2011. március 15., kedd

A lopakodó méreg

A atomerőmű-krízis, mert most már ez inkább annak nevezhető, harmadik napján, a harmadik reaktorblokk robbanása után apró hajszálrepedések mutatkoznak a “vonalas” posztomban megénekelt heroizmus falain. Már nem mondanám, hogy senki nem aggódik, nem áll többé, hogy nincsenek kétkedő hangok a kommunikáció őszinteségében és láthatóak a jelei a benzin- és élelmiszer-felvásárlásnak is.


Azok között, akikkel én érintkezem, ezek a tendenciák csak nyomokban találhatóak meg, és az a benyomásom, hogy a japánok döntő többsége feszült ugyan, de fegyelmezett. Ám úgy tűnik, hogy a gaijin közösségben kezd egyfajta jól kitapintható, klasszikus pánikhangulat kialakulni. Hallottad, a sugárzás szintje Tokóban felette van a megengedettnek!* Te, ezek biztosan hazudnak, vagy legalábbis eltitkolnak! Hogyan lehetne valahogy repjegyet szerezni, mindegy, hová, csak el innen! A követség is azt ajánlja!** és a többi.


De hát miért is olyan nagy baj a pánik? miért zavar engem, amikor a webes fórumokon magyarok és nem-magyarok beszélnek össze-vissza közelgő rádióaktív felhőkről, atomrobbanás veszélyéről és a közvélemény tudatos félrevezetéséről?


Először is, mert kontraproduktív. A pánik még az ősidőkből maradt ránk, akkor volt hasznos, amikor jött a kardfogú tigris és az volt a legokosabb, ha mindenki fut, ahogy csak bír, mozgósítva szervezetében minden maradék adrenalint és cukrot, az se baj, ha gondolkozásra sem marad. Azóta pár dolog megváltozott és még ha adott helyzetben menekülőre is kell néha fogni a dolgot a Homo Sapiensnek, akkor sem árt ha hideg a feje és nem felejti otthon az útlevelét.


Másodszor, mert ragadós. Az antilopok állítólag orrukkal szagolják ki a pánikot, de úgy tűnik, a hisztéria közben kiválasztott molekulák az interneten át is terjednek, és a bulvármédia és blogoszfére flippermasinájában gellert kapva, pusztító, megkockáztatom: potenciálisan akár gyilkos, munkát végeznek odahaza aggódó szeretteinkben.


És legfőképpen: mert a jaj-Istenem-jön-a-sugár, és a hogyan-jussak-el-azonnal-Osakából-legalább-Fukuókába mentalitás elvonja a figyelmet arról, hogy még mindig majd’ félmillióan vannak, akik otthonuktól megfosztva, gyakran fedél, és elegendő víz és élelem nélkül tengődnek a hideg tóhokui éjszakában, az igazi tragédiáról.


----------------------------------


* A reaktor 20 km-es körzetében tényleg felette volt. Tokyóban ma egy időre magasabb volt ugyan a szokásosnál, de nem volt az egészségre ártalmas mérték fölött.


** Például a francia és a magyar. Az amerikai érdekes módon azt ajánlja inkább, hogy “kövessük a japán hatóságok útmutatásait”. Riszpekt.


19 megjegyzés:

  1. Sajnos a japán neten is sok gyanús infó kering- valamelyik észlény már terrortámadást vizionált.

    A yahoon mondjuk írták, hogy most a kamu-emailek szezonja van, pl vegyi-esőről stb.

    Reméljük, hogy hamar megoldódik a reaktor-probléma és a menekültek ellátása.

    VálaszTörlés
  2. A láncreakció folytatódik... az erőműn kívül, a médiában.

    VálaszTörlés
  3. Nézd, amikor a magyar médiában - és itt állami és kereskedelmi híradókról beszélek - még mindig sugárfertőzésről beszélnek, akkor tudomásul kell venni a pánikot ilyen esetben. Sajnos.

    Kitartás.

    Mondom ezt úgy, hogy dolgoztam sugárveszélyes munkakörben, atomerőműben, pittyegett a doziméter a mellkasomon. Nagy kaland. :)

    VálaszTörlés
  4. Én nem nézek híreket (mert a magyar sajtó szar, plusz még mindig Csernobil él az agyukban), de olvastam a BME egyik tanárának írását ma. És nekem úgy tűnik a blokkok már rég tervezési és tűréshatáron túl teljesítenek, ami el is várható egy atomerőmű esetében. Szerintem ha sikerül stabilizálni a hűtésüket felül tudnak majd kerekedni a problémákon.

    VálaszTörlés
  5. A frászt hozzátok az emberre, ha nem találok semmi bejegyzést.Tegnapnem találtam. Az a fontos amit a "vonalasban" írtál. Ha valahol,hát Japánban BIZTOSAN megoldják a helyzetet. Ebben lehet bízni, jobban, mint bármiben. Érdemtelen és igazságalan az a döbbenetes pusztítás ami történt, de felemelő és reménytkeltő ahogy viselitek. Vigyázzatok magatokra! Ölelések.

    VálaszTörlés
  6. @Tünde köszönjük, továbbra is így gondolom. Egyébként a Twitteren http://twitter.com/#!/bonakovacs mostanában elég aktív vagyok, ott sűrübbek az "életjeleim"

    VálaszTörlés
  7. Amikor a Sars virus volt Ázsiában, Szingapúrban szintén leléptek a ganjik. Nem pánikoltak, csak a főnök odament az expathoz megmondta vidd a kölköd és az asszonyt, menj át pár hétre x országba vagy haza, itt a jegy, itt a serviced apartement cime, minden le van zsirozva. Az ingatlanárak és a tőzsde esett, stb...
    A szerződéses pilóták felét azonnalival kirúgták, mert pár nap elteltével senki nem akart erre jönni már, majd 3 hónap elteltével könyörögtek jöjjenek vissza, mert jönnének vissza újra az emberek, expatok.
    Nem pánik volt csak a külföldi cégek az expatjaikat biztonságban akarták tudni. Az ázsaiak is ezt tennék a saját dolgozóikkal, ha ilyen lenne Európában. Napok óta ezen megy a rugózás, hogy a külföldiek ejj milyenek lelépnek. Le, igen. Ezt tették minden egyes rázós esetben. Majd visszamennek.
    Ti viseljétek nyugalommal, akinek meg lehetősége van és elmegy nem kell fikázni, igy megy ez és igy ment mindig is az expatokkal.

    VálaszTörlés
  8. ...én is expat vagyok, jelentem. Csak nem megyek el, részben mert utána szembe szeretnék tudni nézni a munkatársaimmal, beosztottjaimmal.

    VálaszTörlés
  9. Ők meg esetleg úgy gondolják, hogy a családjukkal szemben vannak kötelességeik, őket akarják biztonságban tudni mindezt a cég teljes támogatásával. Ahogy téged megértelek, őket is próbáld megérteni.
    A német Deutsche Welle Asian napok óta megy a hiszti, nem csoda, hogy az ott élők nem tudják most kire hallgassanak. Mivel nem tekintélyelvűek, mint azok akik között Te is és én is élek, nem elsősorban az elöljáróikra hallgatnak, hanem megpróbálják a legracionálisabb döntést meghozni ebben az egészen irracionális és eddig elképzelhetetlennek tűnő helyzetben. Sok vita volt Japánban is az atomerőművekről, mindig megnyugtattak mindenkit, hogy minden helyzetben kontrollálni tudják, mégis megtörtént. Én azt látom a német sajtó sokkal jobban pánikol mint a magyar, pedig ők sem az az igazán fegyelmezetlen, pánikolós nemzet.

    VálaszTörlés
  10. "megpróbálják a legracionálisabb döntést meghozni ebben az egészen irracionális és eddig elképzelhetetlennek tűnő helyzetben."

    Az utazás nem az, szerintem. Ott van minden információ. (A SARS esetében különösen nem volt az.)

    "Sok vita volt Japánban is az atomerőművekről, mindig megnyugtattak mindenkit, hogy minden helyzetben kontrollálni tudják, mégis megtörtént."

    Most is kontrollálják.

    Senki sem azt mondja, hogy menj ki, és kezdjed el megépíteni a házadat a cunamisöpörte területeten, mert akkor megmutatod, milyen fasza vagy.

    Hanem arról van szó, hogy ahol nincs cunami, ahol nincs harminc kilométerre egy sérült erőmű, ott ugyanaz a Japán van, mint egy hete.

    VálaszTörlés
  11. Hír az indexről (forrás BBC): "Sok száz embert lehetett látni a tokiói főpályaudvaron szerda délután."

    Ha tényleg csak sok száz volt, akkor az átlaghoz képest üres lehetett a Tokyo Station. :-)

    VálaszTörlés
  12. "Most is kontrollálják." - négy reaktor majdnem kifingott, ezt nem nevezném kontrollálásnak, inkább szaktudás és baromi szerencse elégséges keverékének.

    "Ott van minden információ." - igen, és ez a lényeg. Mint ahogy az is, h mindenkinek más az ingerküszöbe/ismerete (pl. családjáért is felelős, stb.) - és ezt illik tiszteletben tartani.

    VálaszTörlés
  13. Valóban blockolnak egy csomó weboldalt?
    http://www.cnn.com/2011/US/03/15/us.military.websites/index.html

    Egyesek szerint a CNN-t is, mert elmondja az igazat, mert a japánok csak hazudnak( bár ez az infó nem túl hiteles forrásból van(kuruc))

    VálaszTörlés
  14. Stefán Ákos:

    Nekem simán bejött a CNN, az Amazon, a Youtube stb.
    Ennyit a kuruttyinfóról.

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Könnyű leírni innen messziről, de - a barátaimból, közeli ismerősökből kiindulva - nagyon, nagyon sokan drukkolnak a japánoknak, különös tekintettel a Fukushima atomerőműben dolgozókra.
    Teljesen igaz, hogy a figyelem eléggé elterelődött a cunami miatt fedél nélkül maradottakról. Ma reggel (mo-i idő szerint) néztem, havazik most arrafelé. Hát ez végképp nem hiányzott... :((

    VálaszTörlés
  17. Az a baj, hogy már 2002-ben kiderült a TEPCO-ról, hogy hazudtak az adatokat illetően sok éven keresztül az erőmű tulajdonosai, akkor lemondott az egész banda. Ezért tudom elfogadni, hogy elmennek a külföldiek és nem hisznek el mindent.

    "Ott van minden információ."- Ennyit az őszinte és valós információkról, Japán egyik legnagyobb vállalatáról:

    "Tepco has a truly rotten record in telling the truth. In 2002, its chairman and a group of senior executives had to resign after the Japanese government disclosed they had covered up a large series of cracks and other damage to reactors, and in 2006 the company admitted it had been falsifying data about coolant materials in its plants over a long period. "

    "Last night it was reported that the International Atomic Energy Agency warned Japan more than two years ago that strong earthquakes would pose "serious problems", according to a Wikileaks US embassy cable published by The Daily Telegraph."

    Téged megértelek a kapitány nem hagyja el a süllyedő hajót.

    VálaszTörlés
  18. Ma már Csernobillal megegyező szintűre sorolták a Fukushimai erőmű balesetét. Ma már tudjuk, hogy a TEPCO megint csak késve, és szűrve tájékoztatta még a saját minisztériumát is. Ma már tudjuk, hogy a japánok szamurájos önuralommal vészelték át a legkeményebb időszakokat. ám még ma sem stabilizálódott a helyzet, és azóta két komoly cunami riasztás történt.

    VálaszTörlés
  19. ...és ma már azt is tudjuk, hogy hiába nevezik 7-nek a balesetet, Tokyó sohasem volt komoly veszélyben, legfeljebb a az internetes fórumok bugyraiban és a bulvármédia álmaiban. És ma már tudom, hogy jól döntöttem, amikor nem rohantam el hanyatt-homlok.

    VálaszTörlés