Rizst vagy rizsát?

Ülök a gép előtt és rakom az arcomba a tegnapról maradt hideg rizst. Finom.

...nyilván, hogy bekattant szegény, nem csodálom, az az állandó hajtás! gondolja most feltehetőleg magában a Nyájas Olvasó, de nincs igaza, sőt, énszerintem azoknak fújtak valami szürke pépet a fejükbe, akik úgy gondolják, hogy az a száraz, ízetlen, időnként alaktalan csimbókokba összetapadó fehéres IZÉ, amit odahaza a "Köretek" oldalon, "Párolt rizs" címszó alatt kínálnak a vedéglátóhelyek elsöprő többségében, bármiféle rokonságban lenne azzal a bársonyos textúrájú, ám egyúttal határozott térbeli karakterrel bíró, nem tolakodó, de mégis varázslatosan komplex izű ételhez, melyben minden egyes szemet, akár a kaviárt, külön-külön el lehet majszolni, és mindeközben a rizsszemek együttese az villa evőpálcika végén gőzölögve valami nagyobb egészet is alkot.

Jó, genetikailag, talán. De gasztronómiailag mintha a tablettásbort próbálnánk egy Chablis-val összekóstolni, vagy egy Porsche után Trabantot vezetni. Más a fíling. Az egyik rizs, vagy inkább: go-han, "tiszteletteljes főtt étek", a másik maximum rizsa.

Azért is írom éppen most ezt a posztot, mert az elmúlt időben több rizs-flessem is volt, az egyik a Kokoromai-ban, erről már írt Judit, igaz angolul, bocs. Lényeg, hogy ez egy olyan étterem, ahol, sok minden más finomság mellett, 12 féle rizsből lehet válogatni; mind japán, de más-más prefektúrából származnak és különböző fajtájúak. Összekóstoltunk kettőt és valóban! az egyik puhább, enyhén krémes és picit édeskés volt, a másik kicsit keményebb, de egyben karakteresebb, szóval valóban másfélék és nagyon-nagyon finomak. Aztán a múlt szombaton vettünk a közeli "Farmer's Market"-en, ez olyan mint otthon a biopiac, valami kisszériás biorizst, 800 yen egy kiló, nem kevés, de nem is megfizethetetlenül drága, és megfőztük, mennyei volt! Azóta dupla adag rizst készítek, hogy reggelre is maradjon.

Ez mind szép, mondhatná az Olvasó, de mit tegyen az, aki most éppen Magyarországon építi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét?

Hát először is, tanuljon meg rizst főzni! nekünk itt ugyan elég csak beönteni a rizsfőzőbe az alapanyagot, mellé a vizet, majd rábökni a piros gombra és húsz perc múlva már ott gözölög a gohan, de csináltam én otthon sokszor rizst rizsfőző nélkül is, és állítom, hogy még a magyar rizsa-szemekből is sokkal jobbat lehet kihozni, ha nem csak az öntsük-a-rizst-egy-fazék-lobogó-vízbe receptet alkalmazzuk. Tehát:

Vegyünk egy, lehetőleg nehezebb, lábost, jól záródó fedővel. Alaposan mossunk meg 1 térfogat rizst, csésze, liter, vödör, bármi, és csöpögtessük le. Tegyük a lábosba 1.1 térfogat vízzel, ha lusták vagyunk rendesen csöpögtetni akkor 1.0 is elég. Sózni NEM kell, nem illik, nem szabad. Forraljuk fel fedő nélkül, nagy lángon 1 percig, majd csavarjuk le a gázlángot amennyire csak tudjuk, villanytűzhelyen: tegyük át egy másik lapra, fedjük le és minimális lángon pároljuk 15 percig, fedő alatt. Még véletlenül se vegyük le a fedőt közben, mert akkor elrepülnek belőle a rizsangyalok, és főképp: semmiképpen se kavarjuk meg! Pontosan 15 perc leteltével vegyük le a tűzről és még 5 percig hagyjuk párolódni magában, esetleg még egy kendőbe is bebugyolálva. Még most se lessünk a fedő alá! Ha letelt az öt perc, le lehet venni a fedőt és egy villával finoman meglazítani. Nézd már, nem is égett le! Ugye, hogy jobb így?

De ne álljunk meg félúton, menjünk el az Ázsia Boltba a nagycsarnokba vagy a Rózsadomb Centerben található Koreai és Japán Élelmiszerboltba, biztosan van még másutt is, de én csak ezeket ismerem, és vegyünk egy zacskó japán rizst, megéri. A recept ugyanaz. Egyre azonban már most figyelmeztetnék mindenkit: utána tényleg utálni fogja a rizsát.