Egy vonalas poszt

Egy vasárnapi séta Jiyugaokán*, minden kétkedőt meggyőzne arról, hogy Tokyóban nyugalom van, az élet folyik tovább, az emberek nem készülnek seizmo-nukleáris Armageddonra. Ám a gaijin közösségben azért jócskán akadnak, akik szerint ez nem így van, a sugár már útban van, vagy ha nem, hát hamarosan elindul és futni kell, menekülni, mert Japán menthetetlenül elsüllyed.

A tévé persze ezt tagadja, de őszerintük a japán tévében kozmetikáznak, eltitkolnak és hazudnak és Godzilla már megindult a Tokyó öböl felé. Lehet rajtuk persze mulatni, de egyfelől valóban vannak ismeretlen és kiszámíthatalan tényezők a fukushimai atomreaktorok körül, másfelől pedig, ugyebár, volt már olyan, hogy vidáman integettünk röhigcséltünk Kádáron a május elsejei felvonuláson, közben pedig tényleg jött a sugár Csernobilből. Information rulez, kérdés tehát, hogy hihetünk-e annak, amit mondanak.

Szerintem IGEN.

Gondolom ezt részben azért, mert számomra meggyőző, ahogy kommunikálnak. Még bevallottan tökéletlen japánságommal is hallom-értem, hogy próbálják a megfelelő súlyú szavakat használni, nem mondják azt, hogy "hijóni"**, ha nem gondolják úgy, hogy az adekvát jelző, és ha valamit nem tudnak, akkor arra azt mondják, hogy nem tudják. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de ez engem jobban meggyőz, mint az az expört úr, aki ül mondjuk Németországban, és onnan megállapítja, hogy "a meltdown és a láncreakció beindulása elkerülhetetlen". Oh, yeah... Mintha kettő bármilyen kapcsolatban is lenne egymással. Ha ez így menne, nem kellene Iránnak annyit görcsölnie az atombomba előállításához...

De még inkább azért gondolom ezt, mert, ellentétben például a jó öreg Szovjetunióval, ez az ország nem arra alapozta a kormányzását, hogy hazudjon az állampolgárainak. Nem valami genetikusan determinált igazmondási kényszer miatt, hanem mert az évek, évtizedek, évszázadok során rájöttek, hogy ez hosszú távon nem kifizetődő, sem egyénileg, sem pedig államilag. Voltak ebben ugyan megbicsaklások és zsákutcák, de minden hibájával együtt is Japán a XX. század második felére demokratikus ország lett, amelynek kormánya őszintén munkálkodik a közjón, nem mindig sikeresen persze, de ez most mellékes.

Összességében meggyőződésem, hogy a japán hatóságok most alapvetően nagyon jól teszik a dolgukat, SOKKAL profibban, mint a kobei földrengés idején! és a legjobb, amit tehetünk, hogy ülünk a fenekünkön, figyeljük a híreket és nem próbálunk romantikus menekülő-expedíciókat szervezni. Gondoljunk arra, hogy rajtunk kívül van még 127 millió ember, akik nem tudnak hová menni... Ők folytatják az életüket, ma vásároltak és pihentek, holnap pedig újra bemennek dolgozni. És nem azért, mert agymosottak vagy fatalisták lennének, hanem mert tudják, hogy ha netán szükségessé válik, a megfelelő emberek fáradtságot nem kímélve, megkülönböztetés nélkül és önfeláldozással fognak mindenkinek segíteni, mint ahogy azt most is teszik Sendai környékén. Egyszóval: be cool & do not panic!

------------------------------------

* egy trendi lakónegyed Tokyó délnyugati részén, a képeket ma csináltam ott

** nagyon, különlegesen