, amit laza csuklóval önt fel a tejhabra. A legszebb akkor lesz, ha az extra nagy lattét kérjük; ilyenkor a levesestányér méretű méretű csészébe a Mester garatáltan sajátkezűleg rakja fel a remekművet.
A kicsi és a nagy latte (pic by coffeedrinkersmakebetterlovers.wordpress.com)
Emellett persze van eszpresszó, macchiató, sőt, jegeskávé is, nem is akármilyen. és az árak is egészen elviselhetőek. De nem csak a kávé miatt érdemes járni ide, hanem mert a STREAMER nagyon kellemes, laza hely, ráadásul nem azzal izzadtságszagú lazasággal, amit Japánban nemritkán lehet tapasztalni, hanem olyan nyugatiparti, felnőttebb módon. A közönség magja alapvetően deszkás-bringás-iPados hipszterarc, magas gaijintartalommal, de hát a menő helyeket mindenütt a világban az expatok futtatják fel. A design passzol a vendégekhez, letisztult, egyszerű fapultok magas székekkel és néhány kanapéval, és mindenfele sok-sok konnektor, ezek is azt üzenik, hogy chill out and go online. A fadló is fából van és mindent pörköltkávészagú, nem kis részben azért, mert a hátsó traktusban, ahol Sawada-san birodalma van, a staff nem aggódja magát halálra, ha kiszóródik egy kis pörköltkávé a földre, majd összesöprik este. A falon jópofa artworkök: például három kifordított skateboardra ráfújva a baristabajnok egyik emblematikus alkotása. A weboldal is szépen össze van rakva, bár nem értem, hogy miért New York-i környezetben vannak a fotók, amikor az egész hely annyira, de annyira San Francisco...
Bringák a STREAMER előtt, nanáhogy fixik...
Nem vagyok kifejezetten Amerika-mániás, de ez a kis Kalifornia itt határozottan tetszik, terjeszkedhetne...

-------------------------------------

UI: terjeszkedik. A STREAMER-nek már két üzlete is van Shibuyában, ilyen jól néz ki a másik, és Osakában is nyitottak egyet.

Belül sajnos nem lehet fotózni, ezért a képeket kénytelen-kelletlen egy másik blogról nyúltam, nekik volt engedélyük vagy nem voltak ilyen szívbajosak:
Köszi, coffeedrinkersmakebetterlovers.wordpress.com!

Ja és aki arra jár: itt van a shibuyai főüzlet:

View STREAMER COFFEE COMPANY in a larger map

2013. augusztus 2., péntek

Kedvenc szavaim: terebini demashita

Vagyis "benne volt a tévében*". Ezek a szavak itt még mintha nagyobb mágikus erővel bírnának, mint odahaza. Ha terebi ni demashita, akkor nem gond, ha kétszer annyiba is kerül ugyanaz a minőségű cucc. Ha terebi ni demashita, akkor érdemes órákig sorbaállni a legközönségesebb étterem előtt is. Ha terebi ni demashita akkor el kell menni a legtávolabbi szutykos kis onsenbe és lelkendezni, hogy milyen szép. Aki pedig ügyetlen volt, és nem mashita de terebini, annak córesz...

Itt van például ez az étterem, amit "Eggs & Things"-nek hívnak. Amint az a képen látható, a népek képesek órákon át sorba állni a tűző napon, ez a kép az enoshimai üzletegységük előtt készül, ami ugye a tengerparton van és így nyáridőben nincs kifejezetten hűvös... A teljes képhez tudni kell, hogy ez az étterem nem különleges, sehol másutt nem fogyasztható specialitásokat szolgál fel, hanem.... palacsintát. És még abból sem az izgalmasabb, hajdinával készült franciás galette bretonne-t hanem közönséges, lisztes fajtát, benne, ahogy az étterem neve ezt kendőzetlen tudomásunkra hozza: tojással és más dolgokkal.

Eredetileg valami hawaii étterem és mióta egyszer szerepelt egy japán tévéműsorban, nyilván elhintették, hogy ez a legkúlabb étterem a világon, a tokyói üzleteik alig bírják féken tartani a bejutni vágyókat. Japán barátnője lankadatlan uszítására egyszer Judit hétköznap végigállta az omotesandói üzletük előtt a na nem kétórás de azért jó félórás, sort, és utána úgy értékelte, hogy nagyjából egy szinten van a Nagymama Palacsintázójával, csak egy kicsit flancosabb. Jó étel a palacsinta, de két órát biztosan nem állnék érte sorba...

-----------------------

* a terebi az a televison-ból jön --> eliminálva az "L"-eket és a "V"-ket: terebishon --> majd rövidítve: terebi. Bővebben a katakana-angol varázserdejéről ebben a posztban írtam.