2013. december 3., kedd

Egy faliújság apropóján

Rendes utamon az iroda felé, gyalog járok, utáljatok! nap mint nap elmegyek egy iskola mellett, ami előtt, ahogy az egy rendes iskolákhoz Japánban illik, faliújság van.


Legutóbb ez volt rajta:


Nicsak, bizony, ez ő, a Fiatal Vezető, a Világ Legszexisebb Férfiúja*, Észak-Korea koronázatlan királya, Kim Jong-Un. Azt még a Japán felületesen ismerők is tudják, hogy Japán és Észak-Korea között annyira azért nem nagy a szerelem, hát akkor ez most mi?

A dolgok megértéséhez vissza kell menni a huszadik század elejére, amikor Japán annektálta Koreát, ekkor indult meg, részben erőszakkal, részben önkéntesen, jobb körülményeket keresve, a koreai emigránsok áradata Japánban, akik a 40-es években már közel kétmillióan voltak a szigetországban. Japán vereségével a koreaiak nagyobb része hazatért, de még ma is mintegy 600 000-re tehető azok száma, akik Japánban élnek. Korea megosztottsága az itt élő koreaikra is kiterjed; ha koreai vagy Japánban, akkor választanod kell az északiak támogatását élvező Chongryon, vagy a déliekkel szövetséges Mindan között**. A Chongryon több, mint 200 iskolát tart fenn Japánban, ezekben a Juche filozófiáján alapuló tantervet használnak és a Kim család dicsőségét hirdetik, az akasakai iskola is ezek egyike lehet. Nem az oktatás az egyetlen profilja a Chongryon-nak: nyílt titok, hogy ez Észak-Korea kihelyezett kém- és propaganda-központja, és gyanítható, hogy a 80-90-es évek emberrablásaihoz is közük lehetett, nem utolsósorban pedig rajtuk keresztül áramlik Koreába a diktatúra fenntartásához szükséges pénzek és termékek jelentős része. Északi disszidensek szerint például a rakétakisérletekhez szükséges alkatrészek 90%-a a Chongryon kezelésében levő hajón jutott Japánból Észak-Koreába.

A pénz legnagyobb része egészen a közelmúltig nem másból, mint a japánok közhelyesen primitív szabadidős passziójából, a filmekből is jólismert pachinkóból folyt be. A pachinkó szalonok tulajdonosainak ugyanis 3/4-e, de egyes források szerint 90%-a, északi kötődésű koreai. A szalonokból a Chongryon közreműködésével 80-as évektől kezdve egyre fokozódó mennyiségben utaltak pénzeket Észak-Koreába, a becslések néhány tízmilliótól az évi egymilliárd US dollárig terjedtek, és ennek a pénznek a nagy része jó eséllyel a borzalmas diktatúra fenntartására lett elköltve. Azóta ezt a vonalat állítólag jórészt felszámolták, de nincs kétségem, hogy a Chongryonban ma is megy az agyalás arról, hogy vajon hogyan lehetne megsegíteni a világ dolgozóinak felszabadításáért rendületlenül küzdő pyongyangi élcsapatot.

Értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy ezt Japán vajon miért hagyta? Egyfelől, mert működött az észak-koreai taktika, miszerint minden, a Chongryon ellen irányuló vizsgálatot a japán rasszizmus és kolonializmus megnyilvánulásaként ítéltek el, ebben még a déliekben is szövetségesekre találtak, hiszen a komenistáktól való félelmet még ma is felülmúlja a Japánnal szembeni gyűlölet. Másfelől, mert, bizony, működik a nukleáris zsarolás, és Japán az elmeháborodottaknak kijáró tiszteletteljes óvatossággal kezeli veszélyes szomszédját. De lassacskán a Japán politikusok is felismerték, hogy a fej homokba dugása nem vezet sehová, és az elmúlt tíz évben a Chongryon gyanús ügyei egyre inkább a felszínre kerülnek és ezzel egyidejűleg fokozatosan felszámolták a pachinkó-kapcsolatot is. A magam részéről gyanítom, hogy ez lehet a közelmúltbeli, a szerencsjátékokat, megszorításokkal de, engedélyező törvényjavaslat mögött is; nem biztos ugyanis, hogy a pachinkó szalonok népszerűsége töretlen lenne, ha például Odaibán legálisan működhetne kaszinó***.

Egyszóval bonyolult ez a világ, és határtalan az ember képessége arra, hogy tönkretegye maga és mások életét.

------------------------------

* Jó-jó, tudom, ez egy viccportál, az eredeti, amerikai Hírcsárda. De a kínai sajtó simán bevette...
** Eredetileg a Chongryonnak volt több tagja, mivel a 40-es évek végén Észak-Koreában mind a lakosság száma, mind pedig az életszinvonal magasabb volt, de az utóbbi időkben már visszaesőben van a támogatottsága a koreaiak körében.
*** Mekkora hülyeség ugyanis már egy büdös és zajos helységben ülve apró fémgolyókat bámulni, ha ehelyett a félkarú rablók varázslatos világában elmerülve lehetne tartalmasan szórakozni...?

5 megjegyzés:

  1. Nekem van olyan koreai származású ismerősöm, aki észak-koreai kötődésű középiskolába járt, így az osztálykirándulás úticélja is É-Korea volt :))
    Elmondása szerint nem nagyon értékelték, ha valaki nevetgélt a kirándulás alatt..

    A faliújságot üzemeltető 霞山会 (Kazankai) a honlapja szerint leginkább a Japán- Kína kapcsolatokban utazik viszonylag régóta, mert az elődjének számító 東亜同文会-t 1898-ban alapították: 「支那を保全す。支那及朝鮮の改善を助成す。支那及朝鮮の時事を討究し実行を期す。国論を喚起す」.

    VálaszTörlés
  2. Huuh...! az azért erősebb, mint Szilvásvárad....

    VálaszTörlés
  3. :)
    Egyszer szívesen benéznék egy ilyen 朝鮮学校-ba...

    VálaszTörlés
  4. "...amikor Japán annexálta Koreát..."

    Olyant nem tudtak csinálni! Csak annektálni lehet! :-)

    VálaszTörlés