Tokyo weird

Ugye, mindenki tisztában van azzal, hogy Japán a letisztult, minimalista szépség országa? Nohát, akkor nesztek egy kis csicsa* az orcátokba, Gaudi-meets-Mexico in Meidaimae.

Persze, azt is lehet mondani, hogy ez már annyira gáz, hogy már tulajdonképpen jó.

Még több kép / more pictures itt látható / here.

Rögbi, őszi fényben

A hírek szerint Tokyoban a kóyó* most van a csúcson, a TV időjárásjelentése szerint jelenleg levelek 70% van elszíneződve (mert bemondják, becsszó!), az idő is szép volt, így bringára ültem és elgurultam a Jingu Gaien parkig, mert az híres a ginkófáiról. Szép volt, ahogy igérték, baj épp csak annyi, hogy ezzel Tokyó pártízmillió többi lakosa is tisztában volt, mi több; jelentős részük meg is kívánta tekinteni és főképp le akarta fényképezni az őszi leveleket, minek következtében lépni sem lehetett, nemhogy biciklizni. A populáció maradék része a kóyó megtekintését az autójából gondolta abszolválni, így az Ichó-Namiki úton akkora dugó volt, hogy még.

Na ebből elég, gondoltam amikor átverekedtem magam az autók között, menjünk innen. Épp egy stadionszerűség előtt voltam, kihallatszott, amint nagy örömködés folyik benn, itt tessékmondani most mi megy? baseball? nem, kiderült hogy rögbi. Ilyet se láttam még, jó, akkor legyen rögbi, vettem egy jegyet ezerötért és bementem. Már ment a meccs, NTT Komu (ez a communication-ből jön) és Mitsubishi Sekigahara játszott; jó kéttucat bikanyakú, zord tekintetű vadember ölte lelkesen egymást a pályán, épp előttem értek el egy "try**"-t; ez az, amikor valakinek sikerül a labdát (tipikusan vagy féltucat védőjátékossal együtt) begyömöckölni az ellenfél alapvonala mögé. Leültem a harmadik sorba, vettem egy sört, sütött a nap, kellemes meleg és gyönyörű, lapos őszi fények, hát akkor lássuk!

Most nem irom le a rögbi lényegét és szépségét, mert megtették már ezt sokan mások, egyébként is csak csupa közhely jut eszembe, ráadásul ezek jelentős része angolul: férfias sport, adrenalin-packed, not for pussies, satöbbi. De a lényeg, hogy noha kevés más sport van amit a rögbinél távolabb áll tőlem (aki ismer, tudja, hogy nincs kifejezett rögbis alkatom), és bevallom, nem is értettem a játék minden mozzanatát, most meg már mér' ők jönnek?! nézni kiváló móka volt. A rögbi Japánban meglehetős népszerű, van profi liga (ez a meccs is az volt) sok külföldi játékossal, de a válogatott sem rossz, úgy tudom benne vannak a húszban a világranglistán. Ráadásul 2019-ben Japánban lesz a rögbi világkupa, így várható, hogy a sportnak lesz egy kis felfutása az elkövetkező időkben. A meccset végül az NTT nyerte 35:24-re, néhány ügyes elfutással hamar szétzilálták a Mitsubishit, akik aztán ugyan nagyon küzdöttek, fel is jöttek a végén, de már későn.

Mindent összevetve remekül szórakoztam. Lehet persze azt mondani, nem is alaptalanul, hogy egy ilyen szép őszi napon nagyjából bárhol jól éreztem volna magam, de mégis; izgalmas meccs volt, hajtás az első perctől az utolsóig, buzdítás, de semmi fikázás, hajtás és nulla nyavalygás, és főleg: nem voltak ultrák, kurvaanyád meg indulavonat csak tele stadion, fiatalokkal-öregekkel, sőt, még gyerekekkel, nőkkel is. Mit rontottunk el, hogy nálunk ilyen nincs?

* szinesedő őszi levelek. Megjegyzem: ez is egy frappáns kifejezés...

** állítólag magyarra "cél"-nek fordítandó

Tokyo fauna - karasu

Ha Tokyóban laksz, de még nincs meg az a fíling, hogy egyedül bóklászol Roppongiban, úgy hajnal négy óra tájt, lassan józanodva valami elcseszett buli után; már világos van, élesek a fények, de még üresek az utcák és a házak elé kitett szemeteszsákokon hatalmas, fekete madarak marakodnak és valami rettentes, alvilági hangon rikácsolnak, hát akkor ezt ne hagyd ki! mert kevés ennél pontosabb metafórája létezik a buli utáni csömörnek és a reménykedésnek egy szebb nap után.

A karasu (Corvus macrorhynchos) magyarra állítólag* japán varjúnak fordítandó - megtermett, jó tyúknyi fekete madár, hatalmas csőrrel és repedtfazék hanggal. Igen intelligens; ügyesen kipiszkálja a karasu-ellenes háló alól a nejlonzacskót, kicsomagolja és kiszedi belőle az ennivalót, majd otthagyja a szemetet na ez utóbbit vajon kitől tanulhatta? és már egyéb csibészségekre is képes, láthatólag remekül alkalmazkodott a városi életvitelhez, bandákba verődve fosztogatja a szemeteseket, terrorizálja a kisebb madarakat, következésképpen nincs is galamb-probléma Tokyóban, igaz, van helyette karasu-mondai**.

Az évek során két különös karasu-esemény is történt velem, mindkettő a Régi Házunkban esett meg, ahol a közelben volt egy elhagyatott, lezárt park, valami császári birtok, és emiatt rengeteg karasu volt a környéken. Egyszer éjszaka arra riadtunk fel, hogy hirtelen nagy robajjal felszállnak a varjak; szokatlan volt és félelmetes, mert éjjel normálisan sohasem tesznek ilyet. De amikor egy fél percre rá jött egy elég komoly földrengés, akkor rádöbbentünk, hogy miért: megérezték...

A másik eset még furább volt; éppen a ház előtt voltam, amikor egy villanypóznáról hangos puffanással leesett egy karasu; kis híján a fejemre, láthatólag épp akkor múlt ki. Hoztam egy lapátot, felszedtem és vittem a parkhoz, jó lesz ott neki a bozótosban, gondoltam. A többi varjú ennek láttán teljesen beizgult, és elkezdtek üldözni; keringtek felettem és rettenetesen károgtak, világosan látszott, hogy engem tartanak felelősnek a haverjuk haláláért, tulajdonképp nem is teljesen logikátlanul! és még azután is követtek, hogy átdobtam a tetemet a kőkerítésen és hazaindultam. Hátborzongató volt... ebből is látszik, hogy jobb vigyázni velük; mert ha egyszer berágnak ránk, baj lesz.

---------------------------------------

* Gábor szerint, de ő ebben soha nem téved

** varjú-probléma

Kapszula hotel, revisited

Egy régi kedvenc, a Kurokawa-féle Nakagin Capsule Tower meglehetős elárvulva áll Higashi-Ginzán; a kör alakú sötétítők már rég leszakadtak, az ablakok alatt hosszú koszbajúsz, az egész most nem más, mint egy lepukkant munkásszállás, nagyjából a Kunigunda utcai szinvonalán.

Persze, tudjuk, hogy az egész mindig egy kicsit hazugság volt; a kapszulák, noha úgy tűnnek, mintha a metabolista esztétikának megfelelően cserélhetőek és átrendezhetőek lennének, igazából fixek. De azért szeretem ezt a házat, még ha már ki is nőttem belőle, ahogy például a Doors zenéjét is szeretem hallgatni, pedig már rég nem Jim Morrison a példaképem...

Még több kép itt látható.

Breki forgalmat írányít

Japánban a hatóságok szemmel láthatólag megtalálták a legalkalmasabb partnert a közlekedésbiztonság javítására:

Lásd még ebben a témakörben Breki kollégáit; Elefánit és Macikát.

Kyúshu Bashó live

Javában tart a Kyúshu Bashó, és mivel a hétfő nemzeti ünnep ("Kinró kansha no hi", vagyis "A munka köszöntésének napja" vagy mi a szösz), öt után nézem a nagyokat. Nagyot fordult a sumó-világ tíz év alatt amig távol voltam; míg a 90-es években csak elvétve volt egy-egy külországi rikishi¹, most ők foglalják el a legelőkelőbb poziciókat és szegény japánok már csak a régi videókat nézegetik fátyolos szemekkel hej, amikor Chiyonofuji megragadta azt a dagadt hawaiit és kirakta a doyhóból mint egy zsák krumplit!² Ehelyett most olyanok aprítják őket, mint Barutó, egy szőke, melák észt parasztgyerek, vagy pedig a szintén nem apró termetű, ellenben igen szőrös bolgár, Kotooshu, nem beszélve a mongolokról, akik közül kettő évek óta stabilan uralja a yokozuna rangot, de jönnek fel a többiek is, megállíthatatlanul. Van ám magyar is, Masutó, sajnos nem tudok róla semmit, talán Aurél (aki egyébként, ha úgy tartja kedve, remek twitter-közvetítéseket szokott tolni élőben, magyar idő szerint reggel 8 és 10 között; sumó-fanoknak kötelező! http://twitter.com/aurel5800) tud segíteni?

Szóval, erősen büntetnek a mongolok; tegnap is az über-yokuzuna, Asashóryú a tachiainál először egyszerűen adott egy nyaklevest Tochizakannak, aztán komótosan mögé sétált, megfogta az övénél, egy kicsit rázogatta, majd leültette, mint egy túlméretes pelenkás pólyást a bilire. Hakuhóra ma pedig már a meccs előtt olyan nyuszi szemekkel nézett szegény Chiyotaikai, hogy utána magától értetődő volt, hogy a yokozuna szép nyugodtan kitolta a körből, mint egy traktor. Jók a meccsek, de még jobbak utána az interjúk a lihegő győztesekkel. A sumósok között aránylag kevés az atomtudós, ennek megfelelően a meccs utáni villáminterjún sem a lét nagy kérdéseit feszegetik. Tipikusan az interjú valahogy így zajlik:

- Gratulálunk sorozatban a második győzelméhez!

- Kösz'nm szép'n.

- A tachiai³ alatt mire gondolt, mi volt a stratégia?

- N'm gondo'tam én s'mmire cs'k m'ntem előre oszt gond'tam maj' lesz vmi.

- Holnap milyen stratégiával lép a dohyóba Asashóryú yokozuna ellen?

- A s'ját stílusomba me'ek előre, aho' cs'k b'rok.⁴

^{Ha valaki a magánhagzókat hiányolná, hát, azokat valószinűleg eltakarja a sok izom...}

-------------------------------------------

1 sumó birkózó

2 megjegyzem, az tényleg nem volt semmi, tekintve, hogy Chió ca. 120 kg volt Konoshiki meg 240... (BTW: Chiyonofuji szerintem még mindig a Legnagyobb Király)

3 elindulás (amikor a birkózók egymásnak csapnak)

4 persze, ez eredetiben az igazi, valahogy így hangzik:

- Nirenshó omedetó gozaimasu!

- Ar'gató g'zaimasu!

- Tachiai no toki ni nani wo kangaemashitaka?

- Nanimo kanagemas'n d'shta. Ii tachiai dake de...

- Asu Asashóryú ni taishite dóyú sumó toritai desu ka?

- Jib'nno sumó toritainde, isshok'me g'm'b'rm's.

Update: Asashoryú ma egy maratoni (majdnem két perces!) meccsen nagy nehezen lenyomta a Barutót. Pedig őt szeretjük...

Update2: megvan a link a magyar rikishihez: http://sumodb.sumogames.com/Rikishi.aspx?shikona=masutoo&l=e Hajrá Masutó! Gambare!

Mercy Killing?

I have been an avid reader of the leading Tokyo English-language magazine "Metropolis" since it was still known as "Tokyo Classified" (and not yet leading). During this time I have read some pretty good and some less-than-perfect articles, but I have never read anything so utterly unacceptable as the article "NO MERCY!" in "The Last Word" section of last week's issue (read the article here).

The author, Mr. C. B. Liddell, argues that for the sacredness of human life! Tatsuya Ichihashi, the suspected murderer of the British teacher, Lindsay Hawker* should be hanged. He does so, despite the fact that Ichihashi has not yet been convicted (at this point not even charged) with the murder. I wonder if Mr. Liddell has ever heard of the (as far as I know Anglo-Saxon) concept of "assumed innocent until proven guilty"? Instead, he bravely states: "Ichihashi is the culprit"!

What is more incredible is the twisted logic of the article. While he assumes that eventually Ichihashi will be sentenced to death, he fears that the foreign community, due to its opposition of capital punishment, will put pressure on the new, well-known anti-capital punishment justice minister, Ms. Keiko Chiba, whom he suspects to eventually "give in" to pressure and save the killer from the gallows, an assumed future act that the author labels NOW as "racist".

Wow. I am flattered by this train of thought - note the several IFs that seem to be necessary to arrive at this conclusion! - that finds so well ahead in time yet another example of racism against the white people in Japan. It is perhaps not besides the point to note that the reward for Ichihashi was more than three times higher than the highest ever rewards in Japan (3 million yen) usually offered to multiple murderers. As one foreign lady on TV recently very rightfully noted: "Just exactly how much would the reward have been if the victim had not been blond, white and beautiful, but say, a hostess from the Philippines?" Should not the principle of "equality under the law" that Mr. Liddell is defending so vigorously be sought HERE first? Sorry, Mr. Liddell, but bringing the "R" word into this context I cannot interpret it as anything other than the good-old colonial supremacy of the "unequal treaties" of the 19th century, with its distinct mothball smell.

I am personally not a supporter of capital punishment, but I can accept if somebody believes in it. Where Japan, as a country apparently does, I will certainly not join protest marches for saving Ichihashi life in case he is found guilty (which is indeed very probable). However I cannot accept that somebody demands capital punishment in the name of humanity for a not yet convicted suspect in a foreign country and then labels those who may be against it, as racist.

Finally, to crown the article, the illustration succeeds in dragging the article to an even lower level go and have a look it at Metropolis' page**; I refuse to post it here! I believe that depicting somebody, even a killer! hanging on the rope in his death agony look how funny, his legs are dangling! is more than distasteful, it is simply disgusting. The fact that Mr Liddell is noted as Metropolis` art editor only confirms that the magazine is a partner in this shameful piece of “journalism".

-------------------------------------------------

* for those who are not familiar with the story: Tatsuya Ichihashi is widely suspected of killing the young English teacher, Ms. Lindsay Hawker two years ago. Ever since he was on the run and a record-high, 10 million yen (ca. 80.000 EUR) reward was offered for his capture. He has gone through several plastic surgeries and was eventually captured last week under the technicality of "abandoning the body". The investigation is being followed closely by the Japanese media. You can google the rest if you want to know more…

** since they have removed it from there; it was a photo-montage with Ichihachi's head in the nose and his (drawn) legs dangling